Common use of Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei Clause in Contracts

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.

Appears in 11 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a A határozatlan idejű előfizetői szerződést az előfizető indoklás nélkül azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondást az ügyfélszolgálathoz kell eljuttatni. Ha a felmondást követően az előfizető lakcíme/értesítési címe megváltozik, új értesítési címéről a szolgáltatót tájékoztatnia kell. A szerződés megszűnése nem mentesíti az előfizetőt a jogviszonyból eredő tartozásai kiegyenlítésének kötelezettsége alól. Az 500 Ft-nál kisebb tartozást az előfizetőnek nem kell megfizetnie. Az előfizető tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás igénybevételével való felhagyás nem jelenti az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisfelmondását és így nem érinti az előfizető díjfizetési kötelezettségét. - Az üzlethelységen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az előfizető az előfizetői szerződést szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indoklás nélkül elállhat az előfizetői szerződéstől. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indoklás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az előfizető a szerződés egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az Ez esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt felmondásban a határnapothatárnapot előfizetőnek konkrétan, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venninapári nap megjelöléssel kell meghatároznia. E határnap a felmondás megtételétől, vagy annak megküldésétől számított nyolcadik 8. nap és harmincadik az azt követő 30. nap között lehetközé eshet. A Szolgáltató a megjelölt határnapon köteles a szolgáltatást megszűntetni. 15 napos határidejű felmondási jog illeti meg az előfizetőt, ha a Szolgáltató a bejelentett és Szolgáltató érdekkörében keletkezett hibát 15 napon túl nem tudja elhárítani. Az előfizető felmondása minden olyan módon érvényes és hatályos, amely módon az előfizetői szerződés megköthető. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető előfizetőre a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag idejű szerződés felmondásával kapcsolatos hátrányos jogkövetkezményt – a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelhetikedvezmények visszakövetelésén kívül - nem alkalmazhat, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha alábbiak miatt mondja fel az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 8 contracts

Samples: Telefon Szolgáltatásra, www.triotel.hu, www.kabelszat2002.hu

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. 12.4.1. Az Előfizetői rendes felmondás: Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a Szolgáltató minden olyan formában lehetővé teszi, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. Az Előfizető jogosult jogkövetkezmények nélkül felmondani – írásban, sajátkezű aláírásával ellátva – legfeljebb 8 napos felmondási határidővel a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondaniEgyedi Előfizetői Szerződését. Szolgáltató a felmondást csak abban az esetben fogadja el, amennyiben az a jelen ÁSZF-ben megjelölt hivatalos úton érkezik meg Szolgáltatóhoz az Előfizető egyértelmű azonosítása mellett. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisElőfizető jogosult az Előfizetői Szerződést felmondani, abban az esetben is, ha a felmondás oka a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása és az Előfizető a megváltozott feltételek között nem kívánja tovább igénybe venni a szolgáltatást. - Az előfizető E nyilatkozat írásban (levélben) tehető meg, az előfizetői szerződést Előfizető saját kezű aláírásával ellátva. Ettől eltérően a Felek megállapodhatnak abban is, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra is felmondhatjamondja fel az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehetközé eshet. A szolgáltató Szolgáltató ilyen esetben e határnapon köteles szünteti meg a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatásátszolgáltatást. Az előfizető felmondásaElőfizető általi felmondás gyakorlása semmiféle külön díj fizetéséhez vagy költség viseléséhez nem kötött. Az Egyedi Előfizetői Szerződés felmondása nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, valamint a Szolgáltató tulajdonát képző eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződés megszűnése elmaradt és felhalmozódott előfizetési és egyéb díjak megfizetése iránt a jogszabályokban meghatározott és részére nyitva álló törvényes utat igénybe venni az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnikEgyedi Előfizetői Szerződés felmondása után is.

Appears in 8 contracts

Samples: www.hht98.hu, Felső Programcsomag, Bővített Programcsomag

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal Előfizetői Szerződést legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül rendes felmondás útján felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői Szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy a Szolgáltatást igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő következmények figyelembevételével kötötte meg, a határozott időtartamra megkötött előfizetői szerződést az Előfizető csak az Xxxxxxxxx által igénybe vett kedvezmények visszatérítésének terhével mondhatja fel. A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető általi, a Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató a fenti jogkövetkezményeket nem alkalmazhatja. Az ÁSZF Szolgáltató általi egyoldalú módosítása esetén, amennyiben a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítés kézhezvételétől, illetőleg a közlemény megjelenésétől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult – azonnali hatállyal - felmondani az Előfizetői Szerződést. Amennyiben az Előfizető az Egyedi Előfizetői Szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy a Szolgáltatást meghatározott időtartamig, az ebből eredő kedvezményekért veszi igénybe, úgy az Előfizető a Szerződést csak akkor mondhatja fel jogkövetkezmények nélkül, ha a módosítás az általa igénybe vett kedvezményeket kedvezőtlenül érinti. Amennyiben az Előfizető e feltételekkel mondja fel az Előfizetői Szerződést, úgy a Szolgáltató nem követelheti a kedvezményeknek a felmondást követő időszakra eső összegét. A felmondást valamely ügyfélszolgálati irodához, illetőleg a központi ügyfélszolgálathoz kell eljuttatni, írásban, szóban vagy telefonon tett bejelentéssel. Az Előfizetői Szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levő Hírközlési Berendezés visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. Amennyiben az Előfizető – az Előfizető azonosítására alkalmas módon – felmondási szándékát a Hírközlési Berendezés egyidejű visszaszolgáltatásával a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában kifejezetten jelzi, az Előfizető Szerződés jelen pont szerint a Hírközlési Berendezés átadásának és a felmondás közlésének napjától számított 8 napos felmondási idővel megszűnik. Az Előfizető és a Szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra is felmondhatjamondja fel az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást Szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását Szolgáltatást megszüntetni. - Amennyiben Az Előfizető Szolgáltató szerződésszegésére alapozott rendkívüli felmondása esetén az előfizető Előfizetői Szerződés a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon megszűnikszűnik meg.

Appears in 5 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Egyedi Előfizetői Szerződés Internet Hozzáférési Szolgáltatás Létesítéséhez, Telefon M Díjcsomag

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal legfeljebb 8 naptári napos felmondási határidővel, indoklás nélkül bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondási idő azon időponttól kezdődik, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az előfizető Előfizetőt a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte megszerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól. Az üzlethelyiségen kívül kötött és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az távollévők között megkötött előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, esetén az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés Előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől vagy számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az Ehtelőfizetői szerződéstől. 129Ha a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. § (1b) bekezdése A jelen pont szerinti hatálybalépés napjától számított 16. naponElőfizető általi elállásra jogszerű elállás esetén a 12.5.3 pont szerinti, vagy jogszerűtlen elállás esetén a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása 2.3.5.5 pont szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnikeljárás az irányadó.

Appears in 4 contracts

Samples: tarr.hu, tarr.hu, tarr.hu

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult indoklás és további jogkövetkezmények nélkül írásban felmondani. A felmondást a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodáján személyesen kell bejelenteni. • A felmondási határidő kezdő napja az a nap, amelyen az Előfizető írásbeli felmondása a Szolgáltatóhoz megérkezik, és a szerződés a felmondási határidő lejártának napján szűnik meg. A szerződés Xxxxxxxxx részéről történő felmondása az Előfizetőt nem mentesíti az Előfizetői Szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. • Amennyiben az Előfizető a határozott időre szóló Előfizetői szerződést a határozott idő lejárta előtt mondja fel a Szolgáltató jogosult vele szemben a jogosulatlan felmondás esetére szankciókat alkalmazni. • Az előfizetői Előfizető a határozott vagy határozatlan idejű szerződést a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére a Szolgáltató 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja, vagy nem nyújt megfelelő kompenzációt. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisa felmondás Szolgáltatóhoz való megérkezését követő napon szűnik meg. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8a 2/2015 III.30 NMHH rendele • t 7. § (1) bekezdése bekezdés szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8a 7. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb 90 napon belüli időpontjában, az előfizetői szerződés az a megkötésétől számított 90. napon megszűnik. Az előfizetői szerződés megkötésétől vagy megszűnése esetén a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehetővé tenszi az Ehtelőfizető számára a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást adni a visszaszolgáltatásról az előfizető részére. 129Amennyiben a felmondás során kiszállást igényel az előfizető, egy alkalommal –előzetes egyeztetés alapján- Szolgáltató díjmentesen kiszáll. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy Amennyiben az előfizetőnek felróható okból a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnikleszerelés meghiúsul jelen ASZF-ben meghatározott kiszállási díj kerül kiszámlázásra az Előfizető részére.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatások Igénybevételére, Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatások Igénybevételére, Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatások Igénybevételére

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az Előfizető a határozatlan időre kötött szerződést bármikor, legfeljebb 8 napos felmondási határidővel, bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani írásban. Rendes felmondás esetén a szerződés a felmondási idő elteltével szűnik meg. Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt az egyéni előfizető lakcímének vagy tartózkodási helyének változása miatt a korábbi lakcíméről, vagy tartózkodási helyéről új lakcímére, vagy tartózkodási helyére kéri az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését, és a szolgáltató az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában teljesíteni nem tudja, az előfizető a szolgáltató erről szóló értesítését követő 15 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott időtartamú szerződést. Az Előfizetőnek a felmondást a 1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, vagy töredékdíjat a Szolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. A szolgáltató az Eht. 129134. § (1b15) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. naponbekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, vagy a felek ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Elérési Szolgáltatás Nyújtásához, Általános Szerződési Feltételek Internet Elérési Szolgáltatás Nyújtásához, Általános Szerződési Feltételek Internet Elérési Szolgáltatás Nyújtásához

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Előfizető az előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben köteles megküldeni szolgáltató részére. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondanifelmondani (ebben az esetben sem kiszállási díj, sem bármilyen egyéb költség - különösen a szolgáltató tulajdonát képező eszköz amortizációs értékcsökkenése - nem hárítható át az előfizetőre). Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, a szolgáltató kizárólag az előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. A szolgáltató ezen jogkövetkezményt sem alkalmazhatja, ha előfizető azért mondja fel az előfizetői szerződést, mert szolgáltató a hibát a hibabejelentést követően 30 napig nem tudja elhárítani. Jogszerű előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni. Ezen rendelkezés az előfizető rendkívüli felmondása esetén is érvényes. Előfizető a határozott időtartamú idejű előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte megrendkívüli felmondással megszüntetheti a szolgáltató olyan súlyos szerződésszegése esetén, amelyet jelen ÁSZF és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondanivonatkozó jogszabályok nem orvosolnak kötbér rendelkezéssel, illetőleg egyéb eszközzel. (Ez alól kivételt képez azon eset, amikor a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha hibát a hibabejelentést követően 30 napig nem tudja elhárítani) Ebben az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik esetben a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot felmondó nyilatkozat szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon megszűnikszűnik meg.

Appears in 3 contracts

Samples: infoteam.hu, nordtelecom.hu, www.nordtelekom.hu

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a A határozatlan idejű előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést az Előfizető indoklás nélkül bármikor, azonnali hatállyal bármikor jogosult hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül felmondanifelmondhatja. A felmondást a Szolgáltató Ügyfélszolgálatához írásban kell eljuttatni vagy telefonos ügyfélszolgálatán tudja bejelenteni. Az előfizetői Egyedi Előfizető Szerződés Előfizető általi felmondását a Szolgáltató minden olyan formában lehetővé teszi, melyet a szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - megkötésére alkalmaz, az alábbiak figyelembe vételével: Az előfizető Előfizető az előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben Az Előfizető rendkívüli felmondással élhet, amennyiben a Szolgáltató az Előfizető hibabejelentéseit követően, a hibát 30 napig nem tudja elhárítani, vagy a Szolgáltató az igénybe vett szolgáltatás csatornakiosztását az Eht. 132. § (2a) bekezdésbe ütközően módosítja. Az Előfizető általi rendkívüli felmondás esetén a szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. A jelen bekezdésben foglalt felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. Határozott időtartamú szerződés esetén, amennyiben Előfizető a szerződést a kedvezményes időszak lejárta előtt mondja fel (kedvezményes időszaknak minősül az az időtartam, melyet az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételére vállalt), a választott kedvezményes hozzáférési díjkonstrukcióhoz kapcsolódóan igénybe vett kedvezményeket köteles kötbérként a Szolgáltató részére megfizetni. Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte megElőfizető rendkívüli felmondással azért mondja fel, és mert a szerződést jogosult Szolgáltató az Előfizető hibabejelentéseit követően a határozott időtartam lejárta előtt felmondanihibát 30 napig nem tudja elhárítani, vagy a Szolgáltató az igénybe vett szolgáltatás csatornakiosztását módosítja, a szolgáltató kizárólag Szolgáltató a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt fenti jogkövetkezményeket nem fűzhetalkalmazhatja. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató Szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását megszűnése esetén a szolgáltató köteles minden olyan formában Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé tenniteszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, amelyet az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a szerződés megkötésére is alkalmazvisszaszolgáltatásról az Előfizető részére. A felmondás tartalmi elemei: - az Előfizető Előfizetői Szerződésben feltűntetett személyes adatai - a megszüntetni kívánt szolgáltatás(ok) megnevezése - a szolgáltatás leszerelésének megrendelt időpontja (amennyiben a megszüntetést az Előfizető meghatározott időpontra kéri) - az Előfizető aláírása. Az Előfizetői Szerződés Xxxxxxxxx által történő felmondása esetén Szolgáltatót díjvisszafizetési kötelezettség csak abban az esetben terheli, ha az Előfizetőnek a díjakban túlfizetése van. A Szolgáltató jogosult ellenőrizni, hogy a felmondó nyilatkozatot az arra jogosult tette-e, így a felmondás jogszerűsége érdekében a nyilatkozatot az ügyfél-azonosítást és a jelen Általános Szerződési Feltételekben előírt dokumentumok ellenőrzését követően fogadja el. Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése felmondást követően az EszrElőfizető lakcíme/értesítési címe megváltozik, új értesítési címéről a Szolgáltatót tájékoztatnia kell. 8Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői Szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, vagy a Szolgáltató az Eht. 134. § (16)-(7), illetve (13) bekezdés szerinti felmondásra szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a Szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. Az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti időpontban jogkövetkezményt a szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. A szolgáltató az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az EszrEht. 8134. § (215) bekezdésében foglaltak szerint meghatározott jogkövetkezményt nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjábanalkalmazhatja, ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételei, Általános Szerződési Feltételei

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor Előfizető az Előfizetői Szerződést szóban (telefonon), írásban vagy elektronikus úton jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A szóbeli (telefonos) felmondási jog a Központi Ügyfélszolgálat telefonos elérhetősége útján gyakorolható, míg az írásbeli felmondási jog a Szolgáltató Központi Ügyfélszolgálatán, márkaképviseletein, viszonteladói hálózatában. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisElőfizető az Előfizetői Szerződést elektronikus úton jogosult felmondani ráutaló magatartással: • elektronikus felületen elektronikus eszközzel történő aláírás; • telefon útján a megszüntetésre vonatkozó jognyilatkozat közlése • elektronikus levél útján. - A szóbeli felmondás esetén Előfizető köteles a következő adatokat megadni: felmondani kívánt előfizetés(ek)hez tartozó hívószám és ügyfélbiztonsági kód, előfizető neve. A Szolgáltató kérheti továbbá az Előfizető felmondási jogosultságának ellenőrzéséhez, hogy az Előfizetői Szerződésen megadott egyéb adatokat, valamint az ugyanazon ügyfélszámhoz tartozó másik telefonszámát, vagy egyéb olyan telefonszámot, ahol azonnal visszahívható. Az írásbeli felmondás esetén Előfizető köteles a felmondást ellátni saját kezű aláírásával és az azonosítás érdekében a következő adatokat megadni: felmondani kívánt előfizetés(ek)hez tartozó hívószám és ügyfélbiztonsági kód, előfizető neve. Az elektronikus felületen történő felmondást Előfizető a Szolgáltató Üzlethelyiségében gyakorolhatja. Az elektronikus felületen gyakorolt felmondás esetén Előfizető köteles a felmondást ellátni elektronikus felületen elektronikus eszközzel történő aláírásával és az azonosítás érdekében a következő adatokat megadni: felmondani kívánt előfizetés(ek)hez tartozó hívószám és ügyfélbiztonsági kód, előfizető neve. A Központi Ügyfélszolgálat elektronikus levelezési címére elküldött elektronikus levél útján közölt felmondás esetén Előfizető köteles az azonosítás érdekében a következő adatokat megadni: előfizetés(ek)hez tartozó hívószám és ügyfélbiztonsági kód, előfizető neve. Az Előfizető köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlés időpontjában fennálló, valamennyi esedékes, illetve lejárt tartozását azonnal kiegyenlíteni. Az írásban történő felmondás (felmondási idő) kezdő időpontjának az a nap számít, amely napon az Előfizető felmondását a Szolgáltató átveszi, szóbeli (telefonos), illetve elektronikus úton gyakorolt felmondás esetén, amikor a felmondást Előfizető a Szolgáltatóval közli illetve amikor a Szolgáltató tudomására jut. A felmondási időtartam – azaz a felmondás Szolgáltatóval való közlésének időpontja és az előfizetői szerződést jogviszony megszűnésének időpontja közötti időtartam – alatt keletkező díjakat (a havi előfizetési díj illetve egyéb havidíj időarányos részét és a forgalmi díjakat) a Szolgáltató az Előfizetőnek kiszámlázza. Az Előfizető az Előfizetői Szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja, kivéve, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek kifejezetten eltérően rendelkezik. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - A felmondás megtételének napja az a nap, amikor az Előfizető által szóban megtett felmondás azonnal a Szolgáltató tudomására jut. A felmondás megküldésének napja az a nap, amikor az Előfizető által postai úton vagy elektronikus levél útján küldött felmondást a Szolgáltató kézhezveszi. Amennyiben a megtétel vagy megküldés napja munkaszüneti napra esik, abban az előfizető esetben az azt követő munkanap minősül a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és megtétel vagy megküldés időpontjának. A határidő számítása szempontjából a szerződést jogosult határidő első napjának a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése megtétel vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot megküldés napját követő napon megszűnikelső munkanap minősül.

Appears in 2 contracts

Samples: multimedia.vodafone.hu, multimedia.vodafone.hu

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult indoklás és további jogkövetkezmények nélkül írásban felmondani. A felmondást a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodáján személyesen lehet bejelenteni, valamint írásban a xxx@0xxx.xx e-mail címen, vagy postai úton a Szolgáltató székhelyére küldött levéllel. • A felmondási határidő kezdő napja az a nap, amelyen az Előfizető írásbeli felmondása a Szolgáltatóhoz megérkezik, és a szerződés a felmondási határidő lejártának napján szűnik meg. A szerződés Xxxxxxxxx részéről történő felmondása az Előfizetőt nem mentesíti az Előfizetői Szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. • Az előfizetői Előfizető a határozatlan idejű szerződést a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére a Szolgáltató 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja, vagy nem nyújt megfelelő kompenzációt. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisa felmondás Szolgáltatóhoz való megérkezését követő napon szűnik meg. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8a 2/2015 III.30 NMHH rendelet 7. § (1) bekezdése bekezdés szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8a 7. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb 90 napon belüli időpontjában, az előfizetői szerződés az a megkötésétől számított 90. napon megszűnik. Az előfizetői szerződés megkötésétől vagy megszűnése esetén a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehetővé tenszi az Ehtelőfizető számára a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást adni a visszaszolgáltatásról az előfizető részére. 129Amennyiben a felmondás során kiszállást igényel az előfizető, egy alkalommal –előzetes egyeztetés alapján- Szolgáltató díjmentesen kiszáll. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy Amennyiben az előfizetőnek felróható okból a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnikleszerelés meghiúsul jelen ASZF-ben meghatározott kiszállási díj kerül kiszámlázásra az Előfizető részére.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatások Igénybevételére, Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatások Igénybevételére

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az Előfizető a határozatlan időre kötött szerződést bármikor, legfeljebb 8 napos felmondási határidővel, bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani írásban. Rendes felmondás esetén a szerződés a felmondási idő elteltével szűnik meg. Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Az Előfizetőnek a felmondást a 1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, vagy töredékdíjat a Szolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. A szolgáltató az Eht. 129134. § (1b15) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. naponbekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, vagy a felek ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Elérési Szolgáltatás Nyújtásához, Általános Szerződési Feltételek Internet Elérési Szolgáltatás Nyújtásához

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - semmis.- Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Az Előfizetőnek a felmondást a 1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, vagy töredékdíjat a Szolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. A szolgáltató az Eht. 129134. § (1b15) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. naponbekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, vagy a felek ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek KTV Szolgáltatás Nyújtásához, Általános Szerződési Feltételek KTV Szolgáltatás Nyújtásához

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor Előfizető az Előfizetői Szerződést szóban (telefonon), írásban vagy elektronikus úton jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisElőfizetői Szerződés körében meghatalmazottként eljáró személyek közül kizárólag az jogosult az Előfizető nevében és helyett felmondani az Előfizetői Szerződést, akinek a rendelkezési jogosultsága kifejezetten kiterjed az Előfizetői Szerződésről megszüntetés útján történő rendelkezésre is. - Ilyen esetben az Előfizető tudomásul veszi, hogy az Előfizetői Szerződés Xxxxxxxxx által meghatalmazott személy általi megszüntetésével kapcsolatban a Szolgáltatóval szemben sem kár, sem egyéb igényt nem érvényesíthet, továbbá tudomásul veszi, hogy amennyiben az Előfizetői Szerződést az Előfizető által meghatalmazott személy a határozott időtartam lejárta előtt megszünteti, úgy annak jogkövetkezményei az Előfizetőt terhelik. A felmondási jog gyakorlásának módjai: • szóbeli (telefonos) felmondás esetén a Központi Ügyfélszolgálat telefonos elérhetősége útján; • írásbeli felmondás esetén a Szolgáltató Központi Ügyfélszolgálatának címére, illetve levelezési címére elküldve; • ráutaló magatartással elektronikus úton történő felmondás esetén (i) a Szolgáltató Központi Ügyfélszolgálatán, márkaképviseletein, viszonteladói hálózatában elektronikus felületen elektronikus eszközzel történő aláírás, (ii) elektronikus levél útján a Szolgáltató Központi Ügyfélszolgálati e-mail címére elküldve. A szóbeli felmondás esetén Előfizető köteles a következő adatokat megadni: MyVodafone azonosító, személyes jelszó, Előfizető neve, Szolgáltatás azonosítója és az Előfizetői Hozzáférési Pont címe. A Szolgáltató kérheti továbbá az Előfizető felmondási jogosultságának ellenőrzéséhez az Előfizetői Szerződésen megadott egyéb adatokat és egy olyan kapcsolattartásra alkalmas telefonszámot, ahol az Előfizető az ügyintézés érdekében azonnal visszahívható. Írásbeli felmondás esetén Xxxxxxxxx köteles a felmondást ellátni saját kezű aláírásával és az azonosítás érdekében a következő adatokat megadni: MyVodafone azonosító, személyes jelszó, Előfizető neve, Szolgáltatás azonosítója és az Előfizetői Hozzáférési Pont címe. Elektronikus felületen elektronikus eszközzel történő alárás útján felmondást az Előfizető a Szolgáltató Üzlethelyiségében gyakorolhatja. Az előfizető Előfizető köteles a felmondást ellátni elektronikus felületen elektronikus eszközzel történő aláírásával és az azonosítás érdekében a következő adatokat megadni: MyVodafone azonosító, személyes jelszó, Előfizető neve, Szolgáltatás azonosítója és az Előfizetői Hozzáférési Pont címe. A Központi Ügyfélszolgálat elektronikus levelezési címére elküldött elektronikus levél útján közölt felmondás esetén Előfizető köteles az azonosítás érdekében a következő adatokat megadni: MyVodafone azonosító, személyes jelszó, Előfizető neve, Szolgáltatás azonosítója és az Előfizetői Hozzáférési Pont címe. Az Előfizető köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlés időpontjában fennálló, valamennyi esedékes, illetve lejárt tartozását azonnal kiegyenlíteni és a felmondási jog érvényesítésétől számított legkésőbb 30 (harminc) napon belül köteles a Szolgáltató tulajdonában levő, a Szolgáltató által az Előfizető részére átadott Eszközöket a Szolgáltatónak hiánytalanul és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaszolgáltatni. Az írásban történő felmondás (felmondási idő) kezdő időpontjának az a nap számít, amely napon az Előfizető felmondását a Szolgáltató átveszi, szóbeli (telefonos), illetve elektronikus úton gyakorolt felmondás esetén, amikor a felmondást Előfizető a Szolgáltatóval közli, illetve amikor a Szolgáltató tudomására jut. A felmondási időtartam – azaz a felmondás Szolgáltatóval való közlésének időpontja és az előfizetői szerződést jogviszony megszűnésének időpontja közötti időtartam – alatt keletkező díjakat (a havi előfizetési díj, opciós díj, illetve az egyéb szolgáltatások díjának időarányos részét) a Szolgáltató az Előfizetőnek kiszámlázza. Az Előfizető az Előfizetői Szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja, kivéve, amennyiben az ÁSZF kifejezetten eltérően rendelkezik. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - A felmondás megtételének napja az a nap, amikor az Előfizető által megtett felmondás a Szolgáltató tudomására jut. A felmondás megküldésének napja az a nap, amikor az Előfizető által postai úton vagy elektronikus levél útján küldött írásbeli felmondást a Szolgáltató kézhez veszi. Amennyiben a megtétel vagy megküldés napja munkaszüneti napra esik, abban az előfizető esetben az azt követő munkanap minősül a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és megtétel vagy megküldés időpontjának. A határidő számítása szempontjából a szerződést jogosult határidő első napjának a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése megtétel vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot megküldés napját követő napon megszűnikelső munkanap minősül.

Appears in 2 contracts

Samples: Előfizetői Szerződés, Előfizetői Szerződés

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a A határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal Előfizetői Szerződést az Előfizető indoklás nélkül bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondanifelmondhatja. A felmondást a Szolgáltató Ügyfélszolgálatához írásban kell eljuttatni vagy telefonos ügyfélszolgálatán tudja bejelenteni. A felmondási idő a kézhezvételtől, illetve a telefonos ügyfélszolgálaton keresztüli bejelentéstől számított 8 nap. Az előfizetői Egyedi Előfizető Szerződés Előfizető általi felmondását a Szolgáltató minden olyan formában lehetővé teszi, melyet a szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - megkötésére alkalmaz, az alábbiak figyelembe vételével: Az előfizető Előfizető az előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben Az Előfizető rendkívüli felmondással élhet, amennyiben a Szolgáltató az Előfizető hibabejelentéseit követően, a hibát 30 napig nem tudja elhárítani, vagy a Szolgáltató az igénybe vett szolgáltatás csatornakiosztását az Eht. 132. § (2a) bekezdésbe ütközően módosítja. Az Előfizető általi rendkívüli felmondás esetén a szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. A jelen bekezdésben foglalt felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. Határozott időtartamú szerződés esetén, amennyiben Előfizető a szerződést a kedvezményes időszak lejárta előtt mondja fel (kedvezményes időszaknak minősül az az időtartam, melyet az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételére vállalt), a választott kedvezményes hozzáférési díjkonstrukcióhoz kapcsolódóan igénybe vett kedvezményeket köteles kötbérként a Szolgáltató részére megfizetni. Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte megElőfizető rendkívüli felmondással azért mondja fel, és mert a szerződést jogosult Szolgáltató az Előfizető hibabejelentéseit követően a határozott időtartam lejárta előtt felmondanihibát 30 napig nem tudja elhárítani, vagy a Szolgáltató az igénybe vett szolgáltatás csatornakiosztását az Eht. 132. § (2a) bekezdésbe ütközően módosítja, a szolgáltató kizárólag Szolgáltató a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt fenti jogkövetkezményeket nem fűzhetalkalmazhatja. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató Szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását megszűnése esetén a szolgáltató köteles minden olyan formában Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé tenniteszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, amelyet az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a szerződés megkötésére is alkalmazvisszaszolgáltatásról az Előfizető részére. A felmondás tartalmi elemei: - az Előfizető Előfizetői Szerződésben feltűntetett személyes adatai - a megszüntetni kívánt szolgáltatás(ok) megnevezése - a szolgáltatás leszerelésének megrendelt időpontja (amennyiben a megszüntetést az Előfizető meghatározott időpontra kéri) - az Előfizető aláírása. Az Előfizetői Szerződés Xxxxxxxxx által történő felmondása esetén Szolgáltatót díjvisszafizetési kötelezettség csak abban az esetben terheli, ha az Előfizetőnek a díjakban túlfizetése van. A Szolgáltató jogosult ellenőrizni, hogy a felmondó nyilatkozatot az arra jogosult tette-e, így a felmondás jogszerűsége érdekében a nyilatkozatot az ügyfél-azonosítást és a jelen Általános Szerződési Feltételekben előírt dokumentumok ellenőrzését követően fogadja el. Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése felmondást követően az EszrElőfizető lakcíme/értesítési címe megváltozik, új értesítési címéről a Szolgáltatót tájékoztatnia kell. 8Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői Szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, vagy a Szolgáltató az Eht. 134. § (16)-(7), illetve (13) bekezdés szerinti felmondásra szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a Szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. Az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti időpontban jogkövetkezményt a szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. A szolgáltató az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az EszrEht. 8134. § (215) bekezdésében foglaltak szerint meghatározott jogkövetkezményt nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjábanalkalmazhatja, ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételei, Általános Szerződési Feltételei

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az Előfizető a határozatlan időre kötött szerződést bármikor, legfeljebb 8 napos felmondási határidővel, bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani írásban. Rendes felmondás esetén a szerződés a felmondási idő elteltével szűnik meg. Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Az Előfizetőnek a felmondást a 1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, vagy töredékdíjat a Szolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése A szolgáltató az EszrEht. 8134. § (115) bekezdése szerinti időpontban bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Hozzáférési Szolgáltatás Nyújtásához

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az Egyedi Előfizetői Szerződésben foglalt, határozott idejű szerződéses időszak letelte után az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést írásban (faxon, e-mailben vagy postai úton) bármikor, azonnali hatállyal bármikor jogosult hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az A szerződés előfizető részéről történő felmondása az előfizetői előfizetőt nem mentesíti az Egyedi Előfizetői Szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Határozott vagy határozatlan idejű szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére a szolgáltató 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás időpontjában szűnik meg. Az előfizető a határozott idejű Előfizetői Szerződést annak lejárata előtt egyéb okból szünteti meg anélkül, hogy arra a szolgáltató szerződésszegő magatartása okot adott volna, a szolgáltató az előfizetőt kötbér fizetésére kötelezheti az alábbi feltételekkel: Az előfizető köteles megjelölni azt a határnapotszolgáltató részére egy összegben megfizetni a kötelezettség vállaláskor érvényes havi díjat a határozott idejű szerződés hátralévő időtartamára. hat hónapra vonatkozó határozott idejű szerződés esetén: • Ha a szerződés megszűnése a 5 hónapban történik: 1 havi havidíjnak megfelelő összeget kell fizetni. • Ha a szerződés megszűnése a 2 hónapban történik: 4 havi havidíjnak megfelelő összeget kell fizetni. Ha az előfizető írásban akként nyilatkozik, amely naptól hogy a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap , és a felmondás megtételétőlszerződés megszűnését kívánja, vagy megküldésétől számított nyolcadik ezzel szemben ténylegesen használja azt, és harmincadik nap között leheta díját a kiállított számlán feltüntetett fizetési határidőig nem fizeti meg, akkor a szolgáltató jogosult arra, hogy az előfizetőt a szolgáltatásból kizárja és az Előfizetői Szerződést, azonnali hatállyal megszüntesse. A szolgáltató e határnapon köteles szerződés ilyen formában történő megszüntetése nem mentesíti az előfizetőt a szolgáltatás nyújtását megszüntetnitényleges használat díjainak megfizetése alól. - Amennyiben az Az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést idejű Előfizetői Szerződést rendkívüli felmondással mondhatja fel az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.alábbi esetekben:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult indoklás és további jogkövetkezmények nélkül írásban felmondani. A felmondást a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodáján személyesen lehet bejelenteni, valamint írásban a xxx@0xxx.xx e-mail címen, vagy postai úton a Szolgáltató székhelyére küldött levéllel. • A felmondási határidő kezdő napja az a nap, amelyen az Előfizető írásbeli felmondása a Szolgáltatóhoz megérkezik, és a szerződés a felmondási határidő lejártának napján szűnik meg. A szerződés Elxxxxxxx xészéről történő felmondása az Előfizetőt nem mentesíti az Előfizetői Szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. • Az előfizetői Előfizető a határozatlan idejű szerződést a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére a Szolgáltató 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja, vagy nem nyújt megfelelő kompenzációt. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisa felmondás Szolgáltatóhoz való megérkezését követő napon szűnik meg. - Az előfizető Előfizető az előfizetői Előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. a 22/2020 XII.21 NMHH rendelet 8. § (12) bekezdése bekezdés szerinti időpontban az előfizető Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg megállapodhatnak a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában. Az Előfizetői szerződés megszűnése esetén a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehetővé tenszi az Előfizető számára a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizetői szerződés Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást adni a visszaszolgáltatásról az előfizetői szerződés megkötésétől vagy Előfizető részére. Amennyiben a felmondás során kiszállást igényel az EhtElőfizető, egy alkalommal –előzetes egyeztetés alapján- Szolgáltató díjmentesen kiszáll. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy Amennyiben az Előfizetőnek felróható okból a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnikleszerelés meghiúsul jelen ASZF-ben meghatározott kiszállási díj kerül kiszámlázásra az Előfizető részére.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatások Igénybevételére

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondanixxxxxxxxxx, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.

Appears in 1 contract

Samples: www.eszaknet.hu

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult indoklás és további jogkövetkezmények nélkül írásban felmondani. A felmondást a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodáján személyesen lehet bejelenteni, valamint írásban a xxx@0xxx.xx e-mail címen, vagy postai úton a Szolgáltató székhelyére küldött levéllel. • A felmondási határidő kezdő napja az a nap, amelyen az Előfizető írásbeli felmondása a Szolgáltatóhoz megérkezik, és a szerződés a felmondási határidő lejártának napján szűnik meg. A szerződés Xxxxxxxxx részéről történő felmondása az Előfizetőt nem mentesíti az Előfizetői Szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. • Az előfizetői Előfizető a határozatlan idejű szerződést a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére a Szolgáltató 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja, vagy nem nyújt megfelelő kompenzációt. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisa felmondás Szolgáltatóhoz való megérkezését követő napon szűnik meg. - Az előfizető Előfizető az előfizetői Előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. a 22/2020 XII.21 NMHH rendelet 8. § (12) bekezdése bekezdés szerinti időpontban az előfizető Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg megállapodhatnak a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában. Az Előfizetői szerződés megszűnése esetén a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehetővé teszi az Előfizető számára a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizetői szerződés Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást adni a visszaszolgáltatásról az előfizetői szerződés megkötésétől vagy Előfizető részére. Amennyiben a felmondás során kiszállást igényel az EhtElőfizető, egy alkalommal –előzetes egyeztetés alapján- Szolgáltató díjmentesen kiszáll. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy Amennyiben az Előfizetőnek felróható okból a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnikleszerelés meghiúsul jelen ÁSZF-ben meghatározott kiszállási díj kerül kiszámlázásra az Előfizető részére.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Szolgáltatások Igénybevételére

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az Előfizető a határozatlan időre kötött szerződést bármikor, legfeljebb 8 napos felmondási határidővel, bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani írásban. Rendes felmondás esetén a szerződés a felmondási idő elteltével szűnik meg. Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Az Előfizetőnek a felmondást a 1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, vagy töredékdíjat a Szolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. A szolgáltató az Eht. 129134. § (1b15) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. naponbekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, vagy a felek ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 1 contract

Samples: Egyedi Előfizetői Szerződés Helyhez Kötött Telefon Szolgáltatásra

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az Előfizető a határozatlan időre kötött szerződést bármikor, legfeljebb 8 napos felmondási határidővel, bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani írásban. Rendes felmondás esetén a szerződés a felmondási idő elteltével szűnik meg. Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Az Előfizetőnek a felmondást a 1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, vagy töredékdíjat a Szolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. A szolgáltató az Eht. 129134. § (1b15) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. naponbekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, vagy a felek ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Hozzáférési Szolgáltatás Nyújtásához

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. 12.4.1. Az Előfizetői rendes felmondás: Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a Szolgáltató minden olyan formában lehetővé teszi, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. Az Előfizető jogosult jogkövetkezmények nélkül felmondani – írásban, sajátkezű aláírásával ellátva – legfeljebb 8 napos felmondási határidővel a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondaniEgyedi Előfizetői Szerződését. Az előfizetői Szolgáltató a felmondást csak abban az esetben fogadja el, amennyiben az a jelen ÁSZF-ben megjelölt hivatalos úton érkezik meg Szolgáltatóhoz az Előfizető egyértelmű azonosítása mellett. Határozott időtartamú szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető esetén az Előfizető a határozott időtartam alatt rendes felmondással, az igénybe vett kedvezményeknek a Szolgáltató részére, kötbérként történő visszafizetése mellett szüntetheti meg az előfizetői szerződést jogviszonyt. A felmondást legalább az alábbi adattartalommal kell benyújtani az ügyfélszolgálat részére: - személyes adatok; - ügyfél-azonosításhoz használt azonosítók; - megszüntetni kívánt szolgáltatás(ok) megnevezése; - szolgáltatás leszerelésnek megrendelt időpontja, amennyiben meghatározott időpontra kéri a megszüntetést; - az Előfizető aláírása Az Előfizető jogosult az Előfizetői Szerződést felmondani, abban az esetben is, ha a felmondás oka a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása és az Előfizető a megváltozott feltételek között nem kívánja tovább igénybe venni a szolgáltatást. E nyilatkozat írásban (levélben) tehető meg, az Előfizető saját kezű aláírásával ellátva. Ettől eltérően a Felek megállapodhatnak abban is, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra is felmondhatjamondja fel az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehetközé eshet. A szolgáltató Szolgáltató ilyen esetben e határnapon köteles szünteti meg a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatásátszolgáltatást. Az előfizető felmondásaElőfizető általi felmondás gyakorlása semmiféle külön díj fizetéséhez vagy költség viseléséhez nem kötött. Az Egyedi Előfizetői Szerződés felmondása nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, valamint a Szolgáltató tulajdonát képző eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződés megszűnése elmaradt és felhalmozódott előfizetési és egyéb díjak megfizetése iránt a jogszabályokban meghatározott és részére nyitva álló törvényes utat igénybe venni az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnikEgyedi Előfizetői Szerződés felmondása után is.

Appears in 1 contract

Samples: www.hht98.hu

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt az egyéni előfizető lakcímének vagy tartózkodási helyének változása miatt a korábbi lakcíméről, vagy tartózkodási helyéről új lakcímére, vagy tartózkodási helyére kéri az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését, és a szolgáltató az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában teljesíteni nem tudja, az előfizető a szolgáltató erről szóló értesítését követő 15 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott időtartamú szerződést. Az Előfizetőnek a felmondást a 1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, vagy töredékdíjat a Szolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése A szolgáltató az EszrEht. 8134. § (115) bekezdése szerinti időpontban bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Hozzáférési Szolgáltatás Nyújtásához

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az Előfizető a határozatlan időre kötött szerződést bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani írásban. Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Az Előfizetőnek a felmondást a 1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, vagy töredékdíjat a Szolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. A szolgáltató az Eht. 129134. § (1b15) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. naponbekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, vagy a felek ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek Internet Hozzáférési Szolgáltatás Nyújtásához

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az A felmondást az alábbi adattartalommal kell benyújtani az ügyfélszolgálat részére: - Előfizető neve, címe, - az ügyfél azonosításához használt azonosítók, - megszüntetni kívánt szolgáltatás megnevezése, - szolgáltatás leszerelésének megrendelt időpontja (amennyiben a megszüntetést az Előfizető meghatározott időpontra kéri), - az Előfizető aláírása. Szolgáltató jogosult ellenőrizni, hogy a felmondó nyilatkozatot az arra jogosult tette-e, így a felmondás jogszerűsége érdekében a nyilatkozatot az ügyfél-azonosítást követően fogadja el. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést - felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, vagy - az előfizetői szerződés az Előfizető érdekkörében felmerülő okból szűnik meg, illetőleg - a Szolgáltató a 2003. évi C. törvényben meghatározott okból az Előfizető szerződésszegő magatartása miatt az előfizetői szerződés felmondására kényszerül, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti kötbérként. Üzleti előfizetők esetében ezen szabály alkalmazása nem kötelező, KKV üzleti előfizető esetében pedig a felek az előfizetői szerződésben egyező akarattal eltérhetnek tőle. Amennyiben a határozott idejű előfizetői szerződésben meghatározott időtartam lejár, azonban az Előfizető a szolgáltatást továbbra is igénybe veszi, az előfizetői szerződés – amennyiben a felek kifejezetten másképpen nem rendelkeznek - határozatlan időtartamúvá alakul, amelyet bármely fél az erre irányadó szabályok szerint szüntethet meg. Előfizető a szerződés felmondása esetén jelen általános szerződési feltételek 13. pontja szerint köteles együttműködni a Szolgáltatóval. A Szolgáltató az előfizetői jogviszonynak az Előfizető halála miatti megszűnése miatt kötbért nem érvényesít. A határozott időtartamú szerződés idő előtti megszüntetéséhez fűzött jogkövetkezményt a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől kell számítani. A határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal Előfizető 8 napos felmondási határidővel bármikor írásban jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az Határozott időtartamú szerződés esetén a határozott időtartam alatt rendes felmondással Előfizető az Egyedi Előfizetői Szerződésben rögzített díj (kötbér) megfizetése mellett mondhatja fel az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisszerződést. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetnimegszüntetni A szerződés megszűnésével egyidejűleg a szerződésből származó minden fizetési kötelezettség azonnal esedékessé válik, kivéve, ha Előfizető a díjtartozására Szolgáltatóval részletfizetési megállapodást kötött. A szerződés megszűnése az Előfizetőt nem mentesíti az előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Az Előfizető túlfizetése esetén a Szolgáltató a túlfizetés mértékéig teljesíti a visszatérítést. Előfizető rendkívüli felmondással élhet a Szolgáltató alábbiakban meghatározott szerződésszegő magatartása miatt: - Amennyiben a szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, - az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte megfelmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, amely alapján a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelhetivalós, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartaniérdekkörébe tartozó hibát hárított el, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést nem a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani12.1.1. pont szerinti módon módosítja. Jelen pontban foglaltak alapján történő, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik előfizető általi rendkívüli felmondás esetén a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon megszűnikszűnik meg.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételei

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az Egyedi Előfizetői Szerződésben foglalt, határozott idejű szerződéses időszak letelte után az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal Előfizetői Szerződést írásban (faxon, e-mailben vagy postai úton) bármikor jogosult jogosult, indoklás nélkül, legfeljebb 8 napos felmondási határidővel, további jogkövetkezmények nélkül rendes felmondás útján felmondani. Az előfizetői A szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmiselőfizető részéről történő felmondása az előfizetőt nem mentesíti az Egyedi Előfizetői Szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. - Az előfizető az előfizetői Határozott vagy határozatlan idejű szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére a szolgáltató 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás időpontjában szűnik meg. Az előfizető a határozott idejű Előfizetői Szerződést annak lejárata előtt egyéb okból szünteti meg anélkül, hogy arra a szolgáltató szerződésszegő magatartása okot adott volna, a szolgáltató az előfizetőt kötbér fizetésére kötelezheti az alábbi feltételekkel: Az előfizető köteles megjelölni azt a határnapotszolgáltató részére egy összegben megfizetni a kötelezettség vállaláskor érvényes havi díjat a határozott idejű szerződés hátralévő időtartamára. hat hónapra vonatkozó határozott idejű szerződés esetén: • Ha a szerződés megszűnése a 5 hónapban történik: 1 havi havidíjnak megfelelő összeget kell fizetni. • Ha a szerződés megszűnése a 2 hónapban történik: 4 havi havidíjnak megfelelő összeget kell fizetni. Ha az előfizető írásban akként nyilatkozik, amely naptól hogy a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap , és a felmondás megtételétőlszerződés megszűnését kívánja, vagy megküldésétől számított nyolcadik ezzel szemben ténylegesen használja azt, és harmincadik nap között leheta díját a kiállított számlán feltüntetett fizetési határidőig nem fizeti meg, akkor a szolgáltató jogosult arra, hogy az előfizetőt a szolgáltatásból kizárja és az Előfizetői Szerződést, azonnali hatállyal megszüntesse. A szolgáltató e határnapon köteles szerződés ilyen formában történő megszüntetése nem mentesíti az előfizetőt a szolgáltatás nyújtását megszüntetnitényleges használat díjainak megfizetése alól. - Amennyiben az Az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést idejű Előfizetői Szerződést rendkívüli felmondással mondhatja fel az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.alábbi esetekben:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondást a központi ügyfélszolgálati irodához kell eljuttatni, írásban, szóban vagy telefonon tett bejelentéssel. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisElőfizetői Szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levő, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. Az Előfizetői Szerződés az Előfizető által ráutaló magatartással is megszüntethető oly módon, hogy az Előfizető a Szolgáltatás igénybe vételéhez a Szolgáltató által biztosított eszközöket rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, azok minden tartozékával a Szolgáltató részére – az Előfizető személyének azonosítására alkalmas módon - eljuttatja. Ilyen esetben a felmondási idő az eszközök Szolgáltató részére történő megérkezésétől számítandó. Az előfizető az előfizetői szerződést Előfizető egy általa megjelölt határnapra is felmondhatjafelmondhatja az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, megtételétől vagy megküldésétől számított nyolcadik 8. és harmincadik 30. nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását szolgáltatást megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a A határozott időtartamú időtartamra megkötött előfizetői szerződést az ebből eredő Előfizető csak az Előfizető által igénybe vett kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatásátvisszatérítésének terhével mondhatja fel. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadókEht. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8134. § (115) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt jogkövetkezményt a szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető általi, a Szolgáltató alábbiakban meghatározott szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató a fenti jogkövetkezményeket nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjábanalkalmazhatja, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.amennyiben

