Common use of A Bérlő jogai és kötelezettségei Clause in Contracts

A Bérlő jogai és kötelezettségei. 6.1. A Bérlő köteles részletesen megismerkedni az állványrendszerrel, köteles azt a használati utasításban leírtak szerint rendeltetésszerűen, a bérleti szerződésben meghatározott helyen felépítetni és használni. Köteles az állványt és annak minden tartozékát minden esetben zárt vagy őrzött helyen tárolni. Az állványt harmadik személynek használatra át nem adhatja, az ország területéről ki nem viheti. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a Bérlő a bérelt állványzatot más helyszínen használja, mint amelyet a bérleti szerződésben meghatároz. megtérítése iránti igény illeti meg, a Bérlő részére a bérleti díj összege és a biztosíték összege nem jár vissza. Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a bérleti szerződésben rögzített bármely adat megváltozása esetén haladéktalanul tájékoztatja a Bérbeadót. 6.2. Amennyiben azt a jogszabályok megkövetelik, a Bérlő köteles gondoskodni az állványzat telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről, így pl. közterületen történő felépítés esetén a közterület-foglalási engedély beszerzéséről. A Bérlő köteles a használati, összeszerelési és karbantartási útmutatót betartani és köteles minden munkavállalót, aki az állványzatot építi, használja, karbantartja, azon munkát végez vagy tartózkodik, munkavédelmi oktatásban részesíteni. 6.3. A Bérlő köteles speciális állványzat vagy igénybevétel esetén a felépítéséhez statikus mérnök által készített tervet használni, nem speciális esetben az összeszerelési és használati útmutatóban foglaltak szerint felépíteni. A Bérlő a felépített állványzatot használatba vétel előtt köteles építőmérnökkel átvizsgáltatni, ellenőriztetni és ezt írásban dokumentálni. Az állványon tartózkodni, az állványon dolgozni csak építőmérnök által végzett és írásban dokumentált műszaki átvételt követően lehet. 6.4. A Bérlő kötelezettséget vállal az üzemeltetői feladatok ellátására, továbbá arra, hogy az állványt csak megfelelő szaktudással, gyakorlattal rendelkező személyzet használhatja. Vállalja, hogy a munkavédelmi előírásokra a kezelő személyzetet kioktatja, az előírások betartását folyamatosan ellenőrzi, az oktatást és az ellenőrzést folyamatosan dokumentálja. 6.5. A Bérlő kötelezi magát a karbantartási utasításban szereplő, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartásra és szakszerű tisztításra illetve ennek folyamatos dokumentálására. Az üzemeltetési, karbantartási és tisztítási útmutatót a Bérbeadó az állványzat átadásával együtt átadja a Bérlőnek. A dokumentáció szükség esetén a Bérbeadótól közvetlenül ismételten beszerezhető. A nem rendeltetésszerű használatból, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket a Bérlő köteles Bérbeadó számára megtéríteni. Az állványzat és minden tartozékának tisztítási költsége 2.000 Ft+áfa/m2. A tisztítandó felület számítása az állványzat felületének számításával megegyező módon történik. 6.6. A rendszeres karbantartás és tisztítás költségei a Bérlőt terhelik. 6.7. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül Bérlő az állványzat és tartozékainak egyetlen elemét sem jelölheti meg és azon reklámanyagot nem helyezhet el. 6.8. A Bérlő minden esetben köteles biztosítani az állvány és összes tartozékához történő hozzáférést a Bérbeadó számára. A Szerződő Xxxxx a bérleti szerződésben határozzák meg, ki köteles az állványzatot a felhasználás helyére szállítani, majd a Bérbeadó telephelyére visszaszállítani. Az egyedi bérleti szerződésben rögzítendő a szállítást végző tehergépkocsi rendszáma is. Ha a Bérbeadó szállítja vissza az állványt és annak tartozékait, akkor Bérlő kötelezettsége a Bérbeadót írásban értesíteni a visszaszállítás időpontjáról, helyéről és az átadó személyéről. Ennek elmaradása esetén Bérlő bérleti díj fizetésének kötelezettsége, a bérleti szerződés lejáratán túl pedig a kötbér fizetési kötelezettség változatlanul fennáll. 6.9. Bérlőnek vagy képviselőjének az állványzat és tartozékainak visszaadásánál személyesen jelen kell lennie. Amennyiben nincsen jelen és ezért a visszavételi jegyzőkönyvet nem írja alá, ezzel Bérlő visszavonhatatlanul lemond a visszavételi jegyzőkönyvben foglaltak 6.10. A Bérlő kötelezettsége a bérelt állványzat és tartozékainak, annak átvételétől kezdődően a bérleti szerződésben meghatározott telephelyen történő hibamentes, tiszta állapotban történő tartása annak Bérbeadó részére történő visszaadásáig. 6.11. Az állvány és tartozékai helyrehozhatatlan károsodása, megsemmisülése, jogtalan eltulajdonítása esetén - mely tényről haladéktalanul értesíti Bérbeadót - a Bérlő köteles megfizetni az állvány és tartozékai bérleti szerződésben meghatározott és általa elfogadott értékét a Layher Kft. vagy jogutódja mindenkori érvényes listaáraiban meghatározott érték alapján. Ebbe az összegbe a Xxxxx által megfizetett és bérleti díjra, késedelmi kötbérre, kártérítésre fel nem használt biztosíték összege beszámít.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

