Common use of A Vállalkozó jogai és kötelezettségei Clause in Contracts

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra. A Vállalkozó kijelenti, hogy az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételével. A Vállalkozó jogosult és köteles a munkaterületet átvenni, az átvételkor a munkavégzésre való alkalmasságot megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sor. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgálta, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését és a kiépítés elvégzését saját költségére és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatok, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagok, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek megfelelően a kiemelt felesleges földet és a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe a műszaki átadás-átvétel (üzemi próba, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámít. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei a Vállalkozót terhelik. Vállalkozó köteles a munkavédelmi előírásokat betartani, a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáért, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű és kizárólagos felelősséget vállal. Felek e körben a Távhő Kft felelősségét kizárják A Vállalkozó a sikeres műszaki átadás-átvétellel teljesít. A jótállási vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hozni, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, a Megrendelő jogosult a hibát, hiányosságot a Vállalkozó költségére és kockázatára megszüntettetni.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra9.1. A Vállalkozó kijelenti, hogy nem jogosult a munkavégzésre alkalmas munkaterület átvételét megtagadni; továbbá felelős az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják területen a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételévelmunkavégzésre alkalmas állapot fenntartásáért. 9.2. A Vállalkozó jogosult és köteles a munkaterületet átvenni, az átvételkor annak munkavégzésére való alkalmasságát megvizsgálni, a munkavégzésre való alkalmasságot megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sor. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani alkalmas állapotot megteremteni és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési keretein belül; • a szerződés teljesítésének megkezdéséhez szükséges – jogszabályokban a kivitelező számára előírt – hatósági, szolgáltatói bejelentéseket a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgáltamunka megkezdése előtt megtenni, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését Megrendelő részére dokumentálni, és a kiépítés elvégzését saját költségére bejelentéseket az Építési Naplóhoz csatolni; • a munkaterület átvételét követően, a munkálatok megkezdését megelőzően munka- és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatokbalesetvédelmi, valamint környezet- és tűzvédelmi, természetvédelmi, vagyonvédelmi oktatást tartani, és ennek tényét az Építési Naplóban rögzíteni; • a kiadott vázlatoknak megfelelően, a vonatkozó szakmai- és általános törvényi, rendeleti előírások betartásával a kivitelezést elvégezni; • a szerződésben meghatározott tartalommal és minőségben, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát egyéb jogszabályoknak és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagokkötelezően alkalmazandó előírásoknak, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek és szakhatósági engedélyekben foglaltaknak megfelelően a kiemelt felesleges földet rendeltetésszerű használatot biztosító minőségben, hiba- és hiánymentesen a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős szerződött munkát elvégezni; • az építési munkák megkezdésétől (a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe átvételétől) a műszaki átadás-átvétel (üzemi próbalezárásig Építési Naplót vezetni; • biztosítani a szerződéses munkák elvégzéséhez a munkaerőt, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámítárut, anyagot, szerkezetet, berendezést, stb. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei legyen az ideiglenes, vagy állandó jellegű; • a Vállalkozót terhelik. Vállalkozó köteles munkaterületet szükség szerint kerítéssel biztonságosan lekeríteni; • a munkavédelmi előírásokat betartaniMegrendelő által elrendelt változtatásokat, módosításokat befogadni és azokat elvégezni, azok esetleges költségeiről és ellentételezéseiről megállapodni; • biztosítani a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáértbalesetvédelmi, vagyonvédelmi, környezetvédelmi, természetvédelmi és tűzvédelmi rendszabályok betartását, illetve az ehhez szükséges feltételeket megteremteni, a jogszabályokban előírt munka- és balesetvédelmi tervet elkészíteni, Építési Naplóhoz mellékelni és betartani; • jelen szerződésben rögzített feladatai végzésével összefüggésben maga vagy alvállalkozói által okozott károkat teljes körűen megtéríteni, • a kivitelezés során és az építési helyszínen csak szerződéssel, illetve bejelentett munkahellyel rendelkező személyeket foglalkoztatni (ebben a körben mindennemű felelősség kizárólagosan a Vállalkozót terheli); • a különböző építőanyagok, épületszerkezetek, épületgépészeti szerelvények, illetve berendezési tárgyak származási helyét, minőségtanúsítását, alkalmazástechnikai leírását, garancia- és jótállási dokumentumait, valamint márka azonosítását, hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolni, az igazolásokat az Építési Naplóhoz naprakészen, folyamatosan csatolni, továbbá az átadási dokumentáció részeként Megrendelő részére átadni; • biztosítani (költségtérítés nélkül) a Megrendelő és a Műszaki Ellenőr számára, hogy bármely munkanapon a munkavégzés ideje alatt annak időpontjában az ellenőrzési jogukat gyakorolhassák, megtekinthessék és megvizsgálhassák a munkavégzés folyamatát, helyszínét, az anyagok, termékek, szerkezetek és berendezések stb. minőségét, gyártási helyszínét, fázisait; • lehetővé tenni, hogy a hatóságok ellenőrzéseket, egyeztetéseket végezhessenek a kiadott engedélyekkel kapcsolatban; • a kivitelezői hatáskörbe tartozó hatósági, szolgáltatói engedélyeket, véleményeket beszerezni, és dokumentálni; • a megfelelő időben és módon lehetővé tenni, hogy azokon a vizsgálatokon és ellenőrzéseken, amelyek a Vállalkozó felelősségi körébe tartoznak, a hatóságok részt vehessenek; • a végzett munka, vagy a beépítésre került anyag, szerkezet, termék, berendezés minőségi megfelelőségének vitája esetén, ha a vizsgálat eredménye Vállalkozó számára elmarasztaló, annak költségét viselni és az azzal kapcsolatban a Megrendelő vagy a Műszaki Ellenőr által elrendelt bontást, vagy cserét haladéktalanul, saját költségén elvégezni; • a Megrendelővel a készrejelentést írásban közölni; • a dokumentált minőségtanúsítványokat, mint az építkezés hivatalos ügyiratainak tartozékait az építkezés végéig megőrizni, és legkésőbb a szerződés lezárásával egyidejűleg a Megrendelőnek eredetiben átadni; • a kivitelezéshez feltétlenül szükséges ideiglenes villamos energia- és ivóvízellátást, az azokhoz szükséges csatlakozásokat, valamint az ideiglenes építéshelyi berendezéseket saját költségére felépíteni, üzemeltetni és azokat elbontani, elszállítani legkésőbb a műszaki átadás- átvétel lezárásáig; • a keletkezett munkahelyi hulladékot és felesleget folyamatosan letakarítani, a munkaterületet tisztán tartani, a csapadékot elvezetni, az építkezés biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű és kizárólagos felelősséget vállalkulturált megközelíthetőségét biztosítani, az építési területet, valamint az építés, szállítás során használt, csatlakozó utakat (telekhatáron kívül is) rendben, tisztán tartani; • a befedésre vagy eltakarásra kerülő munkarészek esetében az eltakarási munkálatok megkezdését legalább 5 (öt) munkanappal megelőzően a Megrendelőt és a Műszaki Ellenőrt értesíteni és lehetővé tenni a számukra, hogy azokat megvizsgálják, megmérjék és észrevételeiket Építési Naplóban rögzítsék. Felek e körben Ha a Távhő Kft felelősségét kizárják A Megrendelő és a Műszaki Ellenőr ezen kötelezettségüknek nem tesznek eleget, úgy a Vállalkozó jogosult a sikeres munkarész befedésére vagy eltakarására, de az eltakart munkarészekért is teljes felelősséggel tartozik; • állandó – megfelelő szakértelemmel, tapasztalattal, jogosultsággal rendelkező, jogszabály szerinti névjegyzékben szereplő – felelős műszaki átadás-átvétellel teljesít. A jótállási vezetője által biztosítani minden szükséges helyszíni felügyeletet és irányítást a szerződéses munkák kivitelezése és próbaüzemeltetése folyamán; • helyszíni képviselőjét haladéktalanul eltávolítani és másik, a Megrendelő által jóváhagyott személlyel pótolni, ha a Megrendelő a képviselőt feladatai ellátására indokoltan nem tartja megfelelőnek és erről a Vállalkozót a kifogás indokait is megnevezve írásban értesíti; • a garanciális, vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hozni, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, felmerülő és a Megrendelő jogosult által jelzett hibák, illetve hiányosságok kijavításához, elhárításához a hibátszükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni; • az elkészült rész- és befejezett munkák minőségének megőrzését és tisztántartását biztosítani. 9.3. A Kbt. 136. § (1) bekezdése alapján Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hiányosságot hogy: a) nem fizet, illetve számol el a Vállalkozó költségére szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és kockázatára megszüntettetni.amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;

Appears in 2 contracts

Samples: Közbeszerzési Eljárás, Ajánlattételi Dokumentáció

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra1. A Vállalkozó kijelentiköteles - a munkanemekre érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak mindenben megfelelő építőanyagok, épületszerkezetek, épületgépészeti szerelvények, villamosipari termékek, berendezési tárgyak származási helyét, minőségtanúsítását, a beépítés előtt számlával, vagy szállítólevéllel, vagy – a saját költségére beszerzett - minőségtanúsító okirattal (építőipari alkalmassági bizonyítványokat, alkalmazási engedélyeket, minőségi bizonyítványokat, vizsgálati jegyzőkönyveket, szakvéleményeket, stb.) igazolni, - a munkaterületet, valamint a kivitelezés során esetlegesen igénybe vett közterületet – pl. járda, úttest – folyamatosan tisztán tartani, és a kivitelezés során keletkező hulladékot – engedéllyel rendelkező hulladékkezelőhöz – elszállítani vagy elszállíttatni, és a szabályszerűen történő hulladék elszállítást tanúsító bizonylatokat a kivitelezés helyszínén tartani, és azokat a műszaki ellenőrnek – kérésére – ellenőrzésére átadni, - a szerződés teljesítését akadályozó valamennyi körülményről a Megrendelőt haladéktalanul írásban értesíteni és - egyben lehetősége szerint - saját hatáskörében eljárni azok elhárítása érdekében, - minden olyan hibát, ellentmondást, kivitelezhetetlen elképzelést, szakszerűtlen megrendelői utasítást, amelyet felismer, írásban haladéktalanul jelenteni a Megrendelőnek, és együttműködni a megfelelő megoldás kidolgozásában, - biztosítani a munkavédelmi, vagyonvédelmi, környezetvédelmi, tűzvédelmi rendszabályok betartását és betartatását, - kiemelt figyelmet fordítani az ingatlan területén harmadik személyek által az épület rendeltetésének megfelelően végzett tevékenységére, Vállalkozó azt tevékenységével csak a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben akadályozhatja, ehhez kapcsolódóan pedig köteles az ingatlan biztonságos és zavartalan forgalmának biztosítására, - a napelemes rendszer telepítése során az ingatlan állagában esetlegesen okozott károkat helyreállítani, továbbá biztosítani kell, hogy az építési helyszínrőla kivitelezéssel érintett épületek a kivitelezés során ne ázzanak be, előzményekről - Megrendelő ellenőrzési jogának gyakorlását biztosítani, - a hatósági és minden olyan egyéb körülményekrőlszakhatósági ellenőrzéseket lehetővé tenni, azok során közreműködni, hogy azok bármikor ellenőrzéseket végezhessenek a kiadott engedélyekkel kapcsolatban, - intézkedni, hogy azokon a vizsgálatokon és ellenőrzéseken, amelyek befolyásolják a munkák elvégzésétVállalkozó felelősségi körébe tartoznak, befejezéséta hatóság, illetve szakhatóságok képviselői részt vehessenek, - a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé tenni, - a beépítésre kerülő anyagokat a beépítés előtt bemutatni és műszaki ellenőrrel jóváhagyatni, - a csatlakozási tervdokumentáció áramszolgáltató általi jóváhagyására irányuló kérelem benyújtására, amennyiben a csatlakozási tervdokumentáció érvényességének határideje a kivitelezés megkezdését (munkaterület átadását) követően jár le, - a csatlakozási terveket módosítani, amennyiben a kivitelezés során bármely felmerült okból azok módosítása szükséges. 2. A Vállalkozó köteles a kivitelezés helyszínén és egész időtartama alatt olyan – legkésőbb a szerződés teljesítésének kezdő időpontjától – érvényes szakmagyakorlási jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezető(ke)t bevonni a teljesítésbe, aki(k) megfelelnek a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet előírásainak. A felelős műszaki vezető(k) megkívánt szakmagyakorlási jogosultsága: MV-ÉV vagy ezzel egyenértékű vagy magasabb képesítési minimum követelményt tartalmazó jogosultság. 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti …… felelős műszaki vezető: ….. 3. A Vállalkozó munkavégzése során a műszaki leírásban illetve az ajánlatában (beárazott költségvetési kiírásában) feltüntetett anyagokat, szerelvényeket stb. köteles alkalmazni, azzal, hogy a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében Megrendelő és Vállalkozó egyeztetést folytathatnak, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik. Vállalkozó a beépített anyagok, szerelvények, stb. megfelelőségét az érvényes jogszabályi előírások és műszaki előírások szerint vállalja, és azt minőségtanúsítvánnyal igazolja. A felhasználandó építő- és szerelőipari anyagokra, termékekre, szerkezetekre vonatkozó minőségtanúsító okiratokat (alkalmassági bizonyítványokat, alkalmazási engedélyeket, minőségi bizonyítványokat, vizsgálati jegyzőkönyveket, szakvéleményeket, stb.) másolatban, a műszaki átadás-átvételkor átadja Megrendelőnek. A megfelelőség tanúsításával kapcsolatos vizsgálatok, szakvélemények és engedélyek beszerzésének költségei teljes egészében Vállalkozót terhelik. 4. A Vállalkozó köteles az állag-, vagyon- és kapcsolódó életvédelem biztonságához szükséges intézkedéseket megtenni, az állagmegóvástesetlegesen okozott károkat helyreállítani, illetve megtéríteni. Vállalkozó a szerződés előírásainak betartását nem szakszerű munkavégzésből eredő károkért teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályoznákörű felelősséggel tartozik. 5. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságairakivitelezés során csak érvényes munkavállalói engedéllyel, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhatvagy munkaszerződéssel rendelkező munkavállalókat foglalkoztathat. 6. Megrendelő alvállalkozó igénybevételéhez hozzájárul. 7. A 191/2009. (IX.15.) Korm. rend. 3.§ (2) bek. h) pontja alapján – a kivitelezés során keletkező hulladékok elszállítására (elszállíttatására) Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelikköteles. 8. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételével. A Vállalkozó jogosult és köteles a munkaterületet átvenni, az átvételkor a munkavégzésre való alkalmasságot megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sor. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelentialáírásával egyidejűleg igazolja, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgáltaprojektre is kiterjedő teljes körű 50 millió Ft/év és 25 millió Ft/káresemény limitű építési-szerelési felelősségbiztosítással rendelkezik, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését és ennek igazolásául átadja Megrendelőnek a kiépítés elvégzését saját költségére és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatok, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terhelifelelősségbiztosítás meglétét igazoló dokumentumokat. A Vállalkozó jogosult – felelősséggel tartozik az általa okozott kár azon részéért is, amit a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmaznifelelősségbiztosítása esetleg nem fedez. Amennyiben Vállalkozó az utolsó esedékes biztosítási díjrészlet befizetésének igazolását is köteles Megrendelő részre átadni, amellyel igazolja a biztosítási szerződés fennállását. Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybea fentieknek megfelelő felelősségbiztosítását köteles jelen szerződés teljesítésének időtartama alatt fenntartani. A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie a Vállalkozó, köteles azt legkésőbb valamint az alvállalkozók és valamennyi közreműködő által okozott kárért való felelősségre is. Vállalkozó biztosítási kötvénye valamint az utolsó biztosítási díjrészlet befizetésének igazolása a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnekjelen Vállalkozási Szerződés mellékletét képezik. 9. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényesMagyarországon felhasználási engedéllyel bíró, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körűjogszabályoknak és szabványoknak megfelelő, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznieaz ajánlatkérő által elvárt tulajdonságú anyagot, szerelvényt, gépet, készüléket és berendezést használhat fel, építhet be. 10. Vállalkozó feladata a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény saját munkájához szükséges szociális létesítmények, tároló területek és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatátegyéb melléklétesítmények, ideiglenes közművek munkaterületen belüli kialakítása, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását szerződésben vállalt munkák befejezésekor ezek elbontása, elszállítása. Vállalkozói feladat a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül kivitelezési munkához szükséges valamennyi segédszerkezet (dúcolat, állványzat, technikai eszköz és munkahelyi berendezés stb.) telepítése, helyszínen tartása, mozgatása, és a kivitelezés befejezésekor a munkaterületről történő eltávolítása. A Megrendelő által esetlegesen rendelkezésre bocsátott tároló-, és munkahelyeket, megközelítő utakat a kiürítés során a korábbi állapotukban kell visszaadni. 11. Eltakarásra kerülő munkarészek, szerkezetek esetén a Vállalkozó az építési naplóban köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagok, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy műszaki ellenőrt az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek megfelelően a kiemelt felesleges földet és a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadjaeltakarás időpontjáról értesíteni, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokattényleges munka előtt legalább öt nappal, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatoljaannak érdekében, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetneműszaki ellenőr az eltakarásra kerülő munkarész megfelelőségét ellenőrizni tudja. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe a műszaki átadás-átvétel (üzemi próba, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámít. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei a Vállalkozót terhelik. Vállalkozó köteles a munkavédelmi előírásokat betartani, a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáért, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű és kizárólagos felelősséget vállal. Felek e körben a Távhő Kft felelősségét kizárják A Vállalkozó a sikeres műszaki átadás-átvétellel teljesít. A jótállási vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul Amennyiben ezt a Vállalkozó tudomására kell hoznielmulasztja, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, akkor a Megrendelő jogosult kérésére saját költségén kell a hibátvisszabontást elkészíteni, hiányosságot a Vállalkozó költségére és kockázatára megszüntettetniakkor is, ha az eltakarásra kerülő munkarész megfelelő minőségben készült el.

Appears in 1 contract

Samples: Kivitelezési Szerződés

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra. A Vállalkozó kijelenti, hogy az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételével. A Vállalkozó jogosult és köteles a köteles: • A munkaterületet átvenni, az átvételkor a munkavégzésre annak munka végzésére való alkalmasságot alkalmasságát megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat hiányosságokkal kapcsolatos észrevételeit jegyzőkönyvben rögzíteni és ebben a Megrendelő figyelmét a hiányosságok megszüntetésére felhívni. • A későbbi jogviták megelőzése érdekében a munkaterület átvételét követően, de a munka megkezdése előtt részletes (fotó- és adatdokumentált) állapot-felmérési dokumentációt készíteni és a Megrendelőnek átadni. • A munkaterület átvételét követően, a munkálatok megkezdését megelőzően munka- és balesetvédelmi oktatást tartani, és ennek tényét az építési napló) naplóban rögzíteni. • Az építkezés helyén saját cégtáblát elhelyezni, feltüntetve az alvállalkozókat, a beruházó és felelős lebonyolító nevét. A tábla formáját, tartalmát Megrendelővel elfogadtatni. A tábla tartalmára a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. • A munkaterület átvételére egy ütemben megközelítésével kapcsolatos, illetve a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül munkaterület határain kívül történő mindennemű károkozásért teljes felelősséggel helyt állni. • A szerződésben meghatározott tartalommal és MSZ (ennek hiányában DIN) szerinti minőségben, illetve az egyéb jogszabályoknak és kötelezően alkalmazandó előírásoknak megfelelően a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sorrendeltetésszerű használatot, üzembe helyezést biztosító minőségben hiba- és hiánymentesen a szerződött munkát elvégezni. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja• Köteles megvizsgálni, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít bemunkaterületen korábban végzett munkák esetleges hibái vagy hiányosságai nem akadályozzák-e a munkavégzésben. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért • Az építési munkák megkezdésétől (a munkaterület átadásától kezdődő időponttól átvételétől) a használatbavétel napjáiglezárásig építési naplót vezetni. A Vállalkozó köteles • Biztosítani a munkavégzés során szerződéses munkák elvégzéséhez a környezetvédelmimunkaerőt, árut, anyagot, szerkezetet stb., legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. • Anyagot a munkaterületen belül deponálni. • Biztosítani a munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikaivagyonvédelmi, tűzvédelmikörnyezetvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényttűzvédelmi rendszabályok betartását, illetve általános érvényű jogszabálytaz ehhez szükséges feltételeket megteremteni. • Biztosítani (költségtérítés nélkül) a Megrendelő és Megbízottja számára, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezésselhogy bármely időpontban az ellenőrzési jogát gyakorolhassa, a hibák kijavításávalMegrendelő megtekinthesse és megvizsgálhassa a munkavégzés folyamatát, helyszínét, az anyagok minőségét, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és technológiai, minőségbiztosítási, biztonsági előírások betartását, alvállalkozó tényleges részvételét. • A hatósági ellenőrzéseket bármikor lehetővé tenni a fizetendő díjakkal kapcsolatoskiadott engedélyekkel kapcsolatban. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania• Intézkedni, hogy azokon a szállítás során felhasznált utak vizsgálatokon és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzéstellenőrzéseken, amelyek a beruházás védelméreVállalkozó felelősségi körébe tartoznak, a hatóságok részt vehessenek. • A végzett munka, vagy mások biztonsága a beépítésre került anyag, szerkezet, termék, berendezés minőségi megfelelősségének vitája esetén, amennyiben a vizsgálat eredménye számára elmarasztaló, annak költségét viselni. • A Megrendelő által elrendelt – és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni kellően megindokolt – bontást vagy cserét haladéktalanul, költségmentesen elvégezni. • A kivitelezési munkák tényleges befejezését követően írásban közölni a Megrendelővel a szerződés teljesítését (készre jelentés). • A dokumentált minőségtanúsítványokat, vizsgálati jegyzőkönyveket, mint az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményezépítkezés hivatalos ügyiratainak tartozékait az építkezés végéig megőrizni, és a szerződés lezárásával az ő tevékenységének következményeátadási dokumentáció részeként, egyidejűleg a Megrendelőnek átadni. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése • Ideiglenes építéshelyi berendezéseket saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelentifelépíteni és azokat elbontani, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgálta, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését és a kiépítés elvégzését saját költségére és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatok, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt elszállítani legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagok, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek megfelelően a kiemelt felesleges földet és a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe a műszaki átadás-átvétel (üzemi próbalezárásáig. • A Vállalkozó kötelessége a bontási anyagok, sikeres próbaüzem) ideje hulladékok és környezetkárosító anyagok környezetvédelmi követelményeknek megfelelő kezelése és elhelyezése, valamint a munkaterület melletti vízfolyások és vizes élőhelyek megóvása. Törekedni kell arra, hogy a kivitelezés során a természetvédelmi területek életét a lehető legkisebb mértékben zavarják. • A befedésre vagy eltakarásra kerülő munkarészek esetében az eltakarási munkálatok megkezdését legalább 2 munkanappal megelőzően a Megrendelőt értesíteni, és lehetővé tenni a számára, hogy azokat megvizsgálja, megmérje és észrevételeit építési naplóban rögzítse. Ha a Megrendelő ezen kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a Vállalkozó jogosult a munkarész befedésére vagy eltakarására, de az eltakart munkarészekért is beleszámítteljes felelősséggel tartozik. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei • Állandó helyszíni képviselője által biztosítani minden szükséges felügyeletet és irányítást a szerződéses munkák végzése során. • Meghatalmazott képviselőjét haladéktalanul eltávolítani és másik, a Megrendelő által jóváhagyott személlyel pótolni, ha a Megrendelő a képviselőt feladatai ellátására nem tartja megfelelőnek és erről a Vállalkozót terhelika kifogás indokait is megnevezve írásban értesíti. Vállalkozó köteles a munkavédelmi előírásokat betartani• A garanciális, a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáért, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű és kizárólagos felelősséget vállal. Felek e körben a Távhő Kft felelősségét kizárják A Vállalkozó a sikeres műszaki átadás-átvétellel teljesít. A jótállási vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hozni, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, felmerülő és a Megrendelő jogosult és megbízottja, illetve az üzemeltető által jelzett hibák, illetve hiányosságok kijavításához, elhárításához a hibát, hiányosságot a Vállalkozó költségére és kockázatára megszüntettetniszükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra. A Vállalkozó kijelenti, hogy az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételével. A Vállalkozó jogosult és köteles a munkaterületet átvenni, az átvételkor a munkavégzésre való alkalmasságot megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sor. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére a Vállalkozó feladata. 1./ A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgáltanapelemes rendszerek kivitelezését szerződésszerűen, az műszakilag és minőségileg kifogástalan kivitelben, a hatályos jogszabályok és hatósági (pl. munkavédelmi, tűzvédelmi, stb.) előírások betartásával végzi el. 2./ Vállalkozó kijelenti továbbá, hogy napelemes rendszerek kivitelezésére és azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését részeit alkotó eszközök, berendezések kereskedelmére jogosult vállalkozás, alkalmas a Szerződés teljesítésére, a napelemes rendszert alkotó eszközök, berendezések újak és megfelelnek a kiépítés elvégzését saját költségére és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatok, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellegevonatkozó hatályos szabványi előírásoknak. 5. A 3./ Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arramegfelelő műszaki szakértelemmel rendelkező projektmenedzsmentet biztosítani, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényesakik Megrendelő bármilyen, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznieSzerződés tárgyát érintő kérdése esetén naprakész tájékoztatást nyújtanak. 4./ Vállalkozó köteles Megrendelő értesítésére a projekt helyszínén a munkaterület átadás-átvételi eljáráson való megjelenésre, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint munkaterület átvételére a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Xxxxx által közösen megállapodott időpontban. 5./ Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A kivitelezés során az érvényben lévő biztonságtechnikai, tűzvédelmi, környezetvédelmi és munkavédelmi, valamint vagyonvédelmi előírások maradéktalan betartására. 6./ Vállalkozó köteles a fölösleges vállalkozói eszközökrendszer kivitelezése közbeni vagy utáni dokumentálás elvégzésére: műszaki átadás-átvételi dokumentáció, többletanyagokkészre jelentés, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról kivitelezői nyilatkozat, jótállási igények érvényesítéséhez szükséges dokumentáció, teljesítés igazolás elkészítésére. 7./ Vállalkozó köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszitűrni, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek megfelelően a kiemelt felesleges földet és a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg átvételt megelőzően a Megrendelő részére átadjaa napelemes rendszer műszaki állapotát és a Szerződésben rögzített műszaki jellemzőit ellenőrizze. A szerződés akkor minősül szerződésszerűen teljesítettnek, ha Vállalkozó a napelemes rendszert az előírt helyszínen hiba- és hiánymentesen kivitelezi, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik rendszer megfelel a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe követelményeknek és a műszaki átadás-átvétel (üzemi próba, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámítiratai elkészítésre kerültek. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei teljesítési határidő a Vállalkozót terheliknapelemes rendszer fizikai megvalósítására, azaz a Vállalkozó Megrendelő irányába történő készre jelentésének időpontjára vonatkozik. 8./ Vállalkozó kijelenti, hogy a Megrendelő nevére szóló, a Szerződésen alapuló számlával vagy számlákkal kapcsolatosan az állami adó- és vámhatóság részére határidőben teljesíti az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 10. számú melléklet 1. pontja szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét, amely szerint köteles az állami adó- és vámhatóság részére adatot szolgáltatni a belföldön teljesített termékértékesítéséről, szolgáltatásnyújtásáról kibocsátott vagy kiállított számláról, számlával egy tekintet alá eső okiratról. 9./ Előfordulhat, hogy a napelemes rendszer elemeinek (továbbiakban: elemek) gyártói az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus, vagy egyéb kiható konfliktus, továbbá a COVID-19 járvány okozta előre nem látható és a gyártók által nem befolyásolhatóan előállt vis maior jellegű helyzetnek minősülő helyzet következtében a termékek előállítási és szállítási határidejét nem tudják tartani, amely helyzet az ellátási lánc akadályaként jelentkezik. Ebből eredően a Vállalkozó nem tartozik felelősséggel a gyártói és/vagy forgalmazói késedelem okozta határidő túllépésekkel kapcsolatos kötbér és kártérítési kötelezettségekért. Vállalkozó mindent megtesz annak érdekében, hogy az ilyen helyzetek előállta esetén a szükséges elemeket más forrásból szerezze be, azonban ennek ellenére nem kizárható, hogy a fenti eset teljesítési határidő túllépést okoz. Felek rögzítik, hogy az ellátási lánc akadályáról való Megrendelő felé történő Vállalkozói tájékoztatás automatikusan a Ptk. 6:126. § szerinti akadályközlésnek minősül. Vállalkozó fenntartja a jogot, hogy a beszerzési fejlemények pontos ismeretében a kivitelezés ütemezését módosítsa, melyről köteles Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Tekintettel arra, hogy a munkavédelmi előírásokat betartanifent jelzett körülmények Vállalkozó esetleges késedelmes teljesítése szempontjából kimentő oknak minősülnek, illetve, hogy Vállalkozó minden elvárható intézkedést megtesz az elemek más forrásból való beszerzése érdekében, ezen körülmények a Ptk. 6:154. § (3) bekezdésében foglaltak alapján mentesítik Vállalkozót az esetleges késedelemből eredő károk megtérítéséért és a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésében foglaltak alapján valamennyi kötbér megfizetéséért való felelőssége alól. Vállalkozó jogosult más termékekkel helyettesíteni a fenti események miatt kieső termékeket, amennyiben azokat a kivitelezésre műszakilag megfelelőnek találja, és teljesíti a Megrendelő által elfogadott rendszer összesített teljesítményét, az műszakilag egyenértékű, vagy jobb, mint a Megrendelő által előzetesen elfogadott. 10./ Amennyiben a napelemes rendszer elemeinek megrendelését követően a gyártó egyoldalúan árat emel a folyamatosan emelkedő alapanyag árak vagy egyéb ok miatt, akkor Vállalkozó előzetes értesítését követően jogosult a Megrendelőre hárítani az emelés mértékével megegyező összeget, és a vállalkozói díjról az emelt összeggel növelten számlát kiállítani. A szerződő felek rögzítik, hogy az erről szóló számlát a Megrendelő köteles befogadni és a számlát határidőben kiegyenlíteni. 11./ Amennyiben az esetleges építési engedélynek megfelelő tervdokumentációtól, ajánlati dokumentációtól vagy az épület kivitelezésére vonatkozó egyéb dokumentációtól eltérő műszaki kivitelezés történik Megrendelő vagy Építtető által, és ez a Vállalkozó kivitelezésére (korábban adott ajánlatára) hatással van és többletköltséget okoz, akkor Vállalkozó jogosult a Megrendelőre hárítani az ilyen eltérésekből eredő többletköltségeket a Vállalkozó egyoldalú nyilatkozata szerinti teljesítési határidő meghosszabbítása mellett. 12./ Abban az esetben és amennyiben szükséges, a munkavédelmiVállalkozónak az ajánlatadáskor nem áll rendelkezésére kiviteli és adott esetben statikai tervdokumentáció, balesetvédelmi követelmények betartásáértúgy az ajánlati tartalom egy előzetes terv vagy becslés alapján készül. Amennyiben a statikai szakvélemény és/vagy a statikai és/vagy kiviteli terv többlet műszaki tartalmat, vagy olyan munkát is szükségessé tesz, amely nem volt része az előzetes tervnek vagy ajánlatnak, úgy annak költségét a Megrendelő köteles viselni. 13./ A Felek rögzítik, hogy (i) az ajánlatadás és a kivitelezés vagy (ii) a pályázat benyújtása és annak elbírálási ideje alatt olyan világpiaci változások történhetnek (ideértve pl. az ellátási láncok akadályait, az alapanyagok elérhetőségét, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű nyersanyagok árának változását, napi vagy akár órás árazású termék árak megjelenését), amelyek az ajánlatadás vagy a pályázati ajánlat beadásakor egyik fél számára sem voltak előre kalkulálhatóak. Adott helyzet kihívás elé állítja mind a Megrendelőt mind a Vállalkozót, de a Felek kijelentik szándékukat, hogy a kölcsönös rugalmasság és kizárólagos felelősséget vállalüzleti racionalitás figyelembevételével arra törekednek, hogy az ajánlati ár, műszaki tartalom és egyéb feltételek ne vagy a lehető legkisebb mértékben változzanak. 14./ A vállalkozói díj kifejezetten nem tartalmazza azon felmerülő esetleges költségeket, amelyek az előzetes terv alapján és az ajánlatadás során nem voltak ismertek, de a végleges kiviteli terv vagy szolgáltatói Műszaki- Gazdasági Tájékoztató (MGT) vagy egyéb előre nem ismert jogszabály, kormányzati, önkormányzati, hatósági rendelkezés és határozat, építési és szakhatósági engedély, településrendezési és építési követelmény, szabályozási és rendezési terv, valamint bármely kamarai vagy egyéb szakmai előírás, szokvány, szabvány, technológiai előírás és más hasonló norma, továbbá a közműszolgáltatói előírásoknak való megfelelés miatt válik szükségessé. Az ilyen esetlegesen felmerülő díjtételek esetén a Vállalkozó “openbook” alapon felülről számolt 15%-os fedezettel számol el a Megrendelővel, azaz a beépítendő díjtétel bekerülési értékén felül Vállalkozó 15%-os munkadíjon építi be és számol el a díjtétellel. A vállalkozói díj nem tartalmazza továbbá a napelemes rendszer kivitelezése kapcsán jelentkező azon költségeket, amelyeket a Megrendelő, mint tulajdonos közvetlenül a hálózati engedélyesnek, vagy egyéb résztvevő hatóságnak köteles megfizetni, mint például az esetlegesen felmerülő közcélú hálózat fejlesztésének, teljesítménybővítésnek, ad-vesz mérőórának díjait, a szolgáltatói ügyintézési díjakat, valamint az esetlegesen felmerülő hatósági díjakat, illetékeket. A díj nem tartalmazza továbbá az esetlegesen szükséges villámvédelmi rendszer kiépítését, régészeti eljárás minden költségét, továbbá statikai / talajmechanikai szakvélemények - melyeket Vállalkozó a kivitelezés megkezdése előtt nem vizsgál, annak megfelősége Megrendelő felelőssége - költségét, földhivatali bejegyzést, vezetékjogi díjat. 15./ Abban az esetben, ha a kivitelezési határidőt veszélyezteti egy eszköz vagy termék elérhetősége, úgy a Vállalkozó jogosult a műszaki tartalom módosítására, alternatív termék vagy eszközök felhasználásra és beépítésére, amennyiben az műszakilag egyenértékű, vagy jobb, mint a Megrendelő által előzetesen elfogadott. Felek e körben rögzítik, hogy a Távhő Kft műszakilag való egyenértékűség a Vállalkozó ajánlatadásakor elvárt műszaki elvárásoknak való megfelelőséget jelenti, de nem jelenti Megrendelő jövőbeli új műszaki megoldási, elvárási, kiegészítési vagy módosítási igényeinek való megfelelést. 16./ Amennyiben az esedékes számlát a Megrendelő határidőre nem vagy nem teljes mértékben fizette meg, akkor Vállalkozó jogosult a munkálatok felfüggesztésére mindenfajta hátrányos jogkövetkezmény nélkül. A felfüggesztés időtartama a teljesítési határidőt automatikusan meghosszabbítja. Amennyiben a felfüggesztés időtartama a 30 napot meghaladja, akkor a munkálatok esetleges újrakezdése esetén Vállalkozó jogosult a felfüggesztés időközben szükségessé váló vállalkozói díj egyoldalú emelésére, melynek mértéke legfeljebb a vállalkozó díj 20%-a. Amennyiben a felfüggesztés a 90 napot meghaladja, akkor Vállalkozó mindenfajta hátrányos jogkövetkezmény nélkül jogosult a szerződéstől elállni vagy azt azonnali hatállyal felmondani és az esetlegesen felmerült közvetlen vagy közvetett kárát a Megrendelő felé érvényesíteni. 17./ Vállalkozó a teljesítés során a Megrendelőnél/Építtetőnél felmerült károk esetén kizárólag a Vállalkozó által okozott bizonyított közvetlen károkért felel, vagyis Vállalkozó jogszabályi keret közötti kártérítési felelőssége kizárólag a bizonyított, tényleges, közvetlen károkra korlátozódik, és a Vállalkozó a jogszabályi keretek között kifejezetten kizárja a felelősségét kizárják bármiféle közvetett vagy következményi, illetve biztatási jellegű kárért és igényért, ideértve többek között az elmaradt vagyoni előnyt, a termelés kiesést, a bírságot, költségeket, illetve a nem vagyoni kárt is, kivéve, ha a jelen rendelkezés szerinti valamely feltétel alkalmazását jogszabály kizárja. Vállalkozó kártérítési felelőssége a Vállalkozó felelősségbiztosításának káreseményekre irányadó összegéig terjed ki. 18./ A Vállalkozó a sikeres műszaki átadásteljesítéssel kapcsolatban nem vállal felelősséget - közvetett veszteségért, - várt megtakarítások elvesztéséért, - termelés-átvétellel teljesítcsökkenésért, - üzleti lehetőség elvesztéséért, - hírnévben bekövetkezett kárért, - kieső bevételért, - vagy bármilyen más, elmaradt haszon természetű veszteségért, illetve egyéb közvetett kárért. 19./ Vállalkozó a Felek eltérő rendelkezésének hiányában jogosult alvállalkozót igénybe venni. Vállalkozó az alvállalkozó tevékenységéért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el. Megrendelő a vállalkozási szerződés megkötése előtt köteles jelezni Vállalkozó felé azon vállalkozók névsorát, amelyek kitiltás alatt állnak, és a Megrendelő munkaterületén munkát nem végezhetnek. Amennyiben Megrendelő ezen kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a kivitelezés megkezdésekor a kitiltott (al)vállalkozó munkavégzése ellen nem tiltakozhat. 20./ Mergendelő eltérő előzetes jognyilatkozata hiányában Vállalkozó jogosult az elkészült napelemes rendszerről fényképeket, videófelvételeket, 3D scant készíteni, mely felvételeket referencia anyagként - a személyiségi jogok megsértése nélkül - időkorlát nélkül felhasználhat. 21./ A jótállási Felek megállapodnak és a Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a kivitelezéshez a Megrendelő szolgáltat anyagot, úgy a szolgáltatott anyag minőségéért vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul az abból eredő kárért a Vállalkozó tudomására kell hoznifelelősséggel és jótállási kötelezettséggel nem tartozik. 22./ A telepítéshez szükséges anyagok megrendelését Vállalkozó az áramszolgáltatói Műszaki-gazdasági Tájékoztató megérkezését, aki haladéktalanul intézkedik valamint az előleg beérkezését követő 30 napon belül köteles megkezdeni. Munkaterületre történő felvonulás - amennyiben előírás - a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, a Megrendelő jogosult a hibát, hiányosságot a Vállalkozó költségére és kockázatára megszüntettetnivezetett építési naplóban történő munkaterület átadást követően lehetséges leghamarabb.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra9.1. A Vállalkozó kijelenti, hogy nem jogosult a munkavégzésre alkalmas munkaterület átvételét megtagadni; továbbá felelős az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják területen a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételévelmunkavégzésre alkalmas állapot fenntartásáért. 9.2. A Vállalkozó jogosult és köteles a munkaterületet átvenni, az átvételkor annak munkavégzésére való alkalmasságát megvizsgálni, a munkavégzésre való alkalmasságot megvizsgálnialkalmas állapotot megteremteni és fenntartani a jelen szerződés keretein belül; a szerződés teljesítésének megkezdéséhez szükséges – jogszabályokban a kivitelező számára előírt – hatósági, az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben szolgáltatói bejelentéseket a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sor. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel kivitelezési munka megkezdése előtt megtenni, Megrendelő részére dokumentálni, és a bejelentéseket az Építési Naplóhoz csatolni; a munkaterület átvételét követően, a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról megkezdését megelőzően munka- és balesetvédelmi, valamint környezet- és tűzvédelmi, természetvédelmi, vagyonvédelmi oktatást tartani, és ennek tényét az Építési Naplóban rögzíteni; a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail kiadott vázlatoknak megfelelően, a vonatkozó szakmai- és telefon útján értesíti általános törvényi, rendeleti előírások betartásával a kivitelezést elvégezni; a szerződésben meghatározott tartalommal és minőségben, illetve az egyéb jogszabályoknak és kötelezően alkalmazandó előírásoknak, továbbá a Megrendelő részéről a közbeszerzési műszaki ellenőrét. Az értesítést az leírás részeként biztosított építési naplóba mellékletként csatolni kell. és szakhatósági engedélyekben foglaltaknak megfelelően a rendeltetésszerű használatot biztosító minőségben, hiba- és hiánymentesen a szerződött munkát elvégezni; A Vállalkozó munkáinak megvalósításához az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályokelőző pontban megjelölteken felül szükséges, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére további részletterv elkészítése a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelenti, hogy részletterveket Megrendelővel el kell fogadtatni. A terveknek ki kell elégíteni a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgálta, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését szerződésben és a kiépítés elvégzését saját költségére és veszélyére vállaljamellékleteiben megfogalmazott követelményeket. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatok, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagok, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszikötelezi magát, hogy az átadott részletterveket 4 munkanapon belül átvizsgálja, és döntését közli Vállalkozóval. Amennyiben nem fogadja el a részletterveket, úgy a kifogásokat köteles indokolni a hibák egyértelmű javíthatósága érdekében. az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek megfelelően a kiemelt felesleges földet és a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős munkák megkezdésétől (a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe átvételétől) a műszaki átadás-átvétel (üzemi próbalezárásig Építési Naplót vezetni; biztosítani a szerződéses munkák elvégzéséhez a munkaerőt, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámítárut, anyagot, szerkezetet, berendezést, stb. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei legyen az ideiglenes, vagy állandó jellegű; a Vállalkozót terhelik. Vállalkozó köteles munkaterületet szükség szerint kerítéssel biztonságosan lekeríteni; a munkavédelmi előírásokat betartaniMegrendelő által elrendelt változtatásokat, módosításokat befogadni és azokat elvégezni, azok esetleges költségeiről és ellentételezéseiről megállapodni; biztosítani a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáértbalesetvédelmi, vagyonvédelmi, környezetvédelmi, természetvédelmi és tűzvédelmi rendszabályok betartását, illetve az ehhez szükséges feltételeket megteremteni, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű jogszabályokban előírt munka- és kizárólagos felelősséget vállalbalesetvédelmi tervet elkészíteni, Építési Naplóhoz mellékelni és betartani; jelen szerződésben rögzített feladatai végzésével összefüggésben maga vagy alvállalkozói által okozott károkat teljes körűen megtéríteni, a kivitelezés során és az építési helyszínen csak szerződéssel, illetve bejelentett munkahellyel rendelkező személyeket foglalkoztatni (ebben a körben mindennemű felelősség kizárólagosan a Vállalkozót terheli); a különböző építőanyagok, épületszerkezetek, épületgépészeti szerelvények, illetve berendezési tárgyak származási helyét, minőségtanúsítását, alkalmazástechnikai leírását, garancia- és jótállási dokumentumait, valamint márka azonosítását, hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolni, az igazolásokat az Építési Naplóhoz naprakészen, folyamatosan csatolni, továbbá az átadási dokumentáció részeként Megrendelő részére átadni; biztosítani (költségtérítés nélkül) a Megrendelő és a Műszaki Ellenőr számára, hogy bármely munkanapon a munkavégzés ideje alatt annak időpontjában az ellenőrzési jogukat gyakorolhassák, megtekinthessék és megvizsgálhassák a munkavégzés folyamatát, helyszínét, az anyagok, termékek, szerkezetek és berendezések stb. Felek e körben minőségét, gyártási helyszínét, fázisait; lehetővé tenni, hogy a Távhő Kft felelősségét kizárják A hatóságok ellenőrzéseket, egyeztetéseket végezhessenek a kiadott engedélyekkel kapcsolatban; a kivitelezői hatáskörbe tartozó hatósági, szolgáltatói engedélyeket, véleményeket beszerezni, és dokumentálni. Az összes – a szerződés tárgyának teljes körű elkészítéséhez szükséges – építési engedélyen túlmenő engedély beszerzése, amennyiben az a jelen szerződés tárgyát ez érinti, Vállalkozó feladata, (pld.: gáz tervek, közterület-foglalási engedély, ideiglenes energia-ellátást, stb.). Az ezzel kapcsolatos költségeket Vállalkozó viseli; a sikeres megfelelő időben és módon lehetővé tenni, hogy azokon a vizsgálatokon és ellenőrzéseken, amelyek a Vállalkozó felelősségi körébe tartoznak, a hatóságok részt vehessenek; a végzett munka, vagy a beépítésre került anyag, szerkezet, termék, berendezés minőségi megfelelőségének vitája esetén, ha a vizsgálat eredménye Vállalkozó számára elmarasztaló, annak költségét viselni és az azzal kapcsolatban a Megrendelő vagy a Műszaki Ellenőr által elrendelt bontást, vagy cserét haladéktalanul, saját költségén elvégezni; a Megrendelővel a készrejelentést írásban közölni; a dokumentált minőségtanúsítványokat, mint az építkezés hivatalos ügyiratainak tartozékait az építkezés végéig megőrizni, és legkésőbb a szerződés lezárásával egyidejűleg a Megrendelőnek eredetiben átadni; a kivitelezéshez feltétlenül szükséges ideiglenes villamos energia- és ivóvízellátást, az azokhoz szükséges csatlakozásokat, valamint az ideiglenes építéshelyi berendezéseket saját költségére felépíteni, üzemeltetni és azokat elbontani, elszállítani legkésőbb a műszaki átadás-átvétellel teljesítátvétel lezárásáig. A jótállási vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokatMegrendelő a Vállalkozónak a kivitelezéshez szükséges víz és villamos energia vételi lehetőséget 80 m-en belül, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hoznikivitelezéshez szükséges vizet és villamos energiát, aki haladéktalanul intézkedik valamint a hiányosságfelvonuláshoz szükséges anyagtároló területet térítésmentesen biztosítja; a keletkezett munkahelyi hulladékot és felesleget folyamatosan letakarítani, hiba megszüntetésérea munkaterületet tisztán tartani, a csapadékot elvezetni, az építkezés biztonságos és kulturált megközelíthetőségét biztosítani, az építési területet, valamint az építés, szállítás során használt, csatlakozó utakat (telekhatáron kívül is) rendben, tisztán tartani. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül e feladatát nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltakteljesíti, a Megrendelő jogosult a hibáttörmelék Vállalkozó költségén történő elszállíttatására; a befedésre vagy eltakarásra kerülő munkarészek esetében az eltakarási munkálatok megkezdését legalább 5 (öt) munkanappal megelőzően a Megrendelőt és a Műszaki Ellenőrt értesíteni és lehetővé tenni a számukra, hiányosságot hogy azokat megvizsgálják, megmérjék és észrevételeiket Építési Naplóban rögzítsék. Ha a Megrendelő és a Műszaki Ellenőr ezen kötelezettségüknek nem tesznek eleget, úgy a Vállalkozó költségére jogosult a munkarész befedésére vagy eltakarására, de az eltakart munkarészekért is teljes felelősséggel tartozik; állandó – megfelelő szakértelemmel, tapasztalattal, jogosultsággal rendelkező, jogszabály szerinti névjegyzékben szereplő – felelős műszaki vezetője által biztosítani minden szükséges helyszíni felügyeletet és kockázatára megszüntettetniirányítást a szerződéses munkák kivitelezése és próbaüzemeltetése folyamán; helyszíni képviselőjét haladéktalanul eltávolítani és másik, a Megrendelő által jóváhagyott személlyel pótolni, ha a Megrendelő a képviselőt feladatai ellátására indokoltan nem tartja megfelelőnek és erről a Vállalkozót a kifogás indokait is megnevezve írásban értesíti; a garanciális, vagy szavatossági idő alatt felmerülő és a Megrendelő által jelzett hibák, illetve hiányosságok kijavításához, elhárításához a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni; az elkészült rész- és befejezett munkák minőségének megőrzését és tisztántartását biztosítani. 9.3. A Kbt. 136. § (1) bekezdése alapján Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy: a) nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlattételi Dokumentáció

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra. A Vállalkozó kijelenti, hogy az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átadás-átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételével. A Vállalkozó jogosult és köteles a munkaterületet átvenni, az átvételkor a munkavégzésre való alkalmasságot megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sor. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgálta, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését és a kiépítés elvégzését saját költségére és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatok, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagok, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek megfelelően a kiemelt felesleges földet és a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe a műszaki átadás-átvétel (üzemi próba, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámít. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei a Vállalkozót terhelik. Vállalkozó köteles a munkavédelmi előírásokat betartani, a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáért, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű és kizárólagos felelősséget vállal. Felek e körben a Távhő Kft felelősségét kizárják A Vállalkozó a sikeres műszaki átadás-átvétellel teljesít. A jótállási vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hozni, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, a Megrendelő jogosult a hibát, hiányosságot a Vállalkozó költségére és kockázatára megszüntettetni.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési 9.1. Vállalkozó a jelen Szerződés teljesítése, az építés-kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek tevékenysége során köteles figyelembe venni, hogy a kivitelezést a szerződés szerinti feladatokkal érintett területen lakók minimális korlátozásával és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján hatósági hozzájárulásokban foglaltak szerint kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokramegvalósítani. 9.2. A Vállalkozó kijelenti, hogy nem jogosult a munkavégzésre alkalmas munkaterület átvételét megtagadni; továbbá felelős az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják területen a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételévelmunkavégzésre alkalmas állapot fenntartásáért. 9.3. A Vállalkozó jogosult és köteles a munkaterületet átvenni, az átvételkor annak munkavégzésére való alkalmasságát megvizsgálni, a munkavégzésre való alkalmasságot megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sor. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani alkalmas állapotot megteremteni és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési keretein belül; • a szerződés teljesítésének megkezdéséhez szükséges – jogszabályokban a kivitelező számára előírt – hatósági, szolgáltatói bejelentéseket a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgáltamunka megkezdése előtt megtenni, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését Megrendelő részére dokumentálni, és a kiépítés elvégzését saját költségére bejelentéseket az Építési Naplóhoz csatolni; • a munkaterület átvételét követően, a munkálatok megkezdését megelőzően munka- és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatokbalesetvédelmi, valamint környezet- és tűzvédelmi, természetvédelmi, vagyonvédelmi oktatást tartani, és ennek tényét az Építési Naplóban rögzíteni; • a kiadott vázlatoknak megfelelően, a vonatkozó szakmai- és általános törvényi, rendeleti előírások betartásával a kivitelezést elvégezni; • a szerződésben meghatározott tartalommal és minőségben, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát egyéb jogszabályoknak és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagokkötelezően alkalmazandó előírásoknak, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek és szakhatósági engedélyekben foglaltaknak megfelelően a kiemelt felesleges földet rendeltetésszerű használatot biztosító minőségben, hiba- és hiánymentesen a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős szerződött munkát elvégezni; • az építési munkák megkezdésétől (a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe átvételétől) a műszaki átadás-átvétel lezárásig Építési Naplót vezetni; • biztosítani a szerződéses munkák elvégzéséhez a munkaerőt, árut, anyagot, szerkezetet, berendezést, stb. legyen az ideiglenes, vagy állandó jellegű; • a munkaterületet kerítéssel biztonságosan lekeríteni (üzemi próbazárt, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámít. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei átlátást gátló kerítéssel), őrizni, a Vállalkozót terhelik. Vállalkozó köteles körbekerítést fenntartani, a munkavédelmi előírásokat betartaniMegrendelő felszólítására, vagy engedélyével azt módosítani, elbontani, az anyagot a munkaterületen belül deponálni; • a Megrendelő által elrendelt változtatásokat, módosításokat befogadni és azokat elvégezni, azok esetleges költségeiről és ellentételezéseiről megállapodni; • biztosítani a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáértbalesetvédelmi, vagyonvédelmi, környezetvédelmi, természetvédelmi és tűzvédelmi rendszabályok betartását, illetve az ehhez szükséges feltételeket megteremteni, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű jogszabályokban előírt munka- és kizárólagos felelősséget vállalbalesetvédelmi tervet elkészíteni, Építési Naplóhoz mellékelni és betartani; • jelen szerződésben rögzített feladatai végzésével összefüggésben maga vagy alvállalkozói által okozott károkat teljes körűen megtéríteni, • a kivitelezés során és az építési helyszínen csak szerződéssel, illetve bejelentett munkahellyel rendelkező személyeket foglalkoztatni (ebben a körben mindennemű felelősség kizárólagosan a Vállalkozót terheli); • a különböző építőanyagok, épületszerkezetek, épületgépészeti szerelvények, illetve berendezési tárgyak származási helyét, minőségtanúsítását, alkalmazástechnikai leírását, garancia- és jótállási dokumentumait, valamint márka azonosítását, hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolni, az igazolásokat az Építési Naplóhoz naprakészen, folyamatosan csatolni, továbbá az átadási dokumentáció részeként Megrendelő részére átadni; • biztosítani (költségtérítés nélkül) a Megrendelő és a Műszaki Ellenőr számára, hogy bármely időpontban az ellenőrzési jogukat gyakorolhassák, megtekinthessék és megvizsgálhassák a munkavégzés folyamatát, helyszínét, az anyagok, termékek, szerkezetek és berendezések stb. Felek e körben minőségét, gyártási helyszínét, fázisait; • lehetővé tenni, hogy a Távhő Kft felelősségét kizárják A hatóságok ellenőrzéseket, egyeztetéseket végezhessenek a kiadott engedélyekkel kapcsolatban; • a kivitelezői hatáskörbe tartozó hatósági, szolgáltatói engedélyeket, véleményeket beszerezni, és dokumentálni; • a megfelelő időben és módon lehetővé tenni, hogy azokon a vizsgálatokon és ellenőrzéseken, amelyek a Vállalkozó felelősségi körébe tartoznak, a sikeres hatóságok részt vehessenek; • a végzett munka, vagy a beépítésre került anyag, szerkezet, termék, berendezés minőségi megfelelőségének vitája esetén, ha a vizsgálat eredménye Vállalkozó számára elmarasztaló, annak költségét viselni és az azzal kapcsolatban a Megrendelő vagy a Műszaki Ellenőr által elrendelt bontást, vagy cserét haladéktalanul, saját költségén elvégezni; • a Megrendelővel a készrejelentést írásban közölni; • a Vállalkozónak felróható okból felmerült Műszaki Ellenőri és Tervezői többletszolgáltatás igénybevételével járó költségeket viselni, megtéríteni; • a dokumentált minőségtanúsítványokat, mint az építkezés hivatalos ügyiratainak tartozékait az építkezés végéig megőrizni, és legkésőbb a szerződés lezárásával egyidejűleg a Megrendelőnek eredetiben átadni; • az ideiglenes villamos energia- és ivóvízellátást, az azokhoz szükséges csatlakozásokat, mérőhelyeket kiépíteni, mérők telepítéséről gondoskodni, valamint az ideiglenes építéshelyi berendezéseket saját költségére felépíteni, üzemeltetni és azokat elbontani, elszállítani legkésőbb a műszaki átadás-átvétellel teljesítátvétel lezárásáig; • a keletkezett munkahelyi hulladékot és felesleget folyamatosan letakarítani, a munkaterületet tisztán tartani, a csapadékot elvezetni, az építkezés biztonságos és kulturált megközelíthetőségét biztosítani, az építési területet, valamint az építés, szállítás során használt, csatlakozó utakat (telekhatáron kívül is) rendben, tisztán tartani; • a befedésre vagy eltakarásra kerülő munkarészek esetében az eltakarási munkálatok megkezdését legalább 5 (öt) munkanappal megelőzően a Megrendelőt és a Műszaki Ellenőrt értesíteni és lehetővé tenni a számukra, hogy azokat megvizsgálják, megmérjék és észrevételeiket Építési Naplóban rögzítsék. A jótállási Ha a Megrendelő és a Műszaki Ellenőr ezen kötelezettségüknek nem tesznek eleget, úgy a Vállalkozó jogosult a munkarész befedésére vagy eltakarására, de az eltakart munkarészekért is teljes felelősséggel tartozik; • állandó – megfelelő szakértelemmel, tapasztalattal, jogosultsággal rendelkező, jogszabály szerinti névjegyzékben szereplő – felelős műszaki vezetője által biztosítani minden szükséges helyszíni felügyeletet és irányítást a szerződéses munkák kivitelezése és próbaüzemeltetése folyamán; • helyszíni képviselőjét haladéktalanul eltávolítani és másik, a Megrendelő által jóváhagyott személlyel pótolni, ha a Megrendelő a képviselőt feladatai ellátására nem tartja megfelelőnek és erről a Vállalkozót a kifogás indokait is megnevezve írásban értesíti; • a garanciális, vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hozni, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, felmerülő és a Megrendelő jogosult által jelzett hibák, illetve hiányosságok kijavításához, elhárításához a hibátszükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni; • az elkészült rész- és befejezett munkák minőségének megőrzését és tisztántartását biztosítani. 9.4. A Kbt. 136. § (1) bekezdése alapján Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hiányosságot hogy: a) nem fizet, illetve számol el a Vállalkozó költségére szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és kockázatára megszüntettetni.amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra. A Vállalkozó kijelenti, hogy az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételével. A Vállalkozó jogosult és köteles köteles: Az építkezés helyén a megrendelő által jóváhagyott tartalommal, méretben és helyen nyilvánossággal kapcsolatos táblákat elhelyezni. A munkaterületet átvenni, az átvételkor a annak munkavégzésre való alkalmasságot alkalmasságát megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat hiányosságokkal kapcsolatos észrevételeket jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben átvételét követően, a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sormunkálatok megkezdését megelőzően munka- és balesetvédelmi oktatást tartani, és ennek tényét az építési naplóban rögzíteni. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kellmunkavégzés során okozott mindennemű károkozásért teljes felelősséggel helyt állni. A Vállalkozó az elvégzett munkára (harmadik személynek okozott kár bekövetkeztéről a Megrendelőnek és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be haladéktalan tájékoztatást kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgálta, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését és a kiépítés elvégzését saját költségére és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatok, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa megadni. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagok, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek megfelelően a kiemelt felesleges földet és a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik átvételétől a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáróllezárásáig jogszabály szerint építési naplót vezetni. A teljesítési határidőbe Vállalkozó a munkaterület átadás-átvételétől kezdve a vonatkozó jogszabályi előírások szerint köteles folyamatosan építési naplót vezetni és azt állandóan az építkezés helyszínén tartani. Az építési naplóban az építéssel, az ellenőrzéssel és vizsgálatokkal, az átadás-átvétellel kapcsolatos körülményeket, az egyes munkák végrehajtásának kezdetét és befejezését, az ellenőrzések és vizsgálatok eredményeit, a méréseket, stb. rögzíteni kell. Biztosítani a szerződéses munkák elvégzéséhez a szakképzett munkaerőt, megfelelő minőségű árut, anyagot, szerkezetet stb., legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. Megrendelő számára 2 nyomtatott és 1 elektronikus példányban átadni az építési-, gépész- és villamos kiviteli terveken kívül valamennyi szakági kiviteli tervet, a napelemes rendszer telepítésével kapcsolatban teljes körű ügyintézés. Az általános és az adott területre vonatkozó munkavédelmi, balesetvédelmi, vagyonvédelmi, környezetvédelmi, tűzvédelmi rendszabályokat betartani. Biztosítani a Megrendelő és a műszaki ellenőr számára, hogy bármely időpontban az ellenőrzési jogát gyakorolhassa, a Megrendelő megtekinthesse és megvizsgálhassa a munkavégzés folyamatát, helyszínét, az anyagok minőségét, a technológiai, minőségbiztosítási, biztonsági előírások betartását, alvállalkozó tényleges részvételét, továbbá mindezek dokumentumait. A műszaki ellenőr által felfedett hibákat a munka folyamatosságát, illetve az adott munkarész teljesítési határidejének betartását biztosító határidőben, de legkésőbb 10 napon belül kijavítani. A hatósági ellenőrzéseket bármikor lehetővé tenni a kiadott engedélyekkel kapcsolatban. A végzett munka, vagy a beépítésre került anyag, szerkezet, termék, berendezés minőségi megfelelőségének vitája esetén, amennyiben a vizsgálat eredménye számára elmarasztaló, annak költségét viselni. A Megrendelő által elrendelt bontást vagy cserét haladéktalanul, költségmentesen elvégezni. Írásban, a tervezett átadás-átvétel előtt legalább 5 nappal közölni a Megrendelővel a szerződés teljesítését (üzemi próbakészre jelentés). Megrendelő számára 2 nyomtatott és 1 elektronikus példányban átadni a beruházás megvalósulási terveit és a tételes, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámíta megvalósult fizikai méreteket és árakat tartalmazó jegyzéket. A sikertelen átadásdokumentált minőségtanúsítványokat, vizsgálati jegyzőkönyveket stb., a kivitelezés végéig megőrizni, és a szerződés lezárásával az átadási dokumentáció részeként, egyidejűleg a Megrendelőnek átadni. A Vállalkozó kötelessége a bontási anyagok, hulladékok és környezetkárosító anyagok környezetvédelmi követelményeknek megfelelő kezelése és elhelyezése. A munkák során kitermelt és bontott hulladékok szabályszerű elhelyezését a Vállalkozó saját költségén köteles biztosítani. Az építkezés során keletkező hulladék és bontási anyag megfelelő elhelyezését a Vállalkozónak anyagmérleggel kell igazolnia a Megrendelő felé. A vállalkozó a kivitelezés során köteles az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII.26.) BM-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei KvVM rendelet előírásai szerint eljárni, a Vállalkozót hulladékokat elkülönítetten gyűjteni, amíg a kezelőnek át nem adja, s arról nyilvántartást vezetni. Az építési és bontási tevékenység befejezését követően köteles a ténylegesen keletkezett hulladékokról elkészíteni a rendelet szerinti építési és bontási hulladék nyilvántartó lapokat és igazolni a kezelő részére történő átadást. A hulladéknak nem minősülő bontott anyagok tulajdonjoga ellenkező irányú rendelkezés hiányában a Megrendelő tulajdonát képezik. Az ilyen anyagoknak a Megrendelő által megjelölt raktározási helyszínre történő szállítását a Vállalkozónak saját költségén kell elvégeznie, feltéve, hogy a raktározási hely az építési helyszín 10 km-es körzetén belül található. A 10 km-en túli szállítás költségei a Megrendelőt terhelik. A befedésre vagy eltakarásra kerülő munkarészek esetében az eltakarási munkálatok megkezdését legalább 3 munkanappal megelőzően a Megrendelőt értesíteni, és lehetővé tenni a számára, hogy azokat megvizsgálja, megmérje és észrevételeit építési naplóban rögzítse. Ha a Megrendelő ezen kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a Vállalkozó köteles jogosult a munkavédelmi előírásokat betartanimunkarész befedésére vagy eltakarására, a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáért, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű és kizárólagos felelősséget vállal. Felek e körben a Távhő Kft felelősségét kizárják A Vállalkozó a sikeres műszaki átadás-átvétellel teljesítde az eltakart munkarészekért is teljes felelősséggel tartozik. A jótállási vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hozni, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, felmerülő és a Megrendelő jogosult vagy megbízottja által jelzett hibák, illetve hiányosságok kijavításához, elhárításához a hibátszükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni. A szerződést szerződésszerűen teljesíteni, hiányosságot a Vállalkozó költségére és kockázatára megszüntettetniMegrendelővel mindenkor együttműködni.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra. A Vállalkozó kijelenti, hogy az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételével. A Vállalkozó jogosult és köteles a köteles: • A munkaterületet átvenni, az átvételkor a munkavégzésre annak munka végzésére való alkalmasságot alkalmasságát megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat hiányosságokkal kapcsolatos észrevételeit jegyzőkönyvben rögzíteni és ebben a Megrendelő figyelmét a hiányosságok megszüntetésére felhívni. • A későbbi jogviták megelőzése érdekében a munkaterület átvételét követően, de a munka megkezdése előtt részletes (fotó- és adatdokumentált) állapot-felmérési dokumentációt készíteni és a Megrendelőnek átadni. • A munkaterület átvételét követően öt napon belül környezetvédelmi tervet készíteni és azt a Megrendelővel jóváhagyatni. • A munkaterület átvételét követően, a munkálatok megkezdését megelőzően munka-és balesetvédelmi oktatást tartani, és ennek tényét az építési napló) naplóban rögzíteni. • Az építkezés helyén saját cégtáblát elhelyezni, feltüntetve az alvállalkozókat, a beruházó és felelős lebonyolító nevét. A tábla formáját, tartalmát Megrendelővel elfogadtatni. • A munkaterület átvételére egy ütemben megközelítésével kapcsolatos, illetve a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sormunkaterület határain kívül történő mindennemű károkozásért teljes felelősséggel helyt állni. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel szerződésben meghatározott tartalommal és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára MSZ (és a beépített anyagokraennek hiányában DIN) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-illetve az egyéb jogszabályoknak és kötelezően alkalmazandó előírásoknak, továbbá az építési- és szakhatósági engedélyekben foglaltaknak megfelelően a rendeltetésszerű használatot, üzembe helyezést biztosító minőségben hiba- és hiánymentesen végzi és I. osztályúa szerződött munkát elvégezni. • Köteles megvizsgálni, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít behogy a munkaterületen korábban végzett munkák esetleges hibái vagy hiányosságai nem akadályozzák-e a munkavégzésben. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért • Az építési munkák megkezdésétől (a munkaterület átadásától kezdődő időponttól átvételétől) a használatbavétel napjáiglezárásig építési naplót vezetni. • Biztosítani a szerződéses munkák elvégzéséhez a munkaerőt, árut, anyagot, szerkezetet stb., legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. • Anyagot a munkaterületen belül deponálni. • A Vállalkozó köteles Megrendelő által elrendelt változtatásokat, módosításokat befogadni és azokat elvégezni. • Biztosítani a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikaivagyonvédelmi, tűzvédelmikörnyezetvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényttűzvédelmi rendszabályok betartását, illetve általános érvényű jogszabálytaz ehhez szükséges feltételeket megteremteni. • Biztosítani (költségtérítés nélkül) a Megrendelő és Megbízottja számára, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezésselhogy bármely időpontban az ellenőrzési jogát gyakorolhassa, a hibák kijavításávalMegrendelő megtekinthesse és megvizsgálhassa a munkavégzés folyamatát, helyszínét, az anyagok minőségét, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és technológiai, minőségbiztosítási, biztonsági előírások betartását, alvállalkozó tényleges részvételét. • A hatósági ellenőrzéseket bármikor lehetővé tenni a fizetendő díjakkal kapcsolatoskiadott engedélyekkel kapcsolatban. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania• Intézkedni, hogy azokon a szállítás során felhasznált utak vizsgálatokon és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzéstellenőrzéseken, amelyek a beruházás védelméreVállalkozó felelősségi körébe tartoznak, a hatóságok részt vehessenek. • A végzett munka, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; a beépítésre került anyag, szerkezet, termék, berendezés minőségi megfelelősségének vitája esetén, amennyiben a vizsgálat eredménye számára elmarasztaló, annak költségét viselni. • Amennyiben szükségessé válik, a munkaterülettel kapcsolatban illetékes múzeumtól megrendelni a régészeti szakfelügyeletet, a szakfelügyelet igényei szerint - megtenni a Megrendelő képviselőjével egyeztetve - a feltárás előkészítésében, közreműködni. Régészeti feltárás esetén köteles a feltárással együtt járó korlátozásokat tűrni. (A feltárások miatti igazolt késedelem nem számít szerződésszegésnek). • A Megrendelő által elrendelt bontást vagy cserét haladéktalanul, költségmentesen elvégezni. • A kivitelezési munkák tényleges befejezését követően írásban közölni a Megrendelővel a szerződés teljesítését (készre jelentés). • A dokumentált minőségtanúsítványokat, vizsgálati jegyzőkönyveket, nyomáspróbák, terhelési próbák, vízzárósági vizsgálatok dokumentációját, gépkönyveket, érintésvédelmi vizsgálatok jegyzőkönyveit, mint az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményezépítkezés hivatalos ügyiratainak tartozékait az építkezés végéig megőrizni, és a szerződés lezárásával az ő tevékenységének következményeátadási dokumentáció részeként, egyidejűleg a Megrendelőnek átadni. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése • Ideiglenes építéshelyi berendezéseket saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelentifelépíteni és azokat elbontani, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgálta, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését és a kiépítés elvégzését saját költségére és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatok, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt elszállítani legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagok, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek megfelelően a kiemelt felesleges földet és a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe a műszaki átadás-átvétel (üzemi próbalezárásáig. • A Vállalkozó kötelessége a bontási anyagok, sikeres próbaüzem) ideje hulladékok és környezetkárosító anyagok környezetvédelmi követelményeknek megfelelő kezelése és elhelyezése, valamint a munkaterület melletti vízfolyások és vizes élőhelyek megóvása. Törekedni kell arra, hogy a kivitelezés során a természetvédelmi területek életét a lehető legkisebb mértékben zavarják. • A befedésre vagy eltakarásra kerülő munkarészek esetében az eltakarási munkálatok megkezdését legalább 2 munkanappal megelőzően a Megrendelőt értesíteni, és lehetővé tenni a számára, hogy azokat megvizsgálja, megmérje és észrevételeit építési naplóban rögzítse. Ha a Megrendelő ezen kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a Vállalkozó jogosult a munkarész befedésére vagy eltakarására, de az eltakart munkarészekért is beleszámítteljes felelősséggel tartozik. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei • Állandó helyszíni képviselője által biztosítani minden szükséges felügyeletet és irányítást a szerződéses munkák végzése során. • Meghatalmazott képviselőjét haladéktalanul eltávolítani és másik, a Megrendelő által jóváhagyott személlyel pótolni, ha a Megrendelő a képviselőt feladatai ellátására nem tartja megfelelőnek és erről a Vállalkozót terhelika kifogás indokait is megnevezve írásban értesíti. Vállalkozó köteles a munkavédelmi előírásokat betartani• A garanciális, a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáért, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű és kizárólagos felelősséget vállal. Felek e körben a Távhő Kft felelősségét kizárják A Vállalkozó a sikeres műszaki átadás-átvétellel teljesít. A jótállási vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hozni, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, felmerülő és a Megrendelő jogosult és megbízottja, illetve az üzemeltető által jelzett hibák, illetve hiányosságok kijavításához, elhárításához a hibát, hiányosságot a Vállalkozó költségére és kockázatára megszüntettetniszükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokra. A Vállalkozó kijelenti, hogy az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átadás-átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételével. A Vállalkozó jogosult és köteles a munkaterületet átvenni, az átvételkor a munkavégzésre való alkalmasságot megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sor. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgálta, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését és a kiépítés elvégzését saját költségére és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatok, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagok, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek megfelelően a kiemelt felesleges földet és a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe a műszaki átadás-átvétel (üzemi próba, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámít. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei a Vállalkozót terhelik. Vállalkozó köteles a munkavédelmi előírásokat betartani, a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáért, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű és kizárólagos felelősséget vállal. Felek e körben a Távhő Kft felelősségét kizárják A Vállalkozó a sikeres műszaki átadás-átvétellel teljesít. A jótállási vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hozni, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, a Megrendelő jogosult a hibát, hiányosságot a Vállalkozó költségére és kockázatára megszüntettetni.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. Az építési 9.1. Vállalkozó a jelen Szerződés teljesítése, az építés-kivitelezési munkákat az átadott kiviteli tervek és tevékenysége során köteles figyelembe venni, hogy a Vállalkozó által készített műszaki ütemterv alapján kivitelezést a szerződés szerinti feladatokkal érintett területen lakók minimális korlátozásával kell végezni, figyelemmel a mellékelt közműkezelői nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, a kiviteli tervhez kapcsolódó tervezői módosításokramegvalósítani. 9.2. A Vállalkozó kijelenti, hogy nem jogosult a munkavégzésre alkalmas munkaterület átvételét megtagadni; továbbá felelős az építési helyszínről, előzményekről és minden olyan egyéb körülményekről, amelyek befolyásolják területen a munkák elvégzését, befejezését, az állagmegóvást, a szerződés előírásainak betartását teljes körűen tájékozódott, a kivitelezés alapját képező terveket teljes körűen felülvizsgálta, azokkal kapcsolatban minden bizonytalansági tényezőt a lebonyolított beszerzési eljárás során tisztázott, így nincs olyan körülmény, amely a szerződés tárgyát képező munkáknak a szerződésben vállalt feltételekkel határidőre történő kivitelezését befolyásolhatná vagy akadályozná. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítésének elmulasztása esetén a fenti körülményekre (így többek között a tervek hiányosságaira, nem megfelelő voltára, a kivitelezési tevékenységet érintő körülmények ismeretének hiányára) nem hivatkozhat. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával az építési kivitelezési munkáknak a szerződésben rögzítettek szerinti teljesítését vállalja. A Vállalkozó kijelenti, hogy vállalása a tárgyban meghatározott feladatokra vonatkozóan teljes körű és tartalmaz minden olyan munkát, mely a tárgyban szereplő feladatok megvalósításához és a létesítménynek a szerződésben meghatározott műszaki tartalommal történő hiánytalan kivitelezéséhez szükséges, ideértve az épített környezet (út, parkoló, parkosítás) megvalósítását is. A Vállalkozó kötelezettsége a munkálatok elvégzéséhez kapcsolódó minden engedély beszerzése, kivéve a bontási engedélyt. Az ezekkel kapcsolatos illetékek és egyéb költségek a Vállalkozót terhelik. A Vállalkozó a munkakezdést, valamint a műszaki vezetőjének adatait köteles bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően a munkaterület átadás- átvételének napjától kezdve építési naplót vezet. Az építési naplóban írásban rögzít minden olyan körülményt, mely a megvalósítással kapcsolatos. A naplóba való bejegyzésre csakis a 10. fejezetben meghatározott, illetve az általuk megbízott személyek jogosultak. A Felek 7 napon belül tehetnek egymás bejegyzésére joghatályos nyilatkozatot, a kiemelten fontos esetekben azonnali értesítés feltételévelmunkavégzésre alkalmas állapot fenntartásáért. 9.3. A Vállalkozó jogosult és köteles a munkaterületet átvenni, az átvételkor annak munkavégzésére való alkalmasságát megvizsgálni, a munkavégzésre való alkalmasságot megvizsgálni, az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben (építési napló) rögzíteni. A munkaterület átvételére egy ütemben a szerződéskötéstől számított 3 munkanapon belül a Xxxxx által egyeztetett időpontban kerül sor. A munkák csak érvényes munkaterület átadás-átvétel és a munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek birtokában kezdhetők. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül nem megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban e-mail és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó az elvégzett munkára (és a beépített anyagokra) az érvényben lévő jogszabályok, rendeletek szerinti szavatosságot vállal. A Vállalkozó kötelessége az építkezéshez szükséges ideiglenes víz és elektromos energia vételezésének egyeztetése a közmű üzemeltetőkkel. Az esetleges almérők kiépítése és a fogyasztás költsége a Vállalkozót terheli. A beton és bitumen valamint a veszélyes hulladékok a Megrendelő nevére kiállított korábban megkért befogadó nyilatkozatok alapján kerülnek elszállításra. A hulladékok elszállításának bonyolítása a Vállalkozó kötelezettsége. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően szavatolt I. osztályú minőségben, hiba-, és hiánymentesen végzi és I. osztályú, hiba-, és hiánymentes anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú, hiba-, és hiánymentes teljesítésre vonatkozik. A beépített anyagoknak, berendezéseknek, szerelvényeknek, stb. minősítéshez szükséges minőségi bizonylatokkal, illetve tanúsítványokkal kell rendelkeznie, beépítés előtt a műszaki ellenőrnek be kell mutatni, azok elfogadása végett. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik az építés és az ezzel kapcsolatos munkaterület és egyéb dolgok védelméért a munkaterület átadásától kezdődő időponttól a használatbavétel napjáig. A Vállalkozó köteles a munkavégzés során a környezetvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, biztonságtechnikai, tűzvédelmi, érintésvédelmi, közegészségügyi előírásokat szigorúan betartani. A Vállalkozó az általa, vagy alvállalkozói által alkalmazott bármely személyzet vonatkozásában köteles betartani és végrehajtani a mindenkor érvényes munkajogi, munkavédelmi, balesetelhárítási, tűzvédelmi, egészségügyi szabályokat. Be kell tartania minden törvényt, illetve általános érvényű jogszabályt, helyi rendeletet és egyéb szabályzatot, amely a kivitelezéssel, a hibák kijavításával, a teljesítendő adatszolgáltatásokkal és a fizetendő díjakkal kapcsolatos. A Vállalkozó köteles kártalanítani a Megrendelőt minden büntetés, továbbá mentesíteni minden felelősség alól, ami bármely – jelen szerződés alapján őt terhelő – kötelezettség megszegésére tekintettel a Megrendelőnél felmerül vagy vele szemben érvényesítésre kerül. A Vállalkozónak és alvállalkozóinak az anyagok és eszközök mozgatását úgy kell végrehajtania, hogy a szállítás során felhasznált utak és azok műtárgyai károsodást és sérülést ne szenvedjenek. A szállítási, mozgatási tevékenység során előidézett környezet-károsodásért, vagy szennyezésért a Vállalkozót terheli minden felelősség és következmény. A Vállalkozó a saját költségén köteles a kivitelezés folyamán: - biztosítani alkalmas állapotot megteremteni és fenntartani az összes világítást, kerítést, figyelmeztető jelzést, amelyek a beruházás védelmére, vagy mások biztonsága és kényelme érdekében szükségesek; - megtenni az összes ésszerű lépést a környezet védelmére a munkaterület és azon kívül a beruházással kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy mások kárát és sérülését, amelyet a légszennyezés, zaj vagy egyéb ok eredményez, és az ő tevékenységének következménye. A közművekben és a növényzetben okozott károk helyreállítása vagy ennek költsége a Vállalkozót terheli. A hibás kivitelezésből, munkavégzésből eredő károkat is a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve a bekövetkezett kárt megszüntetni. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. A munkaterületen végzett munkák jogszabály szerinti végzéséért a Vállalkozó a felelős, így különösen a balesetmentes munkakörülmények megteremtéséért, az alkalmazottak jogszerű foglalkoztatásáért. Az építéshez szükséges „felvonulási energiák" és vízhálózat kiépítése saját költségére a Vállalkozó feladata. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési keretein belül; • a szerződés teljesítésének megkezdéséhez szükséges – jogszabályokban a kivitelező számára előírt – hatósági, szolgáltatói bejelentéseket a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges közműcsatlakozások kiépítésének feltételeit megvizsgáltamunka megkezdése előtt megtenni, az azok kiépítéséhez szükséges valamennyi engedély beszerzését Megrendelő részére dokumentálni, és írásban átadni; • a kiépítés elvégzését saját költségére munkaterület átvételét követően, a munkálatok megkezdését megelőzően munka- és veszélyére vállalja. Az engedélyek kiadásához szükséges tulajdonosi nyilatkozatokbalesetvédelmi, valamint környezet- és tűzvédelmi, természetvédelmi, vagyonvédelmi oktatást tartani, és ennek tényét írásban rögzíteni; • a kiadott vázlatoknak megfelelően, a vonatkozó szakmai- és általános törvényi, rendeleti előírások betartásával a kivitelezést elvégezni; • a szerződésben meghatározott tartalommal és minőségben, illetve az engedélyezési eljárásban benyújtásra kerülő dokumentumok aláírását a Megrendelő késedelem nélkül biztosítja. A létesítmény átadásáig a közművek használatával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó jogosult – a nyertes ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munkavégzésére alvállalkozót vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. A Vállalkozó alvállalkozója: Név, cím Munkavégzés jellege 5. A Vállalkozó köteles az alkalmazottait megkülönböztető jelzéssel ellátott munkaruhával ellátni. A Vállalkozó a munkaterületen hétfő-vasárnap 7 órakor kezdheti meg a munkát egyéb jogszabályoknak és azt 19 óráig kell befejeznie. A Vállalkozó legyen figyelemmel arra, hogy hétvégén a nem zajjal járó feladatokat valósítsa meg. A munkaterület átadásakor a Vállalkozónak érvényes, a jelen beruházás egészére vonatkozó teljes körű, minden kockázatra kiterjedő (all risks típusú) biztosítással kell rendelkeznie, a műszaki átadásig terjedő időszakokra. A megkötött építés-szerelési biztosítás felelősségbiztosítási fejezete tekintetében min. 5.000.000 Ft/káresemény és min. 40.000.000 Ft/éves kártérítési limittel bíró biztosítási szerződést kell kötni. A felelősségbiztosítási kötvény eredeti példányát vagy hiteles másolatát, valamint a biztosítási díj befizetésének igazolását a szerződéskötést követő 3 munkanapon belül köteles a Vállalkozó átadni a Megrendelő részére. A kivitelezés folyamán a Vállalkozó köteles a munkaterületet biztonságos jelzéssel ellátva biztosítani. A Vállalkozó a fölösleges vállalkozói eszközök, többletanyagokkötelezően alkalmazandó előírásoknak, továbbá törmelék és hulladék anyagok elszállításáról köteles gondoskodni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az építési területen csak a visszatöltésre kerülő föld tárolására van hely, ennek és szakhatósági engedélyekben foglaltaknak megfelelően a kiemelt felesleges földet rendeltetésszerű használatot biztosító minőségben, hiba- és hiánymentesen a nem hasznosítható törmelékanyagokat a saját költségén köteles elszállítani. A Vállalkozó felelős szerződött munkát elvégezni; • az építési munkák megkezdésétől (a munkaterület rendjéért alvállalkozói tekintetében is. A Vállalkozó a szerződés alapján kivitelezett munkák átadási dokumentációját három példányban elkészíti, és azt a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv lezárásával egyidejűleg Megrendelő részére átadja, a beruházás minőségi bizonylataival együtt. Ezen dokumentációk átadásának hiányában az átadás-átvételi eljárás meghiúsul. Az átadási dokumentációnak tartalmazni kell minden szerkezeti gépészeti változásokat, illetve azok szakhatósági engedélyezését. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás keretében olyan technológiára, termékre tett ajánlatot, melyet a Megrendelő az ajánlat részeként elfogadott, de a kivitelezés alapjául szolgáló tervdokumentáció alapján engedéllyel nem rendelkezik, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettségét képezik azzal, hogy ezek költségét és veszélyét viselnie kell és az engedélyek beszerzésének késedelme, meghiúsulása nem eredményezheti a jelen szerződésben rögzített teljesítési határidő elmulasztását. A Vállalkozó szavatolja, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban a Megrendelőt mentesíti minden olyan igénnyel, peres eljárással szemben, ami a szerzői vagy szomszédos jogok, vagy bármilyen más egyéb védett jog megsértése miatt felmerülhetne. Minden ilyen eljárás teljes költség kihatása a Vállalkozót terheli. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról 7 nappal korábban készre jelentő levél formájában értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A teljesítési határidőbe átvételétől) a műszaki átadás-átvétel lezárásig Megrendelőt folyamatosan tájékoztatni; • biztosítani a szerződéses munkák elvégzéséhez a munkaerőt, árut, anyagot, szerkezetet, berendezést, stb. legyen az ideiglenes, vagy állandó jellegű; • a munkaterületet kerítéssel biztonságosan lekeríteni (üzemi próbazárt, sikeres próbaüzem) ideje is beleszámít. A sikertelen átadás-átvételi eljárás meghiúsulásának következményei átlátást gátló kerítéssel), őrizni, a Vállalkozót terhelik. Vállalkozó köteles körbekerítést fenntartani, a munkavédelmi előírásokat betartaniMegrendelő felszólítására, vagy engedélyével azt módosítani, elbontani, az anyagot a munkaterületen belül deponálni; • a Megrendelő által elrendelt változtatásokat, módosításokat befogadni és azokat elvégezni, azok esetleges költségeiről és ellentételezéseiről megállapodni; • biztosítani a munkavédelmi, balesetvédelmi követelmények betartásáértbalesetvédelmi, vagyonvédelmi, környezetvédelmi, természetvédelmi és tűzvédelmi rendszabályok betartását, illetve az ehhez szükséges feltételeket megteremteni, a biztonságos munkafeltételek biztosításáért teljeskörű jogszabályokban előírt munka- és kizárólagos felelősséget vállalbalesetvédelmi tervet elkészíteni, Megrendelőnek átadni és betartani; • jelen szerződésben rögzített feladatai végzésével összefüggésben maga vagy alvállalkozói által okozott károkat teljes körűen megtéríteni, • a kivitelezés során és az építési helyszínen csak szerződéssel, illetve bejelentett munkahellyel rendelkező személyeket foglalkoztatni (ebben a körben mindennemű felelősség kizárólagosan a Vállalkozót terheli); • a különböző építőanyagok, épületszerkezetek, épületgépészeti szerelvények, illetve berendezési tárgyak származási helyét, minőségtanúsítását, alkalmazástechnikai leírását, garancia- és jótállási dokumentumait, valamint márka azonosítását, hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolni, az igazolásokat Megrendelő részére naprakészen, folyamatosan csatolni, továbbá az átadási dokumentáció részeként Megrendelő részére átadni; • biztosítani (költségtérítés nélkül) a Megrendelő és a Műszaki Ellenőr számára, hogy bármely időpontban az ellenőrzési jogukat gyakorolhassák, megtekinthessék és megvizsgálhassák a munkavégzés folyamatát, helyszínét, az anyagok, termékek, szerkezetek és berendezések stb. Felek e körben minőségét, gyártási helyszínét, fázisait; • lehetővé tenni, hogy a Távhő Kft felelősségét kizárják A hatóságok ellenőrzéseket, egyeztetéseket végezhessenek a kiadott engedélyekkel kapcsolatban; • a kivitelezői hatáskörbe tartozó hatósági, szolgáltatói engedélyeket, véleményeket beszerezni, és dokumentálni; • a megfelelő időben és módon lehetővé tenni, hogy azokon a vizsgálatokon és ellenőrzéseken, amelyek a Vállalkozó felelősségi körébe tartoznak, a sikeres hatóságok részt vehessenek; • a végzett munka, vagy a beépítésre került anyag, szerkezet, termék, berendezés minőségi megfelelőségének vitája esetén, ha a vizsgálat eredménye Vállalkozó számára elmarasztaló, annak költségét viselni és az azzal kapcsolatban a Megrendelő vagy a Műszaki Ellenőr által elrendelt bontást, vagy cserét haladéktalanul, saját költségén elvégezni; • a Megrendelővel a készrejelentést írásban közölni; • a Vállalkozónak felróható okból felmerült Műszaki Ellenőri és Tervezői többletszolgáltatás igénybevételével járó költségeket viselni, megtéríteni; • a dokumentált minőségtanúsítványokat, mint az építkezés hivatalos ügyiratainak tartozékait az építkezés végéig megőrizni, és legkésőbb a szerződés lezárásával egyidejűleg a Megrendelőnek eredetiben átadni; • az ideiglenes villamos energia- és ivóvízellátást, az azokhoz szükséges csatlakozásokat, mérőhelyeket kiépíteni, mérők telepítéséről gondoskodni, valamint az ideiglenes építéshelyi berendezéseket saját költségére felépíteni, üzemeltetni és azokat elbontani, elszállítani legkésőbb a műszaki átadás-átvétellel teljesítátvétel lezárásáig; • a keletkezett munkahelyi hulladékot és felesleget folyamatosan letakarítani, a munkaterületet tisztán tartani, a csapadékot elvezetni, az építkezés biztonságos és kulturált megközelíthetőségét biztosítani, az építési területet, valamint az építés, szállítás során használt, csatlakozó utakat (telekhatáron kívül is) rendben, tisztán tartani; • a befedésre vagy eltakarásra kerülő munkarészek esetében az eltakarási munkálatok megkezdését legalább 5 (öt) munkanappal megelőzően a Megrendelőt és a Műszaki Ellenőrt értesíteni és lehetővé tenni a számukra, hogy azokat megvizsgálják, megmérjék és észrevételeiket írásbanban rögzítsék. A jótállási Ha a Megrendelő és a Műszaki Ellenőr ezen kötelezettségüknek nem tesznek eleget, úgy a Vállalkozó jogosult a munkarész befedésére vagy eltakarására, de az eltakart munkarészekért is teljes felelősséggel tartozik; • állandó – megfelelő szakértelemmel, tapasztalattal, jogosultsággal rendelkező, jogszabály szerinti névjegyzékben szereplő – felelős műszaki vezetője által biztosítani minden szükséges helyszíni felügyeletet és irányítást a szerződéses munkák kivitelezése és próbaüzemeltetése folyamán; • helyszíni képviselőjét haladéktalanul eltávolítani és másik, a Megrendelő által jóváhagyott személlyel pótolni, ha a Megrendelő a képviselőt feladatai ellátására nem tartja megfelelőnek és erről a Vállalkozót a kifogás indokait is megnevezve írásban értesíti; • a garanciális, vagy szavatossági idő alatt felfedett hiányosságokat, hibákat haladéktalanul a Vállalkozó tudomására kell hozni, aki haladéktalanul intézkedik a hiányosság, hiba megszüntetésére. Amennyiben a Vállalkozó 5 munkanapon belül nem intézkedik, vagy a megtett intézkedései az elvárt hatás kiváltására alkalmatlanok voltak, felmerülő és a Megrendelő jogosult által jelzett hibák, illetve hiányosságok kijavításához, elhárításához a hibátszükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni; • az elkészült rész- és befejezett munkák minőségének megőrzését és tisztántartását biztosítani. 9.4. A Kbt. 136. § (1) bekezdése alapján Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hiányosságot hogy: a) nem fizet, illetve számol el a Vállalkozó költségére szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és kockázatára megszüntettetni.amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlattételi Dokumentáció