ALAP felelősségbiztosítás mintaszakaszok

ALAP felelősségbiztosítás. A biztosító az alábbiak szerint megtéríti a szerződésen kívüli harmadik személynek a jelen szerződés hatálya alatt okozott, bekövetkezett (együt- tesen teljesítendő feltételek) azon személysérüléses vagy dolgokban keletkezett károkat, amelyekért a biztosított, mint a kötvényen (fedezetet igazoló dokumentumban) megjelölt épület, lakás, melléképület, építmény tulajdonosa, használója, vagy ezek építtetője, felújítója, e minőségében a magyar jog szabályai szerint polgári jogi kötelezettséggel tartozik. - a biztosítottak egymással szemben támasztott kárigényeire, - a biztosított tulajdonostársi, lakásszövetkezeti közösség tagjainak, illetőleg lakóközösség tagjainak egymással szemben támasztott kárigényeire, - a tulajdonostársi, lakásszövetkezeti közösség tagjainak, illetőleg lakóközösség tagjainak a tulajdonostársi, lakásszövetkezeti kö- zösséggel illetőleg lakóközösséggel szemben támasztott kárigényeire, - a tulajdonostársi, lakásszövetkezeti közösségnek, illetőleg lakóközösségnek a tagjaival szemben támasztott kárigényeire.
ALAP felelősségbiztosítás. A biztosító az alábbiak szerint megtéríti a szerződésen kívüli harmadik személynek a jelen szerződés hatálya alatt okozott, bekövetkezett (együttesen teljesítendő feltételek) azon személysérüléses vagy dolgokban keletkezett károkat, amelyekért a biztosított mint a kötvényen (fedezetet igazoló dokumentumban) megjelölt épület, lakás, melléképület, építmény tulajdonosa, használója, vagy ezek építtetője, felújítója, e minő- ségében a magyar jog szabályai szerint polgári jogi kötelezettséggel tartozik. Jelen ALAP felelősségbiztosítás alapján nem biztosítási esemény, így a biztosító kockázatviselése nem terjed ki - a biztosítottak egymással szemben támasztott kárigényeire, - a biztosított tulajdonostársi, lakásszövetkezeti közösség tagjainak, illetőleg lakóközösség tagjainak egymással szemben támasztott kárigényeire, - a tulajdonostársi, lakásszövetkezeti közösség tag- jainak, illetőleg lakóközösség tagjainak a tulajdonos- társi, lakásszövetkezeti közösséggel illetőleg lakóközösséggel szemben támasztott kárigényeire, - a tulajdonostársi, lakásszövetkezeti közösségnek, illetőleg lakóközösségnek a tagjaival szemben támasztott kárigényeire. A Biztosított 30 napon belül köteles a Biztosítónak írás- ban bejelenteni, ha vele szemben a szerződésben meghatározott tevékenységével kapcsolatban kárigényt közölnek, vagy ha olyan körülményről szerez tudomást, amely ilyen kárigényre adhat alapot, ellenkező esetben a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be.

Related to ALAP felelősségbiztosítás

  • Felelősségbiztosítás Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan személyi sérülést vagy dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 1.6.1. Érdekmúlás, lehetetlenné válás: ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítottnak a biztosítási érdeke megszűnik, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik, a szerződés - vagy annak érintett része - megszűnik az érdek megszűnésének, illetve a biztosítási esemény lehetetlenné válásának napjával. A Biztosítót ilyen esetben a biztosítási szerződés megszűnése napjáig számított díj illeti meg. A Biztosító kérésére az érdekmúlást igazoló dokumentumot a Biztosító részére be kell mutatni. A biztosítási érdek megszünéséhez fűződő jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha az érdekmúlás kizárólag a biztosított vagyontárgy tulajdonjoga átszállásának következménye és a vagyontárgy más jogcím alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős, a szerződésre díjfizetési kötelezettség továbbra is fennáll a Biztosító kockázatviselésének megszüntéig. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel felmondhatja. 1.6.2. Rendes felmondás: a határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel felmondhatják. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik. 1.6.3. Díjnemfizetés: ha az esedékes biztosítási díj nem kerül megfizetésre, a biztosító díjfizetésre történő felszólítást küld, amelyben a díj megfizetésére vonatkozóan a felszólító elküldésétől számított legalább harminc napos póthatáridőt határoz meg. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a Biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A Biztosító jogosult a meg nem fizetett díj iránti igényét érvényesíteni. Abban az esetben, ha a szerződés a fentiekben írt módon (1.6.3. pont), a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerződő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik. A biztosítási szerződés díjnemfizetés miatt legkésőbb az adott biztosítási időszak végével megszűnik. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a Biztosító - a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával - eredménytelenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. 1.6.4. Közös megegyezés: a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik. 1.6.5. A Biztosító az 1.6.3. pontban foglaltakon túlmenően a biztosítási szerződés megszűnésének egyéb eseteiben is az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért és köteles az esetleges díjkülönbözet visszatérítésére.

  • A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.

  • A munkavállaló kártérítési felelőssége A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítésre vonatkozó anyagi jogi szabályokat a KSz 68. §-a tartalmazza. A kártérítés alkalmazása során – a jogszerűség és megalapozottság érdekében – a munkáltatói jogkörgyakorló lehetőség szerint a vizsgálóbiztos bevonásával jár el. A munkavállalói kártérítési felelősség megállapítására és érvényesítésére az alábbi szabályok alapján kerülhet sor.

  • Kiegészítő felelôsségbiztosítási feltételek

  • A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A Szolgáltató kártérítési felelőssége 22.1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményein belül, bizonyíthatóan a Szolgáltató, vagy annak alkalmazottai hibájából következett be. 22.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a vendég közvetve vagy közvetlenül maga okozta. 22.3. A Szolgáltató kijelöl olyan helyeket, területeket a szállodában, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. 22.4. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a Szolgáltató felé, és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez / rendőrségi eljáráshoz szükséges. 22.5. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette. 22.6. Szolgáltató közösségi tereiben vagy szobáiban hagyott személyes tárgyakért, (ideértve a szobaszéfben elhelyezett dolgokat, tárgyakat is) a Szolgáltató nem vállal felelősséget. 22.7. A Szolgáltatót abban az esetben sem terheli kártérítési felelősség, ha a panziói wellness-részlegnek rendkívüli vagy egészségügyi előírások betartása végett elrendelt karbantartás idejére ezen létesítmény használata korlátozott vagy nem megengedett. 22.8. A Szolgáltató parkolójában levő gépjárműben hagyott értéktárgyakért a Szolgáltató nem vállal felelősséget, illetve a parkoló gépjárművekben keletkezett károk keletkezését a Szolgáltató kivizsgálja és amennyiben a kár neki felróható gondatlanságból keletkezett, megtéríti azt. 22.9. A kártérítés mértékének felső határa a Szerződés szerinti napi szobaár összegének az ötvenszerese, kivéve, ha a kár ennél kevesebb.

  • A Szolgáltató felelőssége (1) A Szolgáltató tulajdonát képező elektronikus hírközlő hálózat, áramkör és végberendezés fenntartását a Szolgáltató látja el. Előfizetői tulajdonú és fenntartású végberendezés esetén a Szolgáltató felelőssége az előfizetői hozzáférési pontig terjed, ezen a ponton köteles a Szolgáltató a minőségbiztosításról szóló rendeletben megállapított műszaki előírásokat teljesíteni. (2) A Szolgáltató a KTV szolgáltatás nyújtására vonatkozó előfizetői szerződést 18. életévüket betöltött cselekvőképes természetes személyekkel köt.

  • Szolgáltató felelőssége 10.1.1 A Szolgáltató nem vonható felelősségre a Felhasználó által a jelen ÁSZF rendelkezéseinek megszegéséből adódó következmények miatt, így különösen a Felhasználó által a Szolgáltatás nem rendeltetésszerű igénybevételével, valótlan adatok megadásával összefüggésbe hozható, valamint a Felhasználó magatartása, a Felhasználó által a regisztráció során elfogadott szabályok, stb. megsértésével összefüggő események miatt. 10.1.2 A Szolgáltató kizárólag súlyos gondatlansága, illetve szándékossága következtében előállott károkért felel az alábbi rendelkezések szerint. 10.1.3 Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal olyan közvetlen és közvetett károkért, amelyek a Szolgáltatás használatából erednek, kivéve, ha ezek a Szolgáltatónak felróható súlyos gondatlanság vagy szándékosság következményei. 10.1.4 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai az ÁSZF-ben foglalt előírásokat sértő szándékos magatartásából eredő károk viselésére vagy megtérítésére a Felhasználó nem kötelezhető, az ilyen károk bekövetkezéséért a Szolgáltató felelős. 10.1.5 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai súlyosan gondatlan magatartásából (mulasztásából) eredő károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a kár bekövetkezése a magatartás tanúsításakor (mulasztáskor) előre látható volt, és a magatartás a Felhasználó és a Szolgáltató között fennálló jogviszonyból fakadó lényeges kötelezettséget sért. Lényegesnek minősítendő ebből a szempontból minden az ÁSZF-ben vállalt, és olyan kötelezettség, amelynek teljesítése a Szolgáltatás érintett Felhasználó általi igénybevételéhez elengedhetetlen. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre. 10.1.6 A Szolgáltató az ellenőrzési körén kívül eső körülménynek betudhatóan bekövetkező károk viselésére vagy megtérítésére nem kötelezhető, ha a kár bekövetkezése a szerződés megkötésekor nem volt előre látható. 10.1.7 A Szolgáltató nem vonható felelősségre technikai zavarokért, így például, de nem kizárólag internet vagy GPS hálózati kimaradásért. 10.1.8 Szolgáltató nem vállal felelősséget a Mobil Applikáció vagy a Weboldal használatából, nem megfelelő működéséből, vagy a Mobil Applikáció vagy a Weboldal bármely részének vagy tartalmának törléséből eredő károkért. 10.1.9 A Szolgáltató kártérítése nem terjed ki a káresemény következtében elmaradt hasznokra és a következménykárra. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre és a Szolgáltató szándékos magatartásából eredő károkozásra.