Common use of A biztosítási esemény kivizsgálása Clause in Contracts

A biztosítási esemény kivizsgálása. a) Amennyiben biztosítási esemény következik be, a Szerződő vagy a Biz- tosított haladéktalanul köteles bejelenteni e tényt a Biztosítónak, át- adja neki a szükséges információkat és lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze az átadott információkat, a valóságnak megfelelő magya- rázatot ad a biztosítási esemény létrejöttéről és következményeiről, harmadik személyek jogairól és az esetleges többszörös biztosításról. Egyúttal a Biztosítónak átnyújtja a szükséges dokumentumokat és a Biztosító utasításaival összhangban és a biztosítási szerződésben és biztosítási feltételekben megjelölt módon jár el. b) A Biztosító az e cikk a) pontjának értelmében megtett bejelentést köve- tően haladéktalanul megkezdi a teljesítési kötelezettségének megléte és mértéke megállapításához szükséges vizsgálatot. A vizsgálat akkor ér véget, amikor eredményéről értesül a biztosítási szolgáltatás iránti jogát érvényesítő személy. c) Amennyiben az előző bekezdések értelmében a bejelentés tudatosan hamis vagy súlyosan torzított lényeges adatokat tartalmaz a bejelen- tett eseményt illetően, vagy tudatosan elhallgat ezen eseménnyel kapcsolatos adatokat, a Biztosító jogosult az előtte elhallgatott vagy torzított adatok kivizsgálásával kapcsolatos költségekmegtéríttetésé- re. Amennyiben a Szerződő vagy a kedvezményezett saját kötelezett- ségszegésével idézte elő a vizsgálat költségeit, vagy azok növekedését, a Biztosító jogosult vele szemben megfelelő térítést igényelni. d) Amennyiben a biztosítási esemény kivizsgálása kapcsán ez indokolt, a Biztosító kérheti a Biztosított egészségi állapotával kapcsolatos ada- tokat, a Biztosított egészségi állapotának vagy halálokának megállapí- tását, ha ehhez a Biztosító megkapta a Biztosított jóváhagyását, vagy a Biztosított elhalálozása esetén a kedvezményezett hozzájárulását. Amennyiben a Biztosított vagy a kedvezményezett nem adja hozzájá- rulását, vagy a biztosítási esemény kivizsgálása során visszavonja hoz- zájárulását, és e tény jelentősen befolyásolja a biztosítási szolgáltatás vagy a biztosítási szolgáltatás összegének megállapítását, a Biztosító jogosult olyan arányban csökkenteni a biztosítási szolgáltatást, ami- lyen arányban e tények befolyással bírtak a Biztosító teljesítési kötele- zettségének mértékére. e) Az előző bekezdés szerinti megállapítást a Biztosító által kijelölt orvos vizsgálata alapján kell megtenni. Ebben az esetben a Biztosító téríti: – ezen orvosi szemlével vagy vizsgálattal kapcsolatos költségeket; – az útiköltséget, a közforgalmú autóbusz közlekedésre vagy a vasúti személyszállításra érvényes másodosztályú menetjegy összegében; – az orvosi jelentés kiállításával kapcsolatos költségeket, amennyiben ezt kéri.

Appears in 2 contracts

Samples: Utazási Biztosítás, Utazási Biztosítás

A biztosítási esemény kivizsgálása. a) Amennyiben biztosítási esemény következik be, a Szerződő vagy a Biz- tosított haladéktalanul köteles bejelenteni e tényt a Biztosítónak, át- adja neki a szükséges információkat és lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze az átadott információkat, a valóságnak megfelelő magya- rázatot ad a biztosítási esemény létrejöttéről és következményeiről, harmadik személyek jogairól és az esetleges többszörös biztosításról. Egyúttal a Biztosítónak átnyújtja a szükséges dokumentumokat és a Biztosító utasításaival összhangban és a biztosítási szerződésben és biztosítási feltételekben megjelölt módon jár el. b) A Biztosító az e cikk a) pontjának értelmében megtett bejelentést köve- tően haladéktalanul indokolatlan késedelem nélkül megkezdi a teljesítési kötelezettségének kötelezett- ségének megléte és mértéke megállapításához szükséges vizsgálatot. A vizsgálat akkor ér véget, amikor eredményéről értesül a biztosítási szolgáltatás iránti jogát érvényesítő személy. c) Amennyiben az előző bekezdések értelmében a bejelentés tudatosan hamis vagy súlyosan torzított lényeges adatokat tartalmaz a bejelen- tett eseményt illetően, vagy tudatosan elhallgat ezen eseménnyel kapcsolatos adatokat, a Biztosító jogosult az előtte elhallgatott vagy torzított adatok kivizsgálásával kapcsolatos költségekmegtéríttetésé- költségek megtéríttetésé- re. Amennyiben a Szerződő vagy más személy, aki a kedvezményezett biztosítási szolgál- tatás iránti jogát érvényesíti, saját kötelezett- ségszegésével kötelezettségszegésével idézte elő a vizsgálat költségeit, vagy azok növekedését, a Biztosító jogosult vele szemben megfelelő térítést igényelni. d) Amennyiben a biztosítási esemény kivizsgálása kapcsán ez indokolt, a Biztosító kérheti a Biztosított egészségi állapotával kapcsolatos ada- tokat, a Biztosított egészségi állapotának vagy halálokának megállapí- tását, ha ehhez a Biztosító megkapta a Biztosított jóváhagyását, vagy a Biztosított elhalálozása esetén a kedvezményezett hozzájárulását. Amennyiben a Biztosított vagy a kedvezményezett nem adja hozzájá- rulását, vagy a biztosítási esemény kivizsgálása során visszavonja hoz- zájárulását, és e tény jelentősen befolyásolja a biztosítási szolgáltatás vagy a biztosítási szolgáltatás összegének megállapítását, a Biztosító jogosult olyan arányban csökkenteni a biztosítási szolgáltatást, ami- lyen arányban e tények befolyással bírtak a Biztosító teljesítési kötele- zettségének mértékére. e) Az előző bekezdés szerinti megállapítást a Biztosító által kijelölt orvos vizsgálata alapján kell megtenni. Ebben az esetben a Biztosító téríti: – ezen orvosi szemlével vagy vizsgálattal kapcsolatos költségeket; – az útiköltséget, a közforgalmú autóbusz közlekedésre vagy a vasúti személyszállításra érvényes menetrendszerű autóbuszvagy másodosztályú menetjegy összegébenvo- natjegy árát; – az orvosi jelentés kiállításával kapcsolatos költségeket, amennyiben ezt kéri.

Appears in 2 contracts

Samples: Utazási Biztosítás, Utazási Biztosítás

A biztosítási esemény kivizsgálása. a) Amennyiben biztosítási esemény következik be, amellyel kapcsolatban a Szerződő vagy a Biz- tosított kedvezményezettnek minősülő személy biztosítási szolgáltatás iránti igé- nyét érvényesíteni kívánja, haladéktalanul köteles bejelenteni bejelenti e tényt a Biztosítónak, át- adja neki a szükséges információkat és lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze az átadott információkat, a valóságnak megfelelő magya- rázatot magyarázatot ad a biztosítási esemény létrejöttéről létrejöt- téről és következményeiről, harmadik személyek jogairól és az esetleges többszörös biztosításról. Egyúttal , egyúttal átadja a Biztosítónak átnyújtja a szükséges dokumentumokat és a Biztosító utasításaival összhangban infor- mációkat, és a biztosítási szerződésben és biztosítási feltételekben megjelölt meg- jelölt módon jár el. Amennyiben a kedvezményezettnek minősülő személy egyúttal a Szerződő vagy a Biztosított is, az e bekezdés rendelkezéseiben megjelölt kötelességek a Szerződőre és a Biztosítottra is vonatkoznak. b) A Biztosító az e cikk a) pontjának értelmében megtett bejelentést köve- tően haladéktalanul követően indokolatlan késedelem nélkül megkezdi a teljesítési kötelezettségének megléte és mértéke megállapításához szükséges vizsgálatot. A vizsgálat akkor ér véget, amikor eredményéről értesül értesítést kap a biztosítási szolgáltatás szolgálta- tás iránti jogát érvényesítő személy; e személy kérésére a Biztosító írásban is megindokolja a biztosítási szolgáltatás összegét, illetve megjelöli esetle- ges elutasításának indokait. c) Amennyiben az előző bekezdések értelmében a bejelentés tudatosan hamis vagy súlyosan torzított lényeges adatokat tartalmaz a bejelen- tett bejelentett eseményt illetően, vagy tudatosan elhallgat ezen eseménnyel kapcsolatos adatokat, a Biztosító jogosult az előtte elhallgatott vagy torzított adatok kivizsgálásával kivizsgálá- sával kapcsolatos költségekmegtéríttetésé- reköltségeinek megtéríttetésére. Amennyiben a Szerződő vagy más személy, aki a kedvezményezett biztosítási szolgáltatás iránti jogát érvényesíti, saját kötelezett- ségszegésével kötelezettségszegésével idézte elő a vizsgálat költségeit, vagy azok növekedését, a Biztosító jogosult vele szemben megfelelő térítést igényelni. d) Amennyiben a biztosítási esemény kivizsgálása kapcsán ez indokolt, a Biztosító kérheti Biz- tosító kikérheti a Biztosított egészségi állapotával kapcsolatos ada- tokatállapotára vonatkozó adatokat, a Biztosított egészségi állapotának vagy halálokának megállapí- tásátmegállapítását, ha ehhez a Biztosító megkapta a Biztosított jóváhagyásáthozzájárulását, vagy a Biztosított elhalálozása esetén a kedvezményezett hozzájárulását. Amennyiben a Biztosított Biz- tosított vagy a kedvezményezett nem adja hozzájá- rulásáthozzájárulását, vagy a biztosítási esemény kivizsgálása során visszavonja hoz- zájárulásáthozzájárulását, és e tény jelentősen jelen- tősen befolyásolja a biztosítási szolgáltatás vagy a biztosítási szolgáltatás összegének megállapítását, a Biztosító jogosult olyan arányban csökkenteni csökkente- ni a biztosítási szolgáltatást, ami- lyen amilyen arányban e tények befolyással bírtak a Biztosító teljesítési kötele- zettségének kötelezettségének mértékére. e) Az előző bekezdés szerinti megállapítást a Biztosító által kijelölt orvos vizsgálata vizs- gálata alapján kell megtenni. Ebben az esetben a Biztosító téríti: - ezen orvosi szemlével vizittel vagy vizsgálattal kapcsolatos költségeket; - az útiköltséget, útiköltséget a közforgalmú autóbusz közlekedésre menetrendszerű autóbusz- vagy a vasúti személyszállításra érvényes másodosztályú menetjegy vo- natjegy árának összegében; - amennyiben kéri, az orvosi jelentés kiállításával kiadásával kapcsolatos költségeket, amennyiben ezt kéri.

Appears in 2 contracts

Samples: Utazási Biztosítás Általános Biztosítási Feltételei, Utazási Biztosítás Általános Biztosítási Feltételei

