A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő köteles szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a közlési kötelezettségének ele- get tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződő köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban bejelenteni. A vagyontárgyak megkerüléséről a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek a biztosí- tottat terhelik. A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- dése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változás.
Appears in 3 contracts
Samples: Groupama Casco Insurance Terms, Groupama Casco Insurance Terms, Groupama Casco Insurance Terms
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő fél köteles szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából szempont- jából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a fél közlési kötelezettségének ele- get eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő fél köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban írásban bejelenteni. A vagyontárgyak megkerüléséről a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek a biztosí- tottat terhelik. A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- dése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítésekészítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változás.
Appears in 2 contracts
Samples: Flotta Casco Biztosítási Szerződés, Flotta Casco Biztosítási Szerződés
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából szempontjá- ból lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert is- mert, vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a fél közlési kötelezettségének ele- get eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti jelen- ti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő fél köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződőnek és biztosítottnak 15 napon belül be kell jelentenie, ha más biztosítóval olyan biztosítási eseményekre is szóló felelős- ségbiztosítási szerződést kötött, amelyre e szabályzat alapján a biz- tosító kockázatviselése kiterjed. Ha a szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekö- vetkezéséig, vagy a biztosított belépéséig, a szerződő fél a hozzá in- tézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változások- ról a biztosítottat köteles tájékoztatni. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban írásban bejelenteni. A vagyontárgyak megkerüléséről Xxxxx feltétel vonatkozásában lényeges körülménynek tekinthető: – ha a biztosítottnak a vagyontárgy megóvásához fűződő érdeke (biztosí- tási érdek) megszűnt; – ha legalább 100 000 Ft értékű vagyonérték változás történt, ami a biz- tosítási szerződésben szereplő biztosítási összeg módosítását indokolja; – ha a biztosítási szerződésben biztosított vagyontárgyakra a szerződő to- vábbi biztosítást kötött más biztosítónál; – a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni vagyontárgyakat terhelő bármilyen zálogjog keletkezése, a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek jogosult megjelölésével; – a biztosí- tottat terhelikbiztosított vagyontárgyak bérbeadása, lízingbe adása; – ha a kockázati körülményekben lényeges módosulás történt; – a biztosított vagyont érintő csődeljárás vagy felszámolási eljárás megin- dítását; – a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a jármű azon adatainak a megváltozását, amelyek a kötvényen vagy az ajánlaton szerepelnek. A közlésre és vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli meg- sértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő felet és fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményrebiztosító a szerződéskötéskor ismerte, amelyet bármelyikük elmulasztott vagy az nem ha- tott közre a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellettbiztosítási esemény bekövetkeztében. Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlésre közlési vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a szerződő és biztosító a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni köz- lésre vagy a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsérté- sére a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként többi vagyontárgy vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- dése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változásszemély esetén nem hivatkozhat.
Appears in 1 contract
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő fél köteles szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából szempont- jából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a fél közlési kötelezettségének ele- get eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti je- lenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő fél köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban írásban bejelenteni. A vagyontárgyak megkerüléséről a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek a biztosí- tottat terhelik. A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- désemegkezdése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változás.
Appears in 1 contract
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő fél köteles szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából szempont- jából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a fél közlési kötelezettségének ele- get eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő fél köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban írásban bejelenteni. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség meg- sértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem ha- tott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. Amennyiben a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonat- kozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsérté- se ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség meg- sértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. A vagyontárgyak megkerüléséről a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek a biztosí- tottat terhelik. A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- désemegkezdése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változás.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő köteles szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a közlési kötelezettségének ele- get eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződő köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban bejelenteni. A vagyontárgyak megkerüléséről a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek a biztosí- tottat terhelik. A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- dése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változás.
Appears in 1 contract
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő fél köteles szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából szempont- jából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a fél közlési kötelezettségének ele- get eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő fél köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban írásban bejelenteni. A vagyontárgyak megkerüléséről a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek a biztosí- tottat terhelik. A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- désemegkezdése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változás.
Appears in 1 contract
Samples: Flotta Casco Biztosítási Szerződés
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő köteles szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a közlési kötelezettségének ele- get eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződő köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban bejelenteni. A vagyontárgyak megkerüléséről a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek a biztosí- tottat terhelik. A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- désemegkezdése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változás.
Appears in 1 contract
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából szempontjá- ból lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert is- mert, vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a fél közlési kötelezettségének ele- get eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő fél köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződőnek és biztosítottnak 15 napon belül be kell jelentenie, ha más biztosítóval olyan biztosítási eseményekre is szóló felelős- ségbiztosítási szerződést kötött, amelyre e szabályzat alapján a biz- tosító kockázatviselése kiterjed. Ha a szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekö- vetkezéséig, vagy a biztosított belépéséig, a szerződő fél a hozzá in- tézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változások- ról a biztosítottat köteles tájékoztatni. A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban írásban bejelenteni. A vagyontárgyak megkerüléséről Xxxxx feltétel vonatkozásában lényeges körülménynek tekinthető: – ha a biztosítottnak a vagyontárgy megóvásához fűződő érdeke (biztosí- tási érdek) megszűnt; – ha legalább 100 000 Ft értékű vagyonérték változás történt, ami a biz- tosítási szerződésben szereplő biztosítási összeg módosítását indokolja; – ha a biztosítási szerződésben biztosított vagyontárgyakra a szerződő to- vábbi biztosítást kötött más biztosítónál; – a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni vagyontárgyakat terhelő bármilyen zálogjog keletkezése, a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek jogosult megjelölésével; – a biztosí- tottat terhelikbiztosított vagyontárgyak bérbeadása, lízingbe adása; – ha a kockázati körülményekben lényeges módosulás történt; – a biztosított vagyont érintő csődeljárás vagy felszámolási eljárás megin- dítását; – a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a jármű azon adatainak a megváltozását, amelyek a kötvényen vagy az ajánlaton szerepelnek. A közlésre és vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli meg- sértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő felet és fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményrebiztosító a szerződéskötéskor ismerte, amelyet bármelyikük elmulasztott vagy az nem ha- tott közre a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellettbiztosítási esemény bekövetkeztében. Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlésre közlési vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a szerződő és biztosító a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni köz- lésre vagy a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsérté- sére a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként többi vagyontárgy vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- dése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változásszemély esetén nem hivatkozhat.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement