Értesítési és értékesítési csatornák. 11.1 Ügyfél a Banknál elhelyezett pénzeszközei és vagyona tekintetében a Bank által működtetett értesítési és értékesítési csatornákon keresztül rendelkezhet és adhat megbízásokat, utasításokat. Az egyes értesítési és értékesítési csatornák – a bankfiók kivételével – az Ügyfél által a Bankkal megkötött, az adott értesítési és értékesítési csatornára vonatkozó külön megállapodás alapján vehetők igénybe. Az értesítési és értékesítési csatornák a következők: a) Bankfiók A bankfiókban az Ügyfél a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első ügyleti szerződést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatását. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók (ok) ban végezzen. Bank fenntartja továbbá a jogot olyan speciális bankfiókok működtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részére. A megbízást írásban – a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtani, ha az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmaz. A megbízást az Ügyfél a bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő beérkezését. A Bankhoz történő beérkezés akkor tekintendő megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozza, mely korlátozást a Kondíciós Listában teszi közzé.
Appears in 9 contracts
Samples: Általános Üzleti Feltételek, Általános Üzleti Feltételek, Általános Üzleti Feltételek
Értesítési és értékesítési csatornák. 11.1 Ügyfél a Banknál elhelyezett pénzeszközei és vagyona tekintetében a Bank által működtetett mûködtetett értesítési és értékesítési csatornákon keresztül rendelkezhet és adhat megbízásokat, utasításokat. Az egyes értesítési és értékesítési csatornák – a bankfiók kivételével – az Ügyfél által a Bankkal megkötött, az adott értesítési és értékesítési csatornára vonatkozó külön megállapodás alapján vehetők vehetõk igénybe. Az értesítési és értékesítési csatornák a következők:.
a) Bankfiók A bankfiókban az Ügyfél a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést szerzõdést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet mûvelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő eltérõ rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első elsõ ügyleti szerződést szerzõdést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes elõzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatását. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók (ok) ban végezzen. Bank fenntartja továbbá a jogot olyan speciális bankfiókok működtetéséremûködtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részére. A megbízást írásban – a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtani, ha az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmaz. A megbízást az Ügyfél a bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő történõ beérkezését. A Bankhoz történő történõ beérkezés akkor tekintendő tekintendõ megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozza, mely korlátozást a Kondíciós Listában teszi közzé.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Üzleti Feltételek, Általános Üzleti Feltételek, Általános Üzleti Feltételek
Értesítési és értékesítési csatornák. 11.1 Ügyfél 4.1 Adós a Banknál elhelyezett pénzeszközei és vagyona tekintetében Hitelezővel a Bank Hitelező által működtetett értesítési és értékesítési csatornákon keresztül köthet a Hitelező által végzett pénzügyi szolgáltatások tekintetében szerződést, küldhet értesítést, és rendelkezhet és adhat megbízásokat, utasításokat. Az egyes értesítési és értékesítési csatornák – a bankfiók kivételével – az Ügyfél által a Bankkal megkötött, az adott értesítési és értékesítési csatornára vonatkozó külön megállapodás alapján vehetők igénybepénzügyi szolgáltatás tekintetében. Az értesítési és értékesítési csatornák a következők:
(a) Bankfiók Hitelező hivatalos helyisége, ügyfélforgalom számára nyitva álló helyisége: A bankfiókban Hitelező hivatalos helyiségében az Ügyfél Adós a Bank Hitelező által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első ügyleti szerződést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatásátKölcsönszerződést köthet. A Bank Hitelező fenntartja magának a jogot, hogy az itt leírtakon túlmenően bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók helyen, vagy helyszínen végezzen.