A biztosítási esemény kivizsgálása. a) Amennyiben biztosítási esemény következik be, amellyel kapcsolatban a Szerződő vagy a Biz- tosított kedvezményezettnek minősülő személy biztosítási szolgáltatás iránti igényét érvényesíteni kívánja, haladéktalanul köteles bejelenteni bejelenti e tényt a Biztosítónak, át- adja neki a szükséges információkat és lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze az átadott információkat, a valóságnak megfelelő magya- rázatot magyarázatot ad a biztosítási esemény létrejöttéről megtörténtéről és következményeiről, harmadik személyek jogairól és az esetleges többszörös biztosításról. Egyúttal , egyúttal átadja a Biztosítónak átnyújtja a szükséges dokumentumokat és a Biztosító utasításaival összhangban információkat, és a biztosítási szerződésben és biztosítási feltételekben megjelölt módon jár el. Amennyiben a kedvezményezettnek minősülő személy egyúttal a Szerződő vagy a Biztosított is, az e bekezdés rendelkezéseiben megjelölt kötelességek a Szerződőre és a Biztosítottra is vonatkoznak. b) A Biztosító az e cikk a) pontjának értelmében megtett bejelentést köve- tően haladéktalanul követően indokolatlan késedelem nélkül megkezdi a teljesítési kötelezettségének megléte és mértéke megállapításához szükséges vizsgálatot. A vizsgálat akkor ér véget, amikor eredményéről értesül értesítést kap a biztosítási szolgáltatás iránti jogát igényét érvényesítő személy; e személy kérésére a Biztosító írásban is megindokolja a biztosítási szolgáltatás összegét, illetve megjelöli esetleges elutasításának indokait. c) Amennyiben az előző bekezdések értelmében a bejelentés tudatosan hamis vagy súlyosan torzított lényeges adatokat tartalmaz a bejelen- tett bejelentett eseményt illetően, vagy tudatosan elhallgat ezen eseménnyel kapcsolatos adatokat, a Biztosító jogosult az előtte elhallgatott vagy torzított adatok kivizsgálásával kapcsolatos költségekmegtéríttetésé- reköltségeinek megtéríttetésére. Amennyiben a Szerződő vagy más személy, aki a kedvezményezett biztosítási szolgáltatás iránti igényét érvényesíti, saját kötelezett- ségszegésével kötelezettségszegésével idézte elő a vizsgálat költségeit, vagy azok növekedését, a Biztosító jogosult vele szemben megfelelő térítést igényelni. d) Amennyiben a biztosítási esemény kivizsgálása kapcsán ez indokolt, a Biztosító kérheti kikérheti a Biztosított egészségi állapotával kapcsolatos ada- tokatállapotára vonatkozó adatokat, a Biztosított egészségi állapotának vagy halálokának megállapí- tásátmegállapítását, ha ehhez a Biztosító megkapta a Biztosított jóváhagyásáthozzájárulását, vagy a Biztosított elhalálozása esetén a kedvezményezett hozzájárulását. Amennyiben a Biztosított vagy a kedvezményezett nem adja hozzájá- rulásáthozzájárulását, vagy a biztosítási esemény kivizsgálása során visszavonja hoz- zájárulásáthozzájárulását, és e tény jelentősen befolyásolja a biztosítási szolgáltatás vagy a biztosítási szolgáltatás összegének megállapítását, a Biztosító jogosult olyan arányban csökkenteni a biztosítási szolgáltatást, ami- lyen amilyen arányban e tények befolyással bírtak a Biztosító teljesítési kötele- zettségének kötelezettségének mértékére. e) Az előző bekezdés szerinti megállapítást szerintimegállapítást a Biztosító által kijelölt általkijelölt orvos vizsgálata alapján kell megtennikellmegtenni. Ebben az esetben a Biztosító téríti: – ezen orvosi szemlével vizittel vagy vizsgálattal kapcsolatos költségeket; – az útiköltséget, útiköltséget a közforgalmú menetrendszerű autóbusz közlekedésre vagy a vasúti személyszállításra érvényes másodosztályú menetjegy vonatjegy árának összegében; – amennyiben a Biztosított kéri, az orvosi jelentés kiállításával kiadásával kapcsolatos költségeket, amennyiben ezt kéri.

Appears in 2 contracts

Samples: Utazási Biztosítás Általános Biztosítási Feltételei, Utazási Biztosítás Általános Biztosítási Feltételei

A biztosítási esemény kivizsgálása. a) Amennyiben biztosítási esemény következik be, a Szerződő vagy a Biz- tosított haladéktalanul köteles bejelenteni e tényt a Biztosítónak, át- adja átad- ja neki a szükséges információkat és lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze az átadott információkat, a valóságnak megfelelő magya- rázatot ad a biztosítási esemény létrejöttéről és következményeiről, harmadik személyek jogairól és az esetleges többszörös biztosításról. Egyúttal a Biztosítónak átnyújtja a szükséges dokumentumokat és a Biztosító utasításaival összhangban és a biztosítási szerződésben és biztosítási feltételekben megjelölt módon jár el. b) A Biztosító az e cikk a) pontjának értelmében megtett bejelentést köve- tően haladéktalanul követően indokolatlan késedelem nélkül megkezdi a teljesítési kötelezettségének kö- telezettségének megléte és mértéke megállapításához szükséges vizsgálatot. A vizsgálat akkor ér véget, amikor eredményéről értesül a biztosítási szolgáltatás iránti jogát érvényesítő személy. c) Amennyiben az előző bekezdések értelmében a bejelentés tudatosan hamis vagy súlyosan torzított lényeges adatokat tartalmaz a bejelen- tett eseményt illetően, vagy tudatosan elhallgat ezen eseménnyel kapcsolatos adatokat, a Biztosító jogosult az előtte elhallgatott vagy torzított adatok kivizsgálásával kapcsolatos költségekmegtéríttetésé- költségek megtéríttetésé- re. Amennyiben a Szerződő vagy más személy, aki a kedvezményezett biztosítási szolgál- tatás iránti jogát érvényesíti, saját kötelezett- ségszegésével kötelezettségszegésével idézte elő a vizsgálat költségeit, vagy azok növekedését, a Biztosító jogosult vele szemben megfelelő térítést igényelni. d) Amennyiben a biztosítási esemény kivizsgálása kapcsán ez indokolt, a Biztosító kérheti a Biztosított egészségi állapotával kapcsolatos ada- tokat, a Biztosított egészségi állapotának vagy halálokának megállapí- tását, ha ehhez a Biztosító megkapta a Biztosított jóváhagyását, vagy a Biztosított elhalálozása esetén a kedvezményezett hozzájárulását. Amennyiben a Biztosított vagy a kedvezményezett nem adja hozzájá- rulásáthozzájáru- lását, vagy a biztosítási esemény kivizsgálása során visszavonja hoz- zájárulását, és e tény jelentősen befolyásolja a biztosítási szolgáltatás vagy a biztosítási szolgáltatás összegének megállapítását, a Biztosító jogosult olyan arányban csökkenteni a biztosítási szolgáltatást, ami- lyen arányban e tények befolyással bírtak a Biztosító teljesítési kötele- zettségének mértékére. e) Az előző bekezdés szerinti megállapítást a Biztosító által kijelölt orvos vizsgálata alapján kell megtenni. Ebben az esetben a Biztosító téríti: – ezen orvosi szemlével vizittel vagy vizsgálattal kapcsolatos költségeket; – az útiköltséget, a közforgalmú menetrendszerinti autóbusz közlekedésre vagy a vasúti személyszállításra érvényes másodosztályú menetjegy összegébenvonatjegy árát; – az orvosi jelentés kiállításával kapcsolatos költségeket, amennyiben ezt kériigénylik.

Appears in 1 contract

Samples: Utazási Biztosítási Szerződés

A biztosítási esemény kivizsgálása. a) Amennyiben biztosítási esemény következik be, a Szerződő vagy a Biz- tosított haladéktalanul köteles bejelenteni e tényt a Biztosítónak, át- adja átad- ja neki a szükséges információkat és lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze az átadott információkat, a valóságnak megfelelő magya- rázatot ad a biztosítási esemény létrejöttéről és következményeiről, harmadik személyek jogairól és az esetleges többszörös biztosításról. Egyúttal a Biztosítónak átnyújtja a szükséges dokumentumokat és a Biztosító utasításaival összhangban és a biztosítási szerződésben és biztosítási feltételekben megjelölt módon jár el. b) A Biztosító az e cikk a) pontjának értelmében megtett bejelentést köve- tően kö- vetően haladéktalanul megkezdi a teljesítési kötelezettségének megléte meg- léte és mértéke megállapításához szükséges vizsgálatot. A vizsgálat akkor ér véget, amikor eredményéről értesül a biztosítási szolgáltatás iránti jogát érvényesítő személy. c) Amennyiben az előző bekezdések értelmében a bejelentés tudatosan hamis vagy súlyosan torzított lényeges adatokat tartalmaz a bejelen- tett eseményt illetően, vagy tudatosan elhallgat ezen eseménnyel kapcsolatos kap- csolatos adatokat, a Biztosító jogosult az előtte elhallgatott vagy torzított tor- zított adatok kivizsgálásával kapcsolatos költségekmegtéríttetésé- reköltségekmegtéríttetésére. Amennyiben a Szerződő vagy a kedvezményezett saját kötelezett- ségszegésével kötelezettség- szegésével idézte elő a vizsgálat költségeit, vagy azok növekedését, a Biztosító jogosult vele szemben megfelelő térítést igényelni. d) Amennyiben a biztosítási esemény kivizsgálása kapcsán ez indokolt, a Biztosító kérheti a Biztosított egészségi állapotával kapcsolatos ada- tokat, a Biztosított egészségi állapotának vagy halálokának megállapí- tását, ha ehhez a Biztosító megkapta a Biztosított jóváhagyását, vagy a Biztosított elhalálozása esetén a kedvezményezett hozzájárulását. Amennyiben a Biztosított vagy a kedvezményezett nem adja hozzájá- rulásáthozzájáru- lását, vagy a biztosítási esemény kivizsgálása során visszavonja hoz- zájárulását, és e tény jelentősen befolyásolja a biztosítási szolgáltatás vagy a biztosítási szolgáltatás összegének megállapítását, a Biztosító jogosult olyan arányban csökkenteni a biztosítási szolgáltatást, ami- lyen arányban e tények befolyással bírtak a Biztosító teljesítési kötele- zettségének mértékére. e) Az előző bekezdés szerinti megállapítást a Biztosító által kijelölt orvos vizsgálata alapján kell megtenni. Ebben az esetben a Biztosító téríti: - ezen orvosi szemlével vagy vizsgálattal kapcsolatos költségeket; - az útiköltséget, a közforgalmú autóbusz közlekedésre vagy a vasúti személyszállításra érvényes másodosztályú menetjegy összegében; - az orvosi jelentés kiállításával kapcsolatos költségeket, amennyiben ezt kéri.

Appears in 1 contract

Samples: Utazási Biztosítási Szerződés

A biztosítási esemény kivizsgálása. a) Amennyiben biztosítási esemény következik be, a Szerződő vagy Szerződő, illetve a Biz- tosított Bizto- sított haladéktalanul köteles bejelenteni bejelenti e tényt a Biztosítónak, át- adja neki átadja a Biztosítónak a szükséges információkat információkat, és lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze az átadott információkatinformációk valóságtartalmát, a valóságnak megfelelő magya- rázatot magyará- zatot ad a biztosítási esemény létrejöttéről és következményeiről, harmadik személyek jogairól és az esetleges többszörös biztosításról. Egyúttal , egyúttal átad- ja a Biztosítónak átnyújtja a szükséges dokumentumokat iratokat, és a Biztosító utasításaival összhangban és utasításai szerint, valamint a biztosítási szerződésben és biztosítási feltételekben megjelölt módon jár el. b) A Biztosító az e cikk a) pontjának értelmében megtett bejelentést köve- tően haladéktalanul követően indokolatlan késedelem nélkül megkezdi a teljesítési kötelezettségének megléte és mértéke megállapításához szükséges vizsgálatot. A vizsgálat akkor ér véget, amikor eredményéről értesül értesítést kap a biztosítási szolgáltatás szolgálta- tás iránti jogát érvényesítő személy. c) Amennyiben az előző bekezdések értelmében a szerinti bejelentés tudatosan hamis vagy súlyosan torzított lényeges adatokat tartalmaz a bejelen- tett bejelentett eseményt illetőenille- tően, vagy tudatosan elhallgat ezen eseménnyel kapcsolatos adatokat, a Biztosító jogosult az előtte elhallgatott vagy torzított adatok kivizsgálásával kapcsolatos költségekmegtéríttetésé- reköltségeinek megtérítésére. Amennyiben a Szerződő vagy más személy, aki a kedvezményezett biztosítási szolgáltatás iránti jogát érvényesíti, saját kötelezett- ségszegésével kötele- zettségszegésével idézte elő a vizsgálat költségeit, vagy azok növekedését, a Biztosító jogosult vele szemben megfelelő térítést igényelni. d) Amennyiben a biztosítási esemény kivizsgálása kapcsán ez indokolt, a Biztosító kérheti a Biztosított egészségi állapotával kapcsolatos ada- tokatállapotára vonatkozó adatokat, a Biztosított egészségi állapotának vagy halálokának megállapí- tásátmegállapítását, ha ehhez a Biztosító megkapta a Biztosított jóváhagyásáthozzájárulását, vagy a Biztosított elhalálozása esetén a kedvezményezett hozzájárulását. Amennyiben a Biztosított Biz- tosított vagy a kedvezményezett nem adja hozzájá- rulásáthozzájárulását, vagy a biztosítási esemény kivizsgálása során visszavonja hoz- zájárulásáthozzájárulását, és e tény jelentősen jelen- tősen befolyásolja a biztosítási szolgáltatás vagy a biztosítási szolgáltatás összegének megállapítását, a Biztosító jogosult olyan arányban csökkenteni csökkente- ni a biztosítási szolgáltatást, ami- lyen amilyen arányban e tények befolyással bírtak a Biztosító teljesítési kötele- zettségének kötelezettségének mértékére. e) Az előző bekezdés szerinti megállapítást a Biztosító által kijelölt orvos vizsgálata vizs- gálata alapján kell megtenni. Ebben az esetben a Biztosító téríti: – ezen - az orvosi szemlével vizittel vagy vizsgálattal kapcsolatos költségeket; - az útiköltséget, útiköltséget a közforgalmú autóbusz közlekedésre menetrendszerű autóbusz- vagy a vasúti személyszállításra érvényes másodosztályú menetjegy vo- natjegy árának összegében; - amennyiben kéri, az orvosi jelentés kiállításával kiadásával kapcsolatos költségeket, amennyiben ezt kéri.

Appears in 1 contract

Samples: Utazási Biztosítási Szerződés

A biztosítási esemény kivizsgálása. a) Amennyiben biztosítási esemény következik be, a Szerződő vagy a Biz- tosított haladéktalanul köteles bejelenteni e tényt a Biztosítónak, át- adja átad- ja neki a szükséges információkat és lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze az átadott információkat, a valóságnak megfelelő magya- rázatot ad a biztosítási esemény létrejöttéről és következményeiről, harmadik személyek jogairól és az esetleges többszörös biztosításról. Egyúttal a Biztosítónak átnyújtja a szükséges dokumentumokat és a Biztosító utasításaival összhangban és a biztosítási szerződésben és biztosítási feltételekben megjelölt módon jár el. b) A Biztosító az e cikk a) pontjának értelmében megtett bejelentést köve- tően kö- vetően haladéktalanul megkezdi a teljesítési kötelezettségének megléte meg- léte és mértéke megállapításához szükséges vizsgálatot. A vizsgálat akkor ér véget, amikor eredményéről értesül a biztosítási szolgáltatás iránti jogát érvényesítő személy. c) Amennyiben az előző bekezdések értelmében a bejelentés tudatosan hamis vagy súlyosan torzított lényeges adatokat tartalmaz a bejelen- tett eseményt illetően, vagy tudatosan elhallgat ezen eseménnyel kapcsolatos kap- csolatos adatokat, a Biztosító jogosult az előtte elhallgatott vagy torzított tor- zított adatok kivizsgálásával kapcsolatos költségekmegtéríttetésé- reköltségek megtéríttetésére. Amennyiben a Szerződő vagy a kedvezményezett saját kötelezett- ségszegésével kötelezettség- szegésével idézte elő a vizsgálat költségeit, vagy azok növekedését, a Biztosító jogosult vele szemben megfelelő térítést igényelni. d) Amennyiben a biztosítási esemény kivizsgálása kapcsán ez indokolt, a Biztosító kérheti a Biztosított egészségi állapotával kapcsolatos ada- tokatadatokat, a Biztosított egészségi állapotának vagy halálokának megállapí- tásátmegállapítását, ha ehhez a Biztosító megkapta a Biztosított jóváhagyásátjóvá- hagyását, vagy a Biztosított elhalálozása esetén a kedvezményezett hozzájárulását. Amennyiben a Biztosított vagy a kedvezményezett nem adja hozzájá- rulásáthozzájárulását, vagy a biztosítási esemény kivizsgálása során visszavonja hoz- zájárulásáthozzájárulását, és e tény jelentősen befolyásolja a biztosítási szolgáltatás vagy a biztosítási szolgáltatás összegének összegé- nek megállapítását, a Biztosító jogosult olyan arányban csökkenteni a biztosítási szolgáltatást, ami- lyen amilyen arányban e tények befolyással bírtak a Biztosító teljesítési kötele- zettségének kötelezettségének mértékére. e) Az előző bekezdés szerinti megállapítást a Biztosító által kijelölt orvos vizsgálata alapján kell megtenni. Ebben az esetben a Biztosító téríti: – ezen orvosi szemlével vizittel vagy vizsgálattal kapcsolatos költségeket; – az útiköltséget, a közforgalmú menetrendszerinti autóbusz közlekedésre vagy a vasúti személyszállításra érvényes másodosztályú menetjegy összegébenösz- szegében; – az orvosi jelentés kiállításával kapcsolatos költségeket, amennyiben ezt kéri.

Appears in 1 contract

Samples: Utazási Biztosítási Szerződés

A biztosítási esemény kivizsgálása. a) Amennyiben biztosítási esemény következik be, a Szerződő vagy a Biz- tosított haladéktalanul köteles bejelenteni e tényt a Biztosítónak, át- adja átad- ja neki a szükséges információkat és lehetővé teszi, hogy a Biztosító ellenőrizze az átadott információkat, a valóságnak megfelelő magya- rázatot ad a biztosítási esemény létrejöttéről és következményeiről, harmadik személyek jogairól és az esetleges többszörös biztosításról. Egyúttal a Biztosítónak átnyújtja a szükséges dokumentumokat és a Biztosító utasításaival összhangban és a biztosítási szerződésben és biztosítási feltételekben megjelölt módon jár el. b) A Biztosító az e cikk a) pontjának értelmében megtett bejelentést köve- tően haladéktalanul követően indokolatlan késedelem nélkül megkezdi a teljesítési kötelezettségének kö- telezettségének megléte és mértéke megállapításához szükséges vizsgálatot. A vizsgálat akkor ér véget, amikor eredményéről értesül a biztosítási szolgáltatás iránti jogát érvényesítő személy. c) Amennyiben az előző bekezdések értelmében a bejelentés tudatosan hamis vagy súlyosan torzított lényeges adatokat tartalmaz a bejelen- tett eseményt illetően, vagy tudatosan elhallgat ezen eseménnyel kapcsolatos adatokat, a Biztosító jogosult az előtte elhallgatott vagy torzított adatok kivizsgálásával kapcsolatos költségekmegtéríttetésé- költségek megtéríttetésé- re. Amennyiben a Szerződő vagy más személy, aki a kedvezményezett biztosítási szol- gáltatás iránti jogát érvényesíti, saját kötelezett- ségszegésével kötelezettségszegésével idézte elő a vizsgálat költségeit, vagy azok növekedését, a Biztosító jogosult vele szemben megfelelő térítést igényelni. d) Amennyiben a biztosítási esemény kivizsgálása kapcsán ez indokolt, a Biztosító kérheti a Biztosított egészségi állapotával kapcsolatos ada- tokatadato- kat, a Biztosított egészségi állapotának vagy halálokának megállapí- tásátmegállapítását, ha ehhez a Biztosító megkapta a Biztosított jóváhagyását, vagy a Biztosított Bizto- sított elhalálozása esetén a kedvezményezett hozzájárulását. Amennyiben Amennyi- ben a Biztosított vagy a kedvezményezett nem adja hozzájá- rulásáthozzájárulását, vagy a biztosítási esemény kivizsgálása során visszavonja hoz- zájárulásáthozzájárulását, és e tény jelentősen befolyásolja a biztosítási szolgáltatás vagy a biztosítási szolgáltatás összegének megállapítását, a Biztosító jogosult olyan arányban arány- ban csökkenteni a biztosítási szolgáltatást, ami- lyen amilyen arányban e tények befolyással bírtak a Biztosító teljesítési kötele- zettségének kötelezettségének mértékére. e) Az előző bekezdés szerinti megállapítást a Biztosító által kijelölt orvos vizsgálata alapján kell megtenni. Ebben az esetben a Biztosító téríti: - ezen orvosi szemlével vagy vizsgálattal kapcsolatos költségeket; - az útiköltséget, a közforgalmú autóbusz közlekedésre menetrendszerű autóbusz- vagy a vasúti személyszállításra érvényes másodosztályú menetjegy összegébenvo- natjegy árát; - az orvosi jelentés kiállításával kapcsolatos költségeket, amennyiben ezt kéri.

Appears in 1 contract

Samples: Utazási Biztosítási Szerződés