Alkalmasság mintaszakaszok

Alkalmasság. A Vendég tudomásul veszi, hogy a nyaralóhajóval való kihajózás feltétele, hogy a nyaralóhajón tartózkodó személy(ek) az alábbiakban meghatározott tulajdonságokkal rendelkezzen(nek). Amennyiben a nyaralóhajón nem tartózkodik olyan személy, aki vagy akik az alábbi tulajdonságoknak megfelelnek, a MAHART megtagadja a kihajózást, és a Vendég és nyaralóhajón tartózkodó személyek kizárólag a kikötőben vesztegelve használhatják a nyaralóhajót. A nyaralóhajó személyzete A hajó kapitánya felelősséggel tartozik a hajóért és az összes vele utazóért. A MAHART fenntartja magának a jogot, hogy nem bocsátja rendelkezésre a nyaralóhajót, amennyiben a hajó kapitánya nem tűnik alkalmasnak a felelősségvállalásra, a nyaralóhajó biztonságos, másokat nem veszélyeztető kormányzására, függetlenül attól, hogy milyen igazolványokat, engedélyeket vagy referenciákat mutatott be; illetve abban az esetben, ha a nyaralóhajó kapitánya nem számíthat legalább egy, 16 évnél idősebb személy segítségére (ez ebben az esetben is alkalmazandó, amennyiben a nyaralóhajó kapitánya rendelkezik legalább belvízi kedvtelési célú kisgéphajó-vezetői képesítéssel). Ebben az esetben – a kihajózás fentiek szerinti megtagadásán túl - MAHART felbonthatja a bérleti szerződést. Amennyiben a MAHART a szerződés felbontása mellett dönt, a MAHART a bérleti díj összegével megegyező mértékű kötbérre tarthat igényt a Vendég szerződésszegésére hivatkozással, melyet a MAHART jogosult beszámítani a már megfizetett bérleti díj összegébe. Nem mentesül a Xxxxxx, illetve a nyaralóhajó kapitánya a felelősség alól, amennyiben a XXXXXX a nyaralóhajó kapitányát alkalmasnak találja a nyaralóhajó kormányzására, azonban utóbb a hajózási hatóság (ideértve vízirendőrséget) a nyaralóhajó kapitányát szabályszegés miatt felelősnek kimondó határozatában rögzíti, hogy a nyaralóhajó kapitánya hajózásra alkalmatlan állapotban volt a szabályszegés időpontjában. Valamennyi Vendégnek be kell tartania a folyami hajózásra vonatkozó szabályokat, valamint a MAHART és a vízi utakért felelős hatóságok utasításait. Nem engedélyezett az éjszakai hajózás és horgonyon veszteglés. Nem engedélyezett továbbá a vontatás, a nyaralóhajó kölcsönadása és/vagy további bérbeadása, használatának átengedése.
Alkalmasság. A Vállalkozó ezúton kijelenti, hogy a jelen szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges erőforrásokkal és szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, és más irányú kötelezettségei nincsenek káros kihatással jelen szerződés teljesítésére, illetve nem áll fenn olyan kötelezettsége, mely jelen szerződés teljesítését hátrányosan befolyásolja, azzal összeegyeztethetetlen, vagy érdekellentétet teremt. A Felek egyike sem felelős azért, ha kötelezettségeit vis major következtében nem képes teljesíteni.
Alkalmasság. 5.1 A Szolgáltató kijelenti és szavatolja, hogy az általa a feladatra delegálandó szakemberek megfelelnek a törvényi és szakmai feltéteknek, illetve a feladatok végrehajtóival szemben támasztott szakmai kívánalmaknak, továbbá kijelenti, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség egyikük esetében sem.
Alkalmasság. Bérlő tudomásul veszi, hogy a nyaralóhajóval való kihajózás feltétele, hogy a nyaralóhajón tartózkodó személy(ek) az alábbiakban meghatározott tulajdonságokkal rendelkezzen(nek). Amennyiben a nyaralóhajón nem tartózkodik olyan személy, aki vagy akik az alábbi tulajdonságoknak megfelelnek, a MAHART megtagadja a kihajózást, és a Bérlő és nyaralóhajón tartózkodó személyek kizárólag a kikötőben vesztegelve használhatják a nyaralóhajót. A nyaralóhajó személyzete
Alkalmasság. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján ajánlatkérő előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezési és mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét. Igazolási mód: Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti alkalmassági követelményt az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni. Ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát - IV. rész α pont kitöltésével - részletes információk kérése nélkül, egyúttal ajánlatkérő ellenőrzi a tervezési szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés tényét a Kbt.

Related to Alkalmasság

  • Alkalmazandó jog A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., a Bit. és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései alkalmazandók.

  • Alkalmazandó jogszabályok Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, illetőleg az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint annak végrehajtási rendeletei valamint az NMHH Elnökének rendeletei az irányadóak.

  • Gazdasági és pénzügyi alkalmasság A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

  • Alvállalkozók A Szolgáltató a szolgáltatás kiépítéséhez alvállalkozót is igénybe vehet. Az igénybejelentés/szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt szolgáltatás kiépítéséhez szükséges hozzáférés és szükség esetén telefonvonal, valamint egyéb hálózati eszközök (pl. Ethernet kártya, adapter, router) telepítéséhez az adatait a Szolgáltató alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.

  • Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M1) Előzetes igazolási mód:Ajánlattevő a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján a Kbt.67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatában csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, a teljesítésre vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (6) bekezdései alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike a közös ajánlattételi szándékáról nyilatkozni köteles(ez megtehető egy közös nyilatkozatban is). Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodik, abban az esetben - az ajánlatának részeként benyújtandó, az alkalmassági feltételeknek való megfelelésről szóló nyilatkozatában - meg kell jelölnie ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának hivatkozásával azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek való megfelelés érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):M/1.Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 évben (36 hónap) nem rendelkezik befejezett (azaz szerződésszerűen teljesített, befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett), referenciákkal: a) egy szerződés keretén belül teljesített legalább 3 db rendezvény teljes körű megszervezésére vonatkozó referenciával b) egy szerződés keretén belül teljesített marketingkommunikációs feladatok ellátására vonatkozó referenciával, melynek értéke minimum nettó 1 millió forint média és/vagy PR stratégia elkészítését tartalmazza. vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel. Ebben az esetben az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek, a Kbt. 67. § (3) bekezdés szerinti tartalmú, a Kbt. 114. § (2) bekezdés szerinti egyszerű nyilatkozatát. Ajánlattevő arra vonatkozóan is nyilatkozni köteles, amennyiben nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására. Csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Utólagos igazolási mód: A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésére tekintettel ajánlatkérő felhívja ajánlattevő(ke)t az igazolások, dokumentumok benyújtására. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás megküldésétől visszafelé számított megelőző három év (36 hónap) legjelentősebb, befejezett (sikeres műszaki átadás- átvételi eljárással lezárt) referenciájának ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23.§ szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással legalább a következő tartalommal: • teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) • a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme), • a szerződés tárgya, valamint mennyisége (egyértelmű leírását, amely igazolja, hogy az alkalmassági követelményként előírt munka elvégzése megtörtént), • a kontaktszemély megnevezése, elérhetősége (cím és/vagy telefonszám és/vagy e-mail cím és/vagy fax), • a teljesítés helye • nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. • ha a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen ellenértékkel vagy mennyiséggel vett részt (önálló teljesítés esetén ennek a ténynek a feltüntetése nem szükséges)A referenciáknak teljesítésigazolással lezárt, megrendelő által átvett munkákra kell vonatkozniuk. A referencia időpontjaként a teljesítésigazolás kiállításának dátuma tekintendő.

  • A hálózathasználati irányelvek szerepe A jelen hálózathasználati irányelvek (Irányelvek) az Internet szolgáltatók által általában világszerte elfogadott legfontosabb irányelvek gyűjteménye. Ezek az irányelvek nem csupán a "Netiquette" jellegű dokumentumokban szereplő viselkedési ajánlások, hanem olyan szigorú követelmények, amelyek betartását szigorú szankciókkal is elő kell segíteni. A hálózathasználati irányelvek és szabályok a szolgáltatásokat rendeltetésszerűen igénybevevő ügyfelek védelmét szolgálja azáltal, hogy védi a felhasználót és a szolgáltatót, valamint annak hálózatát és szolgáltatását, a rosszhiszemű, tudatlan, vagy esetleg gondatlan felhasználók ellen. Az ISzT (Internet Szolgáltatók Tanácsa) nyomatékosan ajánlja, hogy minden Internet szolgáltató követelje meg az ügyfeleitől a hálózathasználati irányelvek betartását, továbbá javasolja, hogy a jelen hálózathasználati irányelvek a szolgáltatók Általános Szerződési Feltételeiben szerepeljenek. A felhasználóknak a hálózathasználati irányelvek megsértése ügyében a szolgáltatójukkal ajánlott felvenniük a kapcsolatot, a külön ilyen célra fenntartani javasolt abuse@<szolgáltatónév>.hu alakú e-mail címen.

  • Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye.

  • Tulajdonjog fenntartása A vételár teljes kifizetéséig a termék a Szolgáltató tulajdonában marad. Ha a termék a vételár teljes kifizetését megelőzően mégis – bármely okból – a Felhasználó birtokába kerül, felelősséggel tartozik a Szolgáltató irányába mindazon károk tekintetében, amelyek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni.

  • Meghiúsulási kötbér Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt létesítési határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig a hibaelhárításhoz kapcsolódó kötbér felét köteles megfizetni.

  • Adathordozhatósághoz való jog Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikkével össz- hangban a biztosító, a szerződésen vagy hozzájáruláson alapuló automatizált módon történő adatkezelés esetén, az érintett kérésére, az érintettre vonatkozó, és korábban általa a biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban kiadja az érintett részére illetve az érintett kérésére, ha az technikailag megvalósítható, az ilyen ada- tokat egy másik adatkezelőnek közvetlenül továbbítja.