A szerződés teljesítésének szabályai mintaszakaszok

A szerződés teljesítésének szabályai. 1. Az ösztöndíjasnak kommunikációjában, illetve kiadványaiban meg kell jelölnie az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program megnevezést, a Kulturális és Innovációs Minisztérium nevét, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap nevét és – amennyiben a kommunikáció formája azt lehetővé teszi – annak hivatalos grafikai logóját. A logó letölthető a következő oldalról: xxx.xxxxx.xxx.xx. 2. Az Ösztöndíjas jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy a) a Kutatási tervben vállaltakat teljesíti (Pályázati Kiírásban meghatározott kötelező vállalások, szabadon választott vállalások); b) a jogosulatlanul igénybe vett ösztöndíj összegét visszafizeti; c) amennyiben a jelen szerződés létrejöttét követően az Ösztöndíjas bármely adatában vagy a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos lényeges körülményében (beleértve a Pályázati Kiírásban rögzített kizáró okokat is) változás következik be, azt haladéktalanul, de legkésőbb a tudomására jutástól számított 8 napon belül köteles az Egyetemnek írásban bejelenteni; d) az ösztöndíjra jogosító, a jelen szerződés IV. 4. pontjában részletezettek szerinti aktív, az Egyetemmel fennálló hallgatói/ oktatói, kutatói munkavégzésre irányuló jogviszonyát vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyát az ösztöndíjas jogviszonya időtartama alatt folyamatosan fenntartja.
A szerződés teljesítésének szabályai. 1. Az Ösztöndíjas vállalja, hogy az ösztöndíjas jogviszony fennállása alatt a szerződés tárgyával összefüggésben általa készített és megjelentetett publikáción vagy dokumentumon a) az alábbi (xxxxx://xxx.xxx-xxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxxx-xxxxxxxxx-xxxxxxx oldalról letölthető) logókat és szövegrészt feltünteti: „A Kulturális és Innovációs Minisztérium Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.” Idegen nyelvű publikáción, vagy dokumentumon: „Supported by the University Research Scholarship Program of the Ministry for Culture and Innovation from the source of the National Research, Development and Innovation Fund.” b) amennyiben a logók megjelenítésére a publikáció jellege nem ad lehetőséget, az alábbi szövegrészt feltünteti: „A Kulturális és Innovációs Minisztérium Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.” Idegen nyelvű publikáción, vagy dokumentumon: „Supported by the University Research Scholarship Program of the Ministry for Culture and Innovation from the source of the National Research, Development and Innovation Fund.” 2. Az Ösztöndíjas jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy a. a Kutatási tervben vállaltakat teljesíti (Pályázati Kiírásban meghatározott kötelező vállalások, szabadon választott vállalások); b. a jogosulatlanul igénybe vett ösztöndíj összegét visszafizeti; c. amennyiben a jelen szerződés létrejöttét követően az Ösztöndíjas bármely adatában vagy a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos lényeges körülményében (beleértve a Pályázati Kiírásban rögzített kizáró okokat is) változás következik be, azt haladéktalanul, de legkésőbb a tudomására jutástól számított 8 napon belül köteles az Egyetemnek írásban bejelenteni; d. az ösztöndíjra jogosító, a jelen szerződés IV. 4. pontjában részletezettek szerinti aktív, az Egyetemmel fennálló hallgatói/ oktatói, kutatói munkavégzésre irányuló jogviszonyát vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyát az ösztöndíjas jogviszonya időtartama alatt folyamatosan fenntartja.
A szerződés teljesítésének szabályai. 5.1. Az Ösztöndíjas vállalja, hogy az ösztöndíjas jogviszony fennállása alatt a szerződés tárgyával összefüggésben általa készített és megjelentetett publikáción vagy dokumentumon a) az alábbi logókat és szövegrészt feltünteti: „A Kulturális és Innovációs Minisztérium Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.” Idegen nyelvű publikáción, vagy dokumentumon: „Prepared with the professional support of the Co-operative Doctoral Program of the University Research Scholarship Program of the Ministry of Culture and Innovation financed from the National Research, Development and Innovation Fund.”
A szerződés teljesítésének szabályai. 7.1. Megrendelő köteles megadni a Vállalkozónak a szerződésszerű teljesítéshez szükséges tájékoztatást, iránymutatást, és adhat a megítélése szerint a feladat elvégzéséhez hasznos további felvilágosítást is. 7.2. Felek megállapodnak, hogy Vállalkozó a szerződés szerinti teljesítés megszervezéséről maga köteles gondoskodni, a feladatot saját költségén elvégezni. A tevékenység elvégzésének feltételeit a Vállalkozó úgy köteles megszervezni, hogy biztosítsa a tevékenység biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését. Amennyiben a feladat elvégzéséhez valamilyen anyag szükséges, azt a Vállalkozó köteles beszerezni. 7.3. Vállalkozó a jelen szerződés teljesítése során a Megrendelő utasításai szerint és érdekeinek megfelelően köteles eljárni, eltekintve attól, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát, mivel ilyen esetekben Vállalkozó jogszerűen megtagadhatja az utasítás teljesítését. Megrendelő utasítása kiterjedhet a tevékenység megszervezésére is, azonban nem teheti a teljesítést terhesebbé. Megrendelő részéről utasítási joggal a rendelkezik. 7.4. Ha a Megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a Vállalkozó köteles őt figyelmeztetni. A figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős. Ha azonban a Megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, Vállalkozó a szerződéstől elállhat, illetve a szerződést felmondhatja, vagy a feladatot Megrendelő utasításai szerint, Megrendelő kockázatára elláthatja, kivéve ha az utasítás teljesítését jogszerűen megtagadhatja. 7.5. Vállalkozó köteles biztosítani, hogy a teljesítésben személyesen közreműködő személy a fenti feladatokat a Megrendelő utasításainak megfelelően, megfelelő szakmai ismeretekkel, képzettséggel és gyakorlattal rendelkező személytől elvárható gondossággal végzi. Vállalkozó az általa delegált személy tevékenységéért a fenti zsinórmérték szerint szavatol. Vállalkozó a jelen szerződés aláírásával kijelenti és szavatol, hogy a szerződés tárgyát képező tevékenység végzésére mind ő, mind a teljesítésben közreműködő személyek jogosult, illetve jogosultak. 7.6. Vállalkozó a jelen szerződés szerinti teljesítése során köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, magatartástól és megnyilvánulástól, amely ténylegesen vagy potenciálisan Megrendelő hírnevét csorbítaná, vagy amely Megrendelőre (ideértve a Megrendelő gazdasági érdekeit is) egyébként hátrányos lenne. ...
A szerződés teljesítésének szabályai. 1. Az Ösztöndíjas vállalja, hogy az ösztöndíjas jogviszony fennállása alatt a szerződés tárgyával összefüggésben általa készített és megjelentetett publikáción vagy dokumentumon a) az alábbi logókat és szövegrészt feltünteti: „A … számú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a … [pályázat kódja] pályázati program finanszírozásában valósult meg.” <.. image(A képen szöveg, Betűtípus, embléma, Grafika látható Automatikusan generált leírás) removed ..> Idegen, angol nyelvű publikáción, vagy dokumentumon: „Project no. … has been implemented with the support provided by the Ministry of Culture and Innovation of Hungary from the National Research, Development and Innovation Fund, financed under the [pályázat kódja] funding scheme.”
A szerződés teljesítésének szabályai. 1. Az Ösztöndíjas vállalja, hogy az ösztöndíjas jogviszony fennállása alatt a szerződés tárgyával összefüggésben általa készített és megjelentetett publikáción vagy dokumentumon a) az alábbi (xxx.xxxx.xxx.xx oldalról letölthető) logókat és szövegrészt feltünteti: „A Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-24-... kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.” <.. image(A képen szöveg, Betűtípus, embléma, Grafika látható Automatikusan generált leírás) removed ..> Idegen nyelvű publikáción, vagy dokumentumon: „Supported by the EKÖP-24-… New National Excellence Program of the Ministry for Culture and Innovation from the source of the National Research, Development and Innovation Fund.”
A szerződés teljesítésének szabályai. 3.1. Vállalkozó a 2. pontban, és a szerződés 1. sz mellékletében részletesen meghatározott feladatok ellátása érdekében, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott s az ott leírtakon felül biztosítja jelen szerződés ellátásához szükséges általános infrastruktúrát (különösen számítógép, telefon, mobiltelefon, fénymásolás, szövegszerkesztés, postai kézbesítés), amelyért őt a vállalkozási díjon túl költségtérítés nem illeti meg. 3.2. A Vállalkozó jelen szerződés időtartama alatt köteles folyamatos kapcsolatot tartani, és szakmai kérdésekben egyeztetni a Megrendelő által kijelölt kapcsolattartóval. 3.3. A Vállalkozó a megjelölt kapcsolattartó felügyeletével köteles a feladatait ellátni.

Related to A szerződés teljesítésének szabályai

  • A szerződés teljesítése 7.1. A munkaterület átadásának határideje a szerződéskötést követő 8 nap (ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, akkor legkésőbb azt követő munkanap). Megrendelő a hatósági bejelentéseket a szerződéskötést követő első munkanapig teljesíti. 7.2. Megrendelő a munkaterület átadásával egyidejűleg a víz és elektromos energia lehetséges csatlakozási pontok helyét bemutathatja. 7.3. Szerződő felek a Vállalkozó teljesítési határidejét a fentiekben megjelölt határidők betartásában jelölik meg. A Megrendelő kötbérigénye a fenti határidők alapulvételével az esetben áll fent, ha a Vállalkozó nem szerződésszerűen teljesít. Amennyiben a Vállalkozó késedelméből eredően Megrendelőnek harmadik féllel szemben, így elsősorban támogatást nyújtó szervezettel szemben kártérítési és/vagy kötbérfizetési és/vagy támogatás visszafizetési kötelezettsége merül fel, úgy a Vállalkozó köteles a Megrendelő által fizetendő kártérítést és/vagy kötbért és/vagy egyéb fizetési kötelezettségének megfelelő összeget a Megrendelőnek azonnal, de legkésőbb annak felmerülését követő harminc (30) napon belül a Megrendelőnek megtéríteni. Megrendelő ezen összegeket jogosult a vállalkozói díjba beszámítás útján érvényesíteni, vagy bármely biztosítékból érvényesíteni. 7.4. A Vállalkozó az elvállalt munkákat a hatályos jogszabályok, hatósági előírások, kötelező szabványok, műszaki normatívák betartásával I. osztályú minőségben, hiba és hiánymentesen köteles teljesíteni, amelyek együttesen feltételei a szerződésszerű teljesítésnek. Vállalkozó kötelessége az ÉME-ek, Műszaki Irányelvek, Technológiai Utasítások, Műszaki Feltételek, Alkalmazási Útmutatók előírásainak betartása. Szerződő felek kifejezetten rögzítik, hogy kizárólag az I. osztályú kivitelezés, továbbá hiba és hiánymentes teljesítés együttesen feltételei minősülnek a szerződésszerű teljesítésnek. A jelen szerződésben meghatározott vállalkozási díj I. osztályú anyagokra és I. osztályú minőségben elvégzett munkára vonatkozik. Azon munkanemekre, amelyekre I. osztályú minőségre vonatkozó előírás nincsen, vagy az nem egyértelmű, ott a Vállalkozó köteles a minőségi követelményeket előzetesen a Megrendelővel egyeztetni. A Megrendelő saját döntése szerint, ha a minőségében kifogásolt munkarész javítása aránytalan a hiba mértékéhez képest, élhet árcsökkentés eszközével is, de saját döntése szerint ragaszkodhat a teljes értékű javításhoz is. 7.5. A Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó akkor teljesít, amikor az építési és szerelési Munkákat kompletten befejezi, és azokat átadja a Megrendelőnek. A leszállított anyagok, áruk, berendezések és egyéb eszközök, amíg azok nem kerülnek beépítésre (továbbá beszabályozásra és próbaüzemre) és Megrendelő által átvételre, semmilyen formában sem tekinthetők teljesítésnek. Így a szerződés szerinti kötbérterhes végteljesítés feltétele a műszaki átadás-átvétel sikeres befejezése. (A végteljesítés vonatkozásában Megrendelő különösen felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy nem elegendő sem a készre jelentés, sem a műszaki átadás-átvétel megkezdése!) 7.6. Felek az egyes szakaszok teljesítési időpontjának a műszaki ellenőr által, a Részletes pénzügyi és műszaki ütemtervben meghatározott teljesítési kötelezettségek igazolását tekintik. 7.7. Felek a szerződés szerinti teljes körű teljesítés időpontjának a lezárt műszaki átadás-átvételt tekintik, melynek része a Megrendelő képviselője által elfogadott átadási dokumentáció. 7.8. A Vállalkozó köteles a tervdokumentáció egy példányát késedelem nélkül és folyamatosan javítani a munkák kivitelezése során foganatosított módosítások szerint. 7.9. A Megvalósulási tervrajzokat világos és jól áttekinthető, a Megrendelővel előzetesen egyeztetett, nyomtatott és digitális formában kell szolgáltatnia a Vállalkozónak a készre jelentés időpontjában 2 nyomtatott példányban a változások piros színű feltüntetésével, majd a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásig kijavítva, továbbá dwg kiterjesztésű, továbbszerkeszthető és pdf digitális formában is átadni. A megvalósulási terveket tervlaponként az aláírásával hitelesíti a Vállalkozó képviselője és szakági rendnek megfelelő Felelős Műszaki Vezető is. 7.10. A Vállalkozó a megvalósulási dokumentáció részeként köteles átadni az üzemeltetési és karbantartási kézikönyveket 2 példányban. Ezek olyan mélységben készüljenek a Mérnök közreműködésével, hogy részletességük folytán a Megrendelő, illetve az érintett üzemeltető képes legyen üzemeltetni, karbantartani, beszabályozni és kijavítani annak bármely részét. A kézikönyveket a Vállalkozó köteles előzetesen egyeztetni a Megrendelővel, hatósági előírás esetén az illetékes szakhatóságokkal is. A munkákat nem lehet átadás-átvétel céljára előkészítettnek tekinteni mindaddig, amíg ezeket a kézikönyveket és terveket a Megrendelőnek át nem adták. Vállalkozó feladata az átadási dokumentáció részeként elkészíteni a jogszabályban meghatározottak szerint az építmény feltüntetési vázrajzot, valamint energetikai tanúsítást is. 7.11. Az átadás-átvételi eljárás során a Vállalkozó köteles a Megrendelő részére átadni a beépített anyagok, szerkezetek, műszaki berendezések megfelelőségi igazolásait (garancialeveleket, minőségi tanúsítványokat, stb.), valamint mindennemű olyan dokumentumot, amely a használatbavételi engedély kiadásához szükséges. A munkák műszaki átvétele csak a megvalósítási tervdokumentáció és a használatbavételi engedély kiadásához szükséges dokumentumok teljes körű átadása után fejeződhet be. A Vállalkozó által átadott dokumentumok ellenőrzését a Megrendelő köteles tíz (10) napon belül elvégezni és esetleges észrevételeit megtenni. 7.12. A határidők teljesítését, valamint az elvégzett munkák átvételét Vállalkozónak kell kezdeményeznie az átadás napjának megjelölésével, a Megrendelőnek írt előértesítéssel küldött készre-jelentéssel. 7.13. A Vállalkozó jogosult a rögzített határidők előtt is teljesíteni. 7.14. A kivitelezés befejezésekor a felek átadás-átvételi eljárást folytatnak le. Az épület átadás-átvételének időpontjáról a Vállalkozó legalább 15 nappal korábban köteles a Megrendelőt értesíteni (készrejelentés). 7.15. Az átadás-átvétel eljárást megelőzően az üzemi próbákat el kell végezni. Az üzemi próbák előtt meg kell győződni arról, hogy minden kialakított rendszer üzemi próbára alkalmas-e. Az erre vonatkozó nyilatkozatokat és jegyzőkönyveket a Megrendelő megbízottjának be kell mutatni. Az üzemi próba csak a Megrendelő megbízottjának írásos hozzájárulásával kezdődhet. A sikeres üzemi próba az átadás-átvételi eljárás megkezdésének feltétele. 7.16. Az átadás-átvétel eredményéről a felek jegyzőkönyvet vesznek fel. Ebben rögzítik a teljesítés megrendelő általi megvizsgálása alapján felfedezett mennyiségi hiányokat és minőségi hibákat, ezek összértékét, valamint a Megrendelő által érvényesíteni kívánt szavatossági igényeket (pl. hiánypótlási, illetve kijavítási határidők, igényelt díjleszállitás összege). A jegyzőkönyvben feltüntetett hibák tekintetében a szavatossági jogok érvényesítésére az elévülési idő az átadás-átvétel befejezésének napján kezdődik. 7.17. A Megrendelő nem tagadhatja meg az átvételt az épület olyan jelentéktelen hibái, hiányosságai miatt, amelyek a rendeltetésszerű használatot nem akadályozzák. Az elkészült munka rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát a műszaki ellenőr határozza meg. 7.18. A Megrendelő a kivitelezési munkák átadás-átvételi eljárásának lezárásakor a rendeltetésszerű használatot nem akadályozó fennmaradt hibák, hiányok kijavításához, illetve pótlásához 15 napos póthatáridőt tűz ki, amely utána a fennmaradt szakszerűen ki nem javított hiba-hiány értékét a Megrendelő a jótállási biztosítékból érvényesíti. 7.19. A végszámla a Megrendelő által aláírt átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján kiállított, a szerződés teljesítését igazoló jegyzőkönyv eredeti aláírású példányának csatolásával nyújtható be. 7.20. Az átvétel jogszerű megtagadása esetén a Megrendelő póthatáridőt tűz ki. A póthatáridő kitűzése nem jelenti azt, hogy megrendelő a szerződéstől ne állhatna el, illetve nem mentesíti vállalkozót a szerződésszegés jogkövetkezményei alól. 7.21. A Felek a műszaki átadás-átvételtől számított egy éven belül utó-felülvizsgálati eljárást folytatnak le. Az utó-felülvizsgálati eljárást a Megrendelő készíti elő, kitűzi annak időpontját és meghívja arra a Vállalkozót, valamint az építési munkával érintett egyéb szervezeteket. A meghívót az eljárás megkezdésének napját megelőzően 5 nappal kell megküldeni, mellékelve ahhoz a Megrendelő által összeállított hibajegyzéket is. A Megrendelő az eljárásról a meghívottak jelenlétében jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni résztvevőknek a hibákkal, hiányokkal kapcsolatos nyilatkozatát és a Vállalkozó által elismert hibák kijavítására, illetve hiányok pótlására vállalt határidőt. Az utó-felülvizsgálat során észlelt és jegyzőkönyvezett hiányok pótlására, hibák kijavítására a Vállalkozó legkésőbb 30 napon belül köteles, kivéve ha az műszakilag nem lehetséges, de ez esetben a pótlást, javítást 15 napon belül meg kell kezdenie. Amennyiben a hiányok, hibák kezelésének módja a felek között nem egyértelmű, a Megrendelő részletes javítási technológiai leírás és/vagy terv jóváhagyásra való benyújtására kötelezheti a Vállalkozót, erre vonatkozó határidő (általánosan 8 nap) kitűzésével, ami a javítási határidőt nem hosszabbítja meg. 7.22. A Megrendelő érvényesen és szabályosan kezdeményezhet jótállási körbe tartozó javítást előzetesen meghirdetett közös bejárás nélkül a hiba részletes leírását tartalmazó levél útján is. Ekkor a javítási határidő az értesítéstől számítandó.

  • A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni az Előfizetőnek, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem így tudja értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben az értesítést a Szolgáltató az Eht. 144.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott egyéb módon is teljesítheti. A felmondásnak tartalmaznia kell: a) a felmondás indokát,

  • VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ-E ALVÁLLALKOZÓK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen jelölje meg a szerződésnek harmadik felek részére valószínűleg alvállalkozásba adandó értékét vagy az ilyen munkák arányát Nem ismert

  • A szolgáltatás teljesítése Teljes kár esetén Részleges kár esetén

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. 2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy internet hozzáférési szolgáltatást nyújt. 2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat. 2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.

  • A szolgáltatás teljesítésének feltételei A biztosítási eseményt a bekövetkeztétől számított 8 napon belül írásban be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a be- jelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését, bele- értve a biztosított orvosi vizsgálatát is, amely elvégzéséhez a biztosító orvosszakértőt is kijelölhet.

  • A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét

  • Szakasz a Szerződés Teljesítése V.1 A szerződést kötő fél (felek) V.1.1) A szerződést kötő fél (felek) 1

  • A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei 3.1. A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld. Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik konkrét megrendelés, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. 3.2. A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül. 3.3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű. 3.4. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól. 3.5. Ha a Xxxxxx a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni. 3.6. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Xxxxxx által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését. 3.7. A szállás-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a szoba elfoglalása előtt igazolják. A szállodában bejelentés nélkül senki sem lakhat. 3.8. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Xxxxx által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.

  • A Szolgáltató adatkezelésének szabályai 5.1. A Szolgáltatót a tudomására jutott személyes adatokkal kapcsolatosan titoktartási kötelezettség terheli, azok megismerését harmadik személy részére csak az érvényes jogszabályokban és jelen Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzatban meghatározottak szerint teheti lehetővé. 5.2. A titoktartási kötelezettség a Szolgáltató alkalmazottját, tagját, megbízottját a Szolgáltatóval azonos módon terheli és megszegéséért a jogszabályok szerinti felelősséggel tartozik. A titoktartási kötelezettség az alkalmazottat a munkaviszony, a tagot a tagsági viszony, a megbízottat a megbízási jogviszony után is terheli.