(okb) ban végezzenÜgynökök: A Hitelező szerződéses, a Hpt. Bank fenntartja továbbá értelmében a jogot olyan speciális bankfiókok működtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részérejogszabályi előírásoknak megfelelően többes ügynökökből álló ügynökhálózatot alkalmaz az általa végzett pénzügyi szolgáltatások közvetítésére. A megbízást írásban – szerződéses ügynökök szerződések megkötését közvetítik a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtaniHitelező és az Adósok között személyes megkeresés, ha vagy erre szakosodott fiókhálózat útján. Az ügynökök nem jogosultak az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmazAdós felé a Hitelező javára vagy terhére bármilyen jognyilatkozatot tenni és nem jogosultak a Hitelező nevében készpénzt átvenni. A megbízást az Ügyfél Ügynököket a bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő beérkezését. A Bankhoz történő beérkezés akkor tekintendő megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot feladatuk egyetlen rendelkezése sem jogosítja fel arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozzaHitelező nevében bármilyen kötelezettséget vállaljanak az Adóssal szemben. Az ügynökök személyét a Hitelező a jogszabályokban meghatározott módon és gyakorisággal az MNB részére bejelenti.
(c) Telefon: A Hitelező telefonon kizárólag tájékoztató jellegű információkat és értesítéseket ad minden kötelezettségvállalás nélkül az Adósok részére. A telefonon nyújtott tájékoztatás semmilyen esetben sem jelentheti a Hitelező kötelezettségvállalását az Adósok felé. A Hitelező nem felelős a telefonvonalak, mely korlátozást valamint az Adós telefonkészülékében előállott hibákból eredő károkért, továbbá nem vállal felelősséget a Kondíciós Listában teszi közzételefonkészülékek illetéktelen személyek általi lehallgatása során megszerzett információk felhasználásával okozott károkért sem. A Hitelező mentesül minden olyan felelősség alól, amely bármely telefonbeszélgetés félbeszakadásából, ismétléséből, jogosulatlanságából, torzításából, torzulásából, vagy bármely okból történő megszakadásából következhet be.
4.2 A Hitelező a későbbiekben lehetővé teheti az Adós számára újabb értesítési és értékesítési csatornák igénybevételét is, amelyekről Adós részére tájékoztató anyagot vagy szerződéses ajánlatot küldhet.
Appears in 1 contract
Samples: Hitelezési Üzletszabályzat
Értesítési és értékesítési csatornák. 11.1 Ügyfél a Banknál elhelyezett pénzeszközei és vagyona tekintetében a Bank által működtetett m űködtetett értesítési és értékesítési csatornákon keresztül rendelkezhet és adhat megbízásokat, utasításokat. Az egyes értesítési és értékesítési csatornák – a bankfiók kivételével – az Ügyfél által a Bankkal megkötött, az adott értesítési és értékesítési csatornára vonatkozó külön megállapodás alapján vehetők vehet ők igénybe. Az értesítési és értékesítési csatornák a következőkkövetkez ők:
a) Bankfiók Bankfiók, Ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiség A bankfiókban az Ügyfél a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést szerz ődést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet m űvelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő eltér ő rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első els ő ügyleti szerződést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes el őzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatását. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók (ok) ban végezzen. Bank fenntartja továbbá a jogot olyan speciális bankfiókok működtetésérem űködtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részére. Bank fenntartja magának a jogot, hogy meghatározza a bankfiókjaiban nyújtott, mindenkori szolgáltatásainak körét, beleértve azt is, hogy a Bank egyes szolgáltatásokat nem nyújt valamennyi bankfiókban vagy a Bank egyes szolgáltatásokat kizárólag a megjelölt bankfiókokban nyújt. Bank a bankfiókokhoz tartozó lényeges szolgáltatásainak körét a honlapján teszi közzé. A megbízást írásban – a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtani, ha az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmaz. A megbízást az Ügyfél a bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő történ ő beérkezését. A Bankhoz történő történ ő beérkezés akkor tekintendő tekintend ő megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozza, mely korlátozást a Kondíciós Listában teszi közzé. A Bank a bankfiókjaiban közzéteszi az általános üzleti feltételeit, üzletszabályzatait, kondíciós listáit, hirdetményeit, mely közzététel kinyomtatva történ ő közzétételt vagy az ügyféltérben elhelyezett, bárki által használható ügyfélgépen történ ő elektronikus közzétételt jelent. A Bank a bankfiókjaiban kinyomtatott Hirdetményben tájékoztatja az Ügyfeleket, azon dokumentumokról, melyek a bankfiókban az ügyféltérben elhelyezett, bárki által használható ügyfélgépen elektronikusan kerülnek közzétételre. A Bank az Ügyfél kérésére ingyenesen az Ügyfél rendelkezésre bocsátja a bankfiókban akár kinyomtatott formában akár elektronikusan közzétett üzletszabályzatait, kondíciós listáit, hirdetményeit. Ha a Bankot egyes dokumentumok esetében kifüggesztési kötelezettség terheli, akkor Bank kinyomtatva történ ő közzététellel megegyez ően bankfiókban történ ő kinyomtatott formában tesz eleget tájékoztatási kötelezettségének.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Üzleti Feltételek
Értesítési és értékesítési csatornák. 11.1 Ügyfél a Banknál elhelyezett pénzeszközei és vagyona tekintetében a Bank által működtetett értesítési és értékesítési csatornákon keresztül rendelkezhet és adhat megbízásokat, utasításokat. Az egyes értesítési és értékesítési csatornák – a bankfiók kivételével – az Ügyfél által a Bankkal megkötött, az adott értesítési és értékesítési csatornára vonatkozó külön megállapodás alapján vehetők igénybe. Az értesítési és értékesítési csatornák a következők:.
a) Bankfiók A bankfiókban az Ügyfél a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első ügyleti szerződést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatását. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók (ok) ban végezzen. Bank fenntartja továbbá a jogot olyan speciális bankfiókok működtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részére. A megbízást írásban – a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtani, ha az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmaz. A megbízást az Ügyfél a bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő beérkezését. A Bankhoz történő beérkezés akkor tekintendő megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozza, mely korlátozást a Kondíciós Listában teszi közzé.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Üzleti Feltételek
Értesítési és értékesítési csatornák. 11.1 Ügyfél 4.1 Adós a Banknál elhelyezett pénzeszközei és vagyona tekintetében Hitelezővel a Bank Hitelező által működtetett értesítési és értékesítési csatornákon keresztül köthet a Hitelező által végzett pénzügyi szolgáltatások tekintetében szerződést, küldhet értesítést, és rendelkezhet és adhat megbízásokat, utasításokat. Az egyes értesítési és értékesítési csatornák – a bankfiók kivételével – az Ügyfél által a Bankkal megkötött, az adott értesítési és értékesítési csatornára vonatkozó külön megállapodás alapján vehetők igénybepénzügyi szolgáltatás tekintetében. Az értesítési és értékesítési csatornák a következők:
(a) Bankfiók Hitelező hivatalos helyisége, ügyfélforgalom számára nyitva álló helyisége: A bankfiókban Hitelező hivatalos helyiségében az Ügyfél Adós a Bank Hitelező által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első ügyleti szerződést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatásátKölcsönszerződést köthet. A Bank Hitelező fenntartja magának a jogot, hogy az itt leírtakon túlmenően bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók helyen, vagy helyszínen végezzen.
(okb) ban végezzenÜgynökök: A Hitelező szerződéses, a Hpt. Bank fenntartja továbbá értelmében a jogot olyan speciális bankfiókok működtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részérejogszabályi előírásoknak megfelelően többes ügynökökből álló ügynökhálózatot alkalmaz az általa végzett pénzügyi szolgáltatások közvetítésére. A megbízást írásban – szerződéses ügynökök szerződések megkötését közvetítik a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtaniHitelező és az Adósok között személyes megkeresés, ha vagy erre szakosodott fiókhálózat útján. Az ügynökök nem jogosultak az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmazAdós felé a Hitelező javára vagy terhére bármilyen jognyilatkozatot tenni és nem jogosultak a Hitelező nevében készpénzt átvenni. A megbízást az Ügyfél Ügynököket a bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő beérkezését. A Bankhoz történő beérkezés akkor tekintendő megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot feladatuk egyetlen rendelkezése sem jogosítja fel arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozzaHitelező nevében bármilyen kötelezettséget vállaljanak az Adóssal szemben. Az ügynökök személyét a Hitelező a jogszabályokban meghatározott módon és gyakorisággal az MNB részére bejelenti.
(c) Az ügynök a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőzően köteles a szolgáltatását igénybe venni szándékozó Xxxx részére írásban egyértelmű tájékoztatást adni: a) a cégnevéről, mely korlátozást székhelyéről, és felügyeleti hatóságának megjelöléséről, b) a Kondíciós Listában teszi közzé.felügyeleti nyilvántartásról, amelyben szerepel, és annak módjáról, ahogyan nyilvántartását ellenőrizni lehet, c) arról, hogy a tevékenysége során okozott kárért az Adós felé ki áll helyt, d) arról, hogy többes kiemelt közvetítőként, többes ügynökként a pénzügyi intézmény megbízásából, vagy alkuszként a pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó Adós megbízásából jár el,
Appears in 1 contract
Samples: Kölcsönszerződés
Értesítési és értékesítési csatornák. 11.1 Ügyfél a Banknál elhelyezett pénzeszközei és vagyona tekintetében a Bank által működtetett értesítési és értékesítési csatornákon keresztül rendelkezhet és adhat megbízásokat, utasításokat. Az egyes értesítési és értékesítési csatornák – a bankfiók kivételével – az Ügyfél által a Bankkal megkötött, az adott értesítési és értékesítési csatornára vonatkozó külön megállapodás alapján vehetők igénybe. Az értesítési és értékesítési csatornák a következők:
: a) Bankfiók A bankfiókban az Ügyfél a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első ügyleti szerződést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatását. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók (ok) ban végezzen. Bank fenntartja továbbá a jogot olyan speciális bankfiókok működtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részére. A megbízást írásban – a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtani, ha az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmaz. A megbízást az Ügyfél a bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése XI. Értesítési és értékesítési csatornák Az értesítési és értékesítési csatornák a következők: a) Bankfiók, Ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiség A bankfiókban az Ügyfél a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első ügyleti szerződést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatását. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók (ok) ban végezzen. Bank fenntartja továbbá a jogot olyan speciális bankfiókok működtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részére. Bank fenntartja magának a jogot, hogy meghatározza a bankfiókjaiban nyújtott, mindenkori szolgáltatásainak körét, beleértve azt is, hogy a Bank egyes szolgáltatásokat nem nyújt valamennyi bankfiókban vagy a Bank egyes szolgáltatásokat kizárólag a megjelölt bankfiókokban nyújt. Bank a bankfiókokhoz tartozó lényeges szolgáltatásainak körét a honlapján teszi közzé. A megbízást írásban – a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtani, ha az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmaz. A megbízást az Ügyfél a Eddig nem volt szabályozva, pedig az a Bank alkalmazta, hogy az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben kinyomtatva vagy elektronikusan közzéteszi az ügyfeleknek szóló dokumentumait (szerződési feltételek, kondíciós listák, hirdetmények..). még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő beérkezését. A Bankhoz történő beérkezés akkor tekintendő megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozza, mely korlátozást a Kondíciós Listában teszi közzé. bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő beérkezését. A Bankhoz történő beérkezés akkor tekintendő megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozza, mely korlátozást a Kondíciós Listában teszi közzé. A Bank a bankfiókjaiban közzéteszi az általános üzleti feltételeit, üzletszabályzatait, kondíciós listáit, hirdetményeit, mely közzététel kinyomtatva történő közzétételt vagy az ügyféltérben elhelyezett, bárki által használható ügyfélgépen történő elektronikus közzétételt jelent. A Bank a bankfiókjaiban kinyomtatott Hirdetményben tájékoztatja az Ügyfeleket, azon dokumentumokról, melyek a bankfiókban az ügyféltérben elhelyezett, bárki által használható ügyfélgépen elektronikusan kerülnek közzétételre. A Bank az Ügyfél kérésére ingyenesen az Ügyfél rendelkezésre bocsátja a bankfiókban akár kinyomtatott formában akár elektronikusan közzétett üzletszabályzatait, kondíciós listáit, hirdetményeit. Ha a Bankot egyes dokumentumok esetében kifüggesztési kötelezettség terheli, akkor Bank kinyomtatva történő közzététellel megegyezően bankfiókban történő kinyomtatott formában tesz eleget tájékoztatási kötelezettségének.
Appears in 1 contract