A veszélyközösség védelme céljából történô adatátadás mintaszakaszok

A veszélyközösség védelme céljából történô adatátadás. Bit. 149. §
A veszélyközösség védelme céljából történô adatátadás. A jelen ügyfél-tájékoztató értelmében a Bit. 149. § (1) bekezdése alapján a biztosító (e § alkalmazásában: megkeresô biztosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerzôdésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerzôdésnek megfelelô teljesítése, a biztosítási szerzôdésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más megkeresett biztosítóhoz az e biztosító által – a Bit. 135. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt és meghatározott adatok vonatkozásában.
A veszélyközösség védelme céljából történô adatátadás. A Biztosító a 2014. évi LXXXVIII. törvény (Bit.) 149.§-ában és a jelen szerzôdésben foglalt felhatalmazás alapján, az általa szervezett veszélyközösség érdekeinek megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy szerzôdésben vállalt kötelezettségeinek teljesítése során a szolgáltatásoknak és szerzôdésnek megfelelô teljesítése, a biztosítási szerzôdésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából – megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz az általa kezelt, a Bit-ben meghatározott ágazatokhoz tartozó szerzôdésben rögzített adatok részére történô kiadása érdekében. A Biztosító ezen adatokat a Bit-ben meghatározott idôtartamon át kezeli. A Szerzôdô/Biztosított a Biztosító által megkeresés útján megszerzett és kezelt Bit. szerinti adatokról tájékoztatást kérhet.
A veszélyközösség védelme céljából történô adatátadás. 17.24. A Biztosító – a veszélyközösség érdekeinek megóvása érdekében – a jogszabályban, vagy a szerzôdésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatás jogszabályoknak és szer- zôdésnek megfelelô teljesítése, a biztosítási szerzôdésekkel kapcsolatos visszaélések megaka- dályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz. A Biztosító a más biztosító által hozzá intézett, a fentiek szerinti megkeresés esetén a megkeresésben szereplô határidôben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétôl számított tizenöt napon belül köteles átadni a jogszabályoknak megfelelô megkeresés szerinti adatokat a megkeresô biztosítónak.

Related to A veszélyközösség védelme céljából történô adatátadás