A Közszolgáltató jogai mintaszakaszok

A Közszolgáltató jogai. 2.2.1.A Közszolgáltató jogosult vizsgálni, hogy az Ingatlanhasználó a közszolgáltatást a felé számlázás alapjául szolgáló paraméterek, feltételek valamint a hatályos jogszabályokban előírt módon és célra veszi-e igénybe. 2.2.2.A Közszolgáltató nem köteles a hulladék elszállítására mindaddig, amíg a szállítás feltételei nem biztosítottak: - a közszolgáltatási szerződésben meghatározottaktól eltérő gyűjtőedényben vagy zsákban történő kihelyezés esetén, - ha a gyűjtőedényben a 6.1 pontban felsorolt anyag került elhelyezésre, illetve a 6.2 pontban felsorolt szabvány gyűjtőedényben elhelyezett hulladék súlya az ott feltüntetett súlyhatárt meghaladja, - ha a hulladék oly módon kerül kihelyezésre, hogy a gyűjtőedény mozgatásakor a kiszóródás veszélye fennáll (pl. nem lezárt fedelű, illetve sérült gyűjtőedény), - ha a gyűjtőedény körül szabálytalanul (nem a többlethulladék elszállítására szolgáló emblémás zsákban), vagy annak mozgatását és ürítését akadályozó módon többlethulladék került kihelyezésre, - amennyiben Közszolgáltató által biztosított szállításra jogosító edényazonosító matrica nélkül kerül a hulladék kihelyezésre, vagy adott esetben nem rendelkezik többlethulladék elszállítására szolgáló emblémás zsákkal, - amennyiben a hulladék nem a szállítási rendben foglaltaknak megfelelően (időben, helyen és módon) kerül kihelyezésre, - ahol a szelektív hulladékgyűjtés biztosított, az Ingatlanhasználó a szelektív hulladékok közé vegyes hulladékot, a vegyes hulladék közé szelektív hulladékot rak, - a helyi önkormányzat feladata a hulladékszállító járművek számára a megfelelő útviszonyokat biztosítani, az út űrszelvényébe benyúló növényzetet eltávolítani. Amennyiben ennek nem tesz eleget, úgy Közszolgáltató szállítási kötelezettségét nem tudja teljesíteni, - jogszabályban előírt egyéb esetben. 2.2.3.A Közszolgáltató jogosult a szerződés teljesítése során Alvállalkozó bevonására. - az Ingatlanhasználó tulajdonában levő szabvány minőségű (anyagú és méretű) edények esetében a 10 évesnél idősebb edényekre, valamint a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért - az anyagelfáradásra visszavezethető károkért - a nem szabványos vagy nem a szállítójárműhöz rendszeresített edényben okozott károkért nem vállal felelősséget, azonban a Közszolgáltatónak bizonyítottan felróható károkozás esetén az okozott kár megtérítésére kötelezett.
A Közszolgáltató jogai. 2.2.1. A Közszolgáltató jogosult vizsgálni, hogy az Ingatlanhasználó a közszolgáltatást a felé számlázás alapjául szolgáló paraméterek, feltételek valamint a hatályos jogszabályokban előírt módon és célra veszi-e igénybe. 2.2.2. A Közszolgáltató nem köteles a hulladék elszállítására mindaddig, amíg a szállítás feltételei nem biztosítottak: 2.2.3. A Közszolgáltató jogosult a szerződés teljesítése során alvállalkozó bevonására.
A Közszolgáltató jogai. 2.2.1 A Közszolgáltató jogosult vizsgálni, hogy az Ingatlanhasználó a közszolgáltatást a felé számlázás alapjául szolgáló paraméterek, feltételek, valamint a hatályos jogszabályokban előírt módon és célra veszi-e igénybe. 2.2.2 A Közszolgáltató nem köteles a hulladék elszállítására mindaddig, amíg a szállítás feltételei nem biztosítottak: 2.2.3 A Közszolgáltató a szerződés teljesítésébe alvállalkozót von be, akinek tevékenységéért úgy felel, mintha a teljesítést maga végezte volna.. 2.2.4 Közszolgáltató az Ingatlanhasználó tulajdonában levő szabvány minőségű (anyagú és méretű) edények esetében a 10 évesnél idősebb edényekre, valamint a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért, az anyagelfáradásra visszavezethető károkért, a nem szabványos vagy nem a szállítójárműhöz rendszeresített edényben okozott károkért, nem a szállítás során bekövetkezett károkért nem vállal felelősséget, azonban a Közszolgáltatónak bizonyítottan felróható károkozás esetén az okozott kár megtérítésére kötelezett.

Related to A Közszolgáltató jogai

  • A Szolgáltató jogai Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a vendégnek azon a személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok. 5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni. 5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak 5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni. 5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján. 5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek. 5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik. 5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok elvesztéséből származó következményi károkért. 5.9. A Szolgáltató jogosult - előzetes értesítés mellett - ellenőrizni a szerverein tárolt személyes adatok eredetét. Amennyiben az Xxxxxxxxx nem tudja igazolni, hogy a Szolgáltató szerverein tárolt személyes adatokat (e-mail címeket, stb.) nem a hatályos törvények szerint kezeli, valamint megtagadja az adatok Szolgáltató általi ellenőrzését, ezen esetben a Szolgáltató jogosult az adatok lementését (átadását) követően törölni az ellenőrizetlen személyes adatokat, valamint jogosult azonnali hatállyal az adatokat használó szolgáltatást felmondani. 5.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra, valamint a számlatartozás esetén történő, adósságbehajtó társaság számára történő adatszolgáltatás. 5.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot az előzetes értesítés nélküli, a kiszolgáló környezetet érintő módosításokra, amennyiben azt a kiszolgáló környezetet alkotó programok biztonsági hibája vagy a rendszert érintő, arra veszélyes biztonsági incidens megköveteli. 5.12. A szolgáltató maximum a neki fizetett díj erejéig vállal anyagi felelősséget. Kivételt képeznek ez alól az egyedi megállapodások. Adatokért, adatvesztés ellen csak külön megállapodás esetén vállal felelősséget.

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei A szolgáltatásokat Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint nyújtja. Szolgáltató az Egyedi Szolgáltatási Szerződésben meghatározott időponttól, az abban foglaltak szerint nyújtja a szolgáltatást. Nem képezi Szolgáltató feladatát, hogy Xxxxxx által biztosított és/vagy használt berendezéseket alkalmassá tegye a szolgáltatás igénybevételére. Azon esetekben, amikor Szolgáltatónak az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen a szolgáltatás jellege szerinti felszerelési, karbantartási vagy oktatási tevékenységet kell végeznie, Ügyfél vállalja, hogy a szükséges belépést és a munkavégzési helyszínt biztosítja Szolgáltató számára, ennek elmaradása esetén Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a kiesett szolgáltatás miatt. Xxxxxx emellett kötelezettséget vállal arra, hogy a helyszín működési rendjéről Szolgáltatót tájékoztatja. Szolgáltató az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen köteles betartani a Szolgáltatás helyén érvényben lévő működési szabályokat. Szolgáltató köteles a Szolgáltatás alapját képező xxx.xxxxxxx.xxx domain alatt futó weboldal üzembiztos, magas rendelkezésre állású működéséről gondoskodni, azt megfelelő biztonsági protokollokkal, adatbázismentéssel, valamint tárhely-kapacitással ellátni és üzemeltetni. Szolgáltató köteles a szolgáltatás nyújtásához, valamint a DiDb szoftver működéséhez kapcsolódóan assistance szolgáltatást biztosítani. Az assistance szolgáltatás elérhetőségeiről szolgáltató köteles Ügyfelet - a DiDb munkaállomás telepítésével és a kezelők oktatásával egyidejűleg – tájékoztatni. Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtását azonnali hatállyal szüneteltetni, amennyiben azt Ügyfél nem rendeltetésszerűen, az előírásoktól eltérően használja és őt erre Szolgáltató írásban figyelmeztette és az abban foglaltaknak Ügyfél határidőn belül sem tett eleget. Szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben Ügyfél az esedékes díj megfizetésével hátralékban van és azt az erről szóló előzetes, írásbeli fizetési felszólításában szereplő határidőn belül sem rendezte. Szolgáltató elfogadja, hogy az Ügyfél által tudomására hozott, az Ügyfél (különösen a fuvarozással kapcsolatos) ügymenetére vonatkozó információk bizalmas jellegűek. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy ezen információkat csak a szerződéses jogviszonyra irányadó dokumentumokban rögzítettek szerint használja, azok egyetlen részét vagy töredékét sem teszi közzé, nem bocsátja rendelkezésre vagy nem tárja fel más módon semmilyen egyéb harmadik fél előtt az Ügyfél erre felhatalmazó előzetes írásbeli beleegyezése nélkül, kivéve, ha ezek nyilvános adatok vagy ha erre jogszabály kötelezi. Szolgáltató vállalja, hogy mindent és minden észszerű elővigyázatossági intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szóban, írásos anyagban vagy elektronikus adattároló eszközben vagy más módon feltárt ilyen információkat megfelelő védelemmel látja el bármely harmadik fél előtti jogosulatlan feltárással szemben.

  • Szolgáltatásra jogosultak köre A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult. Ha a biztosított ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdo- nosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak káraival kapcso- latos szolgáltatásra.

  • A biztosító szolgáltatására jogosultak köre (1) A Biztosító szolgáltatására a Biztosított, annak halála esetén az örököse jogosult. Ha egy kötvényen több Biztosított személy szerepel, akkor is kizárólag a biztosítási esemény által közvetlenül érintett biztosított személy jogosult a szolgáltatásra, a rá vonatkozó szerzôdéses jogviszonynak megfelelôen (pl. betegség vagy baleset esetén, aki beteg vagy balesetet szenvedett, poggyász-kár esetén, akinek a tulajdonában álló útipoggyászt érintette a kár stb). (2) Balesetbiztosítás esetén a biztosító szolgáltatására a Kedvezményezett jogosult. Kedvezményezettet a Szerzôdô a biztosítóhoz címzett és a biztosítónak eljuttatott írásbeli nyilatkozattal jelölhet ki. Ha nem a Biztosított a szerzôdô fél, mindezekhez a Biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges. A biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerzôdésnek a kedvezményezett kijelölését tartalmazó része semmis. A Biztosított életében esedékes balesetbiztosítási szolgáltatások Kedvezményezettje a Biztosított, ha a szerzôdésben más Kedvezményezettet nem neveztek meg. A Biztosított halála esetén a Balesetbiztosítási szolgáltatások Kedvezményezettje a Biztosított örököse, ha a szerzôdésben más Kedvezményezettet nem neveztek meg, vagy ha a Kedvezményezett jelölése hatályát vesztette, illetve érvénytelen. A biztosított a szerzôdés megkötéséhez adott hozzájárulását írásban bármikor visszavonhatja. Ha a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét a biztosító szolgáltatása az örökösöket illeti meg, és a kedvezményezett abból nem részesülhet.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét

  • Egyéb szolgáltatások A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A szolgáltatás díja A szolgáltatás díja éves díj, amelynek mértéke és fizetési gyakorisága a biztosítási ajánlaton illetve a kötvényen kerül meghatározásra.