AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA mintaszakaszok

AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA. 7.1 Az ajánlat első lapja a fedőlap, amelyen a következő információkat kell feltüntetni: 1. ajánlattevő neve és címe 2. kapcsolattartó személy neve, telefon és telefax száma
AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA. 7.1. A minősítési formanyomtatványok minden pontját ki kell tölteni, szükség esetén pótlapokat is lehet mellékelni. Ha egy formanyomtatvány nem vonatkozik az ajánlattevőre, akkor a dokumentáció Kötelező tartalomjegyzékében az oldalszám helyén az alábbi szöveget kérjük feltüntetni: “Nem vonatkozik (ránk)” A minősítési formanyomtatványok aláírója felelős azért, hogy az összes állítás a valóságnak megfelel. 7.2. Az ajánlattevők igazolásaikat, nyilatkozataikat az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a Kbt. és az egyéb jogszabályok által megkövetelt formában kötelesek megtenni, benyújtani.
AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA. Az ajánlat első lapja a borítólap. Az ajánlat második lapja a tartalomjegyzék, amely oldalszámokkal tünteti fel a becsatolt dokumentumok helyét az ajánlatban. Ezt követi az összes többi dokumentum. Az ajánlattevőnek az ajánlatot és annak minden mellékletét 1 eredeti nyomtatott bekötött példányban valamint 1 példány CD-n vagy DVD-n (pdf formátum) kell elkészítenie és benyújtania. Eltérés esetén az aláírt papír alapon benyújtott eredeti példány az irányadó. Az ajánlat aláírt papír alapú eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás leg-alább egy része a matricán legyen; az ajánlat eredeti példányát oldalszámozással kell ellátni olyan módon, hogy az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen azzal, hogy elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet, a címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni - az Ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, amely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak; az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. Amennyiben a papír alapon benyújtott és az elektronikus példányok között esetleg ellentmondás van, úgy abban az esetben Ajánlatkérő a nyomtatott példányt tekinti irányadónak. Az ajánlat 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott...
AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA. 7.1. A minősítési formanyomtatványok minden pontját ki kell tölteni, szükség esetén pótlapokat is lehet mellékelni. Ha egy formanyomtatvány nem vonatkozik az ajánlattevőre, akkor a dokumentáció Kötelező tartalomjegyzékében az oldalszám helyén az alábbi szöveget kérjük feltüntetni: “Nem vonatkozik (ránk)” A minősítési formanyomtatványok aláírója felelős azért, hogy az összes állítás a valóságnak megfelel. 7.2. Ajánlattevő ajánlatát egy papír alapú, nyomtatott példányban, valamint 2 db, a papír alapú példánnyal mindenben megegyező, egyetlen pdf formátumú fájlt tartalmazó elektronikus másolati példányban CD/DVD lemezen, pdf formátumban kell benyújtania. Az ajánlatok bírálata a nyomtatott formátumban benyújtott eredeti példány alapján történik. 7.3. Ahol az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írta elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. Azonban eredeti példányban kell benyújtani az olyan nyilatkozatokat, amelyek közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgálnak (különösen: garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlat papír alapú példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA. A formanyomtatványok, melyek formája ajánlott, de nem kötelező, minden pontját ki kell tölteni, szükség esetén pótlapokat is lehet mellékelni. A formanyomtatványok aláírója felelős azért, hogy az abban szereplő adatok a valóságnak megfelelnek. Az ajánlattevőnek az ajánlatot egy eredeti papíralapú és egy – a papíralapúval mindenben megegyező – elektronikus formátumú (CD/DVD) példányban kell elkészítenie. Amennyiben bármilyen eltérés lenne közöttük, az eredeti papíralapú példány az irányadó.
AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA. 13.1 A minősítési formanyomtatványok minden pontját ki kell tölteni, szükség esetén pótlapokat is lehet mellékelni. Ha egy formanyomtatvány nem vonatkozik az ajánlattevőre, akkor a dokumentáció Kötelező tartalomjegyzékében az oldalszám helyén az alábbi szöveget kérjük feltüntetni: “Nem vonatkozik (ránk)” A minősítési formanyomtatványok aláírója felelős azért, hogy az összes állítás a valóságnak megfelel. 13.2 Az ajánlattevőnek egy papír alapú példányban, valamint 3, a papír alapú példánnyal mindenben megegyező elektronikus másolati példányban CD/DVD lemezen, pdf formátumban benyújtania ajánlatát. Amennyiben bármilyen eltérés lenne a papír alapú, és az elektronikus példányok között, az eredeti papír alapú példány az irányadó. Az ajánlattevő ajánlatában csatoljon egy cégszerű aláírással ellátott nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy az elektronikus másolati példányban CD/DVD lemezen, pdf formátumban (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható) benyújtott ajánlat mindenben megegyezik a nyomtatott formátumban benyújtott eredeti példánnyal. 13.3 Ahol az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írta elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. Azonban eredeti példányban kell benyújtani az olyan nyilatkozatokat, amelyek közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgálnak (különösen: garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Továbbá az ajánlat 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat [ajánlati nyilatkozat (2. sz. minősítési formanyomtatvány)] eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA. 15.1. A minősítési formanyomtatványok minden pontját ki kell tölteni, szükség esetén pótlapokat is lehet mellékelni. Ha egy formanyomtatvány nem vonatkozik az ajánlattevőre, akkor az Ajánlati dokumentáció Kötelező tartalomjegyzékében az oldalszám helyén az alábbi szöveget kérjük feltüntetni: „Nem vonatkozik ránk”. A minősítési formanyomtatványok aláírója felelős azért, hogy az összes állítás a valóságnak megfelel. 15.2. Az Ajánlattevőnek egy eredeti példányban kell elkészítenie az ajánlatot, és világosan fel kell tüntetnie értelemszerűen, hogy "Eredeti”. Az „Eredeti” ajánlattal mindenben megegyező elektronikus formátumú példányt az ajánlathoz pdf. kiterjesztésben CD vagy DVD adatrögzítőn is csatolni kell. Amennyiben a papír alapon benyújtott „Eredeti” és az elektronikus formátumban benyújtott ajánlati példányok között eltérés van, az ajánlatkérő a papír alapon benyújtott „Eredeti” példányt tekinti irányadónak.
AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA. Ajánlattevőnek a Kbt. 60. § (1) és 61. § (1) bekezdésének megfelelően az ajánlatot 1 (egy) eredeti papíralapú példányban kell benyújtani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlatot + 2 példányban elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) is be kell nyújtani, amellyel kapcsolatban ajánlattevő csatolja cégszerűen aláírt nyilatkozatát, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf – vagy azzal egyenértékű kiterjesztésű – file) példányai a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyeznek. Amennyiben az egyes példányok között eltérés van az eredeti papíralapú példány az irányadó.
AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA. 14.1 A minősítési formanyomtatványok minden pontját ki kell tölteni, szükség esetén pótlapokat is lehet mellékelni. Ha egy formanyomtatvány nem vonatkozik az Ajánlattevőre, akkor az Ajánlati dokumentáció Kötelező tartalomjegyzékében az oldalszám helyén az alábbi szöveget kérjük feltüntetni: “Nem vonatkozik (ránk)” A minősítési formanyomtatványok aláírója felelős azért, hogy az összes állítás a valóságnak megfelel. 14.2 Az Ajánlattevőnek egy eredeti példányban kell elkészítenie az ajánlatot. Az eredeti ajánlatot beszkennelve 1 példányban CD/DVD lemezen PDF formátumban is be kell nyújtani.

Related to AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA

  • Az Előfizető hozzájárulása és módosításának joga 4.1. A Szolgáltató az Előfizető adatkezeléshez való előzetes hozzájárulását köteles megszerezni minden olyan esetben, amikor az adatkezelést jogszabály számára kötelezően nem írja elő. 4.2. Az Előfizető adatkezelési hozzájárulását a Szolgáltató a következők szerint szerezheti meg: a) az egyéni előfizetői szerződés keretében nyilvántartott hozzájáruló adatkezelési nyilatkozattal, b) egyes ajánlat vagy akció esetén az Előfizető által szolgáltatott adatlapon tett nyilatkozattal 4.3. Az Előfizető a hozzájárulásával történő adatkezelésről szóló nyilatkozatát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán tett vagy postai úton megküldött írásbeli nyilatkozatával bármikor szabadon megváltoztathatja. 4.4. Az Előfizető adatkezelési nyilatkozatai közül a legutóbbi keltezésű az érvényes.

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető egyéb szerződésszegése esetén (1) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha a.) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c.) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, d.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. (2) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (3) A Szolgáltató - más érintett szolgáltató kérelmére is – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát az érintett szolgáltató használja, vagy Szolgáltató a díjat az érintett szolgáltató helyett szedi be, és a.) a 12.3.2. pontban és 12.3.3. (1) illetve (2) bekezdésben írott feltételek teljesültek, valamint b.) az érintett szolgáltató maga nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető díjtartozása esetén (1) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. (2) Ha az Előfizető az első értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül díjtartozását kiegyenlíti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. (3) Nem jogosult a Szolgáltató díjtartozás miatt felmondani a szerződést, ha a.) bruttó 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve

  • Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig illetve arra terjed ki, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni, úgy, hogy a kültéri egységért valamint a kültéri és a Beltéri egység közötti kapcsolatért nem felelős. Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem minősül hibás teljesítésnek: a) a Hibát az Előfizető által használt, megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező Végberendezés okozta; b) a Hiba az Előfizető tulajdonában lévő Végberendezésben vagy a kültéri egységben, esetleg a kültéri és a Beltéri egység közötti összeköttetésben van; c) Hibát a Beltéri egység nem rendeltetésszerű használata okozta; d) a Hibát nem jelentették be; e) a Hibát a Szolgáltató a hibaelhárítási időn belül elhárította;

  • Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó x elektronikusan: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/XXX000000000000/xxxxxxxxx (URL) x a fent említett címre a következő címre: (adjon meg másik címet) Hivatalos név: Nemzeti azonosítószám: Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím(ek): Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

  • Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 6.3.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában

  • Eljárás a jogviszony megszűnése esetén (1) Ha az igénylő az előfizetői hozzáférési pont létesítése előtt a belépési díjelőleget, vagy a belépési díjat megfizette, de a létesítés előtt igénylését visszavonja, vagy az Előfizetői szerződését megszünteti, részére a befizetett díjat Szolgáltató visszautalja. (2) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén a beruházási hozzájárulást vagy belépési díjat, továbbá a szerelési díjat nem fizeti vissza az Előfizető részére. (3) Ha az előfizetői jogviszony megszűnése miatt, vagy bármely más okból a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges, a Szolgáltató által biztosított berendezés leszerelése válik szükségessé, az Előfizető köteles azt a Szolgáltatónak haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül átadni, illetőleg a berendezés leszerelését lehetővé tenni. (4) Az előfizetői szerződés megszűnésekor az Előfizető köteles a részére átadott, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközöket és azok tartozékait hiánytalanul visszaszolgáltatni a Szolgáltatónak. Ha az Invitel szerelője a szerződés megszűnését követően 15 napon belül nem kísérli meg az eszközök leszerelését, akkor az Előfizetőnek kell hiánytalanul visszajuttatnia az eszközöket a Szolgáltató részére 30 napon belül. Előfizető az eszközt vagy eszközöket a Szolgáltató ügyfélszolgálati pontjain adhatja le, vagy saját költségén, postai úton az ügyfélszolgálat levelezési címére is megküldheti. A Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi a Szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását. Az eszközöket a Szolgáltató átvételi elismervénnyel veszi át. Az átvételi elismervény 1 évig megőrizendő. Amennyiben az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy amennyiben a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök és azok tartozékai illetve berendezés sérült, megsemmisült, úgy a Szolgáltató jogosult az ÁSZF 2. sz. mellékletében (Díjszabás) meghatározott kártérítési díja(ka)t kiszámlázni, vagy annak hiányában az igazolt kárát az Előfizetőre hárítani. (5) Az Előfizetővel történő előzetes egyeztetés alapján a Szolgáltató végzi el a berendezések leszerelését bérelt vonali, vagy más adatátviteli szolgáltatások, DECT, ISDN30 és alközponti telefonszolgáltatások, IPTV szolgáltatás, FTTH alapú optikai hozzáférés, Wnet mikrohullámú telefon és internet szolgáltatások esetén. (6) Amennyiben az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy amennyiben a berendezés sérült, megsemmisült, úgy a Szolgáltató jogosult az ÁSZF 2. sz. mellékletében (Díjszabás) meghatározott kártérítési díjat kiszámlázni, vagy annak hiányában az igazolt kárát az Előfizetőre hárítani. (7) A Szolgáltató a megszűnt előfizetői szerződéshez rendelt előfizetői hívószámot (telefonszámot) a jogviszony megszűnését követő 3 (három) hónapig nem rendeli más Előfizetőhöz.

  • Az érintettek jogai és azok érvényesítése Az érintettek jogai az alábbiakra terjednek ki:

  • Az előfizetői jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette. 6.2.2. Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. 6.2.3. Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.4. pont tartalmazza.

  • Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette. 6.2.2. Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. 6.2.3. Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.4. pont tartalmazza.