A Bérlő jogai és kötelezettségei. 6.1. Bérlő a bérlet és az igénybe vett szolgáltatások ellenében, az egyedi Bérleti Szerződésben meghatározottak szerint díjat köteles fizetni. 6.2. Bérlő a Bérbeadó által a Bérleti Szerződés teljesítése körében rendelkezésére bocsátott termeket, eszközöket rendeltetésüknek megfelelően köteles használni, valamint köteles gondoskodni a termek és eszközök rendeltetésszerű használhatóságának megőrzéséről. Felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. 6.3. A Bérleményt Bérlő nem adhatja albérletbe, és a szerződés teljesítésére maga helyett harmadik személyt csak a Bérbeadó írásos hozzájáruló nyilatkozatával jelölhet ki. 6.4. Amennyiben a bérbevétel valamely rendezvény megtartásához kapcsolódik, úgy a Rendezvénnyel kapcsolatos valamennyi szervezési, előkészítési és lebonyolítási feladat biztosítása, a Rendezvény megszervezése a Bérlő feladata, kivéve azon szolgáltatásokat, amelyek biztosítását a Bérleti Szerződésben kifejezetten a Bérbeadó vállalja. 6.5. A 6.4. pont szerinti esetben a Bérlő kijelenti, és Bérleti Szerződés aláírásával szavatolja, hogy korlátozás nélkül jogosult a Rendezvény megrendezésére (rendelkezik az ehhez szükséges összes engedéllyel minden esetlegesen érintett hatóságtól, és egyéb személytől), illetve nem áll felszámolás, végelszámolás, illetve csődeljárás hatálya alatt. 6.6. Bérlő a bérelt helyiségeket kizárólag a bérbevétel céljára használhatja. A Bérlemény használata során a Bérlő (és a bérbevétel során általa bevont valamennyi közreműködő) köteles betartani a hatályos jogszabályi rendelkezéseket, valamint a Bérbeadó által közölt, a Bérlemény épületében található köznevelési intézményre vonatkozó szabályokat, így különösen a köznevelési intézmény Házirendjében foglaltakat. 6.7. A Bérlő a 6.4. szerinti Rendezvény megszervezésébe, lebonyolításába kizárólag a Bérleti Szerződésben rögzített alvállalkozót, vagy egyéb közreműködőt vonhat be, és köteles részletesen megismerkedni kizárni, hogy az állványrendszerrel, köteles azt a használati utasításban leírtak szerint rendeltetésszerűen, a bérleti szerződésben meghatározott helyen felépítetni és használni. Köteles az állványt és annak minden tartozékát minden esetben zárt vagy őrzött helyen tárolniáltala igénybevett alvállalkozók további alvállalkozót vegyenek igénybe. Az állványt harmadik személynek használatra át nem adhatjaáltala bevont alvállalkozók, az ország területéről ki nem vihetiegyéb közreműködők magatartásáért teljes egészében a Bérlő tartozik felelősséggel. 6.8. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges ahhozBérlő kizárólagosan felelős a Rendezvényért, ebből eredően mentesíteni köteles a Bérbeadót az azzal összefüggésben harmadik személyek vele szemben érvényesített bármely kártérítési igény, és az ahhoz kapcsolódó bármely járulékos költség alól, amelyeket harmadik személyek a Rendezvénnyel összefüggésben érvényesítenek. 6.9. A Bérlő felelős minden hatósági jóváhagyás, engedély, illetve jogosítvány megszerzéséért, amely a Rendezvény lebonyolításához szükséges. A Bérbeadót semmilyen felelősség nem terheli abból kifolyólag, hogy valamely hatósági jóváhagyás, engedély, illetve jogosítvány nem, vagy hiányosan áll Bérlő rendelkezésére, vagy annak kiadását részére megtagadják, vagy késedelmesen adják meg. Bérlő szavatolja, hogy a Bérbeadót semmilyen felelősség nem terheli a Bérlő fentiekben rögzített kötelezettségének megszegése esetén. 6.10. A Bérlő kizárólag a Bérleti Szerződésben megjelölt helyiségek használatára jogosult, az épület bármely egyéb részét kizárólag annyiban veheti igénybe, amennyiben az a bérelt helyiségek megközelítéséhez feltétlenül szükséges. 6.11. A Bérlő teljeskörű felelősséggel tartozik a bérelt helyiségekért, a bennük lévő berendezési és felszerelési tárgyakért, mindaddig, ameddig a Bérleményt Bérbeadó részére vissza nem adja. 6.12. Bérlő a bérelt állványzatot Bérleményben átalakításokat – beleértve az állagsérelem nélküli átalakításokat is – nem végezhet, bármit kifüggeszteni, vagy más helyszínen használja, mint amelyet módon rögzíteni csak a bérleti szerződésben meghatározBérbeadó előzetes jóváhagyásával jogosult. 6.13. megtérítése iránti igény illeti meg, A bérlet időtartama alatt a Bérlő kizárólagosan jogosult a Bérleményt használni, és Bérlő jogosult meghatározni, hogy a bérelt helyiségekbe a belépést kinek a részére engedélyezi, köteles azonban biztosítani a bérleti díj összege Bérbeadó részére az általa szükségesnek ítélt ellenőrzés céljából történő belépést, előzetes értesítés nélkül is, azzal, hogy Bérbeadó ezen jogát kizárólag a Rendezvény megszervezésének, és a biztosíték összege nem jár visszalebonyolításának zavarása, akadályozása nélkül gyakorolhatja. 6.14. Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben jelen ÁSZF-ben, illetve a bérleti szerződésben rögzített Bérleti Szerződésben vállalt kötelezettségének megsértése miatt Xxxxxxxxxxx szemben harmadik fél bármely adat megváltozása esetén haladéktalanul tájékoztatja a Bérbeadót. 6.2. Amennyiben azt a jogszabályok megkövetelikjogcímen igényt támaszt, a Bérlő köteles gondoskodni az állványzat telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről, így pl. közterületen történő felépítés esetén a közterület-foglalási engedély beszerzéséről. A Bérlő köteles a használati, összeszerelési Bérbeadó helyett teljes körűen helyt állni és karbantartási útmutatót betartani és köteles minden munkavállalót, aki az állványzatot építi, használja, karbantartja, azon munkát végez vagy tartózkodik, munkavédelmi oktatásban részesítenia Bérbeadó felmerült kárát megtéríteni. 6.36.15. Bérlő, vagy meghívottjai, illetve teljesítési segédei által a Bérleti Szerződés időtartama alatt a Bérleményben, vagy annak berendezéseiben, a Bérbeadó eszközeiben, illetve harmadik személyeknek okozott, hitelt érdemlően igazolt kárért a Bérlő tartozik anyagi felelősséggel. A bekövetkezett kárról a Bérbeadó és a Bérlő köteles speciális állványzat vagy igénybevétel esetén a felépítéséhez statikus mérnök által készített tervet használni, nem speciális esetben az összeszerelési és használati útmutatóban foglaltak szerint felépíteniképviselője közösen jegyzőkönyvet vesznek fel. 6.16. A Bérlő Bérlemény teljes területén és a felépített állványzatot használatba vétel előtt köteles építőmérnökkel átvizsgáltatni, ellenőriztetni és ezt írásban dokumentálni. Az állványon tartózkodni, az állványon dolgozni csak építőmérnök által végzett és írásban dokumentált műszaki átvételt követően lehet. 6.4bejáratok 5 m-es körzetén belül dohányozni tilos. A Bérlő kötelezettséget vállal az üzemeltetői feladatok ellátására, továbbá arra, hogy az állványt csak megfelelő szaktudással, gyakorlattal rendelkező személyzet használhatja. Vállalja, hogy a munkavédelmi előírásokra a kezelő személyzetet kioktatja, az előírások betartását folyamatosan ellenőrzi, az oktatást és az ellenőrzést folyamatosan dokumentálja. 6.5. A Bérlő kötelezi magát a karbantartási utasításban szereplő, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartásra és szakszerű tisztításra illetve bérlet időtartama alatt ennek folyamatos dokumentálására. Az üzemeltetési, karbantartási és tisztítási útmutatót a Bérbeadó az állványzat átadásával együtt átadja a Bérlőnek. A dokumentáció szükség esetén a Bérbeadótól közvetlenül ismételten beszerezhető. A nem rendeltetésszerű használatból, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket biztosításáért a Bérlő köteles Bérbeadó számára megtéríteni. Az állványzat és minden tartozékának tisztítási költsége 2.000 Ft+áfa/m2. A tisztítandó felület számítása az állványzat felületének számításával megegyező módon történikfelelős. 6.6. A rendszeres karbantartás és tisztítás költségei a Bérlőt terhelik. 6.7. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül Bérlő az állványzat és tartozékainak egyetlen elemét sem jelölheti meg és azon reklámanyagot nem helyezhet el. 6.8. A Bérlő minden esetben köteles biztosítani az állvány és összes tartozékához történő hozzáférést a Bérbeadó számára. A Szerződő Xxxxx a bérleti szerződésben határozzák meg, ki köteles az állványzatot a felhasználás helyére szállítani, majd a Bérbeadó telephelyére visszaszállítani. Az egyedi bérleti szerződésben rögzítendő a szállítást végző tehergépkocsi rendszáma is. Ha a Bérbeadó szállítja vissza az állványt és annak tartozékait, akkor Bérlő kötelezettsége a Bérbeadót írásban értesíteni a visszaszállítás időpontjáról, helyéről és az átadó személyéről. Ennek elmaradása esetén Bérlő bérleti díj fizetésének kötelezettsége, a bérleti szerződés lejáratán túl pedig a kötbér fizetési kötelezettség változatlanul fennáll. 6.9. Bérlőnek vagy képviselőjének az állványzat és tartozékainak visszaadásánál személyesen jelen kell lennie. Amennyiben nincsen jelen és ezért a visszavételi jegyzőkönyvet nem írja alá, ezzel Bérlő visszavonhatatlanul lemond a visszavételi jegyzőkönyvben foglaltak 6.10. A Bérlő kötelezettsége a bérelt állványzat és tartozékainak, annak átvételétől kezdődően a bérleti szerződésben meghatározott telephelyen történő hibamentes, tiszta állapotban történő tartása annak Bérbeadó részére történő visszaadásáig. 6.11. Az állvány és tartozékai helyrehozhatatlan károsodása, megsemmisülése, jogtalan eltulajdonítása esetén - mely tényről haladéktalanul értesíti Bérbeadót - a Bérlő köteles megfizetni az állvány és tartozékai bérleti szerződésben meghatározott és általa elfogadott értékét a Layher Kft. vagy jogutódja mindenkori érvényes listaáraiban meghatározott érték alapján. Ebbe az összegbe a Xxxxx által megfizetett és bérleti díjra, késedelmi kötbérre, kártérítésre fel nem használt biztosíték összege beszámít.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

A Bérlő jogai és kötelezettségei. 6.1. A Bérlő köteles részletesen megismerkedni az állványrendszerrel, köteles azt a használati utasításban leírtak szerint rendeltetésszerűen, a bérleti szerződésben meghatározott helyen felépítetni és használni. Köteles az állványt és annak minden tartozékát minden esetben zárt vagy őrzött helyen tárolni. Az állványt harmadik személynek használatra át nem adhatja, az ország területéről ki nem viheti. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges ahhozvállalja, hogy a Bérlő szerződés 3.1. pontjában meghatározott ingatlanrészt, azaz a bérelt állványzatot más helyszínen Xxxxx Xxxxxxx utcai helyiséget főzőkonyha, étterem, és büfé, míg a szerződés 3.2. pontjában meghatározott ingatlanrészt, azaz a Kossuth utcai helyiséget melegítő konyha, étkezde és büfé céljára használja, mint amelyet a bérleti szerződésben meghatároz. megtérítése iránti igény illeti meg, a Bérlő részére a bérleti díj összege és a biztosíték összege nem jár vissza. Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a bérleti szerződésben rögzített bármely adat megváltozása esetén haladéktalanul tájékoztatja a Bérbeadót. 6.2. Amennyiben azt Bérlő kijelenti, hogy a jogszabályok megköveteliktevékenység folytatásához előírt hatósági engedélyekkel rendelkezik, illetve a Bérlő köteles gondoskodni az állványzat telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzésérőljogszabály által előírt kötelezettségeket teljesíti. Megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek, így plkülönösen az alábbi jogszabályokban meghatározottaknak: - az élelmiszerek és az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 20/2021. közterületen történő felépítés esetén (V. 17.) AM rendelet alapján az élelmiszerek és az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak előállítása és forgalomba hozatala élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró járási hivatal külön engedélyével történhet; - a közterületvendéglátó-foglalási engedély beszerzésérőlipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről szóló 62/2011. A Bérlő köteles (VI. 30.) VM rendelet; - a használati, összeszerelési kereskedelmi tevékenység végzésének feltételeiről szóló 210/2009 (IX. 29.) Korm. rendelet; - a fertőző betegségek és karbantartási útmutatót betartani a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI.3.) NM rendelet; - 68/2007. (VII.26.) FVM-EüM-SZMM együttes rendelet az élelmiszer-előállítás és köteles minden munkavállalót, aki forgalomba hozatal egyes élelemiszer-higiéniai feltételeiről és az állványzatot építi, használja, karbantartja, azon munkát végez vagy tartózkodik, munkavédelmi oktatásban részesíteniélelmiszerek hatósági ellenőrzéséről; - a Rendőrségen az egészségügyi könyv megszerzésének és a minimumvizsga- kötelezettség teljesítésének egységes eljárási rendjéről szóló 42/2007. (OT 29.) ORFK utasítás 6.3. A Bérlő köteles speciális állványzat vagy igénybevétel esetén kötelezi magát a felépítéséhez statikus mérnök által készített tervet használni, nem speciális esetben az összeszerelési és használati útmutatóban NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) engedélyben foglaltak szerint felépíteni. A Bérlő a felépített állványzatot használatba vétel előtt köteles építőmérnökkel átvizsgáltatni, ellenőriztetni és ezt írásban dokumentálni. Az állványon tartózkodni, az állványon dolgozni csak építőmérnök által végzett és írásban dokumentált műszaki átvételt követően lehetmaradéktalan betartására. 6.4. A Bérlő kötelezettséget vállal kijelenti, hogy az üzemeltetői feladatok ellátásáraáltala foglalkoztatott dolgozók egészségügyi könyvvel, benne érvényes egészségi alkalmassági bejegyzéssel, valamint érvényes minimumvizsgával rendelkeznek. 6.5. Bérlő vállalja ezen felül, hogy az alkalmazottai a jelen szerződéshez kapcsolódó folyamatos munkavégzéshez szükséges – a Bérlő alapellátást végző orvosa által kiállított – alkalmassági véleménnyel a szerződés fennállása alatt folyamatosan rendelkeznek. 6.6. Bérlő kötelezi magát továbbá arra, hogy az állványt csak megfelelő szaktudássalminőségbiztosítási rendszert működtet a HACCP vagy azzal egyenértékű élelmiszerbiztonsági rendszer szerint, gyakorlattal rendelkező személyzet használhatjaa Magyar Élelmiszerkönyvben, valamint a NÉBIH Vendéglátás- és Étkeztetés Felügyeleti Osztálya által kiadott, „Útmutató a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlatához” című szakmai kiadmányában meghatározott előírások alapján. Vállalja, hogy a munkavédelmi előírásokra a kezelő személyzetet kioktatjaEzen rendszer kiépítése és alkalmazása, az előírások betartását folyamatosan ellenőrzi, az oktatást és az ellenőrzést folyamatosan dokumentálja. 6.5. A Bérlő kötelezi magát erről szóló okiratok bemutatása a karbantartási utasításban szereplő, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartásra és szakszerű tisztításra illetve ennek folyamatos dokumentálására. Az üzemeltetési, karbantartási és tisztítási útmutatót a Bérbeadó az állványzat átadásával együtt átadja a Bérlőnek. A dokumentáció szükség esetén a Bérbeadótól közvetlenül ismételten beszerezhető. A nem rendeltetésszerű használatból, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket a Bérlő köteles Bérbeadó számára megtéríteni. Az állványzat és minden tartozékának tisztítási költsége 2.000 Ft+áfa/m2. A tisztítandó felület számítása az állványzat felületének számításával megegyező módon történik. 6.6. A rendszeres karbantartás és tisztítás költségei a Bérlőt terhelikszerződés hatályba lépésének feltétele. 6.7. Az élelmiszerek előállítása során tekintettel kell lenni arra, hogy ételmintázás céljából jusson 100g minden ételféleségből, az alábbiak figyelembevételével: Ételmintát – napi 29 adag fölött – a közétkeztetésben és a rendezvényi étkeztetés során kell eltenni. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül Bérlő rendőrségi főző-tálalókonyhákon, az állványzat őrzött szállások és tartozékainak egyetlen elemét sem jelölheti meg fogdák tálalókonyháin – adagszámtól függetlenül – minden esetben el kell tenni az ételmintát. Ez alól kivétel a főzőkonyhával azonos telephelyen lévő tálalóhely, ahol nem szükséges külön ételmintázni. Nem kell mintát eltenni a fogyasztónak eredeti csomagolásban átadott ipari élelmiszerekből (például kockasajt, poharas tejtermék, konzervek stb.), ha ezek azonosító adatait (termék neve, előállítója vagy forgalmazója, lejárati ideje, tételazonosító jele) pontosan feljegyzik és azon reklámanyagot nem helyezhet el72 órán át megőrzik. 6.8. A Bérlő minden esetben köteles biztosítani az állvány tevékenység megkezdését követően 30 napon belül élelmiszer biztonsági és összes tartozékához történő hozzáférést higiénés ellenőrzés végrehajtása céljából szíveskedjenek egyeztetni a Bérbeadó számáraterületileg illetékes munkavédelmi -és közegészségügyi-járványügyi felügyelőkkel. A Szerződő Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság területén illetékes közegészségügyi járványügyi felügyelő a 7/2015. (V.11.) ORFK utasításban meghatározottak alapján Lakatos-Xxxxxxx Xxxx Xxxxx a bérleti szerződésben határozzák megasszony (tel.: 0630/000-0000, ki köteles az állványzatot a felhasználás helyére szállítani, majd a Bérbeadó telephelyére visszaszállítani. Az egyedi bérleti szerződésben rögzítendő a szállítást végző tehergépkocsi rendszáma is. Ha a Bérbeadó szállítja vissza az állványt és annak tartozékait, akkor Bérlő kötelezettsége a Bérbeadót írásban értesíteni a visszaszállítás időpontjáról, helyéről és az átadó személyéről. Ennek elmaradása esetén Bérlő bérleti díj fizetésének kötelezettsége, a bérleti szerződés lejáratán túl pedig a kötbér fizetési kötelezettség változatlanul fennálle-mail: xxxxxxxxx@xxxx.xxxxxx.xx). 6.9. Bérlőnek vagy képviselőjének az állványzat Bérlő tudomásul veszi, hogy szeszesital és tartozékainak visszaadásánál személyesen jelen kell lennie. Amennyiben nincsen jelen és ezért dohányáru forgalmazása a visszavételi jegyzőkönyvet nem írja alá, ezzel Bérlő visszavonhatatlanul lemond a visszavételi jegyzőkönyvben foglaltak 6.10. A Bérlő kötelezettsége a bérelt állványzat és tartozékainak, annak átvételétől kezdődően a bérleti szerződésben meghatározott telephelyen történő hibamentes, tiszta állapotban történő tartása annak Bérbeadó részére történő visszaadásáigBérlemény területén jogszabály előírása alapján tilos. 6.11. Az állvány és tartozékai helyrehozhatatlan károsodása, megsemmisülése, jogtalan eltulajdonítása esetén - mely tényről haladéktalanul értesíti Bérbeadót - a Bérlő köteles megfizetni az állvány és tartozékai bérleti szerződésben meghatározott és általa elfogadott értékét a Layher Kft. vagy jogutódja mindenkori érvényes listaáraiban meghatározott érték alapján. Ebbe az összegbe a Xxxxx által megfizetett és bérleti díjra, késedelmi kötbérre, kártérítésre fel nem használt biztosíték összege beszámít.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

A Bérlő jogai és kötelezettségei. 6.15.1. A Bérlő köteles részletesen megismerkedni a Bérleményt – a 2.2. pontban és a későbbiekben készítendő kiviteli tervben meghatározottak szerinti – az állványrendszerrel, köteles azt a használati utasításban leírtak szerint rendeltetésszerűen, a bérleti szerződésben meghatározott helyen felépítetni Állomása elhelyezésére és használni. Köteles az állványt és annak minden tartozékát minden esetben zárt vagy őrzött helyen tárolni. Az állványt harmadik személynek használatra át nem adhatja, az ország területéről ki nem vihetiüzemeltetésére használhatja. 5.2. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges ahhozBérlő kötelessége a Bérleményben felszerelt, hogy a Bérlő a bérelt állványzatot más helyszínen használjaelhelyezett berendezéseinek, mint amelyet a bérleti szerződésben meghatározeszközeinek karbantartása, előírásszerű üzemeltetése. 5.3. megtérítése iránti igény illeti meg, a Bérlő részére a bérleti díj összege és a biztosíték összege nem jár vissza. A Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy az Állomása üzemeltetésénél a bérleti szerződésben rögzített bármely adat megváltozása vonatkozó és hatályos magyar szabványokat és biztonságtechnikai előírásokat betartja, és azok betartásáról gondoskodik, továbbá az általa létrehozni kívánt létesítmény felépítéséhez a szükséges hatósági engedélyeket beszerzi. A Felek megállapodnak, hogy a Bérlő az engedélyek megszerzésének meghiúsulása, módosulása illetőleg azok esetleges visszavonása, gazdasági érdekei változása vagy hálózatának módosulása esetén haladéktalanul tájékoztatja jogosult rendes felmondással harminc (30) napos felmondási idővel felmondani a Bérbeadótjelen Szerződést minden további jogkövetkezmény nélkül. 6.25.4. Amennyiben azt a jogszabályok megkövetelik, A Bérlő által felszerelt összes berendezés és felszerelés a Bérlő köteles gondoskodni az állványzat telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről, így pl. közterületen történő felépítés esetén a közterület-foglalási engedély beszerzésérőltulajdonában marad. 5.5. A Bérlő köteles az Állomás építése, üzemeltetése, átalakítása vagy korszerűsítése során a használatiBérlemény uralkodóingatlanában bizonyítottan neki felróhatóan okozott károkat, összeszerelési és karbantartási útmutatót betartani és köteles minden munkavállalóthibákat, aki az állványzatot építisérüléseket saját költségén azonnal helyreállítani, használjakijavítani, karbantartja, azon munkát végez vagy tartózkodik, munkavédelmi oktatásban részesíteniilletve azokat helyrehozni. 6.35.6. A Bérlő kijelenti, hogy berendezései az ingatlanon működő, a hatályos szabályoknak, előírásoknak és szabványoknak megfelelő műszaki berendezéseket (rádió, televízió, számítógép), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rádióengedélyével rendelkező egyéb híradástechnikai berendezések működését nem zavarják és az Állomás eleget tesz a 0 Hz- 300 GHz közötti frekvenciatartományú elektromos, mágneses és elektromágneses terek lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékeiről szóló 63/2004. (VII. 26.) ESzCsM rendeletben, illetve a mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott egészségügyi határértéknek. 5.7. A Bérlő feladata és kötelessége, hogy munkatársaival, megbízottaival és alvállalkozóival – a 4.12. pont szerinti, - a Bérbeadó üzemeltetési rendjét, speciális előírásait, tűz-, munka- és balesetvédelmi, és más egyéb kötelező előírásait megismertesse, és azokat betartsa és betartassa. 5.8. A Felek megállapodnak, hogy a Bérlő tevékenységével kapcsolatos valamennyi költség a Bérlőt terheli. 5.9. A Bérlő a Bérleményben a bérelt terület nagyságának növekedését eredményező műszaki átalakítást igénylő munkálatok elvégzésére a Bérbeadó előzetes, írásbeli hozzájárulásával jogosult. 5.10. A Bérlő köteles speciális állványzat tájékoztatni a Bérbeadót a jelen Szerződésben rögzített jogainak és kötelezettségeinek harmadik fél részére történő átruházásáról, engedményezéséről, vagy igénybevétel esetén a felépítéséhez statikus mérnök által készített tervet használniSzerződés átruházásáról. A Bérleményt a Bérlő a Bérbeadó egyidejű tájékoztatásával úgy jogosult albérletbe vagy harmadik személy használatába adni, nem speciális esetben hogy az összeszerelési albérlő és használati útmutatóban foglaltak szerint felépítenia használó magatartásáért úgy felel, mintha a Bérleményt maga használta volna. 5.11. A Bérlő a felépített állványzatot használatba vétel előtt köteles építőmérnökkel átvizsgáltatni2.2. pontban megjelölt nagyságú területen, ellenőriztetni és ezt írásban dokumentálni. Az állványon tartózkodni, az állványon dolgozni csak építőmérnök által végzett és írásban dokumentált műszaki átvételt követően lehet. 6.4. A Bérlő kötelezettséget vállal az üzemeltetői feladatok ellátására, továbbá arra, hogy az állványt csak megfelelő szaktudással, gyakorlattal rendelkező személyzet használhatja. Vállalja, hogy a munkavédelmi előírásokra a kezelő személyzetet kioktatja, az előírások betartását folyamatosan ellenőrzi, az oktatást és az ellenőrzést folyamatosan dokumentálja. 6.5. A Bérlő kötelezi magát a karbantartási utasításban szereplő, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartásra és szakszerű tisztításra illetve ennek folyamatos dokumentálására. Az üzemeltetési, karbantartási és tisztítási útmutatót Bérleményen belül jogosult a Bérbeadó az állványzat átadásával együtt átadja a Bérlőnek. A dokumentáció szükség esetén a Bérbeadótól közvetlenül ismételten beszerezhető. A nem rendeltetésszerű használatbóltájékoztatása mellett, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket a Bérlő köteles Bérbeadó számára megtéríteni. Az állványzat és minden tartozékának tisztítási költsége 2.000 Ft+áfa/m2. A tisztítandó felület számítása az állványzat felületének számításával megegyező módon történikátalakítási, karbantartási, korszerűsítési munkálatokat végezni. 6.6. A rendszeres karbantartás és tisztítás költségei a Bérlőt terhelik. 6.7. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül Bérlő az állványzat és tartozékainak egyetlen elemét sem jelölheti meg és azon reklámanyagot nem helyezhet el. 6.8. A Bérlő minden esetben köteles biztosítani az állvány és összes tartozékához történő hozzáférést a Bérbeadó számára. A Szerződő Xxxxx a bérleti szerződésben határozzák meg, ki köteles az állványzatot a felhasználás helyére szállítani, majd a Bérbeadó telephelyére visszaszállítani. Az egyedi bérleti szerződésben rögzítendő a szállítást végző tehergépkocsi rendszáma is. Ha a Bérbeadó szállítja vissza az állványt és annak tartozékait, akkor Bérlő kötelezettsége a Bérbeadót írásban értesíteni a visszaszállítás időpontjáról, helyéről és az átadó személyéről. Ennek elmaradása esetén Bérlő bérleti díj fizetésének kötelezettsége, a bérleti szerződés lejáratán túl pedig a kötbér fizetési kötelezettség változatlanul fennáll. 6.9. Bérlőnek vagy képviselőjének az állványzat és tartozékainak visszaadásánál személyesen jelen kell lennie. Amennyiben nincsen jelen és ezért a visszavételi jegyzőkönyvet nem írja alá, ezzel Bérlő visszavonhatatlanul lemond a visszavételi jegyzőkönyvben foglaltak 6.10. A Bérlő kötelezettsége a bérelt állványzat és tartozékainak, annak átvételétől kezdődően a bérleti szerződésben meghatározott telephelyen történő hibamentes, tiszta állapotban történő tartása annak Bérbeadó részére történő visszaadásáig. 6.11. Az állvány és tartozékai helyrehozhatatlan károsodása, megsemmisülése, jogtalan eltulajdonítása esetén - mely tényről haladéktalanul értesíti Bérbeadót - a Bérlő köteles megfizetni az állvány és tartozékai bérleti szerződésben meghatározott és általa elfogadott értékét a Layher Kft. vagy jogutódja mindenkori érvényes listaáraiban meghatározott érték alapján. Ebbe az összegbe a Xxxxx által megfizetett és bérleti díjra, késedelmi kötbérre, kártérítésre fel nem használt biztosíték összege beszámít.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

A Bérlő jogai és kötelezettségei. 6.1. A Bérlő köteles részletesen megismerkedni az állványrendszerrel, köteles azt a használati utasításban leírtak szerint rendeltetésszerűen, a bérleti szerződésben meghatározott helyen felépítetni és használni. Köteles az állványt és annak minden tartozékát minden esetben zárt vagy őrzött helyen tárolni. Az állványt harmadik személynek használatra át nem adhatja, az ország területéről ki nem viheti. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges ahhozvállalja, hogy a Bérlő helyiséget kizárólag a bérelt állványzatot más helyszínen tevékenységi körében (cégjegyzék), valamint jelen szerződés 2.2. pontjában meghatározott, határátlépéshez kapcsolódó szolgáltatás nyújtására használja, mint amelyet a bérleti szerződésben meghatároz. megtérítése iránti igény illeti meg, a Bérlő részére a bérleti díj összege és a biztosíték összege nem jár vissza. Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a bérleti szerződésben rögzített bármely adat megváltozása esetén haladéktalanul tájékoztatja a Bérbeadót. 6.2. Amennyiben azt Bérlő kijelenti, hogy a jogszabályok megköveteliktevékenység folytatásához előírt hatósági engedélyekkel rendelkezik, illetve a Bérlő köteles gondoskodni az állványzat telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről, így pl. közterületen történő felépítés esetén a közterület-foglalási engedély beszerzéséről. A Bérlő köteles a használati, összeszerelési és karbantartási útmutatót betartani és köteles minden munkavállalót, aki az állványzatot építi, használja, karbantartja, azon munkát végez vagy tartózkodik, munkavédelmi oktatásban részesíteni.jogszabály által előírt kötelezettségeket teljesíti 6.3. A Bérlő köteles speciális állványzat vagy igénybevétel esetén kötelezi magát a felépítéséhez statikus mérnök által készített tervet használni, nem speciális esetben az összeszerelési és használati útmutatóban foglaltak szerint felépíteni. A Bérlő a felépített állványzatot használatba vétel előtt köteles építőmérnökkel átvizsgáltatni, ellenőriztetni és ezt írásban dokumentálni. Az állványon tartózkodni, az állványon dolgozni csak építőmérnök által végzett és írásban dokumentált műszaki átvételt követően lehethatárátkelőhely rendjének maradéktalan betartására. 6.4. A Bérlő kötelezettséget vállal az üzemeltetői feladatok ellátására, továbbá arra, hogy az állványt csak megfelelő szaktudással, gyakorlattal rendelkező személyzet használhatja. Vállalja, hogy köteles a munkavédelmi előírásokra bérleti díjat jelen szerződésben meghatározott időpontig a kezelő személyzetet kioktatja, az előírások betartását folyamatosan ellenőrzi, az oktatást és az ellenőrzést folyamatosan dokumentáljaBérbeadónak megfizetni. 6.5. A Bérlő kötelezi magát a karbantartási utasításban szereplőbérleményt a rendeltetésének megfelelően és a szerződésben foglaltak szerint használhatja, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartásra és szakszerű tisztításra illetve ennek folyamatos dokumentálására. Az üzemeltetési, karbantartási és tisztítási útmutatót a Bérbeadó az állványzat átadásával együtt átadja a Bérlőnek. A dokumentáció szükség esetén a Bérbeadótól közvetlenül ismételten beszerezhető. A nem rendeltetésszerű használatból, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket ellenkező esetben a Bérlő köteles Bérbeadó számára megtéríteni. Az állványzat és felelős minden tartozékának tisztítási költsége 2.000 Ft+áfa/m2. A tisztítandó felület számítása az állványzat felületének számításával megegyező módon történikolyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. 6.6. A rendszeres karbantartás Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Bérlő – a birtokba lépésének időpontjától – köteles elvégezni a kisebb karbantartási munkálatokat, amelyek a bérlemény burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és tisztítás költségei a Bérlőt terhelik.bérlemény berendezéseinek karbantartásával, felújításával, valamint a falak festésével kapcsolatos munkálatok elvégzését jelenti Szerződő felek rögzítik, hogy a Bérlő karbantartási kötelezettsége alá eső bérlemény berendezései különösen az alábbiak: - fűtőberendezés - a bérlemény elektromos vezetékeihez tartozó kapcsoló és csatlakozó aljak 6.7. A Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül Szerződő felek rögzítik, hogy a Bérlő az állványzat a 6.6. pontban foglalt kötelezettségeit olyan időpontban és tartozékainak egyetlen elemét sem jelölheti meg és azon reklámanyagot nem helyezhet elmódon köteles teljesíteni, ahogy azt a bérlemény, illetve a bérlemény berendezései szükségessé teszik. 6.8. A Bérlő minden esetben tudomásul veszi, hogy a bérleményen elvégzendő mindennemű átalakítási, felújítási, korszerűsítési, beruházási munkálat elvégzéséhez köteles biztosítani az állvány és összes tartozékához történő hozzáférést a Bérbeadó számára. A Szerződő Xxxxx Bérbeadóhoz intézett kérelemben előzetes, írásbeli engedélyt kérni, amelyhez csatolja a bérleti szerződésben határozzák megberuházás tételes költségvetését, ki köteles az állványzatot a felhasználás helyére szállítani, majd a Bérbeadó telephelyére visszaszállítani. Az egyedi bérleti szerződésben rögzítendő a szállítást végző tehergépkocsi rendszáma is. Ha a Bérbeadó szállítja vissza az állványt és annak tartozékait, akkor Bérlő kötelezettsége a Bérbeadót írásban értesíteni a visszaszállítás időpontjáról, helyéről és az átadó személyéről. Ennek elmaradása esetén Bérlő bérleti díj fizetésének kötelezettsége, a bérleti szerződés lejáratán túl pedig a kötbér fizetési kötelezettség változatlanul fennállilletőleg műszaki tervdokumentációt. 6.9. Bérlőnek vagy képviselőjének Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésben foglaltak alapján a Bérlő jogosult a 6.8. pont alapján engedélyezett, ráfordított költségeket bérbeszámítással érvényesíteni. A Bérlő tudomásul veszi, hogy abban az állványzat és tartozékainak visszaadásánál személyesen jelen kell lennieesetben, ha a munkálatok elvégzéséhez a Bérbeadó nem adta a 6.8. Amennyiben nincsen jelen és ezért pont szerinti hozzájárulását, úgy a visszavételi jegyzőkönyvet költséget maga köteles viselni, az elvégzett munkálatok költségeit nem írja alá, ezzel Bérlő visszavonhatatlanul lemond érvényesítheti a visszavételi jegyzőkönyvben foglaltakBérbeadóval szemben. 6.10. A Bérlő kötelezettsége Szerződő felek rögzítik, hogy a bérelt állványzat bérbeszámítás az elvégeztetett munkálat költségéről kiállított és tartozékainak, annak átvételétől kezdődően a bérleti szerződésben meghatározott telephelyen történő hibamentes, tiszta állapotban történő tartása annak Bérbeadó részére történő visszaadásáigBérbeadóhoz benyújtott számla alapján történik. 6.11. Az állvány és tartozékai helyrehozhatatlan károsodása, megsemmisülése, jogtalan eltulajdonítása esetén - mely tényről haladéktalanul értesíti Bérbeadót - a A Bérlő köteles megfizetni tűrni az állvány épület karbantartásával kapcsolatos Bérbeadó általi munkálatok elvégzését. 6.12. A Bérlő a bérleményt albérletbe, vagy harmadik személy használatába nem adhatja. 6.13. A Bérlő a bérlemény vonatkozásában köteles betartani a tűz, baleset, munkavédelmi és tartozékai környezetvédelmi, valamint élelmiszerbiztonsági előírásokat. Ezen előírások megszegése következtében a Bérbeadó érdekkörében felmerült kárt köteles megtéríteni. 6.14. A Bérlő a bérlemény esetleges hibáiról, hiányosságairól, a bekövetkezett káreseményről a tudomásszerzést követően haladéktalanul köteles tájékoztatni a Bérbeadót. 6.15. A Bérlő köteles a bérlemény rendeltetésszerű használatának a szabályait munkavállalóival, valamint egyéb, az érdekkörébe tartozó más személyekkel betartatni, ellenkező esetben felel mindazon kárért, amelyet a fenti személyek magatartása okozott. 6.16. A Bérlő a bérleti szerződésben meghatározott jogviszony megszűnésekor jogosult a rendelkezési joga alatt álló, a bérleti jogviszony időtartama alatt általa beszerelt berendezési és felszerelési tárgyakat a bérlemény állagának a sérelme, valamint rendeltetésszerű használatának a veszélyeztetése nélkül leszerelni és elvinni. 6.17. Bérlő és alkalmazottai kötelesek betartani a rendőrségi objektumba történő be- és onnan kilépés, valamint benntartózkodás szabályait. Bérlő és alkalmazottai belépéséhez szükséges engedélyeket Bérbeadó Bérlő rendelkezésére bocsátja. 6.18. A Bérbeadó hozzájárul ahhoz, hogy csak előzetesen bejelentett és priorált munkavállalók kerüljenek alkalmazásra. 6.19. A Bérlő a tűzrendészeti előírások betartása érdekében az általa elfogadott értékét használt helyiség kulcsainak egy másolatát zárt borítékban köteles az objektum védelmét ellátó személyzetnek átadni, hogy a Layher Kft. vagy jogutódja mindenkori érvényes listaáraiban meghatározott érték alapján. Ebbe az összegbe szükséges intézkedéseket a Xxxxx által megfizetett és bérleti díjra, késedelmi kötbérre, kártérítésre fel nem használt biztosíték összege beszámítkárok megelőzése érdekében Bérbeadó részéről lehessen foganatosítani.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés