Common use of A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége Clause in Contracts

A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. III.2.1. A szerződő és a biztosított köteles közlési és változásbejelen- tési kötelezettségének eleget tenni. A közlésre és a változás bejelentésére vonatkozó kötelezettség egyaránt terheli a szerző- dőt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülmény- re, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. III.2.2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biz- tosított köteles a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítás elvállalása, módosítása, valamint a szolgál- tatási igény elbírálása szempontjából lényeges, és amelyeket ismert vagy ismernie kellett. Ez a kötelezettség a szerződés létrejöttekor és a szerződés tartama alatt mindvégig fennáll. A biztosító kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal a felek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. III.2.3. A biztosító a biztosított/biztosítottak hozzájárulása alapján a kö- zölt adatokat ellenőrizheti, és e célból a biztosított egészségi ál- lapotára, tevékenységére, életkörülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, orvosi, egészségi vizsgálatot írhat elő. III.2.4. Az orvosi, egészségi vizsgálat elvégzése a szerződőt és a bizto- sítottat közlési kötelezettségük alól nem mentesíti. III.2.5. Egy szerződésen belül a különböző biztosítotti csoportok meghatározása egymástól eltérhet. Ennek módjától függően szerződő köteles az egyes biztosítotti csoportok esetében a biz- tosítottakra vonatkozó alábbi adatokat ajánlattételkor megadni: a) létszám szerint meghatározott biztosítotti csoportok ese- tében a csoportba tartozó biztosítottak létszámát és sport- tevékenységét, b) név szerint meghatározott, egészségi kockázatelbírálás alá nem eső biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységét, c) egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint megha- tározott biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységét, valamint szerződő köteles beszerezni a biztosítottak biztosítotti és egészségi nyilatko- zatait. III.2.6. A biztosító kérésére a szerződő köteles a létszám szerint megha- tározott biztosítotti csoport névsorát a tartamon belül bármikor írásban megadni. III.2.7. A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerző- dő és a biztosított köteles a szerződés illetve a biztosítotti jogvi- szony tartama alatt 5 munkanapon belül írásban bejelenteni az ajánlaton, a biztosítotti nyilatkozaton közölt, illetve a szerződés- ben szereplő lényeges körülmények megváltozását. III.2.8. Ha a név szerint meghatározott biztosítotti csoportban vagy az egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint meghatározott biztosítotti csoportban a biztosított (biztosítottak) személye vál- tozik, akkor a szerződő köteles az új belépő biztosított, illetve a kilépő biztosított (biztosítottak) III.2.5. pontban meghatározott adatait a változás időpontjától számított 5 munkanapon belül a biztosítónak írásban teljesíteni. III.2.9. Ha a létszám szerint meghatározott biztosítotti csoport létszáma – a biztosító részére utoljára írásban teljesített létszámhoz ké- pest – 10%-nál nagyobb mértékben változik, akkor a szerződő köteles a biztosítónak írásban 5 munkanapon belül a következő adatokat megadni: a) a biztosítotti csoport sorszáma és neve, b) a 10%-ot meghaladó változás időpontja, c) a változás időpontjában a módosult biztosítotti létszám.

Appears in 2 contracts

Samples: Kollektív Sportolói Biztosítás, Kollektív Sportolói Biztosítás

A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. III.2.1. A szerződő és a biztosított köteles közlési és változásbejelen- tési változásbejelentési kötelezettségének eleget tenni. A közlésre és a változás bejelentésére vonatkozó kötelezettség egyaránt terheli a szerző- dőt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülmény- re, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. III.2.2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biz- tosított köteles a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítás elvállalása, módosítása, valamint a szolgál- tatási igény elbírálása szempontjából lényeges, és amelyeket ismert vagy ismernie kellett. Ez a kötelezettség a szerződés létrejöttekor és a szerződés tartama alatt mindvégig fennáll. A biztosító kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal a felek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. III.2.3. A biztosító a biztosított/biztosítottak hozzájárulása alapján a kö- zölt közölt adatokat ellenőrizheti, és e célból a biztosított egészségi ál- lapotáraállapotára, tevékenységérefoglalkozására, életkörülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, orvosi, egészségi vizsgálatot írhat elő. III.2.4. Az orvosi, egészségi vizsgálat elvégzése a szerződőt és a bizto- sítottat közlési kötelezettségük alól nem mentesíti. III.2.5. Egy szerződésen belül a különböző biztosítotti csoportok meghatározása egymástól eltérhet. Ennek módjától függően szerződő köteles az egyes biztosítotti csoportok esetében a biz- tosítottakra biztosítottakra vonatkozó alábbi adatokat ajánlattételkor megadni: a) létszám szerint meghatározott biztosítotti csoportok ese- tében a csoportba tartozó biztosítottak létszámát és sport- tevékenységétfoglal- kozását, b) név szerint meghatározott, meghatározott egészségi kockázatelbírálás alá nem eső biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységétfoglalkozását, c) egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint megha- tározott biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységétfoglalkozását, valamint a szerződő köteles beszerezni be- szerezni a biztosítottak biztosítotti és amennyiben szüksé- ges az egészségi nyilatko- zataitnyilatkozatait. III.2.6. A biztosító kérésére a szerződő köteles a létszám szerint megha- tározott meg- határozott biztosítotti csoport névsorát a tartamon belül szerződés tartama alatt bármikor írásban megadni. III.2.7. A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerző- dő és a biztosított köteles a szerződés szerződés, illetve a biztosítotti jogvi- szony tartama alatt 5 munkanapon belül írásban bejelenteni az ajánlaton, a illetve biztosítotti nyilatkozaton közölt, illetve a szerződés- ben szerző- désben szereplő lényeges körülmények megváltozását. III.2.8. Ha a név szerint meghatározott biztosítotti csoportban vagy az egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint meghatározott biztosítotti csoportban a biztosított (biztosítottak) személye vál- tozik, akkor a szerződő köteles az új belépő biztosított, illetve a kilépő biztosított (biztosítottak) III.2.5. pontban meghatározott adatait a változás időpontjától számított 5 munkanapon belül a biztosítónak írásban teljesítenibejelenteni. III.2.9. Ha a létszám szerint meghatározott biztosítotti csoport létszáma – a biztosító részére utoljára írásban teljesített létszámhoz ké- pest – 10%-nál nagyobb mértékben változik, akkor a szerződő köteles a biztosítónak írásban 5 munkanapon belül a következő adatokat megadni: a) a biztosítotti csoport sorszáma és neve, b) a 10%-ot meghaladó változás időpontja, c) a változás időpontjában a módosult biztosítotti létszám.

Appears in 1 contract

Samples: Kollektív Munkáltatói Biztosítás

A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. III.2.12.1. A szerződő és a biztosított köteles közlési és változásbejelen- tési változásbejelentési kötelezettségének eleget tenni. A közlésre és a változás bejelentésére vonatkozó kötelezettség egyaránt terheli a szerző- dőt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülmény- re, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. III.2.22.2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biz- tosított biztosított köteles a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítás elvállalása, módosítása, valamint a szolgál- tatási igény elbírálása elvállalása szempontjából lényeges, és amelyeket ismert vagy ismernie kellett. Ez a kötelezettség : a) ajánlattételkor, b) a szerződés létrejöttekor és tartama alatti módosítás esetében a kockázatvállalás kiterjesztésekor c) a szerződés tartama alatt mindvégig fennállúj biztosított belépése esetén. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal a felek a közlési kötelezettségüknek kötelezett- ségüknek eleget tesznek. III.2.32.3. A biztosító jogosult a biztosított/biztosítottak hozzájárulása alapján a kö- zölt adatokat ellenőrizhetiközölt adatok ellenőrzésére, és e célból a biztosított egészségi ál- lapotáraállapotára, tevékenységérefoglalkozására, életkörülményeire élet- körülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, orvosi, egészségi orvosi vizsgálatot írhat elő. III.2.42.4. Az orvosi, egészségi A biztosító kockázatvállalása szempontjából előírt orvosi vizsgálat elvégzése a szerződőt és a bizto- sítottat biztosítottat közlési kötelezettségük alól nem mentesíti. III.2.52.5. A biztosító a Díjszabásban meghatározott szabályok alapján megkülönböztet létszám szerint nyilvántartott biztosítotti cso- portokat, névsor szerint nyilvántartott biztosítotti csoportokat és egészségi kockázatelbírálás alá eső biztosítotti csoportokat. Egy szerződésen belül a különböző biztosítotti csoportok meghatározása nyilvántartása egymástól eltérhet. Ennek A nyilvántartás módjától függően szerződő szer- ződő köteles az egyes biztosítotti csoportok esetében a biz- tosítottakra bizto- sítottakra vonatkozó alábbi adatokat ajánlattételkor megadni: a) létszám szerint meghatározott nyilvántartott biztosítotti csoportok ese- tében esetében a csoportba tartozó biztosítottak létszámát és sport- tevékenységétfoglalkozását, b) név névsor szerint meghatározott, egészségi kockázatelbírálás alá nem eső nyilvántartott biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységétfoglalkozását, c) egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint megha- tározott eső biztosítotti csoportok cso- portok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységétfoglalkozását, valamint szerződő köteles beszerezni a biztosítottak biztosítotti és egészségi nyilatko- zataitnyilatkozatait. III.2.62.6. A biztosító kérésére a szerződő köteles a létszám szerint megha- tározott nyilvántartott biztosítotti csoport névsorát a tartamon belül bármikor írásban megadni. III.2.72.7. A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerző- dő szerződő és a biztosított köteles a szerződés illetve a biztosítotti jogvi- szony biztosítás tartama alatt 5 8 munkanapon belül írásban bejelenteni az ajánlaton, a biztosítotti nyilatkozaton ajánlaton közölt, illetve a szerződés- ben szerződésben szereplő lényeges körülmények megváltozásátmeg- változását. Lényeges körülmény az, amire a biztosító írásban kérdést tett fel. A változás bejelentésének kötelezettsége vonatkozik különösen a szerződő nevének, címének, levelezési címének, valamint a biztosítotti csoport összetételében, munkatevékenységében, foglalkozási kockázatában, és lét- számában történt változásokra. III.2.82.8. Ha a név szerint meghatározott nyilvántartott biztosítotti csoportban vagy az egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint meghatározott eső biztosítotti csoportban a biztosított (biztosítottak) személye vál- tozikváltozik, akkor a szerződő köteles az új belépő biztosított, illetve a kilépő biztosított (biztosítottak) III.2.52.5. pontban meghatározott adatait a változás időpontjától számított 5 8 munkanapon belül a biztosítónak írásban teljesíteni. III.2.92.9. Ha a létszám szerint meghatározott nyilvántartott biztosítotti csoport létszáma – a biztosító részére utoljára írásban teljesített létszámhoz ké- pest képest – 10%-nál nagyobb mértékben változik, akkor a szerződő szer- ződő köteles a biztosítónak írásban 5 8 munkanapon belül a következő adatokat megadni: a) a biztosítotti csoport sorszáma és neve, b) a 10%-ot meghaladó változás időpontja, c) a változás időpontjában a módosult biztosítotti létszám.

Appears in 1 contract

Samples: Kollektív Munkáltatói Biztosítási Feltételek

A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. III.2.12.1. A szerződő és a biztosított köteles közlési és változásbejelen- tési változásbejelentési kötelezettségének eleget tenni. A közlésre és a változás bejelentésére vonatkozó kötelezettség egyaránt terheli a szerző- dőt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülmény- re, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. III.2.22.2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biz- tosított biztosított köteles a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítás elvállalása, módosítása, valamint a szolgál- tatási igény elbírálása elvállalása szempontjából lényegeslé- nyeges, és amelyeket ismert vagy ismernie kellett. Ez a kötelezettség : a) ajánlattételkor, b) a szerződés létrejöttekor és tartama alatti módosítás esetében a kocká- zatvállalás kiterjesztésekor c) a szerződés tartama alatt mindvégig fennállúj biztosított belépése esetén. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal a felek a közlési kötelezettségüknek kötelezett- ségüknek eleget tesznek. III.2.32.3. A biztosító jogosult a biztosított/biztosítottak hozzájárulása alapján a kö- zölt adatokat ellenőrizhetiközölt adatok ellenőrzésére, és e célból cél- ból a biztosított egészségi ál- lapotáraállapotára, tevékenységére, életkörülményeire életkö- rülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, orvosi, egészségi orvosi vizsgálatot írhat elő. III.2.42.4. Az orvosi, egészségi A biztosító kockázatvállalása szempontjából előírt orvosi vizsgálat elvégzése a szerződőt és a bizto- sítottat biztosítottat közlési kötelezettségük alól nem mentesíti. III.2.52.5. A biztosító a Díjszabásban meghatározott szabályok alapján megkülönböztet létszám szerint nyilvántartott biztosítotti cso- portokat, névsor szerint nyilvántartott biztosítotti csoportokat és egészségi kockázatelbírálás alá eső biztosítotti csoportokat. Egy szerződésen belül a különböző biztosítotti csoportok meghatározása nyil- vántartása egymástól eltérhet. Ennek A nyilvántartás módjától függően szerződő köteles az egyes biztosítotti csoportok esetében a biz- tosítottakra biztosítottakra vonatkozó alábbi adatokat ajánlattételkor megadni: a) létszám szerint meghatározott nyilvántartott biztosítotti csoportok ese- tében esetében a csoportba tartozó biztosítottak létszámát és sport- tevékenységétsporttevékenységét, b) név névsor szerint meghatározott, egészségi kockázatelbírálás alá nem eső nyilvántartott biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési szü- letési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységétsport- tevékenységét, c) egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint megha- tározott eső biztosítotti csoportok cso- portok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységét, valamint szerződő köteles beszerezni a biztosítottak biztosítotti és egészségi nyilatko- zataitnyilatkozatait. III.2.62.6. A biztosító kérésére a szerződő köteles a létszám szerint megha- tározott nyilvántartott biztosítotti csoport névsorát a tartamon belül bármikor írásban megadni. III.2.72.7. A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerző- dő szerződő és a biztosított köteles a szerződés illetve a biztosítotti jogvi- szony biztosítás tartama alatt 5 8 munkanapon belül írásban bejelenteni az ajánlaton, a biztosítotti nyilatkozaton ajánlaton közölt, illetve a szerződés- ben szerződésben szereplő lényeges körülmények megváltozásátmeg- változását. Lényeges körülmény az, amire a biztosító írásban kérdést tett fel. A változás bejelentésének kötelezettsége vonatkozik különösen a szerződő nevének, címének, levelezési címének, valamint a biztosítotti csoport összetételében, sport- tevékenységében vagy annak szintjében és létszámában történt változásokra. III.2.82.8. Ha a név szerint meghatározott nyilvántartott biztosítotti csoportban vagy az egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint meghatározott eső biztosítotti csoportban a biztosított (biztosítottak) személye vál- tozikváltozik, akkor a szerződő köteles az új belépő biztosított, illetve a kilépő biztosított (biztosítottak) III.2.52.5. pontban meghatározott adatait a változás időpontjától számított 5 8 munkanapon belül a biztosítónak írásban teljesíteni. III.2.92.9. Ha a létszám szerint meghatározott nyilvántartott biztosítotti csoport létszáma – a biztosító részére utoljára írásban teljesített létszámhoz ké- pest képest – 10%-nál nagyobb mértékben változik, akkor a szerződő szer- ződő köteles a biztosítónak írásban 5 munkanapon belül a következő adatokat megadni: a) a biztosítotti csoport sorszáma és neve, b) a 10%-ot meghaladó változás időpontja, c) a változás időpontjában a módosult biztosítotti létszám. A szerződő köteles a bejelentését a változás időpontjától számított 8 munkanapon belül a biztosító részére írásban teljesíteni.

Appears in 1 contract

Samples: Kollektív Sportolói Biztosítási Feltételek

A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. III.2.1. A szerződő és a biztosított köteles közlési és változásbejelen- tési változásbejelentési kötelezettségének eleget tenni. A közlésre és a változás bejelentésére vonatkozó kötelezettség egyaránt terheli a szerző- dőt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülmény- re, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. III.2.2III.2.1. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biz- tosított biztosított köteles a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítás elvállalása, módosítása, valamint a szolgál- tatási igény elbírálása elvállalása szempontjából lényeges, és amelyeket ismert vagy ismernie kellett. Ez a kötelezettség a szerződés létrejöttekor és a szerződés tartama alatt mindvégig fennáll. A biztosító kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak való- ságnak megfelelő válaszokkal a felek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. III.2.3III.2.2. A biztosító a biztosított/biztosítottak biztosított hozzájárulása alapján a kö- zölt közölt adatokat ellenőrizheti, és e célból a biztosított biz- tosított egészségi ál- lapotáraállapotára, tevékenységére, életkörülményeire foglalkozására vonatkozó további kérdéseket tehet fel, orvosi, egészségi vizsgálatot írhat elő. III.2.4III.2.3. Az orvosi, egészségi vizsgálat elvégzése a szerződőt és a bizto- sítottat biztosítottat közlési kötelezettségük alól nem mentesíti. III.2.5. Egy szerződésen belül a különböző biztosítotti csoportok meghatározása egymástól eltérhet. Ennek módjától függően szerződő köteles az egyes biztosítotti csoportok esetében a biz- tosítottakra vonatkozó alábbi adatokat ajánlattételkor megadni: a) létszám szerint meghatározott biztosítotti csoportok ese- tében a csoportba tartozó biztosítottak létszámát és sport- tevékenységét, b) név szerint meghatározott, egészségi kockázatelbírálás alá nem eső biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységét, c) egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint megha- tározott biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységét, valamint szerződő köteles beszerezni a biztosítottak biztosítotti és egészségi nyilatko- zatait. III.2.6. A biztosító kérésére a szerződő köteles a létszám szerint megha- tározott biztosítotti csoport névsorát a tartamon belül bármikor írásban megadni. III.2.7III.2.4. A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerző- dő szerződő és a biztosított köteles a szerződés szer- ződés, illetve a biztosítotti jogvi- szony jogviszony tartama alatt 5 munkanapon belül írásban bejelenteni az ajánlaton, a illetve biztosítotti nyilatkozaton közölt, illetve a szerződés- ben szerződésben szereplő lényeges körülmények körül- mények megváltozását. III.2.8. Ha a név szerint meghatározott biztosítotti csoportban vagy az egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint meghatározott biztosítotti csoportban a biztosított (biztosítottak) személye vál- tozik, akkor a szerződő köteles az új belépő biztosított, illetve a kilépő biztosított (biztosítottak) III.2.5. pontban meghatározott adatait a változás időpontjától számított 5 munkanapon belül a biztosítónak írásban teljesíteni. III.2.9. Ha a létszám szerint meghatározott biztosítotti csoport létszáma – a biztosító részére utoljára írásban teljesített létszámhoz ké- pest – 10%-nál nagyobb mértékben változikEllenkező megállapodás hiányában, akkor a szerződő köteles a biztosítónak írásban 5 munkanapon belül biztosítót a következő adatokat megadni: a) a biztosítotti csoport sorszáma és neve, b) a 10%-ot meghaladó változás időpontja, c) biztosítottak személyében be- állt változásról legkorábban 30 nappal a változás időpontjában beállása előtt, de legkésőbb a módosult biztosítotti létszámváltozástól számí- tott 8 napon belül írásban értesíteni. A biztosítottak személyében, illetőleg adataiban bekövetkezett változást a biztosító – a biztosítástechnikai rendszerében – a hozzá beérkezett változásbejelentés beérkezését következő hónap 1-jével vezeti át. III.2.6. A biztosított az egészségi állapotában történt változást nem köteles a biztosítónak bejelenteni.

Appears in 1 contract

Samples: Generali Munkáltatói Egészségprogram Szolgáltatásfinanszírozó Egészségbiztosítás Általános Szerződési Feltétele