Vállalkozói díj és fizetési feltételek mintaszakaszok

Vállalkozói díj és fizetési feltételek. A Vállalkozói díj az árajánlatban feltüntetett Vállalási ár. A Vállalkozói díj minden esetben nettó összegben kerül megadásra. A Vállalkozói díj alapja az árajánlatban meghatározott műszaki tartalom, mely a Megrendelő által adott információkon, műszaki dokumentáción, ill. az Ipartechnika által szükség szerint végzett műszaki felmérésen alapul. Amennyiben a felek másképpen nem állapodnak meg, a Vállalkozói díj tartalmazza a munka elvégzéséhez szükséges munkaerő esetleges utazási, ill. szállásköltségét, azonban az esetlegesen szükséges hatósági engedélyek beszerzésének költségét nem. Amennyiben a jelen szerződés teljesítése során - függetlenül a felmerülés időpontjától - Ipartechnika olyan fizikai körülményekkel vagy akadályokkal találkozik, amelyeket a Megrendelő által biztosított adatokból és információkból, ill. a helyszín megtekintése során ésszerűen nem láthatott előre, és amelyek a jelen szerződés teljesítését akadályozzák, ill. Megrendelő az erről szóló tájékoztatást tudomásul véve a munka Ipartechnika általi folytatásáról döntött, akkor Ipartechnika jogosult az emiatt keletkezett – számítással alátámasztott – többletköltséget a Megrendelőnek felszámítani. Az árajánlatban foglalt műszaki tartalom megváltoztatására vonatkozó igényt a Megrendelő haladéktalanul köteles írásban az Ipartechnika felé jelezni. A megrendelői változtatás kizárólag akkor érvényes amennyiben azt az Ipartechnika írásban visszaigazolta. A változtatás során felmerült esetleges többletköltséget az Ipartechnika pótmunka jogcímén jogosult kiszámlázni. Amennyiben a megrendelői változtatás visszaigazolásakor az Ipartechnika nem határoz meg tételes vállalkozói díjat, akkor az esetleges pótmunka során Vállalkozó által meghatározott rezsióradíj 4000,- Ft + 25% ÁFA /óra/fő. Amennyiben a felek eltérően nem állapodnak meg, a Vállalkozói díj megfizetése a következők szerint történik: 300.000,- Ft összegig, ill. ez alatti megrendelésnél: számla ellenében a munka megkezdésével egyidejűleg készpénzben vagy munka megkezdése előtt átutalással a számlán megjelölt bankszámlaszámra. 300.000,- Ft feletti megrendelésnél: a számla kiállításától számított 15 napon belül a számlán megjelölt bankszámlaszámra. Megrendelő fizetési késedelme esetén a Ptk. 6:155. §, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény rendelkezései irányadók. Megrendelő a Vállalkozói díjjal szemben kizárólag olyan követelések beszámítására jogosult, melyeket Ipartechnika írásban elismert, vagy amelyeknek jogosságá...
Vállalkozói díj és fizetési feltételek. 1.) Vállalkozót a I. pontban meghatározott feladatok hibátlan és hiánytalan teljesítéséért mindösszesen Kivitelezés teljes költsége (vállalkozói díj): nettó ……………..- Ft azaz nettó forint + ..- Ft (27 %ÁFA), bruttó ….- Ft azaz bruttó forint * vállalkozói díj illeti meg. Felek egyezően rögzítik, hogy az ÁFA bevallása és megfizetése a vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezései szerint az Áfa törvény (2007. évi CXXVII. Törvény) 142. §-nak hatálya alá tartozik, az ún. fordított Áfa fizetés szabályai alá (építési engedély köteles tevékenység). A jogerős építési engedély száma: 01-2/264-4/2016. A jogerőre emelkedés napja: 2016. november 17. A vállalkozói díj egyösszegű átalányár, amely tartalmaz minden, a vállalt beruházás teljesítésével összefüggő valamennyi költséget, függetlenül azok formájától vagy forrásától (ideértve az esetlegesen a szerződéskötéskor előre nem látható, műszaki szükségességből eredő többletmunkákat, illetve a téli munkavégzés miatt esetlegesen felmerülő, szükséges mértékű téliesítés és megfelelő adalékanyagok használatának költségét is) A Vállalkozó a fenti áron felül semmilyen jogcímen többletköltséget nem érvényesíthet. 2.) Megrendelő a szerződés teljesítéséhez szükséges részben a VP3-4.2.2-16 kódszámú, 1815419865 iratazonosító számú pályázati forrásból, részben saját forrásból biztosítja. A kifizetés pénzneme forint. Az elszámolható költségek támogatási aránya 50 %. A projektfinanszírozás a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 3. § 65. pontjában foglalt utófinanszírozás szabályai szerint történik.
Vállalkozói díj és fizetési feltételek. 3.1. A szerződés szerinti építési munkavégzés díjtételei nettó összege (árajánlat alapján): A szerződés 2.1. pontja vonatkozásában • földkitermelés kézi erővel az összes talajtípusban: ……. Ft/m3 • földvisszatöltés munkagödörbe réteges elterítéssel: Ft/m3 • tömörítés: Ft/m3 • rezsióradíj (burkolatbontási, rakodási és egyéb kisegítő munkákhoz) Ft/óra 3.2. A Vállalkozó díjmentesen vállalja a vezeték fölé a Megrendelő által biztosított jelzőszalag elhelyezését. 3.3. Gépkocsi km futási díjat Vállalkozó a tevékenységével összefüggésben nem számíthat fel. 3.4. Rezsióradíjjal történik a kisegítő jellegű, nem teljesítmény-díjas munkák elszámolása (anyagok rakodása, burkolatok bontása, törmelék rakodása, építési terület takarítása, egyéb kisegítő és segédmunkák). 3.5. Felek kinyilvánítják, hogy a szerződés tárgya szerinti munkák közül az építési engedélyes illetve vízjogi létesítési engedélyes munkák esetében a fordított ÁFA szerinti adózást kell, hogy alkalmazzák, azaz a Vállalkozó számlája általános forgalmi adót nem tartalmazza. 3.6. Megrendelő a 3.1. pontban meghatározott vállalkozói díjat átutalással, vállalkozó számlájának beérkezése után 30 naptári napon belül, a ……………….. bankszámlaszámára teljesíti. A pénzügyi teljesítés időpontja a Megrendelő elszámolási számlája terhelésének időpontja. 3.7. Fizetési késedelem esetén a Vállalkozó a Ptk. szerinti késedelmi kamatot jogosult felszámítani a késedelmes napokra.
Vállalkozói díj és fizetési feltételek. 1. Vállalkozó a II. pontban írt feladatai szerződésszerű teljesítése esetén …………………………….Ft + 25% Áfa vállalkozói díjra jogosult, amely magában foglalja a hirdetési felületek foglalási díját, és minden egyéb, a jelen szerződés teljesítése során felmerült díjat, a költségeket, a vállalkozó által előállított dokumentumok, termékek kizárólagos felhasználásának díját, valamint, a IV. 7. pontban írt, a kreatívok módosításainak díját is. A teljesítés igazolására Xxx Xxxxxx kommunikációs vezető jogosult. 2. Vállalkozó az V.1. pontban írt vállalkozói díjról az alábbiak szerint jogosult részszámlákat, valamint végszámlát kibocsátani: a) az 1. feladat esetében 2010. július 26. - 2011. május 31. közötti megjelenések adott számlázási időszakra vonatkozó szerződésszerű teljesítése esetén: ……………..Ft+Áfa összegről 2010. október 31. után egy részszámlát, ……………..Ft+Áfa összegről 2011. január 31. után egy részszámlát és ……………..Ft+Áfa összegről 2011. május 31. után egy végszámlát.
Vállalkozói díj és fizetési feltételek. 2.1. 7.500.000,- Ft + 2.025.000,- Ft Áfa (27 %), azaz hétmillió-ötszázezer forint + kettőrniHió-huszonötezer forint Áfa (huszonhét százalék), mindösszesen bruttó 9.525.000,- Ft, azaz kilencmillió-ötszázhuszonötezer forint. 2.2. A vállalkozói díj tartalmazza a Vállalkazónak a szerződésben foglaltak teljesítésével kapcsolatos valamennyi felmerülő költségét, az semmilyen jogcímen nem emelhető. A vállalkozói díj tételezését és tartalmát a jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képező árajánlat tartalmazza, melyre vonatkozóan a vállalkozói díj fix, rögzített díj. 2.3. Megbízó kijelenti, szavatolja és vállalja, hogy a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésére áll.
