Általános utasítás mintaszakaszok

Általános utasítás. Az ajánlattevőknek az eljárást megindító felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatukat elkészíteniük és benyújtaniuk. Az ajánlattevő kötelessége, hogy tanulmányozza a közbeszerzési dokumentumok valamennyi részét, utasítását, a nyomtatványokat, az összes feltételt és műszaki előírásokat. Amennyiben ajánlattevő nem adja meg a közbeszerzési dokumentumokban kért összes információt, vagy ha a benyújtott ajánlat nem felel meg az eljárást megindító felhívás és a közbeszerzési dokumentumok feltételeinek, az minden vonatkozásában az ajánlattevő kockázata.
Általános utasítás. Az ajánlattevőknek a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatukat elkészíteniük és benyújtaniuk. Az ajánlattevő kötelessége, hogy tanulmányozza a közbeszerzési dokumentumok valamennyi részét, utasítását, a nyomtatványokat, az összes feltételt és műszaki előírásokat. Amennyiben ajánlattevő nem adja meg a közbeszerzési dokumentumokban kért összes információt, vagy ha a benyújtott ajánlat nem felel meg a közbeszerzési dokumentumok feltételeinek, az minden vonatkozásban az ajánlattevő kockázata. Az ajánlatok összeállítására és benyújtására az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályai irányadók. Ahol a Kbt., vagy a felhívás a közbeszerzési dokumentumok elektronikus elérhetőségének megjelölésére utal [Kbt. 50. § (2) bekezdés c) pont, 84. § (1) bekezdés c) pont, 92. § (1) bekezdés
Általános utasítás. Az ajánlattevőknek az eljárást megindító felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatukat elkészíteniük és benyújtaniuk. A közbeszerzési dokumentumok letöltése és átvétele esetén a gazdasági szereplőknek a jelen közbeszerzési dokumentumok III. Fejezet Nyilatkozatminták 1. számú melléklete szerinti Regisztrációs lap cégszerűen aláírt megküldésével meg kell adniuk az alábbi adatokat: cég neve, székhelye, cégjegyzékszáma, valamint az eljárással kapcsolatban a kapcsolattartó neve, telefon és telefax száma, valamint e-mail címe. A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie a Regisztrációs lap megküldésével. Az ajánlattevő kötelessége, hogy tanulmányozza a közbeszerzési dokumentumok valamennyi részét, utasítását, a nyomtatványokat, az összes feltételt és műszaki előírásokat. Amennyiben ajánlattevő nem adja meg a közbeszerzési dokumentumokban kért összes információt, vagy ha a benyújtott ajánlat nem felel meg az eljárást megindító felhívás és a közbeszerzési dokumentumok feltételeinek, az minden vonatkozásában az ajánlattevő kockázata.

Related to Általános utasítás

  • Általános szabályok A szolgáltatás szünetelésére vagy szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizető, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból, Előfizetői vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Felek érdekkörén kívül eső Vis Maior következtében, illetve a jelen ÁSZF-ben vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén. Amennyiben az Előfizető az Alap szolgáltatás mellett Prémium szolgáltatásra vonatkozóan külön Előfizetői Szerződéssel is rendelkezik, úgy az Alap és Prémium Szolgáltatások önállóan nem, kizárólag együtt szüneteltethetők.

  • Általános Szerződéses Feltételek A Megállapodás az FGSZ Zrt. Üzletszabályzatának 4.c számú mellékleteként kiadott „Általános szerződéses feltételek a Kapcsolódó rendszerüzemeltetőkkel, valamint közvetlen szállítóvezetéki felhasználókkal kötött Együttműködési Megállapodásokra vonatkozóan” című dokumentum (továbbiakban ÁSZF) alapján kerül megkötésre, mely jelen Megállapodás 1. sz. mellékletét képezi. A Rendszerhasználó a Megállapodás aláírásával elismeri, hogy a jelen pontban hivatkozott, az FGSZ Zrt. internetes honlapján (xxx.xxxx.xx) is közzétett ÁSZF tartalmát – ide értve az ÁSZF időközben módosított valamint új rendelkezéseit is – az FGSZ Zrt. erre vonatkozó tájékoztatásának elfogadása és tudomásul vétele mellett megismerte, továbbá megerősíti, hogy az ÁSZF ily módon megismert valamennyi rendelkezését a jelen Megállapodás részének tekinti, és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az ÁSZF-ben nem rögzített, illetve speciális feltételeket jelen Megállapodás tartalmazza. A jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályokat, az ÜKSZ-t, az FGSZ Zrt. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (továbbiakban: Xxxxxxx) által jóváhagyott Üzletszabályzatát és a jelen Megállapodás 1. sz. mellékletét képező ÁSZF-et kell alkalmazni. Amennyiben a jelen Megállapodás és az ÁSZF rendelkezései között bármilyen eltérés lenne, úgy a jelen Megállapodás rendelkezéseit kell alkalmazni.

  • Az Általános Forgalmi Adó megtérítése Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a biztosító a biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmi adó (áfa) köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az áfa összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az áfa összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható, feltéve, hogy a jogosultnak az áfa összege jogszabály alapján az állami költségvetésbôl nem térül meg.

  • Általános feltételek Az akcióban azok a mindigTV PRÉMIUM TV szolgáltatással rendelkező Előfizetők vehetnek részt, akik: • az akcióban való részvételre irányuló szándékukat kifejező nyilatkozatuk megtételekor a szolgáltatóval Belépő, Alap, Családi vagy Gyerek műsorcsomagot határozatlan, vagy határozott időtartamú előfizetői szerződéssel veszik igénybe; • meglévő előfizetésük megszüntetésével egyidejűleg vállalják, hogy új előfizetői szerződést kötnek TV+NET csomagra az alábbiak szerint: • az új, határozott tartamú előfizetői szerződés keretében, o TV+NET 60 Alapcsomaggal, o TV+NET 60 Családi csomaggal, o TV+NET 150 Alapcsomaggal, o TV+NET 150 Családi csomaggal o vagy TV+NET 300 Családi csomaggal, televízió és mobilinternet szolgáltatást tartalmazó csomagok egyikére fizetnek elő, • a választott előfizetési csomag első hónapra esedékes díját és az egyszeri regisztrációs díjat előre megfizetik, az alábbiaknak megfelelően: o Személyes szerződéskötés esetén az új előfizetői szerződés megkötésével egy időben, o telefonon vagy weben történő megrendelés esetén pedig a szolgáltatáshoz szükséges eszközök átvételekor. Az előfizetői szerződést személyes ügyfélszolgálati irodáink valamelyikében, telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül vagy webshopunkban rendelik meg és a szerződéskötéssel egyidejűleg a szolgáltatásokhoz új eszközt vásárolnak. Az akció keretén belül szolgáltatási címenként csak egy előfizetői szerződés megkötése és maximum 3 kedvezményes árú dekóder / CI+ modul megvásárlása lehetséges. Személyes ügyfélszolgálati irodáink elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxxx/ Telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége: 1211 (07:00 – 21:00 élő hang) A webshop elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxx Az akcióban megköthető előfizetői szerződés időtartama 12 hónapos határozott tartam. Az akció időtartama: 2021. október 27-től visszavonásig. Az akció visszavonásáról a Szolgáltató a honlapján közzétett tájékoztatással, és/vagy a vonatkozó általános szerződési feltételeinek „A Szolgáltató által indított jelenleg hatályos akciók” fejezetcím alól a lejárt akciók közé történő áthelyezésével értesíti az előfizetőket.

  • Általános Rész A xxxxxxxxxxxxxx.xx webáruház (továbbiakban webáruház) böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta a xxxxxxxxxxxxxx.xx webáruház használatára és szolgáltatásaira vonatkozó szerződési feltételeket, adatkezelési elveket és annak minden pontjával egyetért. Xxxxx XXXX határozza meg a Szolgáltató által az Ügyfelek részére eladásra felkínált belépőjegyek megvásárlásának feltételeit, valamint a Szolgáltató és az Ügyfél között keletkező jogokat és kötelezettségeket. A Szolgáltató esetenként a belépőjegyek értékesítésén túlmenően más termékeket, szolgáltatásokat is értékesíthet (merchandising termékek, a rendezvényhez kapcsolódó étkezés, ital, egyéb szolgáltatások stb.). Amennyiben e termékek értékesítésére vonatkozó szabályok eltérnek az általános szabályoktól, úgy a jelen ÁSZF ezt külön jelzi. Az ÁSZF hatálya a Szolgáltatóra, valamint az Ügyfélre terjed ki. Az ÁSZF hatálya nem terjed ki a Rendezvényszervezőre és a fizetést bonyolító pénzintézetre. A Rendezvények szervezőinek saját ÁSZF-e rendelkezik minden esetben az adott Rendezvényre vonatkozó szabályozásokról. Az ÁSZF határozatlan időre szól. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra vonatkozóan, hogy jelen ÁSZF tartalmát egyoldalúan módosítsa és a Szolgáltatás használata tekintetében új vagy további feltételeket állapítson meg. Az ÁSZF módosítása esetén a Szolgáltató az Ügyfelet a módosítás hatálybalépését megelőzően oly módon értesíti, hogy a változásokat legalább a változás hatályba lépését megelőzően 8 (nyolc) nappal közzéteszi az internetes honlapján és/vagy e-mailt küld Ügyfélnek az általa megadott mindenkori hatályos email címére. A Szolgáltató nem köteles a fenti 8 (nyolc) napos határidőt az ÁSZF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása valamely, a Szolgáltató adataiban bekövetkezett változás, a Szolgáltatás új honlapokra való kiterjesztése, új szolgáltatás vagy fizetési mód, megoldás bevezetése, valamint jogszabályi rendelkezés vagy annak változása miatt válik szükségessé, illetve, ha a módosítás a már nyújtott vagy Ügyfél által igénybe vett szolgáltatásokra vonatkozó feltételeket nem érinti.

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • Általános adatok A SimplePay Szolgáltatás üzemeltetője és nyújtója az OTP Mobil Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (OTP Mobil Kft.). Az OTP Mobil Kft. nyilvános cégadatai: Székhely: 1143 Budapest, Hungária krt. 17-19. Cégjegyzékszám: 00-00-000000 Nyilvántartó: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Adószám: 24386106-2-42 Képviseli: Xxxxx Xxxxx ügyvezető önállóan a továbbiakban: Simple

  • Általános beszerzés Eljárást megindító felhívásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő előzetes közzététele nélkül odaítélt szerződés indokolása 2014/24/EU irányelv (válassza ki a vonatkozó opciót és fűzzön hozzá magyarázatot) 1. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásának a 2014/24/EU irányelv 32. cikke alapján történő indokolása Nem érkeztek be ajánlatok, illetve nem megfelelő ajánlatok/részvételi kérelmek érkeztek be nyílt eljárás meghívásos eljárás A szóban forgó termékeket kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési céllal gyártják, az irányelvben megállapított feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatást kizárólag egy meghatározott gazdasági szereplő képes teljesíteni a következő okok miatt: verseny hiánya technikai okokból a közbeszerzés célja egyedi műalkotás vagy művészeti előadás létrehozása vagy megvásárlása a kizárólagos jogok védelme, a szellemitulajdon-jogot is beleértve Az ajánlatkérő számára előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősség, az irányelvben megállapított szigorú feltételekkel összhangban Kiegészítő szállítások az irányelvben megállapított szigorú feltételeknek megfelelően A korábbi építési beruházás/szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás/szolgáltatás megrendelésére került sor, az irányelvben megállapított szigorú feltételeknek megfelelően Tervpályázati eljárás szabályai alapján a nyertes ajánlattevőnek vagy a nyertes ajánlattevők valamelyikének odaítélendő szolgáltatási szerződés Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk Különösen kedvező feltételek mellett történő áru-, illetve szolgáltatásbeszerzés az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szállítótól a felszámolótól csődeljárás, hitelezőkkel való egyezségkötésre irányuló eljárás vagy hasonló nemzeti eljárás során történő értékesítés keretében 2. Eljárást megindító felhívásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő előzetes közzététele nélkül odaítélt szerződés egyéb indokolása A beszerzés nem tartozik az irányelv hatálya alá 3. Magyarázat

  • A számhordozás általános szabályai A számhordozás olyan előfizetői szám hordozását jelenti, amelynek során az előfizető megtarthatja földrajzi előfizetői számát, amennyiben az előfizető a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül változtat előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatót.

  • Általános követelmények A távfelügyeleti rendszernek meg kell felelnie a Mabisz biztonsági távfel- ügyeleti rendszerekre vonatkozó ajánlásának, a védett objektumban műkö- dő elektronikai jelzőrendszernek pedig eleget kell tennie legalább a mini- mális elektronikai védelem előírásainak (VI. Függelék 3. Fejezet 3.B.1. pont).