A kölcsön mértéke mintaszakaszok

A kölcsön mértéke. Vállalkozások esetén a kölcsönszerződés alapján nyújtandó kölcsönösszeg megállapítása érdekében a Bank ügyfél-, illetve partnerminősítést végez, amelynek ki kell terjednie a Kérelmező jövedelmi helyzetének, ill. gazdálkodási adatainak ellenőrzésére, vizsgálatára, elemzésére. A Bank vizsgálja a nem számszerűsíthető, szubjektív megítélésű információkat is, azzal, hogy az ügyfél-, illetve partnerminősítés osztályba sorolásánál ezek aránya nem haladhatja meg az 50%-ot.
A kölcsön mértéke. Minimális hitelösszeg: 100.000 Ft Maximális hitelösszeg: a biztosítási kötvény mindenkori visszavásárlási értékének 90%-a, de maximum 5.000.000 Ft
A kölcsön mértéke. A Társaság a munkavállalónak – kérésére – a társasági folyamatos munkaviszonyától függően legfeljebb 3.000.000 Ft kölcsönt folyósíthat (a táblázat szerint). A kölcsön felső határa a következő: 3 év-5 év végéig 800.000 4 5-10 év végéig 1.500.000 8 10-15 év végéig 2.500.000 10 15 év felett 3.000.000 12 Az öt évnél régebben felvett kölcsön egyösszegű visszafizetése esetén a Társaság a fennálló tartozás 40 %-át elengedi a még Társaságunknál dolgozó munkavállalók esetében, amennyiben a munkáltatói kölcsönén hátralék (fizetési elmaradás) nem jelentkezik. A kölcsön kérelmeket negyedévenként – a vezérigazgató átruházott jogkörében az azzal megbízott vezérigazgató-helyettes/igazgató és a Központi Xxxxx Xxxxxx együttdöntése alapján – kell elbírálni.

Related to A kölcsön mértéke

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. Szolgáltató köteles a nyújtott Szolgáltatást jelen ÁSZF rendelkezéseivel összhangban szakszerű Szolgáltatást nyújtani.

  • A Felek jogai és kötelezettségei A Helyettes a Helyettesített akadályoztatása esetén jogosult és köteles a Helyettesített képviseletében minden olyan cselekmény elvégzésére és jognyilatkozat megtételére, amely a rábízott ügy szakszerű ellátásával jár, továbbá a megbízás ellátásához szükséges körben pénznek és dolognak elszámolási kötelezettséggel történő átvételére. A Helyettes jogosult a Helyettesített letéti számlája feletti rendelkezésre.4 Helyettesített a Helyettesítőt a jelen megbízás ellátásához általában szükséges felvilágosítással ellátta, illetve a jelen szerződés hatálya alatt folyamatosan ellátja. A Helyettesített ügyvéd köteles részletes tényállást és iránymutatást adni Helyettesnek az érintett ügyek ellátására és az azokhoz kapcsolódó letétekre vonatkozóan. Helyettesített ügyvéd az akadályoztatásának tényéről – amennyiben erre lehetősége van – haladéktalanul értesíteni köteles a Helyettest. Köteles közölni az akadályoztatás előrelátható végső időpontját. Amennyiben az akadályoztatás megszűnésének időpontja nem állapítható meg, a Helyettes mindaddig köteles ellátni a helyettesítési megbízást, amíg az meg nem szűnik. A helyettesített ügyvéd a helyettesítéssel érintett ügyeket és az ügy iratait tételes jegyzék alapján adja át. Ha a Helyettesítettnek nincs lehetősége a Helyettesítőt akadályoztatásának a tényéről értesíteni, a Helyettesített az akadályoztatás tényéről való tudomásszerzéstől köteles a jelen megbízásból fakadó kötelezettségeinek eleget tenni. A Helyettesítő a Helyettesítettet az akadályoztatás megszűnését követően a helyettesítéssel érintett ügyeket ugyancsak tételes jegyzék szerint adja vissza. A Helyettes a Helyettesített ügyféltől közvetlenül nem jogosult megbízási díjra. A helyettesítés ellátásáért járó díjazás tekintetében a felek külön megállapodása az irányadó. A Helyettesítő a jelen megállapodás szerinti feladatainak ellátása során nem köteles olyan magatartás tanúsítására, amely a Helyettesítő saját megbízásainak, illetve kirendeléseinek teljesítését veszélyeztetné.

  • A tiltakozáshoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének e) vagy f) pontján alapuló kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben a Szolgáltató a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

  • Értékelési szempontok Minőségi kritérium – Költség kritérium – x Ár – Súlyszám:

  • A Vállalkozó jogai és kötelezettségei 10.1. Keretszerződés aláírásával a Vállalkozó kötelezi magát, hogy a Keretszerződésben és a Műszaki leírásban részletezett munkákat a Megrendelő számára az Egyedi Megrendelőkben foglaltak szerint elvégzi és kijelenti, hogy részéről sem a szerződéskötés, sem a teljesítés nem ütközik jogi vagy egyéb akadályba, a szükséges szakértelemmel és feltételrendszerrel rendelkezik.

  • A Megrendelő jogai és kötelezettségei 11.1. A Megrendelő a Vállalkozó szerződésszerű teljesítése esetén köteles a vállalkozói díjat a Vállalkozó részére megfizetni.

  • A kötbér meghatározása, mértéke és módjai 7.5.1. A Szolgáltató által fizetendő kötbér esetei meghatározását és megfizetése módját a 6.2.5.- 6.2.6. pontja tartalmazza.

  • Az ajánlatok értékelése Az ajánlatkérő az ajánlatokat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok alapján értékeli a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján.

  • Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei Szolgáltató köteles a Diák munkaerő közvetítési szerződés szerinti feladatait szerződésszerűen, elvárható minőségben, az adott tevékenység gyakorlására irányadó szabályok, szakmai szokások és előírások szerint teljesíteni. A Szolgáltató kijelenti, hogy a jelen ÁSZF részét képező Szolgáltatási Szerződések szerinti Szolgáltatások végzésére jogosult. A Szolgáltató a feladat elvégzéséhez szükséges tevékenységet úgy köteles megszervezni, hogy biztosítsa a tevékenység, biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését. A Szolgáltató a Diák munkaerő közvetítési szerződés teljesítéséhez alvállalkozókat jogosult igénybe venni, de magatartásukért és tevékenységükért úgy felel, mintha maga járt volna el. A Szolgáltató a Megrendelő utasítása alapján köteles eljárni, azonban a Megrendelő utasítási joga nem terjed ki a tevékenység megszervezésére, és az utasítás nem teheti terhesebbé a Szolgáltató szerződésszerű teljesítését. A Szolgáltatót a Megrendelő részéről adott célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítás tekintetében figyelem-felhívási, és figyelmeztetési kötelezettség terheli. A figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért a Szolgáltató felel. Ha Megrendelő a Szolgáltató figyelmeztetése ellenére a célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítását fenntartja, Szolgáltató a Diák munkaerő közvetítési szerződéstől elállhat. Ha a Diák munkaerő közvetítési szerződés teljesítésétől Szolgáltató nem áll el, akkor Megrendelő kockázatára köteles a feladatokat elvégezni. Ha azonban a feladatok ellátása jogszabály vagy hatósági rendelkezés megsértését vagy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetését eredményezné, a Szolgáltató a feladat ellátását megtagadja. A Szolgáltató köteles gondoskodni arról, hogy az Egyedi szolgáltatási szerződéseket nappali tagozatos tanulmányokat folytató tagjai útján teljesítse, akik rendelkeznek mindazokkal a szükséges szerződésekkel, megállapodásokkal és tájékoztatókkal, amelyeket a vonatkozó jogszabályok, különösen az Sztv. II. fejezet 2. pontja előír. A Szolgáltató szavatol azért, hogy az Egyedi szolgáltatási szerződések teljesítésében részt vevő Iskolaszövetkezeti tagok a Szolgáltatónál megfelelő szerződéses kapcsolatban állnak, velük a Szolgáltató az Sztv. és az egyéb jogszabályok rendelkezéseinek mindenben megfelelő tagi megállapodást kötött, amely az adott Iskolaszövetkezeti tag Megrendelőnél történő feladatvégzése során mindvégig érvényes és hatályos. A Szolgáltató köteles az Egyedi szolgáltatási szerződés teljesítését végző Iskolaszövetkezeti tagjainak díjazását a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint számfejteni, és a jogszabályokban, az Iskolaszövetkezeti tagokkal kötött megállapodásokban, illetve az Iskolaszövetkezeti alapszabályban rögzítettek alapján és az Iskolaszövetkezeti tagokkal kötött megállapodásokban rögzített határidőig az Iskolaszövetkezeti tagok számára átutalni.