Személyes adat azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, név, szám, születési idő és hely, cím, telefonszám, online azonosító;
Tartós adathordozó a technológia adott fejlettségi szintjén elérhető olyan eszköz, illetve platform, amely lehetővé teszi az adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB-kulcs, a CD-ROM, a DVD-ROM, a memóriakártya, a számítógép merevlemeze, az elektronikus levél, illetve az elektronikus tárhely.
Egészségügyi adat egy természetes személy testi vagy pszichikai egészségi állapotára vonatkozó személyes adat, ideértve a természetes személy számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó olyan adatot is, amely információt hordoz a természetes személy egészségi állapotáról;
Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.
kártörténeti adat a gépjármű üzemben tartója által a biztosított gépjármű vonat- kozásában az adott biztosítóval fennállt kötelező gépjármű-felelősségbiztosí- tási szerződéses jogviszonya alatt bekövetkezett – a kártérítési igény alapjául szolgáló – káreset vonatkozásában a biztosító által elismert vagy vele szem- ben jogerősen megítélt kártérítési kötelezettség ismertté válásának dátuma (a kártérítéssel kapcsolatos első kifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott íté- let jogerőre emelkedésének dátuma), a kifizetett kártérítési összeg meghatáro- zott határidőn belüli visszafizetésének ténye és dátuma, a kármentesség iga- zolt ténye;
Személyes hitelesítési adatok A pénzforgalmi szolgáltató által hitelesítés céljából az ügyfél rendelkezésére bocsátott személyes elemek.
újonnan belépő üzemben tartó az a szerződést kötő üzembentartó, aki a szerződéskötést megelőző 2 évben magyarországi telephelyű gépjármű vonatkozásában az adott gépjármű-kategóriában felelősségbiztosítási szerződéses jogviszonyban üzemben tartóként nem állt.
Előfizetői Szerződés a jelen ÁSZF-ben foglalt szolgáltatások igénybe vételére az Előfizető és a Szolgáltató által megkötött szerződés, mely az egyedi előfizetői szerződésből, és az Általános Szerződési Feltételekből áll, azok minden mellékletével és függelékével együtt.
Befektetési jegy, egyéb kollektív befektetési értékpapírok 0,00% 0,00% 20,00% 0,00% Származtatott ügyletek* 0,00% 0,00% 30,00% 0,00% A befektetési alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxx.xx, xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx *A Likvid eszközök, illetve a Származtatott ügyletek negatív részarányt is mutathatnak, mert ezekben a kötelezettségek is kimutatásra kerülnek.
Egyedi Előfizetői Szerződés Szolgáltató és az Előfizető között létrejött egyedi, kizárólagosan az érintett Előfizetőre vonatkozó megállapodás.
Beltéri lefedettség Mindazon terület, ahol az Előfizető épületek belsejében is képes a Szolgáltatást igénybe venni. A becsült beltéri ellátottság a legalsó, de még a felszín feletti épületrészekre vonatkozik. Az épületek felépítése és a használt építőanyagok nagyban befolyásolják a vételi jelszintet, ezért az előrejelzések egy átlagos struktúrát feltételezve készülnek.
Garantált sebesség az internet hozzáférési szolgáltatáshoz rendelt a Szolgáltató által az adott előfizetői hozzáférési ponton le- és feltöltési irányban a besugárzási (lefedettségi) terület bármely kültéri pontján, bármely időpontban teljesíteni vállalt legkisebb adatátviteli sebesség, Mbit/s-ban megadva.
Online módon hozzáférhető fizetési számla olyan fizetési számla, amely vonatkozásában lehetőség van számítástechnikai eszközök közvetlen kapcsolata útján fizetési megbízást adni, valamint adatokhoz, információkhoz hozzáférni.
Közhasznú szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésében közhasznúként meghatározott szervezet;
Átvevő szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek jövőbeni előfizetője az előfizetői szerződés megkötésének keretében előfizetői számát egy másik szolgáltatótól hozza át;
Kültéri lefedettség Mindazon terület, ahol az Előfizető a Szolgáltatást épületeken kívül képes igénybe venni. Ez megegyezik a besugárzási területtel. E területen is lehetnek olyan épületek, ahol a szolgáltatás épületen belül is elérhető.
Késedelmi kamat a lejárt tartozás után évi 3% adósságkezelési díj: a.) 540 Ft, amennyiben az Adós késedelme az 5 napot eléri, de a 23 napot nem haladja meg. b.) 3.825 Ft, amennyiben az Adós késedelme a 23 napot eléri, vagy meghaladja. Az adósságkezelési díjat a Bank akkor jogosult felszámítani, ha az Adós késedelme az 5 napot eléri, vagy meghaladja, illetve, a Bank jogosult az adósságkezelési díjat ismételten felszámítani, amennyiben az Adós a futamidő alatt, hátralékos tartozásának visszafizetését követően, ismételten 5 napot meghaladó késedelembe esik. Kezelési díjat és hitelbírálati díjat a Magyar Cetelem Zrt. nem számít fel. prolongálási díj: 1.550 Ft követeléskezelési díj: 10.340 Ft előtörlesztési díj: • Díjmentes amennyiben az előtörleszteni kívánt összeg 12 hónap alatt a 200.000,- Ft összeget nem haladja meg. • Az előtörleszteni kívánt összeg 1%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet meghaladja. • Az előtörleszteni kívánt összeg 0,5%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet nem haladja meg • Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra fizetendő hitelkamat összegét. hiteltermék: Futamidő: Kamatozás: Éves ügyleti kamat: THM (Teljes Hiteldíj Mutató 83/2010. (III.25.) Korm.rendelet):
Hozzáférés-védelem Az adathozzáféréshez csak érvényes, személyre szóló, azonosítható jogosultsággal lehet hozzáférni. Hálózati erőforrásokhoz csak érvényes felhasználói névvel és jelszóval lehet hozzáférni. A jelszavak cseréjéről rendszeresen gondoskodni kell. A rendszergazda legalább kéthetente, az ügyintéző felhasználók pedig legalább negyven naponként új jelszót adnak meg. Hálózati védelem: A mindenkor rendelkezésre álló számítástechnikai eszközök felhasználásával meg kell akadályozni, hogy adatokat tároló, hálózaton keresztül elérhető szerverekhez illetéktelen személy hozzáférjen.
fedezetlenségi díj az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szü- netelés időtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (fedezetlenség idő- tartama) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, általa meghatározott díjtarifa alapján utólagosan megállapított díj;
Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz
Személyi dokumentum jelen feltételek szerint személyi dokumentumnak minősül: útlevél, személyi igazolvány, lakcímkártya, a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet szerinti vezetői engedély, TAJ kártya, adó igazolvány.
zöldkártyarendszer a nemzeti irodák közötti megál- lapodások alapján az ezen megállapodásokban részes országok rendszere, mely rendszerhez tartozó országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolást az országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául elfogadják. 3/A. § E törvény alkalmazásában kár és kártérítés alatt a sére- lemdíj-követelés alapjául szolgáló személyiségi jogsérelem és a sérelemdíj is értendő. (1) Ahol e törvény euróban meghatározott összegről ren- delkezik, azon a tárgyév január 1-jétől december 31-ig tartó időszakára (a továbbiakban: alkalmazási időszak) vonatkozó, forintban meghatározott összegét kell érteni. (2) Az adott alkalmazási időszakra vonatkozó forintban meghatározott összeget az alkalmazási időszakot meg- előző naptári év első tíz hónapjára és az euró forintra való átszámítására vonatkozó – Magyar Nemzeti Bank által közzétett – hivatalos napi árfolyamok átlagának alkalma- zásával, a következő milliós forintértékre felkerekítve kell kiszámítani.
Késedelmi kötbér Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, az ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 20 naptári napot eléri, vagy meghaladja, az Ajánlatkérő jogosult – anélkül, hogy érdekmúlását bizonyítania kellene – a szerződést felmondani, és a meghiúsulási kötbért követelni. Hibás teljesítési kötbér: Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, Ajánlatkérő a teljes nettó szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 5 alkalmat, az Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Ajánlatkérő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért ajánlattevő felelős – meghiúsul, Ajánlatkérő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenérték 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
Kamatfelár-változtatási mutató a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.
Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”