A BIZTOSÍTÓ TELJESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGE mintaszakaszok

A BIZTOSÍTÓ TELJESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGE. A biztosító a sérült járművet a bejelentéstől számított öt munkanapon belül megszemlézi, a sérüléseket jegyzőkönyvben rögzíti, a javítás során szükség szerint pótszemlét tart. A biztosító a kártérítési összeget 15 napon belül fizeti ki. A 15 napos határidő attól a naptól számítandó, amikor a kárigény elbírálásához szükséges utolsó irat a biztosítóhoz beérkezett. Lopáskár esetén a 15 napos határidő – amennyiben a biztosító által kért összes egyéb okiratot bemutatták – a nyomozást felfüggesztő határozat és a gépjármű forgalomból történő kivonásáról szóló határozat biztosító számára való bemutatásától, de legkésőbb a rendőrségi feljelentés megtételének napjától számított 90. naptól számítandó. A biztosító teljesítési kötelezettsége ÁFA, vagy egyéb közteher visszatérítésére, vagy meg nem fizetésére jogosult biztosított esetében a kártérítési összeg ÁFA-val, illetve egyéb közteherrel csökkentett értékére vonatkozik. A biztosító által megállapított kártérítési összegből először az ÁFA és egyéb közteher kerül levonásra, és az így csökkentett összegből vonja le a biztosító az önrészesedést. A biztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási esemény napjától számított 2 év alatt évülnek el.
A BIZTOSÍTÓ TELJESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGE. (1) A biztosító alkalmazottja vagy megbízottja a kárbejelentés alapján köte- les a gépjármûvet 3 munkanapon belül megszemlézni, köteles a bekövet- kezett kárról kárfelvételi jegyzôkönyvet készíteni, továbbá köteles a helyre- állítás során az elsô szemle alkalmával nem feltárható sérüléseket a pót- szemlén jegyzôkönyvileg is rögzíteni.
A BIZTOSÍTÓ TELJESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGE. Maradandó egészségkárosodás esetén a szolgáltatás mértékének végleges megállapítására a káresemény után egy évvel kerül sor. Ezen tartamon belül szolgáltatási előleg – a várható igényfigyelembevéte- lével – legfeljebb a haláleseti biztosítási összeg mértékéig fizethető. A haláleseti szolgáltatás igénybevételéhez szükséges a boncolási jegyző- könyv is.

Related to A BIZTOSÍTÓ TELJESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGE

  • A Biztosított kötelezettségei Az UBÁBF HU I. részének 11. cikkében megjelölt kötelezettségeken túl a Biztosított köteles továbbá:

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a külö- nös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem áll- nak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatás- ként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.

  • A Biztosító Kötelezettségei 12.2.1. A biztosító a károkat a feltételekben foglaltak szerint téríti meg. A biztosító késedelmes szolgáltatás esetén kizáró- lag a magyar polgári jog szabályai szerinti késedelmi kamat megfizetésére köteles.

  • A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 6.1. Kár esetén az alábbi kötelezettségeket kell betartani:

  • Szerződő Biztosított Kötelezettségei 3.1. A biztosított köteles a bérleti szerződést írásban megköt- ni, abban a bérlemény állapotát, tartozékait, a feleket terhelő kötelezettséget és jogokat egyértelműen és részletesen rög- zíteni, és az írásbeli szerződés másolatát a kárbejelentéshez csatolni.

  • A biztosító teljesítése A Biztosító a Biztosított által szolgáltatott dokumentumok, valamint az elvégzett orvosi vizsgálatok eredménye alapján dönt a biztosítási igény teljesítéséről. Döntéséről – a Cofidis közvetítésével – írásban, va- lamennyi igazoló dokumentum biztosított (vagy örököse) általi hiányta- lan benyújtását követően értesíti a Biztosítottat vagy annak örököseit.

  • A biztosító teljesítésének feltételei III.1. A szolgáltatási igényt a biztosítási eseményt követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a biztosítónál.

  • A Biztosító teljesítésének esedékessége (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi okmány beérkezését követô 15 munkanapon belül – amennyiben a jogalap fennáll – teljesíti, vagy annak elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.

  • A biztosítási kockázat jelentős növekedése a. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerző- dést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerző- dést harminc napra írásban felmondhatja.

  • A Biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges dokumentumok 3.1. A Biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához - az Általános Biztosítási Feltételekben foglaltakon túl - a következő dokumentumokat kéri: