Közlési és tájékoztatási kötelezettség mintaszakaszok

Közlési és tájékoztatási kötelezettség. A Szerződőt és a Biztosítottat egyaránt közlési kötelezettség terheli, amely- nek értelmében a szerződéskötéskor, illetve a Biztosítottnak a Szerződésbe történő belépésekor mindannyian kötelesek a biztosítás elvállalása szem- pontjából minden olyan lényeges körülményt a Biztosítóval közölni, ame- lyet ismertek vagy ismerniük kellett. A Biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő vála- szokkal a Szerződő és a Biztosított közlési kötelezettségüknek eleget tesz- nek. A Biztosító a közölt adatokat ellenőrizheti, és e célból a Biztosított egészségi állapotára, tevékenységére vonatkozó további kérdéseket tehet fel, és orvosi vizsgálatot is előírhat. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. Ha a Biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés lényeges kér- désben eltér a Biztosító általános szerződési feltételétől, a Biztosító a szer- ződés létrejöttétől számított tizenöt napon belül javasolhatja, hogy a szer- ződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a Szerződő fél a javaslatot nem fogadja el vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a Biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban felmond- hatja. A Szerződés létrejötte előtt keletkezett, a Biztosítottat érintő egészségi pa- naszokat, betegségeket és baleseti következményeket a Biztosító által ren- delkezésre bocsátott nyilatkozat kitöltésével a Biztosítottnak – a Biztosító kérésére – közölnie kell a Szerződés megkötése előtt. A közlések alapján a Biztosító sajátos szerződési feltételeket szabhat (többek között egyedi díj, kockázatszűkítés vagy kockázatkizárás alkalmazása) vagy az ajánlatot elutasíthatja. A közlési kötelezettség vonatkozik a Biztosító által vállalt kockázat nagyságát befolyásoló tényezők közlésére a Szerződés módosításakor is, így különösen a biztosítási évfordulóhoz kapcsolódóan a Szerződés átdolgozásakor. A Szerződő és a Biztosított felhatalmazást adnak a Biztosítónak a közölt adatok ellenőrzésére. A közlésre irányuló kötelezettség megsértése esetén a Biztosító kötelezett- sége nem áll be, kivéve, ha a Szerződő vagy Biztosított bizonyítja, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a Biztosítási esemény bekövetkeztében. Ha a Szerződés több személyre vonatkozik, és a közlési kötelezettség meg- sértése ezek közül csak egyesekkel összef...
Közlési és tájékoztatási kötelezettség. A Szerződőt és a Biztosítottat egyaránt közlési kötelezettség terheli, amely- nek értelmében a szerződéskötéskor, mindannyian kötelesek a Szerződés elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyet ismertek vagy ismerniük kellett. A Biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő vála- szokkal a Szerződő és a Biztosított közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. A Szerződő és a Biztosított felhatalmazást adnak a Biztosítónak a közölt ada- tok ellenőrzésére.
Közlési és tájékoztatási kötelezettség. A Szerződőt és a Biztosítottat egyaránt közlési kötelezettség terheli, amely- nek értelmében a szerződéskötéskor, mindannyian kötelesek a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyet ismertek vagy ismerniük kellett. A Biztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére. A Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a Szerződő és a Bizto- sított közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A közlésre irányuló kötelezettség megsértése esetén a Biztosító kötelezett- sége nem áll be, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy az elhallgatott kö- rülményt a Biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a Biztosítási esemény bekövetkeztében. Ha a Szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a Biztosító a közlésre irányuló kötelezettség megsértésére a többi va- gyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. A közlésre irányuló kötelezettség egyaránt terheli a Szerződőt és a Biztosí- tottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre köteles lett volna.
Közlési és tájékoztatási kötelezettség. A Szerződőt és a Biztosítottat egyaránt közlési kötelezettség terheli, amely- nek értelmében a szerződéskötéskor, mindannyian kötelesek a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt a Biztosítóval közölni, amelyet ismertek vagy ismerniük kellett. A Biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a Szerződő és a Bizto- sított közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. A Szerződő és a Biztosított felhatalmazást adnak a Biztosítónak a közölt ada- tok ellenőrzésére. A közlésre irányuló kötelezettség megsértése esetén a Biztosító kötelezett- sége nem áll be, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy az elhallgatott kö-
Közlési és tájékoztatási kötelezettség. A Biztosítottat közlési kötelezettség terheli, melynek értelmében a szerződésbe történő belépésekor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan – így különösen az egészségi állapotával kapcsolatos – körülményt a Biztosítóval kö- zölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Biztosított a Nyi- latkozat egészségi állapotra vonatkozó részének a valósággal megegyezőként történő elfogadásával, illetve a Nyilatkozaton az egészségi állapotára vonatkozó egyéb kérdésekre adott vála- szaival, valamint a Biztosító által feltett egyéb kérdésekre adott valósághű válaszaival, és mindezeknek az aláírásával, vagy táv- értékesítés esetében a szóbeli megtételével történő megerősíté- sével a közlési kötelezettségének eleget tesz. Amennyiben a Biztosító csak a szerződéskötést követően szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezen körülmények a biztosítási kockázat je- lentős növekedését eredményezik, a Biztosító a tudomásszer- zéstől számított 15 tizenöt napon belül a szerződést az adott Biztosítottra vonatkozóan 30 napra írásban felmondhatja.
Közlési és tájékoztatási kötelezettség. A szerződőt és a biztosítottat egyaránt közlési kötelezettség terheli, amelynek értelmében a szerződéskötéskor, mindannyian kötelesek a biz- tosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt a biz- tosítóval közölni, amelyet ismertek vagy ismerniük kellett.

Related to Közlési és tájékoztatási kötelezettség

  • Tájékoztatási kötelezettség 11.1. Ha a szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződés- ben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.

  • Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség (1) Előfizető az előfizetői szerződés megkötése során, és a szerződéses jogviszony ideje alatt köteles a Szolgáltatóval együttműködni, a Szolgáltató részére a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatni. Előfizető különösen köteles a Szolgáltatóval együttműködni a hibaelhárítás során.

  • Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított .

  • Közlési és változásbejelentési kötelezettség 58. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvál- lalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő KÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önma- gában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő és a biztosított a szerződés tartama alatt 5 mun- kanapon belül köteles írásban bejelenteni a lényeges kö- rülmények megváltozását. Lényeges körülménynek mi- nősül minden olyan információ, amire a biztosító a koc- kázatelbírálás során rákérdezett, így különösen a biztosí- tott foglalkozásának, szabadidős tevékenységének a vállalt kockázat (például balesetveszély) szempontjából történő megváltozása.

  • Közlési kötelezettség IX.1.1. A szerződő és a biztosított a biztosítási szerződés megkötésekor (biztosítási ajánlat megtételekor) kötelesek a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismer- tek vagy ismerniük kellett, kötelesek a biztosítónak a kockázatelbíráló adatlapon és a biztosítási ajánlaton feltett kérdéseire a valóságnak megfelelően és hiánytalanul válaszolni még akkor is, ha az adatok, információk üzleti (foglalkozási) titkot képeznek. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a felek közlési kötelezettségüknek eleget tesznek.

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint szükséges, a biz- tosított által benyújtott dokumentu- mok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget.

  • Közlési és változás-bejelentési kötelezettség A szerződő fél köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szem- pontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, ame- lyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító lényeges körülménynek te- kinti különösen a biztosítási ajánlaton feltüntetett adatokat, az igényfelmé- rés során feltett kérdésekre adott válaszokat, amelyet az ajánlati dokumen- táció tartalmaz. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő (biztosított), a biztosító kérésére – a titok- és adatvédelmi sza- bályok betartásával – köteles a biztosító kockázata és a szerződés szem- pontjából jelentős okiratokat, szerződéseket, hatósági határozatokat a biz- tosító részére átadni. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban bejelenteni. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bi- zonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkeztében. Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlé- si vagy változás bejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körül- ményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.

  • Díjfizetési kötelezettség f /1. A szerződő díj fizetésére köteles a biztosító kockázatviselésének teljes tartamára.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a külö- nös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem áll- nak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatás- ként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.

  • Kármegelőzési kötelezettség 7.5.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a károk megelőzése érdekében az adott hely- zetben általában elvárható intézkedéseket megtenni. Kötelesek mindenkor betartani a hatályos jogszabályokat, szabványokat és hatósági határozatokat, valamint a telepí- tésre, üzemeltetésre, védelemre, karbantartásra, tárolásra vonatkozó szakmai előíráso- kat, illetve a gyártónak a fentiekre vonatkozó utasításait, ajánlásait, valamint a már felis- mert veszélyhelyzetben a veszélyt elhárítani és eleget tenni a biztosító által kért kárme- gelőzési intézkedéseknek. Vitás esetben felismert veszélyhelyzetnek kell tekinteni minden olyan körülményt, amely már károkozást eredményezett, továbbá amennyiben a kár bekövetkezésének a fennálló veszélyére a biztosítottat a biztosító vagy harmadik személy figyelmeztette.