A Társulás működésének ellenőrzési rendje mintaszakaszok

A Társulás működésének ellenőrzési rendje. 1.) A Társulás a mindenkori pénzügyi jogi jogszabályok, a költségvetési gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok valamint egyéb vonatkozó jogszabályok- így különösen az államháztartásról szóló törvény, a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről szóló kormányrendelet alapján működik.
A Társulás működésének ellenőrzési rendje. A társult önkormányzatok Képviselő-testületei a társulás és annak intézménye működése ellenőrzését célszerűségi és gazdaságossági szempontból a Társulás keretein belül - a belső ellenőr igénybevételével látják el. Az ellenőrzés további jogkörei: - a FEUVE rendszeren belül, mely az Óvoda vezetőjének feladata - amennyiben a fentieken túl a képviselő-testületek/polgármesterek /a Társulási Tanács valamely egyéb ellenőrzést kíván lefolytatni, akkor az erről szóló döntésben az adott ellenőrzés tárgyának a megjelölésén túl meg kell határozni, hogy az ellenőrzést kinek/kiknek kell végrehajtani.
A Társulás működésének ellenőrzési rendje. 6.1.1. A jegyző jelzi a társulási tanács ülésén, két ülés között a társulási tanács elnökének írásban, ha jogszabálysértő a társulás működése, a társulási tanács döntése, a társulási tanács elnökének döntése.
A Társulás működésének ellenőrzési rendje. A Társulás bevételeivel kiadásaival kapcsolatban, a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, fi- nanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Társulási Tanács a mun- kaszervezeti feladatokat ellátó Szeghalom Város Polgármesteri Hivatal útján gondoskodik. Törvényességi felügyeletet a Békés Megyei Kormány Hivatal (5600 Békéscsaba Xxxxxx Xxxxxx
A Társulás működésének ellenőrzési rendje. A Társulás működésének ellenőrzésére a felügyeleti szervnél érvényes szabályokat kell alkalmazni.

Related to A Társulás működésének ellenőrzési rendje

  • Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 6.2.4.1. A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza.

  • A Szolgáltató rendes felmondása A Szolgáltató a határozott vagy határozatlan idejű Előfizetői Szerződést 60 (hatvan) napos határidővel jogosult felmondani.

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • A szerződéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerződés.

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Jogérvényesítési Lehetőségek Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat az Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez: xx. Xxxxxx Xxxxxx (cím: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36.; email: XXX@xxxxxxx.xx). Az Előfizető vagy más érintett a jogainak megsértése esetén az Szolgáltatóval szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Szolgáltató köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék Utolsó módosítás: 2020_04_01 Hatálya: 2020_09_01 File neve: flip_aszf_ 4_melleklet_adatkezeles_adatbiztonsag_200901_rendes hatáskörébe tartozik. A per az Előfizető vagy más érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A Szolgáltató az Előfizető vagy más érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. A Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1530 Budapest, Pf.: 5., cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c, Telefon: +00 (0) 000-0000; Fax: +00 (0) 000-0000; E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx; honlap: xxx.xxxx.xx).

  • Balesetek, rendkívüli események 9.1. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy köteles a személyi sérüléssel járó és/vagy csak dologi kár követelményű baleseteket és veszélyeztetéseket a MÁV Zrt. képviseletében eljáró Szolgáltató szerv részére azonnal bejelenteni, amennyiben a bekövetkezett esemény a MÁV Csoport eszközeivel vagy munkavállalóinak tevékenységével összefüggésbe hozható, a vasúti közlekedés biztonságát, illetve a MÁV Csoport alkalmazottjainak vagy ügyfeleinek személyi biztonságát veszélyezteti.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel felmondani, és ennek tartamára a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette.

  • Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.