A díjmódosítás egyéb szabályai mintaszakaszok

A díjmódosítás egyéb szabályai. A Szerződő a biztosítás díjának vagy a Biztosítási szolgáltatás feltételeinek megváltozásáról legkésőbb a Biztosítási évforduló előtt 45 nappal írásban értesíti a Biztosított. A Biztosított legkésőbb az évforduló előtt 30 nappal köteles nyilatkozni, hogy a jelzett változást elfogadja-e. Amennyiben a Biztosított a Szerződő által közölt módosításokkal a Szerző- dést nem kívánja fenntartani, a Szerződést a Biztosítási évfordulóra, az év- fordulót megelőzően – 30 napos felmondási határidővel –felmondhatja. A módosítás visszautasítását követően a biztosítási Szerződés a módosítás érvénybe lépését megelőző nap végével megszűnik. Amennyiben a fent jelzett határidőig a Biztosított nem nyilatkozik, vagy el- fogadja a Szerződő a Biztosítási évforduló napjától kezdődő hatállyal a meg- változott mértékű biztosítási díjat köteles megfizetni.

Related to A díjmódosítás egyéb szabályai

  • A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai 7.1. A biztosítás díját a biztosító biztosítási idôszakonként határozza meg. A KöBE OTTHON BIZTOSÍTÁS éves díjú. Az éves díj negyedéves, féléves részletekben is fizethetô, gyakorisága az ajánlaton és a biztosítási köt- vényen kerül meghatározásra.

  • Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nem minősül egyetemes szolgáltatásnak.

  • A szolgáltatás különös szabályai Ha a helyiség – mennyezetének és egyik oldalfalának; vagy – két oldalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása károsodik, a biztosító a helyiség egész felületének helyreállítási költségeit téríti meg. A biztosító avult értéken téríti meg: – A biztosított melléképületek és építmények kárainak helyreállítá- si költségeit, amelyek avultsága a kár időpontjában meghaladta a 75%-ot. – Vályogból vagy döngölt falból, illetve az előbbiek vegyes alkal- mazásával készített melléképületek árvíz, felhőszakadás és veze- tékes vízkár által okozott részleges vagy teljes károsodásának helyreállítási, illetve újraépítési költségeit. – A 85%-osnál nagyobb elhasználtságú (avult) ingóságok kárainak helyreállítási, illetve pótlási költségeit. A káridőponti avult érték kiszámításának alapja a károsodott épület, épít- mény, ingóság műszaki jellemzőivel azonos módon kivitelezett épület, épít- mény, ingóság káridőponti újraépítési, illetve újra beszerzési költsége, ami- ből le kell vonni a kár időpontjában fennálló időközbeni elhasználódás mér- tékének megfelelő összeget. A hazai kereskedelmi forgalomban beszerezhetetlen vagyontárgyak javítás- sal helyre nem állítható kára esetén a biztosító a belföldön kapható azonos vagy hasonló vagyontárgy beszerzési árát veszi alapul a biztosítási szolgál- tatás megállapításánál. Bérelt, kölcsönvett vagy megőrzésre átvett vagyontárgyak károsodása ese- tén a kárt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a biztosí- tott felelősséggel tartozik. Nem téríti meg a biztosító: – a biztosítás megkötésekor már meglévő olyan hibák és hiányos- ságok miatt keletkezett károkat, amelyekről a biztosított (szer- ződő) tudott vagy tudnia kellett; – a biztosítási események által közvetlenül kiváltott azon károkat, amelyek az épület avultságával, karbantartásának elmulasztásá- val, a kivitelezés szakszerűtlenségével vagy az építési szabályok be nem tartásával okozati összefüggésben következnek be. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a sorozathoz (garnitúrához), készlethez, gyűjteményhez tartozó egyes darabok károsodása estén arra az anyagi hátrányra, amely a felsoroltak megcsonkulása miatt következett be, továbbá az úgynevezett előszereteti értékre sem.

  • A személyes adatok tárolásának időtartama és módja 2.1. Az 1.1. pont szerinti adatok az előfizetői szerződésből eredő igények Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig kezelhetők, kivéve, ha más törvény az adatkezelésre eltérő határidőt ír elő. A szolgáltató az 1.1. pont szerinti adatokat tartalmazó, a rendszerében keletkezett fájlokat (CDR) az annak alapján kiállított számlára vonatkozó, a 143. § (2) bekezdése szerinti elévülést követő 1 év után, 30 napon belül törölni köteles. Külön törvény ilyen előírása esetén a szolgáltató az adatokat csak e külön törvény előírása szerinti célból kezelheti, az Eht. szerinti adatkezelést a fentiek szerint haladéktalanul meg kell szüntetnie. Az Igénylő 1.1. pont szerinti adatait a Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését követően az Előfizetők adataira vonatkozó szabályok szerint kezeli, az előfizetői szerződés megkötésének végleges elmaradása esetén pedig nyilvántartásából törli.

  • A szolgáltatás tartalma A Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben a könnyebb áttekinthetőség, és az Előfizetők tájékoztatása érdekében szabályozza a Szolgáltatások körébe nem tartozó, egyéb olyan (kiegészítő és járulékos) szolgáltatásainak (vagy harmadik fél által, az Előfizetőknek nyújtott szolgáltatások) feltételeit is, melyek nem minősülnek elektronikus hírközlési szolgáltatásnak (Kiegészítő szolgáltatások). Ilyen szolgáltatások lehetnek különösen a Szolgáltatás igénybe vételéhez az Előfizető részére eszközök rendelkezésre bocsátása, adásvétele, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvényben meghatározott szolgáltatások, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény hatálya alá tartozó információs társadalommal összefüggő szolgáltatások. A fenti, elektronikus hírközlési szolgáltatásoknak nem minősülő szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések kizárólag az Előfizetők teljes körű tájékoztatása érdekében kerültek egységes szerkezetbe szerkesztésre a Szolgáltatásra vonatkozó feltételekkel, így azok módosítása – tekintettel arra, hogy e járulékos szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések nem tartoznak az Eht. hatálya alá – nem minősül a jelen ÁSZF vagy az Előfizetői Szerződés Eht. 130-132. §-ai szerinti módosításának, így az Eht. 144.§-ban foglalt tájékoztatási kötelezettség sem terheli e vonatkozásban a Szolgáltatót. A Szolgáltató a Szolgáltatások és Kiegészítő szolgáltatások nyújtásához harmadik személyek szolgáltatásait is igénybe veheti.

  • A díjfizetés elmulasztásának következményei 6.5.1. Amennyiben a szerződő az esedékes biztosítási díjat az esedékesség idő- pontjáig nem egyenlíti ki, a biztosító – a következményekre történő figyelmezte- tés mellett – a szerződő felet legalább 30 napos póthatáridő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja. Amennyiben azonban a szerződő a kitűzött póthatáridőig fizetési kötelezettségét nem tel- jesíti és a biztosító késedelem nélkül nem érvényesíti díjkövetelését bírósági úton, akkor a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.

  • Előzetes tájékoztató Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

  • A biztosítási titokra és az üzleti titkokra vonatkozó közös szabályok 13. § (1) Biztosító jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított hatvan év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.