Éghajlat és környezet mintaszakaszok

Éghajlat és környezet. A MOL-csoport működési környezetének megértése és környezeti lábnyomának minimalizálása kulcsfontosságú a vállalat legitim jogi, társadalmi és kereskedelmi működésének fenntartásához. A MOL-csoport működésének minden területén folyamatosan dolgozik a negatív környezeti hatások kiküszöbölésén, minimalizálásán és mérséklésén. A MOL-csoport célja, hogy javítsa hulladékgazdálkodási és kibocsátási teljesítményét, kezelje a vízre és a biodiverzitásra, valamint a helyi közösségekre gyakorolt ezekkel kapcsolatos hatásokat. Nemzetközi, integrált olaj- és gázipari-, petrolkémiai és fogyasztói szolgáltatásokat nyújtó vállalatként a MOL-csoport jelentős szénlábnyommal rendelkezik. A MOL-csoport prioritásként kezeli a működésének hatásaival kapcsolatos átláthatóságot és minden tekintetben elkötelezett az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése mellett. A MOL- csoport teljes szénlábnyoma magában foglalja a saját működéséből származó közvetlen kibocsátást (Scope 1), a vásárolt energiahordozókkal kapcsolatos közvetett kibocsátást (Scope 2), valamint a nem közvetlenül a működéshez, hanem a termékek és szolgáltatások felhasználásához kapcsolódó, a külső beszállítók és egyéb üzleti partnerek által egyéb módon generált kibocsátást (Scope 3). A MOL-csoport elkötelezett a természeti erőforrások felhasználásának csökkentése, a negatív hatások minimalizálása és a hulladékgazdálkodás mellett: • továbbfejlesztett csoportszintű hulladékgazdálkodási tervet készít az európai „Green Deal” és körforgásos gazdaság fő célkitűzéseinek elérése érdekében, • vízkészlet-megőrzési stratégiát dolgoz ki a felszíni és felszín alatti víztestekre gyakorolt negatív környezeti hatások csökkentése érdekében, • biztosítja a biodiverzitási szempontok érvényesítését minden zöldmezős fejlesztés során, az uniós biodiverzitás-védelmi cselekvési tervvel összhangban, • folyamatosan javítja a MOL vállalatok működése tekintetében stratégiai fontosságú logisztikai tevékenységek hatékonyságát, valamint csökkenti az alaptevékenységek szempontjából kritikus fontosságú CO2-kibocsátást, • folyamatosan méri és javítja a Scope 3 kibocsátási számításokat, aktívan együttműködik az ellátási lánc szereplőivel a Scope 3 ÜHG-kibocsátás csökkentése érdekében, hogy 2030-ra 30%-kal csökkentse, majd 2050-re karbonsemlegessé tegye a befelé irányuló ellátási láncból származó kibocsátást. A MOL-csoport ellátási lánc szereplőitől elvárjuk, hogy: • elfogadják a MOL-csoport felelős beszerzési politikáját, és aktívan támogassák, ...

Related to Éghajlat és környezet

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A Megrendelő jogai és kötelezettségei 11.1. A Megrendelő a Vállalkozó szerződésszerű teljesítése esetén köteles a vállalkozói díjat a Vállalkozó részére megfizetni.

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei VIII.1. Megrendelő a Vállalkozó által vállalt kötelezettségnek megfelelő teljesítését – akár saját maga, akár az egyedi szerződésben meghatározott megbízottja,– folyamatosan és bármikor ellenőrizheti, ez a tevékenység azonban a Vállalkozót a feladat teljesítésében nem gátolhatja.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. Szolgáltató köteles a nyújtott Szolgáltatást jelen ÁSZF rendelkezéseivel összhangban szakszerű Szolgáltatást nyújtani.

  • A Felek jogai és kötelezettségei A Helyettes a Helyettesített akadályoztatása esetén jogosult és köteles a Helyettesített képviseletében minden olyan cselekmény elvégzésére és jognyilatkozat megtételére, amely a rábízott ügy szakszerű ellátásával jár, továbbá a megbízás ellátásához szükséges körben pénznek és dolognak elszámolási kötelezettséggel történő átvételére. A Helyettes jogosult a Helyettesített letéti számlája feletti rendelkezésre.4 Helyettesített a Helyettesítőt a jelen megbízás ellátásához általában szükséges felvilágosítással ellátta, illetve a jelen szerződés hatálya alatt folyamatosan ellátja. A Helyettesített ügyvéd köteles részletes tényállást és iránymutatást adni Helyettesnek az érintett ügyek ellátására és az azokhoz kapcsolódó letétekre vonatkozóan. Helyettesített ügyvéd az akadályoztatásának tényéről – amennyiben erre lehetősége van – haladéktalanul értesíteni köteles a Helyettest. Köteles közölni az akadályoztatás előrelátható végső időpontját. Amennyiben az akadályoztatás megszűnésének időpontja nem állapítható meg, a Helyettes mindaddig köteles ellátni a helyettesítési megbízást, amíg az meg nem szűnik. A helyettesített ügyvéd a helyettesítéssel érintett ügyeket és az ügy iratait tételes jegyzék alapján adja át. Ha a Helyettesítettnek nincs lehetősége a Helyettesítőt akadályoztatásának a tényéről értesíteni, a Helyettesített az akadályoztatás tényéről való tudomásszerzéstől köteles a jelen megbízásból fakadó kötelezettségeinek eleget tenni. A Helyettesítő a Helyettesítettet az akadályoztatás megszűnését követően a helyettesítéssel érintett ügyeket ugyancsak tételes jegyzék szerint adja vissza. A Helyettes a Helyettesített ügyféltől közvetlenül nem jogosult megbízási díjra. A helyettesítés ellátásáért járó díjazás tekintetében a felek külön megállapodása az irányadó. A Helyettesítő a jelen megállapodás szerinti feladatainak ellátása során nem köteles olyan magatartás tanúsítására, amely a Helyettesítő saját megbízásainak, illetve kirendeléseinek teljesítését veszélyeztetné.

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei Szolgáltató köteles a Diák munkaerő közvetítési szerződés szerinti feladatait szerződésszerűen, elvárható minőségben, az adott tevékenység gyakorlására irányadó szabályok, szakmai szokások és előírások szerint teljesíteni. A Szolgáltató kijelenti, hogy a jelen ÁSZF részét képező Szolgáltatási Szerződések szerinti Szolgáltatások végzésére jogosult. A Szolgáltató a feladat elvégzéséhez szükséges tevékenységet úgy köteles megszervezni, hogy biztosítsa a tevékenység, biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését. A Szolgáltató a Diák munkaerő közvetítési szerződés teljesítéséhez alvállalkozókat jogosult igénybe venni, de magatartásukért és tevékenységükért úgy felel, mintha maga járt volna el. A Szolgáltató a Megrendelő utasítása alapján köteles eljárni, azonban a Megrendelő utasítási joga nem terjed ki a tevékenység megszervezésére, és az utasítás nem teheti terhesebbé a Szolgáltató szerződésszerű teljesítését. A Szolgáltatót a Megrendelő részéről adott célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítás tekintetében figyelem-felhívási, és figyelmeztetési kötelezettség terheli. A figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért a Szolgáltató felel. Ha Megrendelő a Szolgáltató figyelmeztetése ellenére a célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítását fenntartja, Szolgáltató a Diák munkaerő közvetítési szerződéstől elállhat. Ha a Diák munkaerő közvetítési szerződés teljesítésétől Szolgáltató nem áll el, akkor Megrendelő kockázatára köteles a feladatokat elvégezni. Ha azonban a feladatok ellátása jogszabály vagy hatósági rendelkezés megsértését vagy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetését eredményezné, a Szolgáltató a feladat ellátását megtagadja. A Szolgáltató köteles gondoskodni arról, hogy az Egyedi szolgáltatási szerződéseket nappali tagozatos tanulmányokat folytató tagjai útján teljesítse, akik rendelkeznek mindazokkal a szükséges szerződésekkel, megállapodásokkal és tájékoztatókkal, amelyeket a vonatkozó jogszabályok, különösen az Sztv. II. fejezet 2. pontja előír. A Szolgáltató szavatol azért, hogy az Egyedi szolgáltatási szerződések teljesítésében részt vevő Iskolaszövetkezeti tagok a Szolgáltatónál megfelelő szerződéses kapcsolatban állnak, velük a Szolgáltató az Sztv. és az egyéb jogszabályok rendelkezéseinek mindenben megfelelő tagi megállapodást kötött, amely az adott Iskolaszövetkezeti tag Megrendelőnél történő feladatvégzése során mindvégig érvényes és hatályos. A Szolgáltató köteles az Egyedi szolgáltatási szerződés teljesítését végző Iskolaszövetkezeti tagjainak díjazását a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint számfejteni, és a jogszabályokban, az Iskolaszövetkezeti tagokkal kötött megállapodásokban, illetve az Iskolaszövetkezeti alapszabályban rögzítettek alapján és az Iskolaszövetkezeti tagokkal kötött megállapodásokban rögzített határidőig az Iskolaszövetkezeti tagok számára átutalni.

  • A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei

  • Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó x elektronikusan: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/XXX000000000000/xxxxxxxxx (URL) x a fent említett címre a következő címre: (adjon meg másik címet) Hivatalos név: Nemzeti azonosítószám: Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím(ek): Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

  • Kedvezményezett Kedvezményezett az a személy, aki a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosítási szolgáltatásra jogosult. Haláleseti szolgáltatás kedvezményezettje – más rendelke- zés hiányában, vagy ha a kedvezményezett jelölése a biz- tosítási esemény bekövetkeztekor nem volt érvényben – a biztosított örököse. A szerződő a kedvezményezettet a biztosítóhoz címzett és a biztosítónak eljuttatott írásbeli nyilatkozattal jelölheti ki. Több kedvezményezett megjelölése esetén meg kell határozni a kedvezményezés arányát. Ennek hiányában a kedvezményezés arányát egyenlőnek kell tekinteni. A szerződő bármely kedvezményezett helyett – a bizto- sítóhoz intézett és a biztosítási esemény bekövetkezése előtt hozzá eljutatott – írásbeli nyilatkozattal más kedvez- ményezettet nevezhet meg. A szerződő a kijelölést bár- mikor ugyanilyen formában visszavonhatja vagy a kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet nevez- het meg. A kedvezményezett kijelöléséhez illetőleg megváltoztatá- sához – ha nem a szerződő a biztosított – a biztosított írás- beli hozzájárulása szükséges. A biztosított hozzájárulása nélkül kötött szerződésnek a kedvezményezett kijelölését tartalmazó rendelkezése semmis. Ilyen esetben kedvezmé- nyezettnek a biztosítottat vagy örökösét kell tekinteni, aki a szerződőnek köteles megtéríteni az általa megfizetett díjakat, szerződésre fordított költségeket. A szerződő a biztosítotthoz, és/vagy kedvezményezetthez intézett írásbeli nyilatkozattal kötelezettséget vállalhat arra, hogy a kedvezményezett kijelölést folyamatosan hatályban tartja. A szerződőnek a nyilatkozatról a biztosí- tót tájékoztatnia kell. Az ilyen kedvezményezett jelölést a biztosított és/vagy kedvezményezett hozzájárulása nélkül nem lehet módosítani vagy visszavonni. A kedvezményezett kijelölése hatályát veszti, ha a kedvez- ményezett a biztosítási esemény bekövetkezte előtt meg- hal, illetve a jogi személy kedvezményezett jogutód nélkül megszűnik. Ha a szerződő ilyenkor nem tesz új nyilatkoza- tot a kedvezményezésről, de korábban több kedvezménye- zettet is jelölt, akkor a továbbiakban a kedvezményezés arányára a hatályban maradt jelölések egymáshoz viszo- nyított aránya az irányadó.