Vállalkozói díj és fizetési feltételek. 1.) Vállalkozót a I. pontban meghatározott feladatok hibátlan és hiánytalan teljesítéséért mindösszesen Kivitelezés teljes költsége (vállalkozói díj): nettó ……………..- Ft azaz nettó forint + ..- Ft (27 %ÁFA), bruttó ….- Ft azaz bruttó forint * vállalkozói díj illeti meg. A vállalkozói díj egyösszegű átalányár, amely tartalmaz minden, a vállalt beruházás teljesítésével összefüggő valamennyi költséget, függetlenül azok formájától vagy forrásától (ideértve az esetlegesen a szerződéskötéskor előre nem látható, műszaki szükségességből eredő többletmunkákat, illetve ha bekövetkezik, a téli munkavégzés miatt esetlegesen felmerülő, szükséges mértékű téliesítés és megfelelő adalékanyagok használatának költségét is) A Vállalkozó a fenti áron felül semmilyen jogcímen többletköltséget nem érvényesíthet.
Vállalkozói díj és fizetési feltételek. 5.1. A vállalkozói díj: nettó 10.960.000,-Ft +27% Áfa, azaz bruttó 13.919.200,-Ft, azaz összesen bruttó Tizenhárommillió-kilencszáztizenkilencezer-kettőszáz forint Az ÁFA bevallása és a megfizetése a hatályos adójogszabályok szerint történik. A Vállalkozási díj tartalmaz minden, a Vállalkozó tevékenységével összefüggő, azzal járó költséget, járulékot és díjat. A Vállalkozó a Vállalkozási díjon kívül a Szerződés teljesítése során a Megrendelő felé semmilyen más jogcímen nem jogosult költséget elszámolni. A vállalkozói díj tételezését és műszaki tartalmát a jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képező árajánlat tartalmazza, melyre vonatkozóan a vállalkozói díj fix, rögzített díj, az valamennyi, a rendszerek kiépítéséhez és beüzemeléséhez szükséges munka- és anyagköltséget tartalmazza, annak mértékét Szerződő Felek csak közös megegyezéssel jogosultak módosítani. Megrendelő vállalja, hogy a munkavégzés és a Vállalkozó jótállási / garanciális / szavatossági kötelezettségvállalása teljesítése esetén a Szerződésben előírt időpontokban és módon megfizeti a Vállalkozónak a vállalkozói díjat. Megrendelő kijelenti, szavatolja és vállalja, hogy a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges önerő rendelkezésére áll, vagy időben rendelkezésére fog állni.
Vállalkozói díj és fizetési feltételek. 3.1. A szerződés szerinti munkavégzés díjtételei a vállalkozási szerződés keretében használt géptípus szerint: kotró-rakodógéppel történő gépi földmunka nettó összege: ……… Ft/óra + Áfa homlok-rakodógéppel/teleszkópos rakodógéppel történő gépi földmunka nettó összege Ft/óra + Áfa gumikerekes forgó-felsővázas kotrógéppel történő gépi földmunka nettó összege: ……….. Ft/óra + Áfa 3.2. Földmunkagép km futási díjat Vállalkozó a tevékenységével összefüggésben nem számíthat fel. Vállalkozó vállalja továbbá a gépi földmunkához szükséges minden eszköz, gép és a működésükhöz szükséges üzemanyag, villamos energia, stb ellátásának biztosítását. 3.3. Felek kinyilvánítják, hogy a szerződés tárgya szerinti munkák közül az építési engedélyes illetve vízjogi létesítési engedélyes munkák esetében a fordított ÁFA szerinti adózást kell, hogy alkalmazzák, azaz a Vállalkozó számlája általános forgalmi adót nem tartalmazza. 3.4. Megrendelő a 3.1. pontban meghatározott vállalkozói díjat átutalással, vállalkozó számlájának beérkezése után 30 naptári napon belül, a Vállalkozó ………….. Banknál vezetett …………. bankszámlaszámára teljesíti. A pénzügyi teljesítés időpontja a Megrendelő elszámolási számlája terhelésének időpontja. 3.5. Fizetési késedelem esetén a Vállalkozó a Ptk. szerinti késedelmi kamatot jogosult felszámítani a késedelmes napokra.
Vállalkozói díj és fizetési feltételek. Vállalkozót a Vállalkozási Szerződés I. fejezetben meghatározott feladatok teljesítéséért a Szerződés teljes időtartamára együttesen nettó ………….- Ft., azaz nettó ………. forint és a mindenkor hatályos általános forgalmi adó %-ának megfelelő összegű vállalkozói díj illeti meg, a következő táblázat részletezése szerint.
Vállalkozói díj és fizetési feltételek. A Vállalkozót a Projektszerződések alapján illeti meg díjazás (továbbiakban: ”Díj”). A Díj összegét Felek az eseti Projektszerződésben határozzák meg. Amennyiben a Felek óradíj alapú Díjat határoztak meg a Projektszerződésben, úgy a Vállalkozó díjazásra minden megkezdett munkaóra után jogosult.