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételei

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az Előfizető a határozatlan időre kötött szerződést bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani írásban. Az Előfizető a szerződést azonnali hatállyal írásban a Szolgáltató súlyos szerződésszegő magatartása esetén mondhatja fel, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította a Szolgáltatót és ez a határidő eredménytelenül telt el. Azonnali hatályú felmondási ok különösen, ha a Szolgáltató a szolgáltatást jogosulatlanul szünetelteti vagy megszünteti. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltató általi kézhezvételének időpontjában szűnik meg. Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt az egyéni előfizető lakcímének vagy tartózkodási helyének változása miatt a korábbi lakcíméről, vagy tartózkodási helyéről új lakcímére, vagy tartózkodási helyére kéri az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését, és a szolgáltató az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában teljesíteni nem tudja, az előfizető a szolgáltató erről szóló értesítését követő 15 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott időtartamú szerződést. Az Előfizetőnek a felmondást a 1. fejezetben megjelölt ügyfélszolgálatra kell eljuttatnia. Felmondás esetén az Előfizető által a szolgáltatásra előzetesen megfizetett díjat, vagy töredékdíjat a Szolgáltató az Előfizető részére a szerződés megszűnését követő 30 napon belül visszafizeti. A szolgáltató az Eht. 129134. § (1b15) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. naponbekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, vagy a felek ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 1 contract

Samples: Egyedi Előfizetői Szerződés Internet Hozzáférési Szolgáltatásra

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondást a Szolgáltatónak 1.2. pontban megjelölt elérhetőségei valamelyikén kell eljuttatni, írásban, szóban vagy telefonon tett bejelentéssel. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisElőfizetői Szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levő, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. Az Előfizetői Szerződés az Előfizető által ráutaló magatartással is megszüntethető oly módon, hogy az Előfizető a Szolgáltatás igénybe vételéhez a Szolgáltató által biztosított eszközöket rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, azok minden tartozékával a Szolgáltató részére – az Előfizető személyének azonosítására alkalmas módon - eljuttatja. Ilyen esetben a felmondási idő az eszközök Szolgáltató részére történő megérkezésétől számítandó. Az előfizető az előfizetői szerződést Előfizető egy általa megjelölt határnapra is felmondhatjafelmondhatja az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, megtételétől vagy megküldésétől számított nyolcadik 8. és harmincadik 30. nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását szolgáltatást megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a A határozott időtartamú időtartamra megkötött előfizetői szerződést az ebből eredő Előfizető csak az Előfizető által igénybe vett kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, visszatérítésének terhével mondhatja fel 8 napos felmondási idővel. Az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti jogkövetkezményt a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelhetiszolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. A szolgáltató az Eht. 134. § (15) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha alábbiak miatt mondja fel az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 1 contract

Samples: Előfizetői Szerződés

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondanixxxxxxxxxx, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.

Appears in 1 contract

Samples: www.rebelltel.hu

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. 1.38.1. Az Előfizetői rendes felmondás: Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a Szolgáltató minden olyan formában lehetővé teszi, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. Az Előfizető jogosult jogkövetkezmények nélkül felmondani – írásban, sajátkezű aláírásával ellátva – legfeljebb 8 napos felmondási határidővel a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondaniEgyedi Előfizetői Szerződését. Szolgáltató a felmondást csak abban az esetben fogadja el, amennyiben az a jelen ÁSZF-ben megjelölt hivatalos úton érkezik meg Szolgáltatóhoz az Előfizető egyértelmű azonosítása mellett. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisElőfizető jogosult az Előfizetői Szerződést felmondani, abban az esetben is, ha a felmondás oka a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása és az Előfizető a megváltozott feltételek között nem kívánja tovább igénybe venni a szolgáltatást. - Az előfizető E nyilatkozat írásban (levélben) tehető meg, az előfizetői szerződést Előfizető saját kezű aláírásával ellátva. Ettől eltérően a Felek megállapodhatnak abban is, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra is felmondhatjamondja fel az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehetközé eshet. A szolgáltató Szolgáltató ilyen esetben e határnapon köteles szünteti meg a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben az előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatásátszolgáltatást. Az előfizető felmondásaElőfizető általi felmondás gyakorlása semmiféle külön díj fizetéséhez vagy költség viseléséhez nem kötött. Az Egyedi Előfizetői Szerződés felmondása nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, valamint a Szolgáltató tulajdonát képző eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződés megszűnése elmaradt és felhalmozódott előfizetési és egyéb díjak megfizetése iránt a jogszabályokban meghatározott és részére nyitva álló törvényes utat igénybe venni az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnikEgyedi Előfizetői Szerződés felmondása után is.

Appears in 1 contract

Samples: progador.hu

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor Előfizető az Előfizetői Szerződést szóban (telefonon), írásban vagy elektronikus úton jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmisElőfizetői Szerződés körében meghatalmazottként eljáró személyek közül kizárólag az jogosult az Előfizető nevében és helyett felmondani az Előfizetői Szerződést, akinek a rendelkezési jogosultsága kifejezetten kiterjed az Előfizetői Szerződésről megszüntetés útján történő rendelkezésre is. - Ilyen esetben az Előfizető tudomásul veszi, hogy az Előfizetői Szerződés Elxxxxxxx xxtal meghatalmazott személy általi megszüntetésével kapcsolatban a Szolgáltatóval szemben sem kár, sem egyéb igényt nem érvényesíthet, továbbá tudomásul veszi, hogy amennyiben az Előfizetői Szerződést az Előfizető által meghatalmazott személy a határozott időtartam lejárta előtt megszünteti, úgy annak jogkövetkezményei az Előfizetőt terhelik. A felmondási jog gyakorlásának módjai: • szóbeli (telefonos) felmondás esetén a Központi Ügyfélszolgálat telefonos elérhetősége útján; • írásbeli felmondás esetén a Szolgáltató Központi Ügyfélszolgálatának címére, illetve levelezési címére elküldve; • ráutaló magatartással elektronikus úton történő felmondás esetén (i) a Szolgáltató Központi Ügyfélszolgálatán, márkaképviseletein, viszonteladói hálózatában elektronikus felületen elektronikus eszközzel történő aláírás, (ii) elektronikus levél útján a Szolgáltató Központi Ügyfélszolgálati e-mail címére elküldve. A szóbeli felmondás esetén Előfizető köteles a következő adatokat megadni: MyVodafone azonosító, személyes jelszó, Előfizető neve, Szolgáltatás azonosítója és az Előfizetői Hozzáférési Pont címe. A Szolgáltató kérheti továbbá az Előfizető felmondási jogosultságának ellenőrzéséhez az Előfizetői Szerződésen megadott egyéb adatokat és egy olyan kapcsolattartásra alkalmas telefonszámot, ahol az Előfizető az ügyintézés érdekében azonnal visszahívható. Írásbeli felmondás esetén Elxxxxxxx xöteles a felmondást ellátni saját kezű aláírásával és az azonosítás érdekében a következő adatokat megadni: MyVodafone azonosító, személyes jelszó, Előfizető neve, Szolgáltatás azonosítója és az Előfizetői Hozzáférési Pont címe. Elektronikus felületen elektronikus eszközzel történő alárás útján felmondást az Előfizető a Szolgáltató Üzlethelyiségében gyakorolhatja. Az előfizető Előfizető köteles a felmondást ellátni elektronikus felületen elektronikus eszközzel történő aláírásával és az azonosítás érdekében a következő adatokat megadni: MyVodafone azonosító, személyes jelszó, Előfizető neve, Szolgáltatás azonosítója és az Előfizetői Hozzáférési Pont címe. A Központi Ügyfélszolgálat elektronikus levelezési címére elküldött elektronikus levél útján közölt felmondás esetén Előfizető köteles az azonosítás érdekében a következő adatokat megadni: MyVodafone azonosító, személyes jelszó, Előfizető neve, Szolgáltatás azonosítója és az Előfizetői Hozzáférési Pont címe. Az Előfizető köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlés időpontjában fennálló, valamennyi esedékes, illetve lejárt tartozását azonnal kiegyenlíteni és a felmondási jog érvényesítésétől számított legkésőbb 30 (harminc) napon belül köteles a Szolgáltató tulajdonában levő, a Szolgáltató által az Előfizető részére átadott Eszközöket a Szolgáltatónak hiánytalanul és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaszolgáltatni. Az írásban történő felmondás (felmondási idő) kezdő időpontjának az a nap számít, amely napon az Előfizető felmondását a Szolgáltató átveszi, szóbeli (telefonos), illetve elektronikus úton gyakorolt felmondás esetén, amikor a felmondást Előfizető a Szolgáltatóval közli, illetve amikor a Szolgáltató tudomására jut. A felmondási időtartam – azaz a felmondás Szolgáltatóval való közlésének időpontja és az előfizetői szerződést jogviszony megszűnésének időpontja közötti időtartam – alatt keletkező díjakat (a havi előfizetési díj, opciós díj, illetve az egyéb szolgáltatások díjának időarányos részét) a Szolgáltató az Előfizetőnek kiszámlázza. Az Előfizető az Előfizetői Szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja, kivéve, amennyiben az ÁSZF kifejezetten eltérően rendelkezik. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - A felmondás megtételének napja az a nap, amikor az Előfizető által megtett felmondás a Szolgáltató tudomására jut. A felmondás megküldésének napja az a nap, amikor az Előfizető által postai úton vagy elektronikus levél útján küldött írásbeli felmondást a Szolgáltató kézhez veszi. Amennyiben a megtétel vagy megküldés napja munkaszüneti napra esik, abban az előfizető esetben az azt követő munkanap minősül a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és megtétel vagy megküldés időpontjának. A határidő számítása szempontjából a szerződést jogosult határidő első napjának a határozott időtartam lejárta előtt felmondani, a szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése megtétel vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását a szolgáltató köteles minden olyan formában lehetővé tenni, amelyet a szerződés megkötésére is alkalmaz. - Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eszr. 8. § (1) bekezdése szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az Eszr. 8. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot megküldés napját követő napon megszűnikelső munkanap minősül.

Appears in 1 contract

Samples: Előfizetői Szerződés

Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei. Az előfizető a A határozatlan idejű előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést az Előfizető indoklás nélkül bármikor, azonnali hatállyal bármikor jogosult hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül felmondanifelmondhatja. A felmondást a Szolgáltató Ügyfélszolgálatához írásban kell eljuttatni vagy telefonos ügyfélszolgálatán tudja bejelenteni. Az előfizetői Egyedi Előfizető Szerződés Előfizető általi felmondását a Szolgáltató minden olyan formában lehetővé teszi, melyet a szerződés bármely ezzel ellentétes kikötése semmis. - megkötésére alkalmaz, az alábbiak figyelembe vételével: Az előfizető Előfizető az előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni. - Amennyiben Az Előfizető rendkívüli felmondással élhet, amennyiben a Szolgáltató az Előfizető hibabejelentéseit követően, a hibát 30 napig nem tudja elhárítani, vagy a Szolgáltató az igénybe vett szolgáltatás csatornakiosztását az Eht. 132. § (2a) bekezdésbe ütközően módosítja. Az Előfizető általi rendkívüli felmondás esetén a szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizető a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. A jelen bekezdésben foglalt felmondás esetén a szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. Határozott időtartamú szerződés esetén, amennyiben Előfizető a szerződést a kedvezményes időszak lejárta előtt mondja fel (kedvezményes időszaknak minősül az az időtartam, melyet az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételére vállalt), a választott kedvezményes hozzáférési díjkonstrukcióhoz kapcsolódóan igénybe vett kedvezményeket köteles kötbérként a Szolgáltató részére megfizetni. Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződést Előfizetői Szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte megElőfizető rendkívüli felmondással azért mondja fel, és mert a szerződést jogosult Szolgáltató az Előfizető hibabejelentéseit követően a határozott időtartam lejárta előtt felmondanihibát 30 napig nem tudja elhárítani, vagy a Szolgáltató az igénybe vett szolgáltatás csatornakiosztását módosítja, a szolgáltató kizárólag Szolgáltató a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követelheti, ha az előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt fenti jogkövetkezményeket nem fűzhetalkalmazhatja. - Ha az előfizető határozott időtartamú előfizetői szerződéssel szolgáltatáscsomagot vesz igénybe, és a szolgáltató szerződésszegése vagy egyoldalú szerződésmódosítása miatt a határozott időtartam lejárta előtt jogosulttá válik az előfizetői szerződést a szolgáltatáscsomag részét képező bármely elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében felmondani, a szolgáltatáscsomag valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatása tekintetében jogosulttá válik a szerződés felmondására. - Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató Szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. - Az előfizetői szerződés előfizető általi felmondását megszűnése esetén a szolgáltató köteles minden olyan formában Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé tenniteszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, amelyet az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a szerződés megkötésére is alkalmazvisszaszolgáltatásról az Előfizető részére. A felmondás tartalmi elemei: - az Előfizető Előfizetői Szerződésben feltűntetett személyes adatai - a megszüntetni kívánt szolgáltatás(ok) megnevezése - a szolgáltatás leszerelésének megrendelt időpontja (amennyiben a megszüntetést az Előfizető meghatározott időpontra kéri) - az Előfizető aláírása. Az Előfizetői Szerződés Elxxxxxxx xxtal történő felmondása esetén Szolgáltatót díjvisszafizetési kötelezettség csak abban az esetben terheli, ha az Előfizetőnek a díjakban túlfizetése van. A Szolgáltató jogosult ellenőrizni, hogy a felmondó nyilatkozatot az arra jogosult tette-e, így a felmondás jogszerűsége érdekében a nyilatkozatot az ügyfél-azonosítást és a jelen Általános Szerződési Feltételekben előírt dokumentumok ellenőrzését követően fogadja el. Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése felmondást követően az EszrElőfizető lakcíme/értesítési címe megváltozik, új értesítési címéről a Szolgáltatót tájékoztatnia kell. 8Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú Előfizetői Szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, vagy a Szolgáltató az Eht. 134. § (16)-(7), illetve (13) bekezdés szerinti felmondásra szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a Szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. Az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti időpontban jogkövetkezményt a szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. A szolgáltató az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek az EszrEht. 8134. § (215) bekezdésében foglaltak szerint meghatározott jogkövetkezményt nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjábanalkalmazhatja, ha az alábbiak miatt mondja fel az előfizető az előfizetői szerződés az előfizetői szerződés megkötésétől vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik.szerződést:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételei