Külső szolgáltató definíciója

Külső szolgáltató a Kedvezményezett szervezetén kívüli, a Projekt megvalósításában részt vevő harmadik személy, aki a Projektben egy meghatározott feladatot a Kedvezményezettel kötött szerződés, vagy a Kedvezményezett által kiállított megrendelő alapján teljesít.
Külső szolgáltató. ● meghatározás jelentése: valamely, a Szolgáltatás nyújtása során a TEA MOBILITÁS Kft. mellett és érdekében közreműködő jogi- illetve természetes személy. Weboldal: ● meghatározás jelentése: az okostelefonra, illetve személyi számítógépre le nem tölthető, de annak internetes böngészőjében megjeleníthető xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx címen elérhető a Szolgáltatás igénybevétele és elszámolása érdekében használható online felület.
Külső szolgáltató az Adatkezelő által, az egyes Honlapok üzemeltetéséhez vagy a Honlapokon keresztül elérhető szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan – akár közvetlenül, akár közvetetten – igénybe vett harmadik fél szolgáltató partnerek, amelyek számára a szolgáltatásaik biztosítása érdekében Személyes adatoktovábbításra kerülnek vagy kerülhetnek, illetve akik az Adatkezelő részére Személyes adatokat továbbíthatnak.

Examples of Külső szolgáltató in a sentence

  • Az Adatkezelő minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a Külső szolgáltató a részére továbbított Személyes adatokat a jogszabályoknak megfelelőn kezelje, és azokat kizárólag a Játékos által meghatározott vagy a jelen Tájékoztatóban alább rögzített célra használja fel.

  • Külső szolgáltató által kezelt ATM esetén a bankkártya minden esetben tiltásra, valamint megsemmisítésre kerül, nem adható vissza.

  • Az Adatkezelő minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a Külső szolgáltató a részére továbbított Személyes adatokat a jogszabályoknak megfelelőn kezelje, és azokat kizárólag a Felhasználó által meghatározott vagy a jelen Tájékoztatóban alább rögzített célra használja fel.

  • Külső szolgáltató segíti a honlap látogatottsági és egyéb web-analitikai adatainak független mérését (Google Analytics).

  • A Subaru és/vagy a Külső szolgáltató e-mailben vagy más módon megerősíti az Ön előfizetését.

  • Ha Ön valamely Külső szolgáltató Platformját, Szolgáltatásait és/vagy Alkalmazását használja, úgy tekintjük, hogy Ön elfogadta az adott Külső szolgáltató vonatkozó használati feltételeit vagy általános szerződési feltételeit.

  • Az Adatkezelők minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a Külső szolgáltató a részére továbbított Személyes adatokat a jogszabályoknak megfelelőn kezelje, és azokat kizárólag a Felhasználó által meghatározott vagy a jelen Tájékoztatóban alább rögzített célra használja fel.


More Definitions of Külső szolgáltató

Külső szolgáltató a Fogadó fél vagy Kapcsolt vállalkozása által ész- szerű megfontolás alapján kiválasztott harmadik fél, aki vagy amely nem Fizetési infrastruktúra-szolgáltató, és akit vagy amelyet azzal bíz meg, hogy a Fogadó fél számára vagy javára szolgáltatásokat nyújtson. Külső szolgáltatóra példa a techno- lógiai szolgáltató, az üzleti folyamatok kiszervezése során megbízott szolgáltatók, valamint a call center-szolgáltatók;
Külső szolgáltató az SE és a TME vállalattól különálló szolgáltató(k), amely(ek) Telematikai vagy Analitikai szolgáltatásokat biztosít(anak) Önnek.
Külső szolgáltató valamely, az üzemanyagcélú elektromos áram értékesítése során közreműködő személy.
Külső szolgáltató. A platformmal technikai kapcsolatban álló olyan külső szolgáltatás, amely a Felhasználó tevékenységét segíti, vagy a platform működtetését, továbbfejlesztését szolgálja.
Külső szolgáltató. ● mcomatáio…ás jclc⭲tásc: valamclQ, a S…oloáltatás ⭲Qajtása soiá⭲ a Saikcsillao I⭲vcst mcllctt ás áidckábc⭲ kö…icműködő jooi illctvc maoá⭲s…cmálQt. ● mcomatáio…ás jclc⭲tásc: a… okos-tclcfo⭲ia lc ⭲cm töltmctő, dc a mttps://xxx.xxxxx⭲x.xx wcboldalo⭲ kcics…tül a S…oloáltatás ioá⭲Qbcvátclc ás cls…ámolása áidckábc⭲ mas…⭲álmató wcb-cs fclülct.
Külső szolgáltató az Adatkezelő által, rendezvények szervezéséhez, az egyes honlapok üzemeltetéséhez, időszakos kiadványok megjelentetéséhez vagy a honlapokon, kiadványokon keresztül elérhető Szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan – akár közvetlenül, akár közvetetten – igénybe vett Harmadik fél szolgáltató partnerek, amelyek számára a Szolgáltatásaik biztosítása érdekében Személyes adatok továbbításra kerülnek vagy kerülhetnek, illetve akik az Adatkezelő részére Személyes adatokat továbbíthatnak. Külső szolgáltatónak minősülnek továbbá azon Szolgáltatók is, amelyek nem állnak Adatkezelővel együttműködésben, azonban az által, hogy hozzáférnek a Szolgáltatások honlapjaihoz, a Felhasználókról adatokat gyűjtenek, amelyek akár önállóan, akár más adatokkal összekapcsolva alkalmasak lehetnek a Felhasználó azonosítására;

Related to Külső szolgáltató

  • Szolgáltató a jelen ÁSZF 1. pontjában megjelölt társaság.

  • Átadó szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését, illetve módosítását követően az előfizetői számát egy másik szolgáltatóhoz viszi át;

  • Átvevő szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek jövőbeni előfizetője az előfizetői szerződés megkötésének keretében előfizetői számát egy másik szolgáltatótól hozza át;

  • Szolgáltatások A felkínált vagy keresett szolgáltatásnak meg kell felelnie a Társaság adott kategóriára vonatkozó előírásainak. A Társaság korlátozhatja vagy megtilthatja egyes szolgáltatások hirdetését.

  • Kiegészítő Szolgáltatás Olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely az alapszolgáltatást kiegészíti, és annak meglétét feltételezi

  • határon átnyúló szolgáltatás a Bit.-ben meghatározott fogalom;

  • Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben szabályozott elektronikus hírközlési (műsorterjesztési) szolgáltatás.

  • Szolgáltatási szerződés az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás díját.

  • Pénzforgalmi szolgáltató az a hitelintézet, elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézet, Posta Elszámoló Központot működtető intézmény, pénzforgalmi intézmény, Magyar Nemzeti Bank és Kincstár, amely pénzforgalmi szolgáltatást végez. A Bank Pénzforgalmi szolgáltató.

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • Közvetített szolgáltatás a Szolgáltató által saját nevében vásárolt és az Előfizetői Szerződés alapján, az Előfizetői Szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában és nem feltétlenül változatlan áron továbbértékesített (továbbszámlázott) Szolgáltatás (ld.: Eht. 128. § (3) bekezdés).

  • Elektronikus hírközlési szolgáltatás olyan, más részére általában ellenszolgáltatásért - jellemzően díjazás ellenében - nyújtott szolgáltatás, amely az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások felhasználásával továbbított tartalmat szolgáltató, ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatások vagy az információs társadalommal összefüggő, jogszabályban meghatározott, személyközi hírközlési szolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatások kivételével magában foglalja

  • Kamatfelár-változtatási mutató a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

  • Földrajzi kitettség Kötvény befektetések Magyarország Részvény befektetések: nem koncentrált

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés

  • Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.

  • Rendszeres karbantartásnak nevezzük azon technikai eszközeink üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenységeit, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. Rendszeres karbantartásba tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében karbantartási munkákat igényelnek. (pl. diszkbővítés, stb.) Rendszeres karbantartási munkálatokat minden héten szerdán 24.00-06.00 között lehet elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles.

  • Kamatváltoztatási mutató a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám.

  • Nagyvízi meder a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló terület, amelyet az árvíz levonulása során a víz rendszeresen elborít. A nagyvízi meder területét a mértékadó árvízszint, vagy az eddig előfordult legnagyobb árvízszint közül a magasabb jelöli ki. A nagyvízi meder rendeltetése a mederből kilépő árvizek és a jég levezetése.

  • Befektetési jegy, egyéb kollektív befektetési értékpapírok 0,00% 0,00% 20,00% 0,00% Származtatott ügyletek* 0,00% 0,00% 30,00% 0,00% A befektetési alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxx.xx, xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx *A Likvid eszközök, illetve a Származtatott ügyletek negatív részarányt is mutathatnak, mert ezekben a kötelezettségek is kimutatásra kerülnek.

  • Fizetés-kezdeményezési szolgáltatás Olyan szolgáltatás, amely a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő kérésére másik pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számla vonatkozásában fizetési megbízás indítására szolgál.

  • súlyos személyi sérülés a balesetből eredően legalább 25%-os össz-szervezeti egészségkárosodással járó maradandó fogyatékosságot okozó, vagy a balesetből eredő, legalább 6 hónapos gyógytartammal járó súlyos egészségromlást okozó sérülés;

  • Egyedi Előfizetői Szerződés Szolgáltató és az Előfizető között létrejött egyedi, kizárólagosan az érintett Előfizetőre vonatkozó megállapodás.

  • Fogyasztói szerződés olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

  • Biztosítási szolgáltatás A biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén a biztosító által nyújtott szolgáltatás.

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;