Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81
BIZTOSÍTOTT ÉS KEDVEZMÉNYEZETT 1. A jelen kiegészítô biztosítás Biztosítottja a Kárbiztosítás különös feltételeinek I.2. pontjában meghatározott, a szerzôdéskötés, illetve változás bejelentés idôpontjában legfeljebb 65 éves, fogyasztónak minôsülô természetes személy lehet. A Biztosított(ak) az ajánlaton és a biztosítási kötvényen név szerint feltüntetésre kerül(nek). Ha a Biztosított kiskorú és a szerzôdést nem a törvényes képviseletet ellátó szülôje köti meg, a szerzôdés érvényességéhez a gyámhatóság hozzájárulása szükséges. A gyámhatóság jóváhagyásával érvényes a szerzôdés akkor is, ha a Biztosított cselekvôképességében, vagyoni jognyilatkozatai tekintetében cselekvôképtelen nagykorú személy. A szerzôdés létrejöttéhez és módosításához a Biztosított írásbeli hozzájárulása nem szükséges, ha a szerzôdést nem ô köti meg, de a Biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerzôdésben külön kedvezményezett jelölésre nincs lehetôség. A szerzôdés bármely módosításáról vagy megszûnésérôl a Biztosítottat a Szerzôdô köteles tájékoztatni. A szerzôdésbe a Biztosított Szerzôdôként nem léphet be. 2. Jelen kiegészítô biztosítás szempontjából a Biztosító a Biztosított életkorát úgy állapítja meg, hogy a biztosítás technikai kezdetének (Általános feltételek IV.1. pont) évszámából, illetve változás bejelentése esetén a változás bejelentés hatályba lépésének napjához tartozó évszámból levonja a Biztosított születésének évszámát. 3. Az élet- és egészségbiztosítás kedvezményezettje(i): A Biztosított életében járó valamennyi biztosítási szolgáltatás kedvezményezettje maga a Biztosított. A Biztosított halála esetére kedvezményezett(ek) a Biztosított örököse(i).
Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok Válasz Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési rendszereknek vagy szabványoknak megfelel? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a környezetvédelmi vezetési rendszereket vagy szabványokat illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei VII.1. A Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. VII.2. Vállalkozó jogosult bármely, a műszaki leírásban, illetve a költségvetésben meghatározott műszakilag és minőségileg teljes mértékben egyenértékű eljárás kivitelezésére, amelyek a Megrendelő igényét, előírásait kielégítik, és azt Megrendelő előzetesen írásban jóváhagyta. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy bármilyen, a kiviteli tervtől való eltérést a Megrendelővel előzetesen írásban jóvá kell hagyatnia. Amennyiben Vállalkozó Megrendelő írásos engedélye nélkül a kiviteli tervtől eltérően végzi a munkát, a Megrendelő kötelezheti a Vállalkozót, hogy az elkészült munkát Vállalkozó saját költségén bontsa el és az általa vállalt feladatot a jóváhagyott kiviteli terv szerint – az egyedi szerződésben vállalt határidőben – valósítsa meg. A jelen pontban foglaltakra a Vállalkozó határidő módosítás érdekében nem hivatkozhat. Vállalkozó jelen bekezdésben foglaltak megsértése esetén, a jelen pontban foglaltakra hivatkozással díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Felek rögzítik, hogy a jelen bekezdésben foglaltak nem érintik a jelen VII.2. pont első bekezdésében foglalt, technológiai eltérésre vonatkozó rendelkezéseket. VII.3. Vállalkozó – amennyiben felek részteljesítésben állapodtak meg, úgy a részteljesítés(eke)t, valamint –a teljesítést, annak befejezését megelőzően 72 (hetvenkettő) órával köteles Megrendelőnek készre jelenteni. VII.4. Vállalkozó köteles betartani a munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi előírásokat a Megrendelő környezetvédelmi politikájába illeszkedő módon, valamint a közterületi rendre vonatkozó előírásokat. Köteles továbbá lehetővé tenni a hatóságok részére a munkaterület ellenőrzését, az általuk észrevételezett hiányosságokat köteles megszüntetni. VII.5. Kizárólag Vállalkozó felel a közvetlen megbízása alapján dolgozó más vállalkozók és szállítók kötelezettségeinek teljesítéséért, fizetségükért, valamint szolgáltatás-igényeik kielégítéséért, amely kötelezettségét Vállalkozó a vállalási árból teljesíti. Vállalkozó az egyedi szerződésben meghatározott munkák teljesítéséhez kizárólag érvényes munkaszerződéssel, munkavállalási engedéllyel rendelkező, Vállalkozóval megbízási vagy egyéb jogviszonyban álló személyeket vehet igénybe. A Vállalkozó személyzetének, megbízása alapján dolgozó harmadik személyeknek az építkezés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz. Az előírások durva, vagy ismétlődő megsértése esetén a Vállalkozó köteles a Megrendelő felszólítására az érintett személyeket a kivitelezés területéről eltávolítani és más alkalmas személyekkel pótolni. VII.6. Vállalkozó a teljesítés során Megrendelő vagy harmadik személy tulajdonát csak a teljesítéshez szükséges mértékben, a tulajdonos előzetes értesítésével, vele történt megegyezés után vehet igénybe. Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a teljesítéssel okozati összefüggésben történő, harmadik személy balesete, vagyoni- és egyéb kára vonatkozásában. VII.7. Vállalkozó tevékenységének megkezdésétől annak végleges befejezéséig köteles a Megrendelő által meghatározottak szerinti információs táblát a munkaterületen, a lakosság számára jól láthatóan elhelyezni. VII.8. A tábla megrongálódását, illetve hiányát Vállalkozó köteles az észlelést követő 12 (tizenkettő) órán belül Megrendelő egyedi szerződésben megjelölt megbízottjának írásban bejelenteni. Vállalkozó köteles arról gondoskodni, hogy az információs táblák a helyszínen folyamatosan kint legyenek. VII.9. Vállalkozó a Megrendelő csőhálózatán tervezett, fogyasztókat érintő munkavégzést köteles annak megkezdése előtt minimum 72 (hetvenkettő) órával az érintett fogyasztókat és a Megrendelő Üzemirányítási Osztályát írásban, szórólapokon, nyomtatványon vagy a helyben szokásos más, ellenőrizhető módon értesíteni. Vállalkozónak a kiértesítés szövegezését/formátumát a munkavégzés megkezdése előtt legalább 5 (öt) nappal Megrendelővel írásban jóvá kell hagyatnia. A be nem jelentett vagy pontatlanul megadott munkából adódó, a vízszolgáltatásban, illetve az üzemeltetésben fellépő esetleges zavarokból eredő mindennemű kárt Vállalkozó köteles viselni. Ugyanígy Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a fogyasztók értesítésének elmulasztásából eredő, a Megrendelőnek és/vagy harmadik személynek okozott mindennemű kárért. VII.10. A Vállalkozó köteles a Megrendelő, valamint a Megrendelő forgalomtechnikai tevékenységet végző szerződött partnere által kialakított forgalomtechnikai, ideiglenes forgalomtechnikai keretek között végezni a kivitelezést és köteles a Megrendelő vonatkozó utasításai szerinti eljárásra. VII.11. Vállalkozó a munkálatokat a szakhatóságok és közmű üzemeltetők előírásai szerint köteles végezni – különös tekintettel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és Műemlékvédelmi Szakhatóság (továbbiakban KÖH) előírásaira. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben bármely jogszabály, hatósági rendelkezés, előírás, szabvány előírja, a szakfelügyeletet köteles megrendelni. A jelen pontban foglaltak megszegéséért Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik. Jelen pontban foglalt kötelezettség teljesítésével kapcsolatban Vállalkozó külön díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Vállalkozónak fentieken túlmenően is együttműködési kötelezettsége van a többi közmű- és útépítő kivitelezővel és ezek lebonyolítójával, valamint érintett önkormányzatokkal. Vállalkozó köteles Megrendelőt haladéktalanul értesíteni minden olyan körülményről, amely az egyedi szerződésben vállalt feladatai teljesítésében akadályozza, vagy korlátozza. VII.12.1. Vállalkozónak a rekonstrukció / építés során a lefektetett, illetve a meglévő, később szolgáltatásba bevonásra kerülő csővezeték szabad csővégeit szakszerűen (külső behatolást megakadályozó módon pl: bebeccsel) le kell zárni, amennyiben a csővégen a munkavégzést ideiglenesen befejezte vagy a munkálatokat technológiai okok vagy más ok miatt a csővégen szünetelteti. Csak akkor nem kell lezárni a csővéget, pl. technológiai szünet esetében vagy más ok esetében, ha Vállalkozó a csővégnél folyamatos helyszíni felügyeletet biztosít (azaz valaki ott áll a szabad csővég mellett). Amennyiben a Vállalkozó jelen pontban meghatározott kötelezettségét megszegi, köteles a teljes érintett csőhossz kamerázását, fertőtlenítését és külön öblítését (tízszeres csőtérfogatú vízmennyiség felhasználásával valamint ezt követően negatív vízminta biztosításával) saját költségén, Megrendelő erre irányuló felszólítását követően haladéktalanul elvégeztetni (megrendelni). A Vállalkozó a fertőtlenítést és öblítést saját költségén mindaddig köteles folytatni, amíg ezen eljárás negatív vízminta eredményre nem vezet. Ezen munkálatok elvégzésének hiánya a kivitelezés átadás-átvételét kizárja. A kamerázás és az öblítés nem eredményezhetik az egyedi szerződés szerinti kivitelezési határidő meghosszabbítását! VII.12.2. A Vállalkozó a kivitelezési munka megkezdése előtt köteles a Megrendelő ügyfélszolgálatán tűzcsapra szerelhető mérőórát átvenni. Amennyiben a tűzcsapról való vízvételezés nem az átvett mérőórán keresztül történik, Vállalkozó alkalmanként az egyedi szerződésben meghatározott kötbér megfizetésére köteles.
A Biztosított kárenyhítési kötelezettségei A bekövetkezett poggyászkár felfedezése után a Biztosított köteles: (1) a lehetô legrövidebb idôn belül a bûncselekmény elkövetésének vagy a baleset bekövetkezésének tényét és körülményeit a bekövetkezés helye szerint illetékes külföldi rendôrségnél, vagy az esemény helye szerint illetékes egyéb hatóságnál (pl. tûz esetén tûzoltóságnál) bejelenteni, valamint – ha menetrendszerû jármûvön történt a biztosítási esemény (2) a feljelentésben minden lényeges adatot rögzíteni kell, így különösen az esemény részletes leírását (idôpont, helyszín, egyéb lényeges körülmények), a kár tételes felsorolását (vagyontárgyak tételes listája, azok értékének feltüntetésével együtt), a lopás, rablás, baleset, elemi kár során bekövetkezett fizikai sérüléseket (pl. ablak, ajtó betörése, felfeszítése, egyéb sérülések), (3) légitársaság vagy valamely közlekedési vállalat illetve fuvarozó kezelésében eltûnt vagy megsérült poggyászra vonatkozóan az adott társaság által a kárrendezés illetve kártérítés feltételeként elôírt – pl. a bejelentés idôpontjára, módjára, vagy helyére vonatkozó – elôírásokat betartani. (4) mobiltelefon eltulajdonítása esetén az érintett telefonszám letiltását igényelni a telefontársaságnál az esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legfeljebb az azt követô 2 munkanapon belül, (5) Légipoggyász-kár esetén:
Vállalkozó jogai és kötelezettségei A Vállalkozó a dokumentációt megismerte, azt kivitelezésre alkalmasnak tartja, az építési helyszínt megtekintette, és a kivitelezési munka végzésére a szükséges ismeretek birtokában vállalkozik. A Vállalkozó a munkaterület átadás-átvételétől kezdve építési naplót köteles folyamatosan vezetni, a többször módosított 51/2000. (VIII.9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelete szerint, és állandóan az építkezés helyszínén tartani. A szerződő felek a naplóbejegyzésre meghatalmazott személyek nevét kötelesek a naplóban feltüntetni. Az építési naplóban megállapítások, megjegyzések, kifogások, stb. bejegyzésére kizárólag a megnevezett személyek jogosultak. A kiviteli munkák végzéséhez szükséges – a Megrendelő által nem biztosított – jóváhagyások, vélemények, hozzájárulások (pld.: munkakezdési engedélyek, szakfelügyeletek, ideiglenes forgalomtechnika, engedélyeztetése, kiépítése, stb.) beszerzése a Vállalkozó költsége és feladata. Az eltakarásra kerülő – később kibontás nélkül megvizsgálható – munkarészek elfedésének időpontjáról a Vállalkozó 2 nappal korábban telefax és telefon útján értesíti a Megrendelő műszaki ellenőrét. Az értesítést az építési naplóba mellékletként csatolni kell. A Vállalkozó a kivitelezés során köteles gondoskodni az érvényben lévő munkavédelmi és balesetvédelmi, tűzrendészeti és környezetvédelmi előírások betartásáról. Vállalkozó köteles állandó helyszíni képviselője által biztosítani minden szükséges felügyeletet és irányítást a szerződéses munkák végzése során, valamint azt meghaladóan is annyi ideig, amennyit a Megrendelő szükségesnek tart a Vállalkozó kötelezettségeinek megfelelő teljesítése érdekében. A Vállalkozó köteles állandó helyszíni képviselője által biztosítani minden szükséges felügyeletet és irányítást a szerződéses munkák végzése során, valamint azt meghaladóan annyi ideig, amennyit a Megrendelő szükségesnek tart a Vállalkozó kötelezettségeinek megfelelő teljesítése érdekében. A Vállalkozó köteles a munka végzése során olyan szakképzett és tapasztalt vezetőket és irányítókat, továbbá szakképzett, betanított és segédmunkaerőt biztosítani, akik a szerződés szerinti kötelezettségeinek megfelelő és időben történő elvégzéséhez szükségesek. A Vállalkozó köteles a meghatalmazott képviselőjét, alkalmazottját, alvállalkozóját, vele szerződéses kapcsolatban lévő bármely más személyt haladéktalanul eltávolítani és másik, a Megrendelő által jóváhagyott személlyel pótolni, ha a Megrendelő azt feladatai ellátására nem tartja megfelelőnek és erről a Vállalkozót, a kifogás indokait is megnevezve írásban értesíti. A Vállalkozó vállalja, hogy a munkákat az érvényes Magyar Szabványnak és technológiai előírásoknak megfelelően I. osztályú minőségben végzi és I. osztályú anyagokat épít be. A vállalási összege az I. osztályú teljesítésre vonatkozik. A Vállalkozó felelős minden – neki felróhatóan keletkezett – kárért, melyet a szerződés tárgyát képező munka végzése során a Megrendelőnek, vagy harmadik félnek okozott; függetlenül attól, hogy a kárt a harmadik fél a Megrendelővel szemben kívánja érvényesíteni. A Vállalkozó rendelkezik a szerződés tárgyával megegyező nagyságú felelősségbiztosítással. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni, amennyiben akadályoztatva van e szerződésben foglalt bármely kötelezettségének ütemezés szerinti teljesítésében. A Vállalkozó köteles gondoskodni a kivitelezési terület felelős őrzéséről és a vagyonvédelemről a munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételéig. Megrendelő a munkavégzés során keletkezett építési hulladékra (pl: bontott vagy mart aszfaltra) igényt tart, melyet Vállalkozó köteles a Vác, Híradó téri volt laktanya területére a legrövidebb időn belül elszállítani. A Vállalkozó jogosult – az ajánlata szerint – alvállalkozókat alkalmazni. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozók munkájáért úgy felel, mintha maga végezte volna. Amennyiben a Vállalkozó bármilyen munka végzésére alvállalkozókat vesz igénybe, köteles azt legkésőbb a munka megkezdése előtt írásban bejelenteni a Megrendelőnek. A Vállalkozó a teljesítés időpontjáról az építési naplóban történő bejegyzéssel értesíti a Megrendelőt, aki ennek alapján gondoskodik a műszaki átadás-átvételi eljárás összehívásáról. A Vállalkozó a sikeres műszaki átadás-átvétellel teljesít.
Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 9.13.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól, jogszabályban vagy az ÁSZF-ben megjelölt kivételekkel. 9.13.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát. Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a szolgáltatás nyújtását megszünteti. 9.13.3. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, úgy a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga kivételével – nem jogosult felmondani. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján - felmondja, vagy a szolgáltató jelen pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, úgy ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. 9.13.4. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést jogosult felmondani, ha a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, c) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és mely 9.13.4. a)-c) pontok szerinti esetben az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. 9.13.5. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja az Előfizető az egyoldalú szerződésmódosításról szóló értesítéstől kézhezvételétől számított 45 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést a 10.1.2. pontban megjelölt felmondási jogot kizáró körülmények hiányában. 9.13.6. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt előfizetői hozzáférési ponton vagy cím, helyrajzi szám szerint megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak vagy nem vehető igénybe, vagy b) az internet-hozzáférés szolgáltatás nem teszi lehetővé a Szolgáltató által az előfizetői szerződés részeként nyújtott digitális tartalom vagy alkalmazás elérését, használatát. 9.13.7. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg,
Vállalkozó kötelezettségei Vállalkozó magára nézve kötelezőnek ismeri el a Megrendelőt a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés alapján terhelő kötelezettségeket a jelen Szerződés tárgyát képező munka tekintetében. Ebből következően Vállalkozó köteles minden intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a Megrendelő kellő időben eleget tudjon tenni a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződésben meghatározott kötelességeinek. Vállalkozó köteles különösen: a) a Megrendelő rendelkezésére bocsátani azokat a dokumentumokat, amelyeket a Megrendelő a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés értelmében a Beruházó felé benyújtani köteles, b) az építési munkahely és az építési körülmények ismeretében a szakmai észrevételeket, megjegyzéseket megfogalmazni a számára átadott tervekkel kapcsolatban, c) írásban azonnal értesíteni a Megrendelőt a közvetlenül hozzá intézett megjegyzésekről és reklamációkról, panaszokról, valamint minden olyan eseményről, amely erre okot adhat, d) tartózkodni attól, hogy a Beruházó részére árajánlatot tegyen a megrendelésre vonatkozólag és attól is, hogy végrehajtson bármely a jelen Szerződésre vonatkozó utasítást, amely nem a Megrendelőtől származik, e) a Megrendelő kérésére, a Szerződés időtartama alatt igazolnia kell alkalmazottja vagy megbízottja szakmai képesítését, egyéb alkalmasságát a jelen Szerződés tárgyát képező megrendelésre vonatkozólag, f) a Megrendelő által megrendelt anyagokat a munkaterületen a Megrendelő képviselőjének távollétében is átvenni, feltéve, hogy arra előzetes felhatalmazást kapott. A Vállalkozó köteles a leszállított terméket átvétel előtt minőségileg és mennyiségileg ellenőrizni, az átvételt a szállítólevélen aláírással és pecséttel igazolni, majd a Megrendelő részére átadni. A Megrendelő raktárhelyiségéből anyagot kivételezni csak a szállítólevél aláírásával és bélyegzővel történő ellátásával lehet, g) az eltakarásra kerülő munkarészről a Megrendelőt munkafázisonként az eltakarás előtt 3 nappal értesíteni és részére az ellenőrzés lehetőségét biztosítani. Amennyiben Vállalkozó ezt elmulasztja, úgy az eltakarást követően is saját költségén köteles biztosítani a Megrendelő számára a megtekintés lehetőségét, h) minden felvilágosítást megadni a jelen Szerződés teljesítéséhez igénybevett munkaerőről és munkaeszközökről, i) az anyagellátásról hozott intézkedések ellenőrzését megkönnyíteni (megrendelések, visszaigazolások), j) beszámolni azokról a kötelezettségvállalásokról, amelyek a munkaszervezést és a munkavégzést érinthetik, k) kellő időben írásban jelezni kifogásait a munkaszervezést illetően, l) az érintett vállalkozók részvételével folytatandó koordinációs értekezletre és a Megrendelő vagy annak képviselője és a Vállalkozó közötti értekezletre képviselőt küldeni olyan felhatalmazással, hogy képes legyen a munkavégzéssel kapcsolatos döntések meghozatalára, m) alkalmazkodni az írásos utasításokhoz a jelen Szerződés által meghatározott kötelességeinek keretén belül, n) eltűrni, hogy ellenőrizzék kötelezettségei végrehajtását, o) lecserélni a Megrendelő által kifogásolt Vállalkozóját, helyszíni alkalmazottját, az ajánlattól eltérően alkalmazott technológiáját, eszközeit, anyagait p) tartózkodni a kivitelezéssel kapcsolatban nyilvános közlemények tételétől, illetve reklámok kihelyezésétől, q) a jelen Szerződés tárgyát képező munkálatok elvégzése során a jogszabályoknak megfelelően bejelentett és foglalkoztatott munkaerőt alkalmazni, és ezt esetleges Vállalkozóival szemben is köteles megkövetelni, r) a jelen szerződés teljesítése folyamán (szerződésben, építési naplóban stb.) részére előírt kivitelezési rész-, és véghatáridőket betartani. A Vállalkozó vállalja, hogy a szerződéses feladatai során használt munkagépei műszaki állapota megfelelő, a biztonságos- és egészséget nem veszélyeztető munkavégzésre alkalmasak, az általa biztosított gépkezelők foglalkoztatása jogszerű, az adott típusra érvényes kezelői jogosítvánnyal rendelkeznek. A Vállalkozó a gépek műszaki állapotát havonta köteles ellenőrizni. A Vállalkozó kötelezi magát arra, hogy amennyiben munkagépei bármelyike meghibásodik, azt 24 órán belül megjavítja, megjavíttatja, illetve pótolja. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a Megrendelőnek – választása szerint – lehetősége van helyette munkagépet biztosítani a Különös Szerződéses Feltételekben meghatározott bérleti díjért. Amennyiben a Megrendelő felajánlja a munkagép biztosítását, a Vállalkozó köteles azt a Különös Szerződéses Feltételekben, illetve az 5/A fejezetben meghatározott feltételekkel igénybe venni. A bérleti díj megfizetésén túl a Vállalkozó teljes körűen vállalja a munkagépek üzemeltetési költségeit, ami magában foglalja a felhasznált üzemanyagot is. A bérleti díj összegét a Megrendelő a Vállalkozónak fizetendő vállalkozási díjba jogosult beszámítani. A Megrendelő fenntartja a jogot a szolgáltatás díjainak megváltoztatására a Vállalkozó informálása mellett, ha a kalkuláció alapját képező bármely költségtényezőben a Megrendelőn kívülálló okokból (adó, hatósági díjak, biztosítási díjak, stb.) pénzügyi változás történik. Vállalkozó vállalja, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Munkavédelmi törvény, valamint a tűzvédelemről szóló 1996. XXXI. Tűzvédelmi törvény, és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat alapján az alábbi kötelezettségeknek eleget tesz, és azt a munkavégzés során betartja, illetve betartatja az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002 (II.20.) SzCsM- EüM együttes rendelet rendelkezéseinek figyelembe vételével. Azbeszttel történő munkavégzés esetén a Vállalkozó köteles az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III.23) EüM rendelet előírásainak megfelelően eljárni. Ennek keretében a Vállalkozó különösen: - Biztosítja, hogy a felvonulási területen dolgozók részére a kötelező munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást és a szükséges vizsgáztatásokat elvégzi, illetve elvégezteti, -A munkaterületen helyszíni kockázatértékelést készít és megteszi a szükséges intézkedéseket a megállapított veszélyforrásokból adódó kockázatok elfogadható szintre történő lecsökkentésére, - biztosítja a dolgozó részére a munkakörben előforduló veszélyforrásokkal szemben a kötelezően előírt egyéni védőfelszereléseket, azok használatát és a minőségét rendszeresen ellenőrzi, - ellenőrzi, hogy a felhasznált anyagok, eszközök, szerszámok megfelelnek-e a biztonságos munkavégzés követelményeinek, - biztosítja, hogy a munkavállalók az időszakos kötelező alkalmassági orvosi vizsgálattal rendelkezzenek, - rendszeresen ellenőrzi a munkahelyek alkalmasságát, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, - biztosítja a dolgozói számára a vonatkozó jogszabályokban előírt, illetve a munka jellegéből fakadóan szükséges higiéniai feltételeket (WC, mosakodás, vízvételi lehetőség, stb.), - az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységet írásban engedélyezi, illetve elrendeli, szükség esetén jóváhagyatja. - a munkaterületét ellátja a tűzveszélyességi osztályba sorolásnak megfelelően előírt tűzoltó készülékekkel, azokat az előírt időközönként ellenőrizteti, - munkabaleset esetén a kivizsgálást és a szükséges intézkedéseket elvégzi, illetve elrendeli. Amennyiben a Vállalkozó a munkabaleset kivizsgálása során a Megrendelő felelősségét valószínűsíti, haladéktalanul köteles a Megrendelőt a kivizsgálásba bevonni, ellenkező esetben semmilyen anyagi-, erkölcsi kártérítésre nem tarthat igényt a Megrendelővel szemben. - gondoskodik arról, hogy a munkaeszközök előírt időszakos biztonsági felülvizsgálat, érintésvédelmi vizsgálat és a megfelelő karbantartás biztosított legyen (amely érvényes a kölcsön adott és kapott termelőeszközökre is), - gondoskodik arról, hogy a munkaterületen az anyagtárolás, anyagmozgatás, a közlekedési utak megfeleljenek az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek, - a munkaterületén megköveteli a munkafegyelem betartását. Amennyiben Megrendelő munkavédelemmel kapcsolatos kifogásait, utasításait Vállalkozó 24 órán belül nem hajtja végre, úgy Megrendelőnek joga van a munkát leállítani, a munkavégzésre alkalmatlan dolgozót a munkaterületről – akár véglegesen is – kitiltani, a munkavédelmi hiányosságokat Vállalkozó költségére megszüntetni, mindez azonban nem mentesíti a Vállalkozót a munkavédelmi és munkabiztonsági szabályok betartására irányuló kötelezettsége és ennek jogkövetkezményei alól. A Megrendelő külön felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy amennyiben a szerződés tárgyát képző kiviteli tervdokumentáció és annak mellékletei szerint a kivitelezési munkák közműveket (és ennek keretében különösen távközlési, villamosenergia, víz, csatorna, földgáz, kőolaj, kőolajtermék, egyéb gáz és gáztermék vezetékes szállítására, elosztására, tárolására szolgáló vagy az ehhez szükséges biztonsági létesítményeket a továbbiakban: Létesítmények) közvetlenül vagy közvetve érintik, a Vállalkozó fokozottan köteles figyelembe venni és betartani a biztonsági övezetre vonatkozó, a mindenkor hatályos jogszabályokban foglalt előírásokat. A kivitelezési munkák megkezdése előtt a Vállalkozó köteles a Létesítmények biztonsági övezetét - a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyelete mellett - kijelölni, annak a kivitelezési tevékenység alatti fenntartásáról, a keresztezett Létesítmények feltárásáról gondoskodni. Ennek során a Vállalkozó kötelezettsége a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyeletét megrendelni és annak költségeit viselni. A biztonsági övezet kijelölésének helyességéért a Létesítmények üzemeltetője felelős. Az egyértelműség érdekében a felek rögzítik, hogy amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, köteles a Megrendelő kárait megtéríteni, ideértve az esetlegesen kiszabott bírságokat is. Közbeszerzési eljárás kapcsán kötött Vállalkozási Szerződés esetén a Vállalkozó köteles mindenféle korlátozástól mentesen lehetővé tenni, hogy az Energia Központ, az Állami Számvevőszék, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az Irányító Hatóság és a Kifizető Hatóság, továbbá az Európai Bizottság, az európai Korrupcióellenes Iroda és az Európai Számvevőszék, illetve egyéb állami vagy uniós szerv vagy hatóság a Vállalkozási Szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat átvizsgálja vagy helyszíni ellenőrzéseken ellenőrizze a projekt kivitelezését és teljes auditot végezzen számlázási vagy bármely más egyéb, a projekt finanszírozásával kapcsolatos dokumentumok alapján. A dokumentumoknak könnyen hozzáférhetőknek kell lenniük, úgy kell őket rendszerezni, hogy ez segítse az átvizsgálásukat. Ezek a vizsgálatok az átadás- átvételi igazolás kiadását követő hét éven belül történhetnek meg. Vállalkozó vállalja, hogy az 5/2015. (II.27.) NGM rendelet szerinti adatokat az EKÁER rendszerben rögzíti, azt nem delegálja a Címzett (átvevő) felé.
A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.
A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.