Vitás ügyek mintaszakaszok

Vitás ügyek. A Felek megállapodnak abban, hogy vitás ügyeiket tárgyalásos úton próbálják rendezni. Amennyiben nem sikerül egyességet kötniük és jogi útra kívánják terelni a vitájukat, úgy a Kőszegi Bíróságot tekintik illetékesnek.
Vitás ügyek. 1. Felek vitás kérdéseiket békés úton kívánják rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, úgy kikötik a Debreceni Járásbíróság kizárólagos illetékességét, annak eljárási szabályai szerint. Felek jelen szerződést közös átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. Tiszacsege Város Önkormányzata Revolution Technologies Zrt. Xxxxx Xxxxxx polgármester Xxxxx Xxxxx vezérigazgató - A berendezések hibáinak elhárítása és folyamatos, ill. rendszeres karbantartás végzése a minőségi jellemzőknek megfelelően és az ott megjelölt mutatókra garancia vállalásával. - Az üzemképtelen fényforrások és azok működéséhez szükséges áramköri elemek, foglalat, előtét, gyújtó, sorkapocs, kondenzátor, biztosító betét hiba esetén ezek javítása, pótlása. - Csatlakozó vezeték elhasználódása esetén azok szükséges cseréje (lámpatest és éjszakai vezérlő vezeték között). - Lámpahely szerelvény lapjának karbantartása a benne elhelyezett túláram-védelemmel együtt. - Szerelés alá vont lámpatestek optikai elemeinek tükör, búra, reflektáló felületek, tömítések tisztítása, pótlása. - Az érintésvédelem előírás szerinti ellenőrzése, a szükségessé váló pótlások elvégzése. - Aktív és az Önkormányzat tulajdonában lévő passzív elemek szándékos rongálása estén azok javítása külön díjazás keretében történik. - A rendszer műszaki állomány és üzemi esemény adatairól a Vállalkozó telephelyén naprakész nyilvántartást vezet.
Vitás ügyek. 1. Felek kölcsönösen kijelentik, hogy jelen szerződésből eredő esetleges vitás kérdéseket közös megegyezéssel, békés úton és peren kívül rendezik. 2. Amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, úgy Felek megállapodnak abban, hogy bármely vita eldöntésére, amely jelen szerződésből ered, vagy azzal összefüggésben, annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével, vagy értelmezésével kapcsolatban áll, a Felek alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választott-bíróság kizárólagos hatáskörének és illetékességének azzal, hogy a Választott-bíróság a saját Eljárási Szabályzata szerint jár el. 3. Felek rögzítik, hogy jelen szerződést értékarányosnak tekintik és annak tévedés, megtévesztés, vagy jogellenes fenyegetés, illetve feltűnő értékaránytalanság jogcímén történő megtámadásáról lemondanak. 4. Jelen szerződésben nem, vagy nem megfelelő részletességgel szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadók.
Vitás ügyek. Ha a felek másként nem egyeztek meg, minden, jelen Általános Feltételekkel vagy Szerződéssel kapcsolatos jogvita esetén az angol jog alkalmazandó. A vitát a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara választott bíráskodási szabályzata alapján döntik el azzal, hogy a választott bírát vagy bírákat is ezen szabályzat alapján kell választani. Az illetékes választott bíróság helye Párizs (Franciaország) és az eljárás nyelve angol.
Vitás ügyek. A szerződő Xxxxx kijelentik, hogy a vitás kérdésekben mindenek előtt megegyezésre törekednek. Ennek sikertelensége esetére kikötik a Nyíregyházi Járásbíróság, vagy – értékhatártól függően – a Nyíregyházi Törvényszék kizárólagos illetékességét. A jelen szerződés keretében nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013 évi V. törvény rendelkezései az irányadók.
Vitás ügyek. 9.1 A Felek törekszenek arra, hogy a jelen szerződéssel, annak értelmezésével, teljesítésével, illetve a jelen szerződéses jogviszonyukkal kapcsolatban esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket jóhiszeműen egymás között ésszerű rövid időn belül rendezzék. A Felek saját érdekkörükön belül és a mindenkori jogszabályi keretek között megtesznek minden ésszerű intézkedést annak érdekében, hogy a vitás kérdés peren kívül elintézhető legyen. Bármely olyan nézeteltérés esetén, amely közvetlenül befolyásolja a szolgáltatások minőségét és menetét, a feleknek két héten belül megoldást kell keresniük. 9.2 A békés úton nem rendezhető vitás kérdések eldöntésére a szerződő felek kötelezik magukat, hogy a Pp. 36. § (2) bekezdése alapján, az ügyletkötés helyének bírósága előtt indítanak eljárást.
Vitás ügyek. ELINTÉZÉSE‌ 29.1. A Felek arra törekszenek, hogy a jelen ÁSZF alapján, vagy azzal kapcsolatban közöttük felmerülő bármilyen nézeteltérést vagy vitát békés úton, peren kívül, egyezséggel, közvetlen tárgyalás útján rendezzenek.

Related to Vitás ügyek

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei A szolgáltatásokat Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint nyújtja. Szolgáltató az Egyedi Szolgáltatási Szerződésben meghatározott időponttól, az abban foglaltak szerint nyújtja a szolgáltatást. Nem képezi Szolgáltató feladatát, hogy Xxxxxx által biztosított és/vagy használt berendezéseket alkalmassá tegye a szolgáltatás igénybevételére. Azon esetekben, amikor Szolgáltatónak az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen a szolgáltatás jellege szerinti felszerelési, karbantartási vagy oktatási tevékenységet kell végeznie, Ügyfél vállalja, hogy a szükséges belépést és a munkavégzési helyszínt biztosítja Szolgáltató számára, ennek elmaradása esetén Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a kiesett szolgáltatás miatt. Xxxxxx emellett kötelezettséget vállal arra, hogy a helyszín működési rendjéről Szolgáltatót tájékoztatja. Szolgáltató az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen köteles betartani a Szolgáltatás helyén érvényben lévő működési szabályokat. Szolgáltató köteles a Szolgáltatás alapját képező xxx.xxxxxxx.xxx domain alatt futó weboldal üzembiztos, magas rendelkezésre állású működéséről gondoskodni, azt megfelelő biztonsági protokollokkal, adatbázismentéssel, valamint tárhely-kapacitással ellátni és üzemeltetni. Szolgáltató köteles a szolgáltatás nyújtásához, valamint a DiDb szoftver működéséhez kapcsolódóan assistance szolgáltatást biztosítani. Az assistance szolgáltatás elérhetőségeiről szolgáltató köteles Ügyfelet - a DiDb munkaállomás telepítésével és a kezelők oktatásával egyidejűleg – tájékoztatni. Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtását azonnali hatállyal szüneteltetni, amennyiben azt Ügyfél nem rendeltetésszerűen, az előírásoktól eltérően használja és őt erre Szolgáltató írásban figyelmeztette és az abban foglaltaknak Ügyfél határidőn belül sem tett eleget. Szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben Ügyfél az esedékes díj megfizetésével hátralékban van és azt az erről szóló előzetes, írásbeli fizetési felszólításában szereplő határidőn belül sem rendezte. Szolgáltató elfogadja, hogy az Ügyfél által tudomására hozott, az Ügyfél (különösen a fuvarozással kapcsolatos) ügymenetére vonatkozó információk bizalmas jellegűek. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy ezen információkat csak a szerződéses jogviszonyra irányadó dokumentumokban rögzítettek szerint használja, azok egyetlen részét vagy töredékét sem teszi közzé, nem bocsátja rendelkezésre vagy nem tárja fel más módon semmilyen egyéb harmadik fél előtt az Ügyfél erre felhatalmazó előzetes írásbeli beleegyezése nélkül, kivéve, ha ezek nyilvános adatok vagy ha erre jogszabály kötelezi. Szolgáltató vállalja, hogy mindent és minden észszerű elővigyázatossági intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szóban, írásos anyagban vagy elektronikus adattároló eszközben vagy más módon feltárt ilyen információkat megfelelő védelemmel látja el bármely harmadik fél előtti jogosulatlan feltárással szemben.

  • Szerződésszegés és jogkövetkezményei 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni. 6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. 6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető. 6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni. 6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben. 6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére. 6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben. 6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt. 6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok. 5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni. 5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak 5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni. 5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján. 5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek. 5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik. 5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok elvesztéséből származó következményi károkért. 5.9. A Szolgáltató jogosult - előzetes értesítés mellett - ellenőrizni a szerverein tárolt személyes adatok eredetét. Amennyiben az Xxxxxxxxx nem tudja igazolni, hogy a Szolgáltató szerverein tárolt személyes adatokat (e-mail címeket, stb.) nem a hatályos törvények szerint kezeli, valamint megtagadja az adatok Szolgáltató általi ellenőrzését, ezen esetben a Szolgáltató jogosult az adatok lementését (átadását) követően törölni az ellenőrizetlen személyes adatokat, valamint jogosult azonnali hatállyal az adatokat használó szolgáltatást felmondani. 5.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra, valamint a számlatartozás esetén történő, adósságbehajtó társaság számára történő adatszolgáltatás. 5.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot az előzetes értesítés nélküli, a kiszolgáló környezetet érintő módosításokra, amennyiben azt a kiszolgáló környezetet alkotó programok biztonsági hibája vagy a rendszert érintő, arra veszélyes biztonsági incidens megköveteli. 5.12. A szolgáltató maximum a neki fizetett díj erejéig vállal anyagi felelősséget. Kivételt képeznek ez alól az egyedi megállapodások. Adatokért, adatvesztés ellen csak külön megállapodás esetén vállal felelősséget.

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. 9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.

  • Az Ügyfél jogai és kötelezettségei Az Ügyfél az Üzletszabályzat rendelkezéseinek megfelelően jogosult megbízásait megadni, illetőleg, amennyiben az Üzletszabályzat azt lehetővé teszi, az ott meghatározottak szerint azokat módosítani, azzal, hogy a módosítás technikailag új megbízásnak minősül. - Az Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy a megbízásával érintett ügylet fedezete az SPB Üzletszabályzatában és a fedezetekre vonatkozó, honlapján is közzétett hirdetményében meghatározottak szerint az SPB rendelkezésére álljon, és köteles azt az ügylet elszámolásáig folyamatosan biztosítani. Az ügyletek fedezetének, a fedezet rendelkezésre bocsátásának, befogadásának és értékelésének az Üzletszabályzat, az SPB honlapján közzétett hirdetmények (fedezeti értesítő) tartalmazzák. A fedezetszolgáltatási kötelezettség tekintetében az SPB honlapján történő tájékoztatásra vonatkozó rendelkezés – jelen szerződés II. Tájékoztatás elnevezésű pont – alkalmazandó és Ügyfél azt kifejezetten elfogadja. Eltérő megállapodás, rendelkezés, értesítés hiányában vételi megbízás esetén fedezetként a megbízás teljesítéséhez szükséges pénzt, vagy a teljesítéshez szükséges pénzösszeg 110%-nak megfelelő piaci értékű Magyarországon nyilvántartásba vett befektetési alap által kibocsátott befektetési jegyet a megbízás megadásáig az Ügyfélnek rendelkezésre kell bocsátania, és a második esetben egyben a vételi megbízás megadásával egyidejűleg megbízást kell adnia a befektetési jegy eladására oly módon, hogy legkésőbb a vételi megbízás elszámolásának időpontjára a befektetési jegy eladásából származó vételár az ügylet fedezeteként rendelkezésre álljon. A befektetési jegyek piaci értéke a megbízás adásának napján érvényes nettó eszközérték. Az Ügyfélnek eladási megbízás esetén a megbízás teljesítéséhez szükséges pénzügyi eszközt a megbízás megadásáig rendelkezésre kell bocsátania. Az SPB a fedezet nélküli megbízásokat megtagadja, a fedezetlenné vált pozíciókat pedig jogosult lezárni. Az SPB kizárja továbbá a felelősségét mindazokért a veszteségekért, amelyek az Ügyfelet amiatt érik, hogy a pozíciók vagy azok egy része fedezetlenség miatt likvidálásra kerül. - Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a pénzügyi eszköz eladására vonatkozó megbízás esetén a megbízás teljesítéséig, visszavonásáig vagy a megbízás lejáratának napjáig az SPB a megbízással érintett pénzügyi eszközt zárolja az Ügyfél értékpapírszámláján. Az értékpapírszámlán zárolt pénzügyi eszköz felett a megbízás függőben léte alatt az Ügyfél nem rendelkezhet, azt meg nem terhelheti. Az SPB a zárolt pénzügyi eszközt a megbízás teljesítésén kívüli egyéb célra nem használja fel. - Jelen szerződés aláírásával az Ügyfél nyilatkozik arról és kötelezettséget vállal arra, hogy az általa szolgáltatott, akár az ügylet tárgyát akár az ügylet fedezetét képező pénzügyi eszközök a kizárólagos tulajdonában állnak, azok per-, teher- és igénymenetesek és az Ügyfél azokra vonatkozó rendelkezési joga kifejezetten a megbízás teljesítéséhez kapcsolódóan illetőleg egyébként sem korlátozott semmilyen tekintetben. - Az Ügyfél köteles a megbízás megadása során a végrehajtáshoz szükséges adatokat, információkat megadni, így különösen: o saját nevét, megnevezését, azonosító adatait; o az ügylet tárgyának pontos megjelölését (az eladni vagy venni szándékozott pénzügyi eszköz megnevezését, mennyiségét, lejáratát) o a megbízás, ajánlat irányát (eladás/vétel), az ügylet fajtájának megjelölését (tőzsdei/tőzsdén kívüli; azonnali/napon belüli) Az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában az SPB a megbízást azonnali ügyleti megbízásnak tekinti, és akként hajtja végre. o az árfolyamot a következők szerint: az eladási/vételi ár megjelölését, illetőleg a limitárat, devizanem feltüntetésével. Az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában az SPB a megbízást piaci áras megbízásnak tekinti, és akként hajtja végre. o szükség esetén a stop loss rendelkezést o a konkrét megbízás keltét, időbeli hatályát (adott napra/dátumig/visszavonásig) Az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában az SPB a megbízást adott napra szóló megbízásnak tekinti, és akként hajtja végre. Az SPB a tőzsdén kívüli bizományosi megbízások teljesítése esetén a Ptk. 6:282.§ (2) bekezdése alapján kifejezetten tájékoztatja a megbízót arról, hogy a vele szerződő harmadik fél szerződés szerinti kötelezettségeinek teljesítéséért helytállást csak abban az esetben vállal, ha erre külön jogszabálynál vagy a Felekre kötelező egyéb szabályzat folytán kifejezetten köteles. Jelen szerződés aláírásával az Ügyfél ezt kifejezetten elfogadja.

  • A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

  • Miben szolgálja az Ön érdekeit? A TKM segítségével Ön egyszerűbben össze tudja hasonlítani a magyar életbiztosítási piacon kínált unit-linked életbiztosí- tások költségszintjeit. A TKM a Rendeletben maghatározott alábbi feltételezésekkel kerül kiszámításra.

  • Vállalkozó jogai és kötelezettségei 6.1 Vállalkozó Köteles a Szolgáltatások elvégzésére és azok elvállalása esetén az Opcionális Szolgáltatások elvégzésére. Vállalkozó kifejezetten jogosult a részteljesítésre. 6.2 A Vállalkozó köteles a Rendszer rendeltetésszerű használatával kapcsolatos tájékoztatást a Ügyfélnek megadni. Abban az esetben, ha a használatbavételhez, üzemszerű használathoz hatósági engedély szükséges, ezt a Vállalkozó köteles beszerezni, ennek időtartama azonban a teljesítési határidőbe nem számít bele. Vállalkozó képviselője szerződéskötéskor tájékoztatja a Ügyfélt az elektromos szolgáltató felé felmerülő, óracserével kapcsolatos költségekről, az Ügyfél ezt a Szerződés aláírásával tudomásul veszi. A vonatkozó költségek a szolgáltatók mindenkori szabályzataiban találhatók. 6.3 Vállalkozó nyilatkozik, hogy a Rendszerbe beszerezni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 6.4 Vállalkozó (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója) köteles Ügyfél (és/vagy a Munkavégzés helye tulajdonosa) nevében eljárni a Szolgáltatások teljesítéséhez szükséges engedélyek vagy jóváhagyások beszerzése érdekében. A Vállalkozó nem felelős az ilyen engedélyek vagy jóváhagyások megszerzéséből eredő késedelemért, ha a késedelmet rajta kívül álló körülmények indokolják. Ebben az esetben a késedelem automatikusan meghosszabbít minden a késedelem bekövetkeztét követően lejáró határidőt. 6.5 Vállalkozó köteles a Szerződés teljesítése során együttműködni az Ügyféllel és mindenkor a szakmai gondosság követelményének megfelelően eljárni. 6.6 Vállalkozó köteles biztosítani minden, a munkavégzéshez szükséges árut, anyagot és eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. 6.7 A teljesítés befejezése után Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 6.8 Vállalkozó köteles minden ésszerű lehetőséget megteremteni az Ügyfél számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. 6.9 Vállalkozó jogosult a Szerződés teljesítésébe alvállalkozót, szerződött partnert bevonni, amelyek tevékenységéért a Ptk. rendelkezései szerint tartozik felelősséggel. 6.10 Vállalkozó a Rendszer kivitelezése során köteles betartani a kivitelezésre, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységre vonatkozó és hatályban levő technológiai utasításokat, előírásokat és szabványokat, különösen a kivitelezés időpontjában hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, a Vállalkozó belső szabályai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok, 6.11 Vállalkozó jogosult készlethiány esetén vagy egyéb olyan esetben, amely a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme Vállalkozónak fel nem róható okból nem teljesíthető vagy biztosítható, a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme helyett azzal műszakilag és minőségileg egyenértékű vagy jobb elemet, illetve Rendszert beépíteni. Vállalkozó köteles minden esetben az Ügyfelet erről tájékoztatni. 6.12 Vállalkozó jogosult a Szerződésben meghatározott Díjat egyoldalúan bármikor csökkenteni, vagy egyéb kedvezményt adni az Ügyfél részére, különösen amennyiben nagyobb mértékű előleget ad az Ügyfél a Vállalkozónak. 6.13 Vállalkozó kötelessége a munkavédelem megszervezése, az óvó és balesetelhárítási jogszabályok, tűzvédelmi, rendészeti és környezetvédelmi előírások megtartása.

  • Az előfizetői szolgáltatás szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei 4.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra a 3. sz. mellékletben meghatározott egyedi szolgáltatásminőségi célértékeket biztosítja az Előfizető által rendeltetésszerűen használt előfizetői hozzáférési ponton. 4.1.2. Ha a Szolgáltató a 4.1.1. pont szerinti vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető a a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti (jelen ÁSZF hatálybalépésekor a 13./2011.(XII.27.) NMHH és 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet szerinti) kötbérre jogosult. 4.1.3. A minőségi célértékek értelmezését a 3. sz. melléklet tartalmazza. 4.1.4. A Szolgáltató kivételesen indokolt esetben jogosult a minőségi célérték vállalt paraméterektől eltérő, csökkentett minőségi célértékekkel való szolgáltatás nyújtására. Ezen szolgáltatásokat a Szolgáltató a 4. sz. mellékletben jelöli meg, a célértékeket pedig a Szolgáltató külön köteles tételesen feltüntetni a 3. sz mellékletben. Ezen szolgáltatás vonatkozásában minőségi reklamációt az Előfizető csak a csökkentett minőségi követelményeket el nem érő minőség esetén tehet. 4.1.5. A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi a) a fejállomáson szemrevételezéssel folyamatosan és méréssel b) a gerinchálózaton meglevő mérőpontokon keresztül