A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben (túlbiztosítás) a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat meg- felelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéig. Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb (alulbiz- tosítás), a biztosító a kárt a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkentheti, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
Appears in 6 contracts
Samples: Groupama E Lakásbiztosítás, Groupama E Lakásbiztosítás, Insurance Agreement
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben (túlbiztosítás) a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat meg- felelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéig. Túlbiztosítás esetén a szerződő jogosult a vagyontárgyra megfizetett biztosítási díj és a vagyontárgy új értéke alapján számított biztosítási díj különbözetének visszatérítésére. Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb (alulbiz- tosítás), a biztosító a kárt a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. A biz- tosítási összeg meghatározását a különös feltételek tartalmazzák. Ha a biztosítási összeg egységek alkalmazásával kerül megállapításra, akkor a biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg, valamint a szer- ződő által választott egységek számának a szorzata. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási eseményenkénti szolgál- tatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége kötele- zettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor bekö- vetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott A biztosító a kifizetett kártérítési összeggel nem csökkenti a biztosítási időszakra vonatkozó szer- ződés szerinti biztosítási összeget. A különös feltételekben felsorolt vagyontárgyakat, illetve vagyoncsopor- tokat a szerződő felek a következők szerint tekintik biztosítottnak: – A tételesen felsorolt vagyontárgyakat a felek a tételenként megjelölt biztosítási összeg erejéig tekintik biztosítottnak olyan módon, hogy minden egyes vagyontárgy esetében a biztosítási szolgáltatás felső ha- tára az ugyan- azon illető vagyontárgyra megadott biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt összeg. – A vagyontárgyak azonos értékelése alapján összevont vagyoncsoportot (szerződéstételt) a szerződő felek a vagyoncsoportra megjelölt biztosí- tási összeg erejéig tekintik biztosítottnak, amely összeg egyben a bizto- sítási szolgáltatás felső határa is. A különböző vagyoncsoportokba tar- tozó vagyontárgyakat kárrendezés során a biztosító úgy tekinti, mintha külön lettek volna biztosítva. kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkentheti, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
Appears in 6 contracts
Samples: Groupama Társasházközösségek És Lakásszövetkezetek Biztosítása, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben (túlbiztosítás) a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat meg- felelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéig. Túlbiztosítás esetén a szerződő jogosult a vagyontárgyra megfizetett biztosítási díj és a vagyontárgy új értéke alapján számított biztosítási díj különbözetének visszatérítésére. Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb (alulbiz- tosítás), a biztosító a kárt a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkentheti, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
Appears in 6 contracts
Samples: Groupama E Lakás Biztosítás, Insurance Agreement, Groupama E Lakásbiztosítás
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. 1. A vagyontárgyak biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit összegét a szerződő határozza meg. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékétvagyontárgyak új állapotban való felépítésének (helyreállí- tásának) költségeit, illetőleg új állapotban való beszerzésé- nek értékét. A biztosított érdek Túlbiztosítás esetén a vagyontárgyak utánpót- lási/újrabeszerzési értékét meghaladó részben (túlbiztosításhelyreállítási költségét) megha- ladó részében a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás megállapo- dás semmis, és . Továbbá túlbiztosítás esetén a díjat meg- felelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet vagyontárgyak utánpótlási/újrabeszerzési értékét (helyreállítási költségét) meghaladó részében a biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéigösszegre vonatkozó befi- zetett biztosítási díj a szerződőnek vissza jár.
2. Ha a biztosítási összeg alacsonyabb, mint a biztosított érdek értékénél kisebb vagyontárgy, il- letve vagyoncsoport káridőponti utánpótlási/újrabeszerzési értéke (alulbiz- tosításhelyreállítási költsége), a biztosító aránylagos kárté- rítést fizet, azaz a kárt csak olyan arányban téríti meg, ahogy a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkenúj állapotban való felépítés, kivévehelyreállítás költségeihez, illetőleg az új állapotban való be- szerzés értékéhez aránylik. A biztosító nem érvényesíti az alulbiztosítás következményeit, ha annak mértéke nem ha- ladja meg a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészítibiztosítási összeg 10%-át.
3. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkenthetiszerződésben felsorolt vagyontárgyakat, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta illetve vagyoncsoportokat a szerződő fél figyelmét, és felek a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha következők szerint te- kintik biztosítottnak:
a) a szerződő fél tételesen felsorolt vagyontárgyakat a fedezetfeltöltés jogával nem él, felek a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett tételen- ként megjelölt biztosítási összeg mel- lett marad hatályban erejéig tekintik biztosí- tottnak, amikor is a folyó kártérítés felső határát az egyes va- gyontárgyakra megadott biztosítási időszakraösszeg képezi.
b) az azonos szempontok alapján összevont vagyontárgyakat a felek a megjelölt biztosítási összeg erejéig tekintik bizto- sítottnak, mely összeg egyben a kártérítés felső határa is.
c) az alulbiztosítás, illetőleg túlbiztosítás tényét a biztosítási szerződés minden egyes vagyontárgyánál, vagy vagyon- csoportjánál külön-külön kell megállapítani.
Appears in 5 contracts
Samples: Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. 1. A vagyontárgyak biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit összegét a szerződő határozza meg. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékétvagyontárgyak új állapotban való felépítésének (helyreállí- tásának) költségeit, illetőleg új állapotban való beszerzésé- nek értékét. A biztosított érdek Túlbiztosítás esetén a vagyontárgyak utánpót- lási/újrabeszerzési értékét meghaladó részben (túlbiztosításhelyreállítási költségét) megha- ladó részében a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás megállapo- dás semmis, és . Továbbá túlbiztosítás esetén a díjat meg- felelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet vagyontárgyak utánpótlási/újrabeszerzési értékét (helyreállítási költségét) meghaladó részében a biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéigösszegre vonatkozó befi- zetett biztosítási díj a szerződőnek vissza jár.
2. Ha a biztosítási összeg alacsonyabb, mint a biztosított érdek értékénél kisebb vagyontárgy, il- letve vagyoncsoport káridőponti avult értéke (alulbiz- tosításhelyreállítási költsége), a biztosító aránylagos kártérítést fizet, azaz a kárt csak olyan arányban téríti meg, ahogy a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkenúj állapotban való felépítés, kivévehelyreállítás költségeihez, il- letőleg az új állapotban való beszerzés értékéhez aránylik. A biztosító nem érvényesíti az alulbiztosítás következmé- nyeit, ha annak mértéke nem haladja meg a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészítibiztosítási ösz- szeg 10%-át.
3. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkenthetiszerződésben felsorolt vagyontárgyakat, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta illetve vagyoncsoportokat a szerződő fél figyelmét, és felek a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha következők szerint te- kintik biztosítottnak:
a) a szerződő fél tételesen felsorolt vagyontárgyakat a fedezetfeltöltés jogával nem él, felek a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett tételen- ként megjelölt biztosítási összeg mel- lett marad hatályban erejéig tekintik biztosí- tottnak, amikor is a folyó kártérítés felső határát az egyes va- gyontárgyakra megadott biztosítási időszakraösszeg képezi.
b) az azonos szempontok alapján összevont vagyontárgya- kat a felek a megjelölt biztosítási összeg erejéig tekintik biztosítottnak, mely összeg egyben a kártérítés felső ha- tára is.
c) az alulbiztosítás, illetőleg túlbiztosítás tényét a biztosítási szerződés minden egyes vagyontárgyánál, vagy vagyon- csoportjánál külön-külön kell megállapítani.
Appears in 4 contracts
Samples: Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítási Szerződés, Lakásbiztosítás
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. Ha a biztosítási összeg egységek alkalmazásával kerül megállapításra, akkor a biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg, valamint a cso- magban szereplő és/vagy a szerződő által választott egységek számának a szorzata. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben (túlbiztosítás) a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat meg- felelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéig. Túlbiztosítás esetén a szerződő jogosult a vagyontárgyra megfizetett biztosítási díj és a vagyontárgy új értéke alapján számított biztosítási díj különbözetének visszatérítésére. Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb (alulbiz- tosítás), a biztosító a kárt a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően megfe- lelően kiegészíti. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben esetben csökkentheti, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg egyidejű- leg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöl- tés fedezetfeltöltés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés szerző- dés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett mellett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
Appears in 2 contracts
Samples: Groupama Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. Ha a biztosítási összeg egységek alkalmazásával kerül megállapításra, akkor a biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg, valamint a cso- magban szereplő és/vagy a szerződő által választott egységek számának a szorzata. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben (túlbiztosítás) a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat meg- felelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéig. Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb (alulbiz- tosítás), a biztosító a kárt a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően megfe- lelően kiegészíti. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben esetben csökkentheti, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg egyidejű- leg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöl- tés fedezetfeltöltés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés szerző- dés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett mellett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
Appears in 2 contracts
Samples: Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. Ha a biztosítási összeg egységek alkalmazásával kerül megállapítás- ra, akkor a biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg, valamint a csomagban szereplő és/vagy a szerződő által választott egységek számának a szorzata. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékétértékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben (túlbiztosítástúlbiztosí- tás) a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat meg- felelően megfelelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának helyreállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéig. Túlbiztosítás esetén a szerződő jogosult a vagyon- tárgyra megfizetett biztosítási díj és a vagyontárgy új értéke alap- ján számított biztosítási díj különbözetének visszatérítésére. Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb (alulbiz- tosítás), a biztosító a kárt a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkentheti, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
Appears in 1 contract
Samples: Egyszerűsített Lakásbiztosítás
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékétértékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben (túlbiztosítástúlbiztosí- tás) a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat meg- felelően megfelelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának helyreállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéig. Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb (alulbiz- tosítás), a biztosító a kárt a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkentheti, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. Ha a biztosítási összeg egységek alkalmazásával kerül megállapítás- ra, akkor a biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg, valamint a csomagban szereplő és/vagy a szerződő által választott egységek számának a szorzata. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékétértékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben (túlbiztosítástúlbiztosí- tás) a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat meg- felelően megfelelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának helyreállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéig. Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb (alulbiz- tosítás), a biztosító a kárt a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkentheti, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
Appears in 1 contract
Samples: Egyszerűsített Lakásbiztosítás
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. 1. A vagyontárgyak biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit összegét a szerződő határozza meg. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékétvagyontárgyak új állapotban való felépítésének (helyreállí- tásának) költségeit, illetőleg új állapotban való beszerzésé- nek értékét. A biztosított érdek Túlbiztosítás esetén a vagyontárgyak utánpót- lási/újrabeszerzési értékét meghaladó részben (túlbiztosításhelyreállítási költségét) megha- ladó részében a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás megállapo- dás semmis, és . Továbbá túlbiztosítás esetén a díjat meg- felelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet vagyontárgyak utánpótlási/újrabeszerzési értékét (helyreállítási költségét) meghaladó részében a biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéigösszegre vonatkozó befi- zetett biztosítási díj a szerződőnek vissza jár.
2. Ha a biztosítási összeg alacsonyabb, mint a biztosított érdek értékénél kisebb vagyontárgy, il- letve vagyoncsoport káridőponti utánpótlási/újrabeszerzési értéke (alulbiz- tosításhelyreállítási költsége), a biztosító aránylagos kárté- rítést fizet, azaz a kárt csak olyan arányban téríti meg, ahogy a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökkenúj állapotban való felépítés, kivévehelyreállítás költségeihez, illetőleg az új állapotban való be- szerzés értékéhez aránylik. A biztosító nem érvényesíti az alulbiztosítás következményeit, ha annak mértéke nem ha- ladja meg a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészítibiztosítási összeg 10%-át.
3. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkenthetiszerződésben felsorolt vagyontárgyakat, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta illetve vagyoncsoportokat a szerződő fél figyelmét, és felek a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha következők szerint te- kintik biztosítottnak:
a) a szerződő fél tételesen felsorolt vagyontárgyakat a fedezetfeltöltés jogával nem él, felek a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett tételen- ként megjelölt biztosítási összeg mel- lett marad hatályban erejéig tekintik biztosí- tottnak, amikor is a folyó kártérítés felső határát az egyes va- gyontárgyakra megadott biztosítási időszakraösszeg képezi.
b) az azonos szempontok alapján összevont vagyontárgya- kat a felek a megjelölt biztosítási összeg erejéig tekintik biztosítottnak, mely összeg egyben a kártérítés felső ha- tára is.
c) az alulbiztosítás, illetőleg túlbiztosítás tényét a biztosítási szerződés minden egyes vagyontárgyánál, vagy vagyon- csoportjánál külön-külön kell megállapítani.
Appears in 1 contract
Samples: Lakásbiztosítás
A biztosítási összeg, alulbiztosítottság. A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg a biz- tosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa s egyben a bizto- sítási díj megállapításának alapja. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy ér- tékét. A biztosított érdek értékét meghaladó részben (túlbiztosítás) a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat meg- felelően le kell szállítani. E rendelkezés ellenére is lehet biztosítási szerződést kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá hely- reállításának vagy új állapotban való beszerzésének értéke erejéig. Ha a biztosítási összeg a biztosított érdek értékénél kisebb (alulbiz- tosítás), a biztosító a kárt a biztosítási összegnek a vagyontárgy ér- tékéhez viszonyított arányában köteles megtéríteni. Az egyes biztosítások biztosítási összegeit a szerződő határozza meg. A biz- tosítási összeg meghatározását a különös feltételek tartalmazzák. Ha a biztosítási összeg egységek alkalmazásával kerül megállapításra, akkor a biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg, valamint a a szerződő által választott egységek számának a szorzata. A biztosítási összeg módosítását a szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával maga is bármikor kezdeményezheti. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítási eseménykénti szolgáltatási eseményenkénti szolgál- tatási limit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége kötele- zettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor bekö- vetkezésekor érvényes limitösszegig terjed. A biztosító a kifizetett kártérítési összeggel nem csökkenti a biztosítási szer- ződés szerinti biztosítási összeget. A különös feltételekben felsorolt vagyontárgyakat, illetve vagyoncsopor- tokat a szerződő felek a következők szerint tekintik biztosítottnak: – A tételesen felsorolt vagyontárgyakat a felek a tételenként megjelölt biztosítási összeg erejéig tekintik biztosítottnak olyan módon, hogy minden egyes vagyontárgy esetében a biztosítási szolgáltatás felső ha- tára az illető vagyontárgyra megadott biztosítási összeg. – A vagyontárgyak azonos értékelése alapján összevont vagyoncsoportot (szerződéstételt) a szerződő felek a vagyoncsoportra megjelölt biztosí- tási összeg erejéig tekintik biztosítottnak, amely összeg egyben a bizto- sítási szolgáltatás felső határa is. A különböző vagyoncsoportokba tar- tozó vagyontárgyakat kárrendezés során a biztosító úgy tekinti, mintha külön lettek volna biztosítva. – A túlbiztosítás, illetve alulbiztosítás tényét a biztosítási szerződés min- den egyes vagyontárgyánál és vagyoncsoportjánál külön-külön kell vizs- gálni. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti. A biztosítási összeget a biztosító abban az eset- ben csökkentheti, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöl- tés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement