A hiteldíj. 1. A teljes hiteldíj mutató (a továbbiakban: THM) számítására és közzétételére vonatkozó előírásokat kizárólag a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény hatálya alá tartozó hitel és pénzügyi lízing esetén kell alkalmazni.
2. A THM az Ügyfelek megfelelő tájékoztatásául, a különböző hitelajánlatok összehasonlítására szolgál. A teljes hiteldíj mutató mértékét a Takarékszövetkezet Hirdetményben közzéteszi, illetve egyéb kereskedelmi kommunikáció során erre felhívja ügyfelei figyelmét és köteles biztosítani, hogy az ügyfél a kölcsönszerződés aláírása előtt megismerhesse azt.
a) a THM meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat,
b) deviza alapú forint hiteleknél a THM értéke nem tükrözi a hitel árfolyamkockázatát,
c) változó kamatozású kölcsönöknél a THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. Lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált jelzáloghitel esetén a kereskedelmi kommunikációban a THM értékét a legrövidebb megtakarítási idejű lakás-takarékpénztári termék figyelembevételével, havi 20 ezer forint folyamatos betételhelyezést feltételezve kerül meghatározásra.
3. A THM meghatározása a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010 (III.25.) Korm. rendelet és az aktuális feltételek figyelembevételével történik, melynek mértéke a feltételek változása esetén változhat.
4. A THM a hitel teljes díjának aránya a hitel teljes összegéhez éves százalékában kifejezve.
5. A THM számításánál a Takarékszövetkezet a következő tételeket veszi figyelembe: a fogyasztó által a hitelszerződés kapcsán fizetendő összes díjat (ideértve a kamatot, díjat, jutalékot, költséget és adót), valamint a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatások költségeit, ha a Takarékszövetkezet számára ismertek, továbbá a szolgáltatás igénybevételét a hitelszerződés megkötéséhez vagy ajánlat szerinti megkötéséhez a Takarékszövetkezet előírja, ideértve különösen
a) a fogyasztó által felajánlott fedezet értékbecslésének díját,
b) építésnél a helyszíni szemle díját,
c) a számlavezetés és a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatának költségeit és a fizetési műveletekkel kapcsolatos egyéb költségeket a jelen fejezet 6. pont f) alpontjában foglalt kivétellel,
d) a hitelközvetítőnek fizetendő díjat,
e) a jelzálogjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének díját,
f) térképmásolat, valamint tulajdoni lap lekérésének adminisztrációs díját, valamint
g) a b...
A hiteldíj. 8.3.1. A Számlatulajdonos a Hitelkeret alapján igénybe vett kölcsön visszafizetésének időtartama alatt, a Bank hatályos Kondíciós Listájában közzétett mértékű hiteldíjat köteles fizetni, amely ügyleti kamatot és kezelési költséget tartalmaz. A Bankszámlahitel szerződés alapján a Hitelkeret terhére folyósított kölcsön hiteldíja változó. Bank jogosult a hiteldíj mértékét egyoldalúan módosítani, amennyiben az Üzletszabályzat „Az egyoldalú módosításhoz kapcsolódó okleltár” című pontjában megjelölt feltételek, illetve körülmények bármelyikének megváltozása azt indokolja. A Hitelkeret után fizetendő, kamatot, díjat, egyéb költséget érintő, a Számlatulajdonos számára kedvezőtlen módosításról, annak hatálybalépését legalább 60 nappal megelőzően a Bank - a módosított Kondíciós Lista hirdetményi kifüggesztése és honlapjára (xxx.xxxxxxxxxxx.xx) helyezése mellett - postai úton, vagy más közvetlen módon értesíti a Számlatulajdonost.
A hiteldíj. Az Adós a Hitelkeret alapján igénybe vett kölcsön visszafizetésének időtartama alatt, a Bank hatályos Hirdetményben közzétett mértékű hiteldíjat köteles fizetni, amely tartalmazza az ügyleti kamatot, és a Hitelkeret beállítási jutalékot. A Szerződés alapján a Hitelkeret terhére folyósított kölcsön hiteldíja változó. A hiteldíj számításának kezdő időpontja az a nap, amikor a Hitelkeret megnyitásra kerül, terhelése a hitelszámlán történik.
A hiteldíj. Az Adós a Kölcsön folyósításának napjától kezdődően köteles a Kölcsön összege után a Szerződés szerint járó hiteldíjat megfizetni. A Bank a Kölcsön összege után– a Hitelkérelem benyújtásának napján hatályos Személyi Kölcsön Hirdetmény alapján – a Szerződésben meghatározott mértékű ügyleti kamatot számít fel a Kölcsön folyósításától kezdődően.
A hiteldíj. A jelen Üzletszabályzat hiteldíjra vonatkozó rendelkezéseit a Fogyasztó Ügyfélnek nyújtott ingatlanfedezetű Hitelszerződések esetében az alábbi kiegészítéssel kell alkalmazni:
9.2.1. A teljes hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett hiteldíj elemeket és egyéb költségeket a Fogyasztó Ügyféllel kötött Hitelszerződés és a Kondíciós Lista tartalmazza.
9.2.2. A rendelkezésre tartási jutalék a Kölcsön folyósításával egyidejűleg, vagy - amennyiben a rendelkezésre tartási időszak lejáratának napjáig a Fogyasztó Ügyfél a Kölcsönt részben vagy egészben nem veszi igénybe - az igénybe nem vett összeg tekintetében a rendelkezésre tartási időszak lejárata napján, illetve amennyiben ez nem Üzleti nap, az ezt követő első Üzleti napon esedékes.
9.2.3. Jelen fejezetben szabályozott Kölcsönökre a jelen Üzletszabályzatnak a THM vonatkozó, 8.2.-8.5. pontjaiban foglalt rendelkezéseit is alkalmazni kell.
9.2.4. A Fogyasztó Ügyfélnek nyújtott ingatlanfedezetű hitelekre a jelen Üzletszabályzat 4.4.4. pontjának első két bekezdésében, továbbá a 4.4.5. pontjában foglaltak nem alkalmazandók.
9.2.5. Fogyasztói Jelzáloghitel Szerződéshez kapcsolódóan a Bank a Fogyasztó Ügyfél szerződésszerű teljesítése esetén nem számít fel a kamaton felül rendszeresen fizetendő kamat jellegű díjat vagy költséget, és a szerződés megkötésekor nem kínál korlátozott időtartamra kedvezményes kamatot. A Fogyasztói Jelzáloghitel Szerződés megkötésekor a Bank - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a kamat változását az alábbi módszerek egyikével határozza meg:
a) referencia-kamatlábhoz kötve, vagy
b) a kamat mértéke a kölcsönszerződésben meghatározott 3 éves, 5 éves vagy 10 éves kamatperiódusok alatt rögzített.
a) ha a Fogyasztó Ügyfél egyhavi törlesztőrészlettel 45 napot meghaladó fizetési késedelembe esik, a kamatfelár a Kondíciós Listában meghatározott mértékben emelkedik.
b) a Fogyasztó Ügyfél a fedezetül szolgáló ingatlanra kötött, a Bankra engedményezett vagyonbiztosítást a Bank postai úton vagy más, a szerződésben meghatározott közvetlen módon történő értesítése ellenére legalább két hónapon keresztül nem fizeti, a kamatfelár a Kondíciós Listában meghatározott mértékben emelkedik.
A hiteldíj. 1.1. Az Adós - a Személyi Kölcsön, illetve a Felújítási Személyi Kölcsön visszafizetésének időtartama alatt a Bank hatályos Személyi Kölcsön és Felújítási Személyi Kölcsön Hirdetményben közzétett mértékű hiteldíjat köteles fizetni, amely kizárólag ügyleti kamatot, valamint folyósítási díjat tartalmaz. - a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Xxxxx visszafizetésének időtartama alatt a Bank hatályos Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel Hirdetményben közzétett mértékű hiteldíjat köteles fizetni, amely ügyleti kamatot, valamint folyósítási díjat tartalmaz.
1.2. A kölcsönszerződés alapján folyósított kölcsön hiteldíja a teljes futamidő alatt fix. A hiteldíj felszámításának kezdő időpontja a Személyi Kölcsön folyósításának napja.
A hiteldíj. Az Ügyfél az igénybe vett kölcsön összege után kamatot tartozik fizetni.
A hiteldíj. 4.1. $ %DQN D 6]HU]ĘGHpirVde tmUénpyV(a]z pÁtvWét elN1pDSSHM]iĘW PHJCiHtibOanĘk ]SzĘemHéQlyi Hitel Kamat- és Díjtáblázatban) IRJODO |VV]H PLQGHQ D 6]HU]ĘGpVUH Y költséget.
A hiteldíj. A Bank a hiteldíjat a mindenkor érvényes és hatályos BPH Hirdetményében meghatározott ügyleti kamat, illetve az ott feltüntetett mértékek szerint számítja fel, és annak induló vagy a szerződéskötés időpontjában érvényes mértékét az Adóssal kötött Kölcsönszerződésben is rögzíti. A hiteldíj általában - az adott kockázatvállalás fajtájától és az igénybevett kölcsön típusától függően - az alábbi elemekből tevődhetnek össze:
a) ügyleti kamat;
A hiteldíj