A szerződés tárgya és időtartama mintaszakaszok

A szerződés tárgya és időtartama. Eladó vállalja, hogy a szerződés időtartama alatt a Vevő földgázszükségletét az 1. sz. mellékletben rögzített összes fogyasztási helye vonatkozásában teljes ellátás alapú szerződés keretében biztosítja a Vevő menetrendadási kötelezettsége nélkül. Az Eladó ennek keretében köteles a Vevő ellátásához szükséges földgázmennyiséget beszerezni, annak felhasználási helyekre való eljuttatásához szükséges kapacitásokat lekötni és a jelen szerződésben meghatározott mennyiséget a Vevő részére értékesíteni. Az Eladó köteles biztosítani Xxxx számára a földgázrendszer használatát is biztosító földgázellátást a Vevő fogyasztási helyeinek vonatkozásában. Az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 29/A.§-ában előírt forrástervet a Vevőre kiterjedően elkészíti. Az Eladó köteles gondoskodni továbbá a szolgáltatóváltás miatt szükséges óraleolvasás(ok) elégzéséről. Eladó kijelenti, hogy érvényes, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vagy jogelődje által kiadott földgáz-kereskedelmi engedéllyel rendelkezik és jogosult 20m3/h feletti fogyasztók ellátására, melynek száma: ……... A szerződés érvényességi ideje alatt Xxxxx köteles a tőle elvárható szakértelemmel mindent elkövetni Vevő szerződésből eredő érdekeinek védelmében. Amennyiben bebizonyosodik, hogy gondatlanul, hanyag módon járt el, az ebből eredő károk megtérítésére köteles.
A szerződés tárgya és időtartama. 3.1. Jelen Szerződés teljes körűen tartalmazza a Felek közötti földgáz átadás-átvétel részletes szabályait. Az Eladó jelen Szerződés alapján kötelezettséget vállal a Szerződésben meghatározott mennyiségű és minőségű földgáz eladására a Vevő részére, a Vevő által megadott ütemezés szerint a Szerződés 2. sz. mellékletében részletezett átadás-átvételi pontokon. Az Eladó minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a rendszerüzemeltetők a Szerződés szerinti földgázszállítást befogadják, jóváhagyják, illetve teljesítsék. Vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a teljes gázigény szükségletét az Eladótól szerzi be jelen szerződés időtartama alatt a 2. sz. mellékletben szereplő telephelyek vonatkozásában. A Vevő az őt megillető a szerződés teljesítéséhez szükséges szállítói, tárolói és elosztói kapacitás gazdálkodás jogát átengedi az Eladónak, aki azt közvetített szolgáltatásként teljesíti a Vevőnek. Amennyiben Vevő a jelen szerződés 4. pontjában meghatározott szerződött mennyiség leszállításához szükséges 1. és 2. sz. mellékletben részletezett teljes kapacitással nem rendelkezik és annak átadását nem tudja Eladó részére teljes körűen biztosítani, úgy a szerződés nem lép hatályba. A Vevő az ÜKSZ-ben előírt – és a Szerződés 2. sz. mellékletében részletezett – adatszolgáltatásokat folyamatosan és a 2. sz. mellékletben meghatározott időben teljesíti az Eladó felé a Szerződésben rögzített igények kiszolgálásához szükséges kapacitások biztosítása érdekében. A Vevő a Szerződés szerinti földgáz mennyiséget az Eladótól átveszi és annak árát a Szerződésben foglaltaknak megfelelően az Eladó számára megfizeti. Az Eladó vállalja, hogy a szerződés hatályba lépésétől kezdődően a Vevő számára az ÜKSZ-ben előírt – és az ajánlat 7. pontjában részletezett – adatszolgáltatásokat nominálási opció keretében átvállalja a Vevőtől. 3.2. A szerződés 2011. július 01-jén 6:00 órakor lép hatályba. A szerződés 2012. július 01-jén 06:00 óráig tartó meghatározott időtartamra szól. 3.3. A szerződés meghosszabbítását a Felek legkésőbb a szerződés lejártát 3 hónappal megelőzően kezdeményezhetik a következő gázévre.
A szerződés tárgya és időtartama. 2.1./ A felek megállapodnak, hogy a biztosító a biztosított részére a tulajdonában álló haszonállat állományt érintő kockázatokra kiterjedő biztosítási szolgáltatást nyújt az 1.1./ pontban meghatározott közbeszerzési eljárás dokumentumainak műszaki leírás című részében részletesen meghatározott tartalmi követelményeknek megfelelően. A biztosítási szolgáltatás kialakítása keretjellegű. A kockázatviselés kezdetén a biztosított tulajdonában lévő induló állományt a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák (adatközlő). A futamidő során, várhatóan bevonásra kerülő fajok/egyedek listáját szintén a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák (adatközlő). A futamidő alatt az jelenlegi biztosítási összeghez képest +100% változás (opció) lehetséges. Biztosított jelen szerződés aláírásával véglegesen és visszavonhatatlanul lemond minden olyan igényéről, amely az opciós mennyiség teljes vagy részleges igénybevételének elmaradásából ered. 2.2./ A biztosító a jelen szerződés aláírásával vállalja, hogy a biztosított által igényelt, a jelen szerződés 2.1./ pontja szerinti biztosítási szolgáltatást a jelen szerződésben és az 1.1./ pontban foglalt közbeszerzési eljárás dokumentációjában és a megtett ajánlatában foglaltak szerint teljesíti. 2.3./ A szerződő felek a jelen szerződést határozott időtartamra, azaz 2017. 09. 01. 00:00 órától - 2020. 07. 31. 24:00 óráig terjedően kötik meg. A felek kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben a közbeszerzési eljárás 2017. szeptember 1. napjárt követően zárul, a szerződés hatályba lépésének időpontja a szerződés megkötését követő hónap 1. napjának 00:00 órája. 2.4./ A kockázatviselés időtartamára, a fedezetbe vonásra, illetve abból való törlése, valamint a biztosítási évfordulóra, fedezetre irányadó szabályokat a jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képező közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás című fejezete tartalmazza. 2.5./ A felek rögzítik, hogy a biztosító a jelen szerződés tárgyát képező mezőgazdasági növénybiztosításról kiállított biztosítási kötvényt a szerződés hatályba lépésekor köteles a biztosított rendelkezésre bocsátani. 2.6./ A felek rögzítik, hogy a biztosító Általános Szerződési Feltételeit kizárólag a jelen szerződésben nem szabályozott rendelkezések esetén tekintik irányadónak, de csak abban az esetben, amennyiben azok nem ellentétesek a jelen szerződésben foglaltakkal.
A szerződés tárgya és időtartama. 2.1. Felhasználó megbízza a Távhőszolgáltatót a Felhasználási hely hőenergiával való ellátásával a Szerződés 3. számú mellékletét képező Ajánlattételi felhívásban, dokumentációban és a vonatkozó jogszabályokban foglalt rendelkezések, valamint a jelen Szerződésben rögzített rendelkezések figyelembevételével. 2.2. A Távhőszolgáltató részletes feladatait az Ajánlattételi felhívás és dokumentáció, valamint a jelen Szerződés és annak vonatkozó mellékletei rögzítik. 2.3. Jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírásának napján lép hatályba a 4.7. pontban meghatározott időpont figyelembevételével. Felek a jelen Szerződést a Felhasználási hely távhőszolgáltatásba történő belépésétől (rendelkezésre állás időpontjaitól) számított 60 (hatvan) hónapos határozott időre kötik meg.
A szerződés tárgya és időtartama. 1.1. Felek megállapodnak, hogy a Magyar Állam tulajdonában és Használatba adó vagyonkezelésében lévő, természetben a 1121 Budapest, Szanatórium u. 19. szám alatt található házas-ingatlan főépületében lévő földszint 5. sz. 37,36 nm alapterületű rendelőhelyiségét (Bérlemény) Használatba adó használatba adja, Használó pedig megtekintett állapotban, bútorozottan, időbeni osztott használat mellett …. tevékenység (…) végzése céljából használatba veszi. 1.2. Felek megállapodnak, hogy a Használó az alábbi idősávokban kizárólagosan jogosult a bérlemény használatára: - Használó tudomással bír arról és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a fent rögzített idősávon túl más, harmadik személy is jogosult a bérleményt használni. Használó kifejezetten tudomásul veszi, hogy az általa nem használt időszakban a bérleményben elhelyezett értéktárgyaiért Használatba adó felelősséget nem vállal, azok elzárása, őrzése Használó feladata és kötelezettsége. 1.3. Jelen szerződés 2018.05.15. napján lép hatályba határozatlan időtartamra szól.
A szerződés tárgya és időtartama. 1. Szolgáltató vállalja az általa működtetett inert lerakóban, az üzemeltetésére vonatkozó engedélyében szereplő, meghatározott fajtájú és HAK kódú hulladékokat(inert hulladékokat) a Megrendelőtől átveszi, kezeli. 2. A szerződés határozott időtartamú, jelen szerződés aláírásának napjától
A szerződés tárgya és időtartama. 2.1. Bérbeadó bérbe adja, Bérlő bérbe veszi az ingatlan-nyilvántartásban ……………………… helyrajzi szám alatt felvett, természetben a(z) ……………….. …………………. m2 alapterületű ingatlant / ingatlanrészt (a továbbiakban: Bérlemény) büfé céljából. A Bérlemény alaprajza jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi. 2.2. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy jelen szerződés mindkét fél általi aláírásának napján lép hatályba és határozott / határozatlan időtartamra4 kerül megkötésre, azzal, hogy amennyiben a szerződés aláírására nem egy időben és helyen kerül sor, a hatálybalépés időpontja az utolsó fél általi aláírás napja. 2.3. Bérlő a Bérleményt megtekintett és megismert állapotban veszi birtokba. Bérbeadó szavatol azért, hogy a Bérlemény bérbeadásának semmilyen jogi, illetve természetbeni akadálya nincs. E körben Xxxxxxxxx szavatosság terheli különösen arra nézve, hogy a Bérleményen harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, amely a bérleti jogviszony létesítését, illetve annak fennállását – a szerződés teljes időtartama alatt – akadályozná, avagy ellehetetlenítené. 2.4. A Bérlő a Bérleményt kizárólag a jelen szerződésben meghatározott célra használhatja a tevékenységre vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartása mellett. A Bérlő a tevékenysége folytatásához esetlegesen szükséges hatósági engedélyek beszerzéséről maga gondoskodik. A tevékenység végzéséből eredő esetleges károkért a Bérbeadó semmilyen címen felelősséget nem vállal, tekintettel arra, hogy Bérlő a Bérleményben kifejtett tevékenységet önállóan, saját nevében és felelősségére valósítja meg. 2.5. Szerződő felek rögzítik, hogy a jelen bérleti szerződés tárgyát képező bérbeadáshoz az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése alapján tanúsítvány készítésére nincs szükség / van szükség. Az energetikai tanúsítvány jelen szerződés elválaszthatatlan …... mellékletét képezi. A tanúsítvány azonosító kódja: 5
A szerződés tárgya és időtartama. A szerződés tárgya az 2483 Gárdony, Xxxx Xxxxxx u. 8. szám alatti ingatlanban lévő irodahelyiségek és teakonyha termékek szállítására és helyszínen történő beszerelésére vonatkozik. A szerződés az aláírás napján lép hatályba és a hibátlan teljesítést igazoló átadás- átvételi jkv. kiállításával fejeződik be.
A szerződés tárgya és időtartama. 2.1. Jelen Szerződés teljes körűen tartalmazza a FELEK közötti földgáz átadás-átvétel részletes szabályait. Az ELADÓ jelen Szerződés alapján kötelezettséget vállal a Szerződésben meghatározott mennyiségű és minőségű földgáz eladására a VEVŐ részére, a VEVŐ által megadott ütemezés szerint a Szerződés 1. sz. mellékletében részletezett átadás-átvételi pontokon. Az ELADÓ minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a Rendszerirányító, a Szállító és az Elosztó engedélyesek a Szerződés szerinti földgázszállítást befogadják, jóváhagyják, illetve teljesítsék. VEVŐ kötelezettséget vállal arra, hogy a teljes gázigény szükségletét az ELADÓTÓL szerzi be jelen Szerződés időtartama alatt a 1. sz. mellékletben szereplő telephelyek vonatkozásában. A VEVŐ a Szerződés teljesítéséhez szükséges őt megillető szállítói, tárolói és elosztói kapacitás gazdálkodás jogát átengedi az ELADÓNAK, aki azt közvetített szolgáltatásként teljesíti a VEVŐNEK. A Felek megállapodnak abban, hogy az ELADÓ a nominálási kötelezettséget átvállalja a VEVŐTŐL. A VEVŐ a Szerződés szerinti földgáz mennyiséget az ELADÓTÓL átveszi és annak Szerződés szerinti díját az ELADÓ számára megfizeti. 2.2. A Szerződés az aláírás napján lép hatályba. A földgázszállítás megkezdésének az időpontja 2012. 09. 01. 06:00 óra. A Szerződés 2013. július 1-én 06:00 óráig tartó határozott időtartamra szól. Az ELADÓ kötelezettséget vállal arra, hogy a VEVŐNEK opciót biztosít a jelen Szerződésben foglalt gázellátási kötelezettség vállalására vonatkozólag további 2 (kettő) hónap időtartamra, amennyiben a VEVŐ erre vonatkozóan a Szerződés hatályának megszűnése előtt legkésőbb 30 nappal, írásban, egyoldalú jognyilatkozatot tesz.
A szerződés tárgya és időtartama. Felek megállapodnak, hogy Megbízott a jelen szerződés aláírása alapján a 2020. évben saját szervezésében a jelen szerződés 1. számú mellékletében részletesen leírt képzési tartalommal és időrendben minimum 15 - maximum 200 fő részvételével megtartott ún. PJA Marketing Megvalósító Klub online üzleti tréning még 2020. évben, összesen 4 (négy) hónapos időtartam során hátralévő alkalmain (a továbbiakban: Program) történő részvétel, valamint a Programon alkalmazott előkészületi és után-követési anyagok résztvevők számára létrehozott online oktatási felületen keresztül történő elérésének lehetőségét biztosítja a Megbízó által kijelölt egy személy részére. A Program az 1. számú mellékletben részletesen leírtak szerint tartalmazza a vezető tréner, illetve a további trénerek (mentorok) által 2 óra időtartamban webinar formájában és 2 hetente 2 óra online mastermind keretében megtartott online-távolsági képzési alkalmakon történő részvétel lehetőségét. A Program tartalmazza továbbá a „10xMarketing Formula”, valamint a Megbízott vezető trénere által szerkesztett „PJA vevőszerző marketing kulisszatitkai” online oktatási portálokhoz történő hozzáférést.