A BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI KÁR ESETÉN mintaszakaszok

A BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI KÁR ESETÉN. A Biztosított az Általános szerzôdéses feltételeken túl köteles üzemszüneti kár esetén: • a káresetet a Biztosítónak 24 órán belül bejelenteni, • minden lehetséges intézkedést megtenni az üzemszüneti kár csökkentése, enyhítése érdekében és ezzel kapcsolatban a Biztosító utasításait elfogadni, • a Biztosítónak vagy annak megbízottjának lehetôvé tenni, hogy a kár okával, nagyságával kapcsolatban vizsgálatot folytasson, kívánságra minden ezt a célt szolgáló információt írásban megadni, • az üzleti könyvekbe, leltárakba, mérlegekbe, egyéb dokumentumokba, valamint az építészeti, gépészeti, technológiai és tûzbiztonsági dokumentációba betekintést biztosítani A hitelintézeteknél, egyéb szervezeteknél vagy hatóságoknál a titoktartás alól a Biztosító javára a Biztosított – az együttmûködési kötelezettség értelmében – köteles felmenteni. A Biztosítót az így megismert adatokkal kapcsolatban titoktartási kötelezettség terheli a biztosítási és az adatkezelési törvény keretei között.
A BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI KÁR ESETÉN. 8.1. A Biztosított köteles üzemszüneti kár esetén: a) a káresetet a Biztosítónak 24 órán belül bejelenteni,
A BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI KÁR ESETÉN. 1) A biztosított anyagi kár esetén (I. fejezet 2.), amelynek üzemmegszakítás lehet a következménye, és amelyért a szerződő kártérítési igénnyel lép fel a Biztosító felé, az alábbi kötelezettségei vannak: a) lehetőség szerint gondoskodnia kell a kár elhárításáról és csökkentéséről, és eközben követnie kell a Biztosító utasításait, ha a körülmények megengedik, ilyen utasításokat be kell szereznie. A ráfordítások megtérítése végett lásd b) miután a kárról tudomást szerzett, haladéktalanul bejelentést kell tennie a Biztosítónak telefaxon, táviratilag vagy c) a Biztosítónak, annak megbízottjának és szakértőjének lehetővé kell tennie a kár okára és mértékére vonatkozó mindenfajta vizsgálatot, minden ezt szolgáló felvilágosítást, jegyzőkönyvbe kell mondania vagy írásban meg kell adnia és a bizonylatokat be kell nyújtania. Ebből a célból kiváltképpen a folyó üzleti év és az azt megelőző három év üzletmenetére vonatkozó üzleti könyveket, leltárakat és mérlegeket, valamint betétkönyveket, számlákat és bizonylatokat kell rendelkezésre bocsátania, amennyiben ezeknek az üzleti éveknek az üzletmenete számításba jön annak megítélése szempontjából, hogyan alakulna az üzletmenet a felelősségvállalás ideje alatt az üzemmegszakítás nélkül. 2) A szerződőnek a kárfelmérés során minden írásbeli és szóbeli adatot pontosan meg kell adnia a Biztosítónak. A Biztosító azonban köteles a tudomására jutott tényeket titokban tartani. 3) kötelezettség alól, hacsak a kötelességmulasztás sem szándékosságon, sem durva hanyagságon nem alapul. A szerződő/biztosított kötelességmulasztásának okától függetlenül nem áll azonban be a biztosító fizetési kötelezettsége, amennyiben e mulasztás miatt a kár jogalapját vagy összegszerűségét meghatározó lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak.
A BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI KÁR ESETÉN. 1.1. Minden tõle telhetõt meg kell tennie a kárelhárítás és káreny- hítés érdekében. Amennyiben a körülmények megengedik, egyeztetnie kell a biztosítóval a kárelhárítás, illetve kárenyhí- tés érdekében szükséges teendõket. 1.2. A kárt haladéktalanul, legkésõbb annak tudomására jutásá- tól számított kettõ munkanapon belül írásban, telefaxon, tele- fonon, vagy elektronikus úton jelentenie kell a biztosító- nak. A bejelentési határidõ betartása szempontjából a fel- adás idõpontja a mérvadó. Betöréses lopás, lopás, rablás, vandalizmus és tûzkárok esetén haladéktalanul bejelentést tennie az illetések hatóságoknak is. 1.3. A biztosított, amennyiben ez elvárható, köteles a biztosítónak – mindenféle vizsgálatot engedélyezni a kár okára és mérté- kére vonatkozóan, – a bizonylatokat mellékelni. 1.4. A biztosított a bejelentés megtétele után, amennyiben a biz- tosító hozzájárul azonnal hozzákezdhet a végleges kijavítás- hoz, de nagyobb mértékû kár esetén a kár által elõidézett ál- lapoton a biztosító megbízottja által történõ megtekintésig - amelynek a biztosítóhoz való bejelentés beérkezésétõl szá- mított öt munkanapon belül meg kell történnie – csak olyan mértékben szabad változtatnia, amennyi az üzem mûködé- séhez feltétlenül szükséges. Amennyiben a fent említett öt napos határidõn belül nem került sor a megtekintésre, úgy a biztosított mentesül a kár által elõidézett állapot fenntartásá- nak kötelezettsége alól és korlátozás nélkül hozzákezdhet a károsodott vagyontárgy kijavításához vagy felújításához. A ja- vítás során fel nem használt károsodott, illetve kicserélt ré- szeket azonban ebben az esetben is a biztosító rendelkezé- sére kell bocsátania megtekintés céljából. 1.5. A biztosított a kár felmérése során köteles minden írásbe- li és szóbeli információt a valóságnak megfelelõen és hiány- talanul megadni a biztosítónak.
A BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI KÁR ESETÉN. 27.1. A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig folytatni kell. Ugyanígy gondoskodni kell a megfelelő ápolásról és a baleset következményeinek lehetőség szerinti elhárításáról és enyhítéséről is. 27.2. A baleset bekövetkeztét 7 napon belül írásban jelenteni kell a biztosítónak. 27.3. Az orvosi kezelés befejezését követő 30 napon belül, de legkésőbb a balesetet követő 180 napon belül a biztosítottnak a várható vagy végleges rokkantsági kárigényét írásban be kell jelentenie a biztosítónak. Akadályoztatás esetén a 30 napos bejelentési határidő az igazolt akadályoztatás megszűnésétől számít. 27.4. Halálesetet annak bekövetkeztétől számított 3 napon belül kell jelenteni a biztosítónak, akkor is, ha a balesetet már korábban jelentették. 27.5. A biztosított felhatalmazza a biztosítót, hogy a holttestet szükség esetén orvosokkal megvizsgáltassa. 27.6. A kárbejelentési űrlap kézhezvétele után azt haladéktalanul kitöltve meg kell küldeni a biztosítónak. Ezen túlmenően minden, általa kért célirányos információt meg kell adni. 27.7. A kezelőorvost, vagy kezelést végző egészségügyi intézményt, valamint azon orvosokat és egészségügyi intézményeket, akik, ill. amelyek a biztosítottat kezelték, ill. vizsgálták, fel kell hatalmazni a biztosító által kért, a biztosítási eseménnyel kapcsolatos felvilágosítások megadására és részére jelentések kiadására. Ha a balesetet a társadalombiztosítási szervnek is jelentették, úgy a társadalombiztosítási határozatot is be kell mutatni, vagy a társadalombiztosítót is el kell látni felhatalmazásokkal. 27.8. A balesettel foglalkozó hatóságokat fel kell hatalmazni és fel kell kérni a biztosító által kért - a balesettel kapcsolatos - szükséges felvilágosítások megadására. 27.9. A biztosított kórházi kezelése esetén a kórházból való elbocsátása után meg kell küldeni a biztosítónak a kórházi zárójelentést.
A BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI KÁR ESETÉN. 1.1. Minden tőle telhetőt meg kell tennie a kárelhárítás és kárenyhítés érdekében. Amennyiben a körülmények megengedik, egyeztetnie kell a biztosítóval a kárelhárítás, illetve kárenyhítés érdekében szükséges teendőket. 1.2. A kárt haladéktalanul, legkésőbb annak tudomására jutásától számított 3 napon belül írásban, telefaxon, telefonon, vagy elektronikus úton jelentenie kell a biztosítónak. A bejelentési határidő betartása szempontjából a feladás időpontja a mérvadó. Betöréses lopás, lopás, rablás, vandalizmus és tűzkárok esetén haladéktalanul bejelentést tennie az illetékes hatóságoknak is. 1.3. A biztosított, amennyiben ez elvárható, köteles a biztosítónak – a kár okára és mértékére vonatkozóan mindenféle vizsgálatot engedélyezni – a bizonylatokat mellékelni. 1.4. A biztosított a bejelentés megtétele után, amennyiben a biztosító hozzájárul azonnal hozzákezdhet a végleges kijavításhoz, de nagyobb mértékű kár esetén a kár által előidézett állapoton a biztosító megbízottja által történő megtekintésig – amelynek a biztosítóhoz való bejelentés beérkezésétől számított öt munkanapon belül meg kell történnie – csak olyan mértékben szabad változtatnia, amennyi az üzem működéséhez feltétlenül szükséges. Amennyiben a fent említett 8 napos határidőn belül nem került sor a megtekintésre, úgy a biztosított mentesül a kár által előidézett állapot fenntartásának kötelezettsége alól és korlátozás nélkül hozzákezdhet a károsodott vagyontárgy kijavításához vagy felújításához. A javítás során fel nem használt károsodott, illetve kicserélt részeket azonban ebben az esetben is a biztosító rendelkezésére kell bocsátania megtekintés céljából. 1.5. A biztosított a kár felmérése során köteles minden írásbeli és szóbeli információt a valóságnak megfelelően és hiánytalanul megadni a biztosítónak.

Related to A BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI KÁR ESETÉN

  • A Biztosított kötelezettségei 1. A Biztosított kötelezett: a) a biztosítási esemény bekövetkezését, az arról való tudo- másszerzéstől számított 7 munkanapon belül a Biztosító- nak írásban bejelenteni; b) egészében és a valóságnak megfelelően felvilágosítani a Biztosítót a mindenkori tényállásról, és kívánságára vala- mennyi okmányt átadni, illetve a képviseletét ellátó ügy- védet a titoktartás alól felmenteni a Biztosító irányában; c) a képviseletét ellátó jogi képviselőnek teljes körű képvise- leti jogot adni, őt teljes egészében a mindenkori tényál- lásról tájékoztatni és kívánságára minden okmányt, egyéb bizonyítási eszközt és tárgyat rendelkezésére bocsátani; d) amennyiben a bírósági eljárásban a Biztosítottat vonat- kozó jogszabályi rendelkezés szerint személyes költség- mentesség vagy illeték-feljegyzési jog illeti meg, köteles a költségmentesség (vagy illeték-feljegyzési jog) engedé- lyezése iránt kérelmet előterjeszteni; e) a felmerülő költségeket a kiegyenlítési határidő előtt leg- alább 3 munkanappal korábban a Biztosító ellenőrzésére átadni; f) az igények bírósági érvényesítése vagy elhárítása, illetve bírói döntés megtámadása előtt a Biztosító állásfoglalá- sát – különösen a sikerre való kilátással kapcsolatban – be- kérni, az egyezségkötéseket a Biztosítóval egyeztetni. A Biztosítóval nem egyeztetett egyezségkötés a Biztosító irányában a biztosítási szolgáltatás tekintetében nem ha- tályos. 2. Ha a Biztosító és a Biztosított harmadik személlyel szembeni igényeiket ugyanabban az eljárásban érvényesítik, úgy a Biz- tosított elsőbbséget élvez. 3. a biztosítási esemény Biztosítónak történő bejelentése nem mentesíti a Biztosítottat harmadik személyekkel szerződésen alapuló esetleges(kár)bejelentési kötelezettségei alól. 4. Ezen általános kötelezettségek mellett a Különös feltételek eltérően is rendelkezhetnek.

  • A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.

  • A Biztosított kárenyhítési kötelezettségei A bekövetkezett poggyászkár felfedezése után a Biztosított köteles: (1) a lehetô legrövidebb idôn belül a bûncselekmény elkövetésének vagy a baleset bekövetkezésének tényét és körülményeit a bekövetkezés helye szerint illetékes külföldi rendôrségnél, vagy az esemény helye szerint illetékes egyéb hatóságnál (pl. tûz esetén tûzoltóságnál) bejelenteni, valamint – ha menetrendszerû jármûvön történt a biztosítási esemény (2) a feljelentésben minden lényeges adatot rögzíteni kell, így különösen az esemény részletes leírását (idôpont, helyszín, egyéb lényeges körülmények), a kár tételes felsorolását (vagyontárgyak tételes listája, azok értékének feltüntetésével együtt), a lopás, rablás, baleset, elemi kár során bekövetkezett fizikai sérüléseket (pl. ablak, ajtó betörése, felfeszítése, egyéb sérülések), (3) légitársaság vagy valamely közlekedési vállalat illetve fuvarozó kezelésében eltûnt vagy megsérült poggyászra vonatkozóan az adott társaság által a kárrendezés illetve kártérítés feltételeként elôírt – pl. a bejelentés idôpontjára, módjára, vagy helyére vonatkozó – elôírásokat betartani. (4) mobiltelefon eltulajdonítása esetén az érintett telefonszám letiltását igényelni a telefontársaságnál az esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legfeljebb az azt követô 2 munkanapon belül, (5) Légipoggyász-kár esetén:

  • A Biztosító Kötelezettségei 12.2.1. A biztosító a károkat a feltételekben foglaltak szerint téríti meg. A biztosító késedelmes szolgáltatás esetén kizáró- lag a magyar polgári jog szabályai szerinti késedelmi kamat megfizetésére köteles. 12.2.2. A térítési összeg a térítés alapjául szolgáló utolsó ok- irat beérkezését követő 15 napon belül esedékes. 12.2.3. Ha a kárrendezés során megállapítást nyert, hogy szerződés szerinti biztosítási esemény történt, de a térítés végső összege még nem határozható meg pontosan, akkor a biztosító kárelőleget nyújthat.

  • A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE A biztosítási eseményt annak bekövetkeztét követő két munkanapon belül a Biztosított illetve a Szerződő köteles a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) az elektronikus gépjármű kárbejelentő lap kitöltésével, vagy pedig te- lefonon a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán a Külföldön bekövetkezett kár esetén, a biztosítónál, vagy az általa kijelölt segítségnyújtó intézménynél kell a bizto- sítottnak a kárt bejelentenie. A tűz- vagy robbanáskárt a biztosítottnak a tűzrendészeti hatóságnál is be kell jelentenie. Lopás-, rablás-, rongálás kár esetén a biztosítottnak a rendőrségen feljelentést kell tennie. A vaddal történt ütközés miatt keletkezett kárt a biztosított a terület szerint illetékes vadászatra jogosultnak („vadásztársaságnak”) is bejelenteni tartozik. A biztosított a kárfelvételig, de legfeljebb a bejelentéstől számított öt munkanap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani. A kárigény elbírálásához be kell mutatni a biztosítónak minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükséges. A biztosított kárbejelentési kötelezettsége körében többek között köteles a biztosító által rendszeresített nyomtatvá- nyon feltett valamennyi kérdésre a valóságnak megfele- lően válaszolni. A teljes jármû ellopása esetén a jármûhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkul- csokat is) a biztosító képviselőjének, a biztosító által sza- bályozott módon át kell adni. Amennyiben a biztosított a bejelentési kötelezettségének időben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító teljesítési kötelezett- sége nem áll be. Ha az ellopott jármû, alkatrész vagy tartozék a lopáskár megtérítése után megkerül, a biztosított köteles e tényt 15 napon belül jelenteni a biztosítónak.

  • A biztosítási kötelezettség Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles – a külön jogszabály alapján mentesített gépjárművek kivételével – az e törvény szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötelezettség).

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 1. A szerződő/biztosított köteles a szállítások megkezdése előtt gondoskodni arról, hogy: a) a gépjármű a KRESZ szabályai szerinti üzemeltetési és műszaki közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő állapotban legyen, és b) az érintett áru felvételére és fuvarozására alkalmas állapotban legyen. 2. A szerződő/biztosított köteles a biztosítási esemény bekövetkezte után: a) minden tudomására jutott kárt haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül a biztosítónak, illetve annak megbízottjának írásban bejelenteni, és a rendelkezésére álló, a káreseményre vonatkozó valamennyi okmányát a biztosítónak megküldeni, b) a káresemény bekövetkezését, annak okát és a károsodás mértékét igazoló, és a IX. Fejezet 6. pontjában meghatározott dokumentumokat a biztosító rendelkezésére bocsátani, amelyből az igényjogosult személye, valamint a káreset jogalapja és összegszerűsége megállapítható. A felsorolt dokumentumokon, okiratokon kívül a biztosítottnak, illetve a károsultnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesítse. c) a károk enyhítéséről, a további károk megelőzéséről gondoskodni, továbbá a kárbejelentéshez mellékelve, a kárüggyel összefüggésben rendelkezésre álló valamennyi dokumentumot a biztosító rendelkezésére bocsátani, illetőleg a biztosító részére a felvilágosítást megadni, d) haladéktalanul értesíteni a biztosítót abban az esetben is, ha tudomására jutott, hogy a rendelkezésre jogosult egyáltalán nem, illetve csak értékcsökkenéssel hajlandó átvenni az árut, hogy ezzel lehetőséget adjon a biztosítónak az esetleges kárenyhítési, illetve a kármegállapításban való közreműködésre. 3. A biztosított a kár megállapításához - amennyiben azt a kár jellege és/vagy mértéke indokolja - jogosult kárszakértőt igénybe venni, de kizárólag a biztosító előzetes írásbeli hozzájárulásával. A kárszakértői munkával kapcsolatban felmerülő költségeket a biztosító megtéríti. 4. A szerződő/biztosított a biztosító beleegyezése nélkül önrészesedése feletti igény elismerésére nem jogosult, illetőleg az ilyen elismerés a biztosítóval szemben hatálytalan. 5. A szerződő/biztosított köteles a harmadik féllel szemben a visszkereseti igények érvényesítését megfelelően biztosítani, az ehhez szükséges valamennyi eredeti okmányt, bizonylatot a biztosító rendelkezésére bocsátani. 6. A biztosított a tulajdonosi összetételének változásait köteles a biztosítónak 5 munkanapon belül jelenteni. A kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén biztosító jogosult a biztosítási szerződést azonnali hatállyal felmondani. 7. A IX. Fejezet 1. a), 1. b), 2. a), 2. c), 2. d) és 5. pontjaiban foglalt kötelezettségek biztosított által történő megszegése esetén a biztosító jogosult a kárigény elutasítására.

  • Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén 6.6.1. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 6.6.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor a kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet visszatéríti.

  • A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza