Common use of Adatvédelem Clause in Contracts

Adatvédelem. A szerződésben szereplő személyes adatok feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendelete, valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetek, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban a Nemzeti Adat¬védelmi és Információ-szabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 5 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben szereplő személyes adatok feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendelete, valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetek, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi és Információ-szabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben Szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parla­menti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával fel­dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adat­védelmi és Információ-szabadság Információszabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben Szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parla­menti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai jog­szabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával fel­dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kap­cso­latban a Nemzeti Adat¬védelmi Adat­védelmi és Információ-szabadság Információ­szabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával hasz­ná­latával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben szereplő személyes adatok feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendelete, valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetek, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával fel­dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kap­cso­latban a Nemzeti Adat¬védelmi Adat­védelmi és Információ-szabadság Információ­szabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával hasz­ná­latával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, www2.u-szeged.hu

Adatvédelem. A szerződésben Szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával feldolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adatvédelmi és Információ-szabadság Információszabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények intéz- mények és szervek által történő feldolgozása tekintetében tekinteté- ben az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata felül- vizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt infor- mációt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával feldolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához Irodá- hoz kérdéseket intézhet. A Résztvevő résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban használa- tával kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adatvédelmi és Információ-szabadság Információszabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Adat- védelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, www.etk.pte.hu

Adatvédelem. A szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények intéz­mények és szervek által történő feldolgozása tekintetében tekinteté­ben az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata felül­vizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai SzámvevőszékSzám­vevő­szék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt infor­mációt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával fel­dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához Irodá­hoz kérdéseket intézhet. A Résztvevő résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban használa­tával kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adat­védelmi és Információ-szabadság Információ­szabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Adat­védelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, adminisztracio.pte.hu

Adatvédelem. A szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények intéz­mények és szervek által történő feldolgozása tekintetében tekinteté­ben az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata felül­vizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai SzámvevőszékSzám­vevő­szék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt infor­mációt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával fel­dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához Irodá­hoz kérdéseket intézhet. A Résztvevő résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban használa­tával kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adat­védelmi és Információ-szabadság Információ­szabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Adat­védelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 2 contracts

Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben Szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parla­menti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai jog­szabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával fel­dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adat­védelmi és Információ-szabadság Információszabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával hasz­ná­latával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával feldolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adatvédelmi és Információ-szabadság Információszabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben Szerződésben szereplő személyes adatok feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2018/1725 számú európai parlamenti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda Tempus Közalapítvány és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával feldolgozásával kapcsolatban az intézményhez Intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához Tempus Közalapítványhoz kérdéseket intézhet. A Résztvevő ezen résztvevő személyes adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban a Nemzeti Adat¬védelmi és Információ-szabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.. A személyes adatok felhasználásával kapcso- latos további információk az Európai Bizottság hon- lapján találhatók: xxxxx://xx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxxx/

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben Szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával feldolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adatvédelmi és Információ-szabadság Információszabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben megállapodásban szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Megállapodás teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai SzámvevőszékSzámvevő- szék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával fel- dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adat- védelmi és Információ-szabadság Információszabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés

Adatvédelem. A szerződésben Szerződésben szereplő személyes adatok Bizottság általi feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeleteszóló, valamint az Európai Parlament 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete tanácsi rendelet szerint történik. Ezen adatok feldolgozását a partnerszervezetekaz Intézmény, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával feldolgozásával kapcsolatban az intézményhez Intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő ezen adatainak a küldő intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adatvédelmi és Információ-szabadság HatóságnálInformációszabadság Hatóságnál (NAIH), vagy az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszalFelügyeletnél, panasszal élhet.

Appears in 1 contract

Samples: tka.hu

Adatvédelem. A szerződésben Szerződésben szereplő személyes adatok feldolgozása az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK számú, a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendelete, valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete szerint történik. .. Ezen adatok feldolgozását az Intézmény, a partnerszervezetekPartnerszervezetek, a Nemzeti Iroda és az Európai Bizottság kizárólag a szerződés Szerződés teljesítése és annak felülvizsgálata céljából végezheti, azonban az adatokat az az EU jogszabályai szerint vizsgálatra és ellenőrzésre jogosult szerveknek (Európai Számvevőszék, Európai Csalás Xxxxxx Xxxxxxx Elleni Hivatal /OLAF/) jogosultak továbbítani. A Résztvevő résztvevő személyes adataihoz, írásbeli kérelmére, hozzáférést kaphat és a nem megfelelő, hiányos információt kijavíthatja. Személyes adatai fel¬dolgozásával fel­dolgozásával kapcsolatban az intézményhez és/vagy a Nemzeti Irodához kérdéseket intézhet. A Résztvevő résztvevő ezen adatainak a küldő intézményaz Intézmény, illetve a Nemzeti Iroda általi használatával kap¬cso-latban kapcsolatban a Nemzeti Adat¬védelmi Adat­védelmi és Információ-szabadság Információszabadság Hatóságnál, az Európai Bizottság általi hasz¬ná¬latával használatával kapcsolatban az Európai Adatvédelmi Felügyeletnél élhet panasszal.

Appears in 1 contract

Samples: Támogatási Szerződés