Gazdasági és pénzügyi alkalmasság definíciója

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Jelen pontban ajánlattevő alatt a közös ajánlattevőket is, alvállalkozó alatt a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat kell érteni. A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevővel és alvállalkozóval kapcsolatban álló valamennyi számlavezető pénzintézet az ajánlattételi határidő lejártának napjához képest 60 napnál nem régebben (valamennyi, mind a nyilatkozat kiállításának napját megelőző egy éven belül esetlegesen megszűnt, mind a nyilatkozat kiállításának időpontjában fennálló számla vonatkozásában) kiállított nyilatkozatának eredeti, vagy hitelesített másolati példánya az alábbi tartalommal: — mióta vezeti ajánlattevő / alvállalkozó bankszámláját (számlaszám(ok) megadásával), — ajánlattevő / alvállalkozó a nyilatkozat kiállítását megelőző egy évben (12 hónap) fizetési kötelezettségeinek határidőben eleget tett-e, — ajánlattevő / alvállalkozó számláján a nyilatkozat kiállítását megelőző egy évben (12 hónapban) fordult-e elő - ha igen, hány alkalommal és mennyi ideig tartó - sorban állás. Amennyiben a pénzintézeti nyilatkozat a nyilatkozat kiállításának napját megelőző egy éven belül megszűnt számláról szól, a fentieken túl a megszűnés tényének kifejezett megjelölése és a megszűnés időpontjának feltüntetése. — A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattevő és alvállalkozó az ajánlattételi határidőt megelőző két lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának és a független könyvvizsgálói záradék egyszerű másolata, ha a letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét. Amennyiben a könyvvizsgálat nem kötelező, ajánlattevő / alvállalkozó kifejezett nyilatkozata erről, valamint arról, hogy a beszámoló a számviteli jogszabályoknak megfelel. — A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő és alvállalkozó nyilatkozata az elmúlt három év (2006-2007-2008) teljes forgalmáról (nettó árbevételéről) és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgya (adatkezelési szoftverfejlesztés) szerinti forgalmáról (nettó árbevételéről). Amennyiben ajánlattevő alkalmassága igazolása érdekében más szervezet(ek) erőforrásaira is támaszkodik, az alkalmassági követelmény igazolásán túl a Kbt. 65. § (3) és (4) bekezdéseiben foglaltak is megfelelően alkalmazandók. Nem minősülhet erőforrásnak a 66. § (1) a) - c) pontja szerinti körülmény, kivéve, ha az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet között a ...
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Ajánlatkérő a Kbt. 115.§ (1) bekezdésére tekintettel nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételt.
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Részvételre jelentkezőnek (konzorcium esetén konzorciumi tagnak) és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó tekintetében az alábbi adatokat és tényeket kell az ajánlatkérő tudomására hozni: P/1. a Kbt. 66.§ (1) bekezdés a) pontja szerint valamennyi számlavezető pénzintézet által kiállított, jelen részvételi felhívás IV.3.4.) pontjában meghatározott időpontot legfeljebb 60 nappal megelőzően kelt nyilatkozat valamennyi ott vezetett pénzforgalmi számla vonatkozásában, egyszerű másolati példányban, minimálisan az alábbi tartalommal: — mióta vezeti az adott bankszámlát, — a számlán 1.1.2008-at követően volt-e sorban állás, s ha igen, mikor és milyen időtartammal és összegben. P/2. számviteli jogszabályok szerinti beszámoló a 2007, 2008-as pénzügyi évekre vonatkozóan egyszerű másolati példányban.

Examples of Gazdasági és pénzügyi alkalmasság in a sentence

  • Gazdasági és pénzügyi alkalmasság P1.) pontjában előírt alkalmassági követelmények teljesüléséről nyilatkozom NYILATKOZAT az ajánlattételi felhívás 14.

  • III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok Nem A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok Nem A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Előzetes igazolási mód- minden részajánlati körben: Az ajánlattevőnek a 321/2015.

  • III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok Nem A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok Nem A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: M1) Az ajánlattevőnek csatolni kell a 321/2015.

  • III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok Nem A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok Nem A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015.

  • Gazdasági és pénzügyi alkalmasság P1.) pontjában előírt alkalmassági követelmények teljesüléséről (Ajánlatba csatolandó!) xx.


More Definitions of Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. P.1. Ajánlattevő, adott esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdése értelmében a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtására köteles, mely szerint megfelel az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek. Egyebekben ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (7) bekezdésében és a 62. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltakra is. A nyilatkozat kelte nem eshet az eljárást megindító felhívás megküldésének a napját megelőző napra.
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a számlavezető pénzügyi intézményektől származó nyilatkozatok szerint a jelen eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 2 éven (24 hónapon) belül valamelyik pénzforgalmi számláján 15 napot meghaladó mértékű sorban állítás fordult elő - attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. (Ajánlatkérő a megszűnt számlákat nem vizsgálja).
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt. Műszaki, illetve szakmai alkalmasság: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevőre és 10 % alvállalkozóra egyaránt vonatkozik: — Ajánlattevő és a 10 % feletti alvállalkozó az ajánlattételi határidő lejártát megelőző, valamennyi számlavezető pénzintézet 60 napnál nem régebbi nyilatkozata (eredeti vagy hitelesített másolat), — mióta vezeti ajánlattevő bankszámláját, — fizetési kötelezettségeinek pontosan eleget tesz-e, — 2009. évben fedezethiány miatt 30 napot meghaladó sorban állás volt-e, — számlájával szemben bírósági végrehajtás van-e folyamatban, — 2008. évre vonatkozó, számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtása. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan ajánlattevő, valamint a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha. — fizetési kötelezettségeinek pontosan nem tesz eleget, — pénzforgalmi számlájával szemben 2009. évben fedezethiány miatt 30 napot meghaladó sorban állás előfordult, — ha számlájával szemben bírósági végrehajtás van folyamatban, — ha a 2008. évben az adózás előtti eredménye negatív.
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A részvételre jelentkezőnek és a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a részvételi jelentkezéshez csatolnia kell: A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján csatolja az elmúlt lezárt üzleti év (2008. évi) számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának Eszköz, Mérleg, Eredménykimutatás oldalainak, valamint a könyvvizsgálói hitelesítés - egyszerű másolatát-. Amennyiben a letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, abban az esetben legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát az elmúlt lezárt üzleti év mérleg szerinti eredményéről. Ajánlatkérő felhívja a T. Xxxxxxxxxxxx figyelmét, hogy a Kbt. 4. § 3/X. xxxxxx alapján az ajánlattevő nem támaszkodhat a fenti alkalmassági követelmények vonatkozásában a Kbt. 71. § (1) bekezdés c.) pontja szerinti - a Kbt. 4. § 3/D. pontjában definiált - erőforrást nyújtó szervezetre; kivétel ez alól, ha ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet kötött a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás áll fenn. Ez utóbbi esetben a Kbt. 65. § (3) bekezdése értelmében a (4) bekezdés a.) pontja szerinti nyilatkozat is csatolandó. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan a részvételre jelentkező, valamint a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha az utolsó lezárt beszámoló mérleg szerinti eredménye a vizsgált évben 2008.) negatív. (önálló megfelelés).
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Alkalmatlan a RJ