A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.1. A szerződő a szerződéskötéskor köteles a biztosí- tóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körül- ményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert vagy ismernie kellett. A szerződő köteles továbbá a biztosító által feltett kérdé- sekre – írásban – válaszolni. 10.2. A szerződő tizenöt napon belül köteles bejelenteni minden olyan körülményben bekövetkezett változást, amelyről a szerződéskötéskor az ajánlatban nyilatkozott, különösen: · ha másik biztosítóval ugyanazon vagyontárgyra és ugyanolyan kockázatra szóló biztosítási szerződést kötött, s erre a jelen feltételek alapján a biztosító koc- kázatviselése is kiterjed, · a vízi jármű tulajdonjogának módosulását (adásvétel, ajándékozás, öröklés stb.), · a hajóokmány bejegyzéseinek változását, · a biztosított vagyontárgy rendszeres bérbeadását, · a vízi járművel folytatott tevékenységi körben történt változást, · a biztosított vagyontárgyat terhelő zálogjog alapítását, · a biztosított elleni csődeljárás, felszámolási eljárás vagy szanálás, valamint a biztosított jogutód nélküli megszűnését célzó végelszámolási eljárás megindítá- sát és annak eredményét, · a biztosított jogállásában bekövetkezett változást. 10.3. A közlési, illetőleg a változásbejelentési kötelezett- ség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződés meg- kötésekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. 10.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, ille- tőleg – ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja – a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatja. 10.5. Ha a biztosított a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a szerző- dés a módosító javaslat közlésétől számított harminca- dik napon megszűnik. Erre a következményre a biztosí- tottat a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell. 10.6. Ha a biztosító fenti jogával nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.1. A szerződő és a szerződéskötéskor biztosított a szerződés megkötésekor köteles a biztosí- tóval biztosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítás kockázat elvállalása szempontjából lényeges körül- ménytlé- nyeges körülményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert vagy ismernie kellett. A szerződő köteles továbbá a biztosító által feltett kérdé- sekre – írásban – válaszolni.
10.2. A szerződő tizenöt és a biztosított 15 napon belül köteles bejelenteni minden olyan körülményben bekövetkezett változást, amelyről a szerződéskötéskor az ajánlatban nyilatkozott, különösen: különösen · ha másik biztosítóval ugyanazon vagyontárgyra és ugyanolyan kockázatra szóló biztosítási szerződést kötött, s és erre a jelen feltételek alapján a biztosító koc- kázatviselése is kiterjed, · ha a vízi jármű tulajdonjogának módosulását biztosított objektum területe megváltozott (adásvételpl. tetőtér-beépítés, ajándékozáslakóépület bővítése, öröklés stb.melléképület építése, bővítése), · ha a hajóokmány bejegyzéseinek változásátbiztosított vagyonérték megváltozott, · társasházi közös képviselők és társasházkezelők felelős- ségbiztosítása esetében, ha - a közös képviselő személye (ill. a közös képviseletet ellátó cég) vagy - a társasházkezelő személye (ill. a társasházkezelő cég) megváltozott, - a biztosított vagyontárgy rendszeres bérbeadásátáltal kezelt vagy képviselt és a jelen szerződés hatálya alá vont társasház megszünteti a megbízási szerződést, · a vízi járművel folytatott tevékenységi körben történt változást, · a biztosított vagyontárgyat terhelő zálogjog alapítását, · a biztosított elleni csődeljárás, felszámolási eljárás vagy szanálás, valamint a biztosított jogutód nélküli megszűnését célzó végelszámolási eljárás megindítá- sát és annak eredményét, · - a biztosított jogállásában bekövetkezett változástváltozás következett be, illetve - a biztosítottra vonatkozóan felszámolási, csőd- és végelszámolási eljárás indult.
10.3. A közlésiközlésre, illetőleg illetve a változásbejelentési kötelezett- ség változásbejelentésre irányuló kö- telezettség megsértése esetén esetében a biztosító kötelezettsége kötelezettsé- ge nem áll be, kivéve, ha bizonyítjáka szerződő (biztosított) bizonyít- ja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződés meg- kötésekor megkötésekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenbekövetkezésé- ben.
10.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, ille- tőleg – ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja – a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatja.
10.5. Ha a biztosított a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a szerző- dés a módosító javaslat közlésétől számított harminca- dik napon megszűnik. Erre a következményre a biztosí- tottat a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell.
10.6. Ha a biztosító fenti jogával nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
Appears in 1 contract
Samples: Allianz Lakóközösség Biztosítás
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.1. A szerződő a szerződéskötéskor köteles a biztosí- tóval biztosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körül- ménytkörülményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert vagy ismernie kellett. A szerződő köteles továbbá a biztosító által feltett kérdé- sekre kérdésekre – írásban – válaszolni.
10.2. A szerződő tizenöt napon belül köteles bejelenteni minden olyan körülményben bekövetkezett bekövet- kezett változást, amelyről a szerződéskötéskor az ajánlatban nyilatkozott, különösen: · • ha másik biztosítóval ugyanazon vagyontárgyra és ugyanolyan kockázatra szóló biztosítási szerződést kötött, s erre a jelen feltételek alapján a biztosító koc- kázatviselése kockázatviselése is kiterjed, · • a vízi jármű tulajdonjogának módosulását (adásvétel, ajándékozás, öröklés stb.), · • a hajóokmány bejegyzéseinek változását, · • a biztosított vagyontárgy rendszeres bérbeadását, · • a vízi járművel folytatott tevékenységi körben történt változást, · • a biztosított vagyontárgyat terhelő zálogjog alapítását, · • a biztosított elleni csődeljárás, felszámolási eljárás vagy szanálás, valamint a biztosított jogutód nélküli megszűnését célzó végelszámolási eljárás megindítá- sát megindítását és annak eredményét, · • a biztosított jogállásában bekövetkezett változást.
10.3. A közlési, illetőleg a változásbejelentési kötelezett- ség kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződés meg- kötésekor megkötésekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
10.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, ille- tőleg illetőleg – ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja – a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatjafelmondhatja.
10.5. Ha a biztosított a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a szerző- dés szerződés a módosító javaslat közlésétől számított harminca- dik harmincadik napon megszűnik. Erre a következményre a biztosí- tottat biztosítottat a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell.
10.6. Ha a biztosító fenti jogával nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Contract
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.111.1. A szerződő a szerződéskötéskor szerződés megkötésekor köteles a biztosí- tóval biz- tosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körül- ménytkörülményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert ame- lyet ismert, vagy ismernie kellett.
11.2. A szerződő köteles továbbá a biztosító által feltett kérdé- sekre – írásban – válaszolnikockázatvállalása szempontjából jelentős okiratokat, dokumentációkat, szerződéseket, hatósági határozatokat (társasági szerződés, különféle szabályzatok, munkaköri leírás, tervdokumentáció, költségvetések stb.) a biztosító részére átadni.
10.211.3. A szerződő tizenöt napon belül köteles bejelenteni az észlelést követően haladékta- lanul jelezni minden olyan körülményben bekövetkezett változást, amelyről a szerződéskötéskor az ajánlatban nyilatkozott, különösen: · ha másik biztosítóval ugyanazon vagyontárgyra és ugyanolyan kockázatra szóló biztosítási szerződést kötöttkülönösen • a káresemény lehetséges, s erre várható bekövetkezésére utaló jelek észlelését; • a tervtől való eltérést, ideértve az új építési, gyártási eljárás bevezetését is; • a kármegelőzési, kárelhárítási felkészültség módo- sulását; • a munkálatok leállítását, illetve szüneteltetését; • biztosított vagyontárgyak eladását, bérbeadását, átadását; • a biztosított vagyontárgyakon zálogjog keletkezését, vagy a jelen feltételek alapján a biztosító koc- kázatviselése is kiterjed, · a vízi jármű tulajdonjogának módosulását (adásvétel, ajándékozás, öröklés stb.), · a hajóokmány bejegyzéseinek szerződés megkötésekor meglévő zálogjog változását, · megszűnését - a biztosított vagyontárgy rendszeres bérbeadását, · a vízi járművel folytatott tevékenységi körben történt változást, · a biztosított vagyontárgyat terhelő zálogjog alapítását, · jogosultjának pontos megjelölésével; • a biztosított elleni csődeljárás, csődön kívüli kényszer- egyezségi eljárás, felszámolási eljárás megindítását vagy szanálásennek veszélyét, valamint a biztosított jogutód nélküli megszűnését célzó végelszámolási eljárás megindítá- sát és annak eredményétmegindítását; • a jelen szerződés alapján biztosított vagyontárgyakra vonatkozó újabb biztosítás létrejöttét; • a szerződéskötést, · illetve a biztosított jogállásában bekövetkezett változástmegelőző adatközlést követően a biztosítási összeg alapjául szolgáló érték változását, amennyiben a változás mértéke eléri az ere- deti (előző) biztosítási összeg 10%-át.
10.311.4. A közlésiszerződő a változás bejelentésével egyidejűleg a szerződés módosítását is kérheti, melynek szabályait a 14. pont tartalmazza.
11.5. Ha a változásbejelentés alapján szükségesnek mutatkozik a szerződés módosítása, a biztosító erre a bejelentéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tesz, illetve - ha a kockázatot a jelen feltételek értelmében nem vállalhatja - a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
11.6. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszűnik, amennyiben erre a következményre a biztosító a szerződőt a módosító javaslat megtételekor figyelmeztette.
11.7. Ha a biztosító a változás bejelentését követően nem él a módosításra vonatkozó jogaival, a szerződés az ere- deti tartalommal marad hatályban.
11.8. A biztosított tevékenysége során a biztosítási koc- kázatot növelő változtatást nem hajthat végre, illetve nem engedélyezhet addig, amíg a fedezet kiterjesztését a biztosító írásban meg nem erősíti.
11.9. A közlésre, illetőleg a változásbejelentési kötelezett- ség változásbejelentésre irányuló kötelezettség megsértése esetén esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítjáka szerződő (biztosí- tott) bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett jelen- tett körülményt a biztosító a szerződés meg- kötésekor megkötésekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
10.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, ille- tőleg – ha a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja – a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatja.
10.5. Ha a biztosított a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a szerző- dés a módosító javaslat közlésétől számított harminca- dik napon megszűnik. Erre a következményre a biztosí- tottat a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell.
10.6. Ha a biztosító fenti jogával nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
Appears in 1 contract
Samples: Lakossági Építés Szerelés Biztosítás
A közlési és változásbejelentési kötelezettség. 10.118.1. A szerződő Biztosított a szerződéskötéskor csatlakozási nyilatkozat megtételekor köteles a biztosí- tóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a biztosítás elvállalása szempontjából szempont- jából minden olyan lényeges körül- ménytkörülményt a Biztosítóval közölni, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet amelyeket ismert vagy ismernie ismer- nie kellett. A szerződő köteles továbbá Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a biztosító által feltett kérdé- sekre – írásban – válaszolni.
10.2valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A szerződő tizenöt kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. CP-61107
18.2. A Biztosított a kockázatviselés szempontjából lényeges körülmények változását 5 napon belül köteles bejelenteni minden olyan körülményben bekövetkezett változást, amelyről a szerződéskötéskor az ajánlatban nyilatkozott, különösenBiztosítónak írásban bejelenteni. érvényes: · ha másik biztosítóval ugyanazon vagyontárgyra és ugyanolyan kockázatra szóló biztosítási szerződést kötött, s erre a jelen feltételek alapján a biztosító koc- kázatviselése is kiterjed, · a vízi jármű tulajdonjogának módosulását (adásvétel, ajándékozás, öröklés stb.), · a hajóokmány bejegyzéseinek változását, · a biztosított vagyontárgy rendszeres bérbeadását, · a vízi járművel folytatott tevékenységi körben történt változást, · a biztosított vagyontárgyat terhelő zálogjog alapítását, · a biztosított elleni csődeljárás, felszámolási eljárás vagy szanálás, valamint a biztosított jogutód nélküli megszűnését célzó végelszámolási eljárás megindítá- sát és annak eredményét, · a biztosított jogállásában bekövetkezett változást.2022.10.03-tól
10.318.3. A közlésiközlésre, illetőleg a változásbejelentési kötelezett- ség változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a biztosító Biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító Biztosító a szerződés meg- kötésekor csatlakozási nyilatkozat megtételekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
10.418.4. Ha a biztosító biztosítási jogviszony több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a szerződéskötés után szerez tudomást Biztosító a szerződést érintő lényeges körülményekrőlközlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. CP-61107 Jelen feltételek a Biztosító által kiadott Különös utasbiztosítási feltételekkel együtt érvényesek. A jelen feltételekben nem szabályozott kérdésekre a magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak. érvényes: 2022.10.03-tól Kártyás Utasbiztosítás Különös Biztosítási Feltételek Jelen feltételek a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. - 1097 Budapest, továbbá ha Könyves Xxxxxx xxxxx 00. B. ép. – (a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet továbbiakban: Biztosító) Általános utasbiztosítási feltételeivel együtt érvényesek. A feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadóak. Nem válik a szerződés módosításárarészévé a Biztosító és a Szerződő vagy Biztosított közötti korábbi üzleti kapcsolat során kialakított szokás, ille- tőleg – ha illetve gyakorlat, sem a kockázatot szabályzata értelmében nem vállalhatja – biztosítási üzletágban a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatjahasonló jellegű szerződés xxxxxxx által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás.
10.5. Ha a biztosított a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a szerző- dés a módosító javaslat közlésétől számított harminca- dik napon megszűnik. Erre a következményre a biztosí- tottat a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell.
10.6. Ha a biztosító fenti jogával nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
Appears in 1 contract