A biztosítási szolgáltatás kifizetéséhez szük- séges iratok mintaszakaszok

A biztosítási szolgáltatás kifizetéséhez szük- séges iratok. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége csak akkor áll be, ha a szerződő, a biztosított, illetve a kedvezményezett a szolgáltatási kötelezettség beálltának, jogalapjának és ösz- szegszerűségének megállapításához szükséges iratokat, információkat maradéktalanul a biztosító rendelkezésére bocsátotta, továbbá lehetővé teszi azoknak ellenőrzését. a. Általánosan kért irat a hiánytalanul kitöltött szol- gáltatási igénybejelentő lap, és a mindenkor hatá- lyos jogszabályi rendelkezések által előírt esetekben az azonosítási adatlap. b. Hatósági eljárás esetén annak dokumentumai.
A biztosítási szolgáltatás kifizetéséhez szük- séges iratok. 19.1. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége csak akkor áll be, ha a biztosított, illetve a szolgáltatásra jogo- sult a szolgáltatási kötelezettség beálltának és összegszerűségének megállapításához szükséges iratokat maradéktalanul a biztosító rendelkezésére bocsátotta. 19.2. A biztosítási szerződésben meghatározott szolgál- tatás igénybevételéhez a biztosító a következő iratok bemutatását kéri: a) biztosítási szerződés, illetve biztosítási kötvény, b) az utolsó díjfizetést igazoló nyugta, c) a biztosított, illetve a kedvezményezett érvényes személyi igazolványa vagy születési anyakönyvi kivonata, d) halál esetén - a biztosított halotti anyakönyvi kivonata, - a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítvány, - a halál közelebbi körülményeinek tisztázásá- hoz szükséges iratok, e) hatósági eljárás esetén - az eljárást lezáró jogerős határozat, - a nyomozást megszüntető vagy megtagadó jogerős határozat vagy vádirat, f) azok az iratok, amelyek a jogosultság, továbbá a biztosítási esemény és a biztosítási összeg megállapításához szükségesek, g) örökösi minőség igazolására - jogerős hagyatékátadó végzés, h) továbbá minden olyan dokumentum, vagy egyéb adat, mely a biztosítási esemény, illetve a biztosító fizetési kötelezettségének tisztázásá- hoz elengedhetetlenül szükséges, így különö- sen a biztosított korábbi egészségi állapotára vonatkozó dokumentumok. 19.3. A biztosítási szolgáltatás igénybevételéhez szüksé- ges iratok beszerzésének költségeit annak kell vi- selnie, aki igényét a biztosítóval szemben érvényesíti. 19.4. A biztosított, illetve a kedvezményezett a biztosítási titokra és az adatvédelmi rendelkezésekre vonatko- zó jogszabályok betartásával, a biztosítási szerződés létrejöttével, vagy a kárigény érvényesítésével egy- idejűleg felhatalmazhatja a biztosítót, hogy a biztosí- tási szerződéssel, illetve a szolgáltatási kötelezettség beálltával összefüggésben más biztosítótól informá- ciókat szerezzen be, valamint azoktól az orvosoktól, egészségügyi intézményektől, hatóságoktól, akik, illetve amelyek a biztosítottat kezelték, vizsgálták, a szükséges felvilágosításokat, orvosi jelentéseket és dokumentumokat közvetlenül beszerezze. A felhatalmazás megadását követően is köteles azonban a biztosított, illetve a szolgáltatásra igényt érvényesítő az adatok, dokumentumok beszer- zése során a biztosítóval együttműködni.

Related to A biztosítási szolgáltatás kifizetéséhez szük- séges iratok

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 1.6.1. Érdekmúlás, lehetetlenné válás: ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítottnak a biztosítási érdeke megszűnik, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik, a szerződés - vagy annak érintett része - megszűnik az érdek megszűnésének, illetve a biztosítási esemény lehetetlenné válásának napjával. A Biztosítót ilyen esetben a biztosítási szerződés megszűnése napjáig számított díj illeti meg. A Biztosító kérésére az érdekmúlást igazoló dokumentumot a Biztosító részére be kell mutatni. A biztosítási érdek megszünéséhez fűződő jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha az érdekmúlás kizárólag a biztosított vagyontárgy tulajdonjoga átszállásának következménye és a vagyontárgy más jogcím alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős, a szerződésre díjfizetési kötelezettség továbbra is fennáll a Biztosító kockázatviselésének megszüntéig. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel felmondhatja. 1.6.2. Rendes felmondás: a határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel felmondhatják. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik. 1.6.3. Díjnemfizetés: ha az esedékes biztosítási díj nem kerül megfizetésre, a biztosító díjfizetésre történő felszólítást küld, amelyben a díj megfizetésére vonatkozóan a felszólító elküldésétől számított legalább harminc napos póthatáridőt határoz meg. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a Biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A Biztosító jogosult a meg nem fizetett díj iránti igényét érvényesíteni. Abban az esetben, ha a szerződés a fentiekben írt módon (1.6.3. pont), a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerződő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik. A biztosítási szerződés díjnemfizetés miatt legkésőbb az adott biztosítási időszak végével megszűnik. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a Biztosító - a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával - eredménytelenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. 1.6.4. Közös megegyezés: a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik. 1.6.5. A Biztosító az 1.6.3. pontban foglaltakon túlmenően a biztosítási szerződés megszűnésének egyéb eseteiben is az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért és köteles az esetleges díjkülönbözet visszatérítésére.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A biztosító szolgáltatásának korlátozása A biztosító biztosítási időszakonként, mindösszesen legfeljebb a fenti táblázatban a biztosítási időszakra meghatározott ösz- szeget, biztosítási eseményenként pedig a táblázat szerinti ká- ronként teljesítendő összeget téríti meg. Az önrészesedés mértéke biztosítási eseményenként 10.000 Ft. A biztosító a 10.000 Ft-ot meghaladó károk esetén a biztosítási szolgáltatásból nem von le önrészesedést.

  • A biztosítási szolgáltatás teljesítése Amennyiben a biztosított által igényelt szolgáltatást gátló helyi körülmények miatt a biztosító/szolgáltató nem tudja a megbízott közreműködővel a vészhelyzetet elhárítani, a biztosított és a biztosító telefonos egyeztetése során engedélyezett külső közremű- ködők költségét a biztosított köteles kiegyenlíteni, majd a külső közremű- ködő által kiállított tételes számlát és a kifizetés igazolását a biztosító/szol- gáltató részére megküldeni. A biztosító előzetes hozzájárulásával igénybe vett szolgáltatások költsé- geit igazoló dokumentumo(ka)t, vagy azok másolatát a biztosított köteles megőrizni abban az esetben, ha azok olyan szolgáltatáshoz kapcsolódnak, amely költségeinek megtérítését a biztosítótól kéri. A biztosított valamennyi dokumentum eredeti példányát a szolgáltatótól telefonon kapott kárszámmal ellátott, lezárt borítékban köteles eljuttatni a szolgáltató alábbi címére: AWP P&C S.A., Niederlassung für Österreich Magyarországi Fióktelepe, 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 000. ORCO Business Park, B. ép. 4. em. Amennyiben a biztosított költségei megtérítését kéri a biztosítótól, úgy az általa megküldött eredeti dokumen- tumokkal együtt köteles bejelenteni azt a bankszámlaszámot is, amelyre a biztosító pénzbeli szolgáltatását kéri. A biztosító a szolgáltatás iránti igény elbírálásához bekért igazoló doku- mentumok beérkezésétől számított 30 napon belül teljesíti a költségek visszatérítését.

  • A biztosítási szolgáltatások Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A fenti jogkövetkezményt a biztosító abban az esetben alkalmazhat- ja, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egyidejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöltés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a ki- fizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mellett marad ha- tályban a folyó biztosítási időszakra. A jármű pótlási és helyreállítási költségeire vonatkozó biztosítási összeg a jármű káridőponti értéke.

  • A biztosítási szerződés megszűnése A biztosítási szerződés megszűnik:

  • A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

  • A biztosító szolgáltatásának szabályai 10.1. A biztosító a károkat eseményenként a szerződésben megjelölt felső összeghatárig téríti meg – a Magyarországon érvényes belföldi fizetőeszközben –, figyelembe véve az egyes biztosítási összegeket. 10.2. A biztosító szolgáltatásai az adott biztosítási idő­ szak biztosítási összegét csökkentik, kivéve, ha a szer­ ződő a szolgáltatás teljesítéséig a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a fedezet feltöltését kéri és a dí­ jat megfelelően kiegészíti. Biztosító a fedezetfeltöltésről egyedi elbírálás alapján jogosult dönteni és a feldezetfel­ töltés lehetőségére nem köteles szerződőt külön tájékoz­ tatni. Amennyiben a biztosító térítést nyújtott, megilleti az egész biztosítási időszakra eső teljes díj. 10.3. A biztosítási összeg kimerülése esetén, de újabb kár bekövetkezése előtt a felek közös megegyezéssel megállapodhatnak a 10.2. pontban foglaltak megfelelő alkalmazásával a biztosítási összeg újrafeltöltésében, ennek hiányában a biztosító kockázatviselése az adott biztosítási időszak hátralévő részére megszűnik. 10.4. A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötele­ zettségével összefüggésben, a károsító eseményt meg­ előző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó­köteles szolgáltatás ellenérté­ ke (anyag­, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat köte­ lezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható. 10.4.1. Ha az épület újraépítési, helyreállítási költsége nagyobb az ingatlan forgalmi értékénél vagy az épület maradvánnyal csökkentett forgalmi értékénél, akkor a biztosító az egyéb szabályok betartása mellett (pl. a ká­ ronszerzés tilalma) a károsodott ingatlan forgalmi értékét téríti meg, levonva abból a maradványok értékét. (Forgal­ mi érték: az adott ingatlan helyi viszonyoknak megfele­ lő, a kár időpontját közvetlenül megelőző állapot szerinti piaci értéke.) Az épület újraépítési, helyreállítási értéke és a maradvánnyal csökkentett forgalmi értéke közötti különbözet megfizetésére csak akkor köteles a biztosító, ha az épület újjáépítése, helyreállítása a kockázatviselés helyén, számlával igazoltan, ténylegesen megtörténik.

  • A biztosító szolgáltatása (1) A Biztosító a szolgáltatását akkor teljesíti, amikor a 3.1 pont szerinti maradandó egészségkárosodás mértéke véglegesnek tekinthetô. Ha az egészségkárosodás mértéke folyamatosan változik, a Biztosító legkésôbb a baleset bekövetkezésének idôpontját követô 2 év elteltével állapítja meg a szolgáltatás mértékét, az idôtartam utolsó napján fennálló állapot szerint. A Biztosító a biztosítási összegbôl a maradandó egészségkárosodás %-os mértékének megfelelôen arányos összegû szolgáltatást nyújt. A térítés mértékét (az egészségkárosodás fokát) a Biztosító orvosszakértôje állapítja meg a MABISZ balesetbiztosítási orvos szakértôi útmutatójának figyelembe vételével. Ha a baleset elôtt már meglévô betegségek, vagy fogyatékosságok közrehatottak a maradandó egészségkárosodás mértékében, a Biztosító a fizetendô összeget a közrehatás mértékével csökkenti. (2) Ha a maradandó egészségkárosodás mértékének megállapítása érdekében a Biztosító orvosa indokoltnak tartja, személyes orvosi vizsgálatot végezhet, illetve egyéb szükséges vizsgálatokat (pl. röntgen, ultrahang) írhat elô a Biztosított részére. A Biztosító orvosa által végzett személyes vizsgálat, illetve az általa elôírt vizsgálatok költségei a Biztosítót terhelik, a Biztosító vállalja továbbá a Biztosított lakhelyérôl a vizsgálat helyszínére történô utazás közlekedési többletköltségeinek megtérítését névre szóló számla alapján. A Biztosító által meghatározásra kerülô maradandó egészségkárosodás fokának mértéke más szakértôi testületek határozatától független. A munkaképesség-csökkenés, a sporttevékenység abbahagyása, az esztétikai, illetve szociális szempontok önmagukban nem képezik szolgáltatás jogalapját. (3) Ha a Biztosított a Biztosító orvosa által megállapított elsôfokú döntést a maradandó egészségkárosodás mértékére vonatkozóan nem fogadja el, akkor újabb szakvizsgálat céljából háromtagú orvosi bizottságot kell létrehozni. Az orvosi bizottság egyik tagját a Biztosított, másik tagját a Biztosító, a – baleseti sebészeti orvos szakértôi jogosítvánnyal rendelkezô – elnököt pedig a két fél együttes megállapodása alapján jelölik ki. Az orvosi bizottság mûködésével kapcsolatos költségeket az a fél viseli, akinek a terhére a döntés születik. (4) Ha a Biztosított a balesetet követô 15 napon belül vagy az egészségkárosodás véglegessé válása elôtt meghal, a Biztosító nem nyújt baleseti egészségkárosodásra vonatkozó szolgáltatást.

  • A biztosítási szolgáltatás 5.1 A biztosító a segítségnyújtó partnere országos és nemzetközi segítségnyújtási hálózatával együttműködve a biztosítási esemény bekövetkeztekor a szerződésben meghatározott alábbi szolgáltatások teljesítésére vállal kötelezettséget a választott csomagnak megfelelően.