A KÖTVÉNYEKKEL KAPCSOLATOS KOCKÁZATI TÉNYEZŐK mintaszakaszok

A KÖTVÉNYEKKEL KAPCSOLATOS KOCKÁZATI TÉNYEZŐK. A Kötvények, mint értékpapírok, a tőke és pénzpiacok változásaiból eredően illetve a tőkepiaci eszköz jellegükből adódóan is hordoznak olyan kockázatokat, amelyek függetlenek akár a Kibocsátó gazdálkodási környezetének kockázataitól, akár a Kibocsátó gazdálkodásának kockázataitól. A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Szanálási törvény) – mely 2014. július 21-én lépett hatályba és mely a Kibocsátóra is kiterjedő hatállyal bír – kötelezően előírja a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról szóló 2014/59/EU irányelvnek (a továbbiakban: BRRD) történő megfelelést. Ennek értelmében a Szanálási törvény hatálybalépését követően kibocsátott vagy keletkeztetett értékpapírra és kötelezettségekre – így a Kötvényekre – is alkalmazni kell a Szanálási törvénynek a hitelezői feltőkésítésre vonatkozó rendelkezéseit, melynek értelmében az MNB a szanálási feltételek fennálltakor elhatározhatja az érintett intézmény feltőkésítését, vagy határozhat azon hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vagy egyéb kötelezettségek értékének csökkentéséről vagy szavatoló tőkévé alakításáról, amelyek átruházásra kerültek. A hitelezői feltőkésítés intézménye a Kibocsátóra is kötelezően alkalmazandó, továbbá a Kötvények tekintetében is gyakorolható, mert azok nem esnek a kivételi körbe (BRRD 44. cikk (2) bekezdésben meghatározott esetek (pl.: biztosított betétek, biztosítékkal fedezett kötelezettségek) a BRRD 108. cikk a) pontjában említett betétek (pl.: természetes személyek és MKV-k, KKV-k biztosítható betéteinek azon része, amely meghaladja a 2014/49/EU irányelvben meghatározott kártalanítási összeghatárt) amennyiben a kötelezettségek harmadik ország jogának hatálya alá tartoznak továbbá amennyiben a kötelezettségek azt követően keletkeztek, hogy a tagállam az ezen cikkben foglalt rendelkezést átültető jogszabály(oka)t elfogadták). Az Európai Bankhatóság ú.n. szabályozási technikai standard-tervezeteket dolgozott ki, mely pontosabb szabályokat fogalmaz meg a hitelezői feltőkésítés intézményére. Ennek értelmében a hitelezői feltőkésítés hatálya alá tartozó kötelezettségekre – így a Kötvényekre is – a Felügyelet gyakorolhatja azon jogosultságát, hogy csökkentse a kötelezettségvállalás összegét (tehát Kötvények vonatkozásában előfordulhat hogy a Felügyelet csökkenti azok árfolyamértékét), hogy átalakítsa az é...

Related to A KÖTVÉNYEKKEL KAPCSOLATOS KOCKÁZATI TÉNYEZŐK

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan minősített adatot nem tartalmazó, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító és a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülménye- ire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biz- tosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg. A Bit. 138-139. §-ai alapján a titok megtartásának kötele- zettsége nem áll fenn: – a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szem- ben; – a nyomozás elrendelését követően a nyomozó hatóság- gal és ügyészséggel; – büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csőd- eljárásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rend- kívüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhi- telezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal szemben; – a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben; – az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli; – a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben; – a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség, továbbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosí- tási ügylet összefüggésben van

  • A biztosítási titokra és az üzleti titkokra vonatkozó közös szabályok 13. § (1) Biztosító jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított hatvan év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Hangfelvétel másolat kiadása adathordozón Amennyiben az Előfizető az általa és a Szolgáltató között folytatott telefonbeszélgetésről másolatot kér, hangfelvétel másolati díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a hangfelvétel másolatot az Előfizető részére.

  • A biztosító kockázatviselésének kezdete 52. A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés létre- jöttének időpontjában kezdődik.

  • A biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól, a kockázatviselésből kizárt események A biztosító jelen biztosítás esetében az általános feltételek VI. fejezetében meghatározottak szerinti esetekben mente- sül a baleseti égési sérülésre vonatkozó szolgáltatás telje- sítése alól, valamint az általános feltételek VII. fejezetében felsorolt esetekre nem terjed ki a biztosító kockázatviselése.

  • Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 6.2.4.1. A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.