Common use of Az Igazgatóság működésének összefoglalása Clause in Contracts

Az Igazgatóság működésének összefoglalása. A Társaság ügyvezető szerve az Igazgatóság. Célkitűzéseiben, tevékenységében kiemelt jelentőségű a részvényesi érték, az eredményesség és a hatékonyság növelése, a kockázatok kezelése, a külső előírásoknak mindenben maradéktalanul megfelelő működés, azaz az üzleti, etikai, és belső kontroll politikák leghatékonyabb érvényesülésének biztosítása. Hatáskörét a hatályos jogszabályok, a Bank Alapszabálya, a közgyűlési határozatok, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat szabja meg. Az ügyrendje tartalmazza az Igazgatóság jogállását, összetételét, a működés és a döntéshozatal szabályait. Az Igazgatóság tagjaira vonatkoznak mindazok a kötelezettségek, illetve tiltó szabályok, amelyeket a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) a vezető állású személyekre megállapít. Az Igazgatóság a Bank irányításában ügyvezető szerepet tölt be, tagjainak díjazása ezzel összhangban van, amelynek lényeges eleme a részvényalapú tiszteletdíj, a testület és a részvényesi érdekek összehangolásának biztosítása céljából. A Társaság operatív irányítását az elnök-vezérigazgató útján felügyeli. Az elnökvezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság főszabály szerint testületként gyakorolja azzal, hogy a vezérigazgató-helyettesek esetében a munkáltatói jogkör gyakorlás az elnök-vezérigazgató útján történik, a kinevezéshez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükséges. Tekintettel arra, hogy az Igazgatóságnak fontos szerepe van a management munkájának ellenőrzésében is, ezért érdemi jelentősége van annak, hogy az Igazgatóságban érvényesül a külső tagok többségének elve. Az Igazgatóság személyi összetétele biztosítja, hogy a szakértelem, a tapasztalat és a fentieken túlmenő függetlenség egyformán jelen legyen a döntéshozatali eljárásokban. 2017. évben 6 alkalommal ülésezett az Igazgatóság. Emellett írásos szavazás formájában 98 esetben került sor határozathozatalra.

Appears in 2 contracts

Samples: Értékpapírszolgáltatásokat Nyújtó Fiókjai, Tárgyi Eszközök 193.485

Az Igazgatóság működésének összefoglalása. A Társaság ügyvezető szerve az Igazgatóság. Célkitűzéseiben, tevékenységében kiemelt jelentőségű a részvényesi érték, az eredményesség és a hatékonyság növelése, a kockázatok kezelése, a külső előírásoknak mindenben maradéktalanul megfelelő működés, azaz az üzleti, etikai, és belső kontroll politikák leghatékonyabb érvényesülésének biztosítása. Hatáskörét a hatályos jogszabályok, a Bank Alapszabálya, a közgyűlési határozatok, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat az Igazgatóság ügyrendje szabja meg. Az ügyrendje ügyrend tartalmazza az Igazgatóság jogállásátfelépítését, összetételétaz ülések előkészítésével, a működés lebonyolításával és a döntéshozatal szabályaithatározatok megfogalmazásával kapcsolatos teendőket és egyéb, az Igazgatóság működését érintő kérdéseket. Az Igazgatóság tagjait a Közgyűlés öt évre választja. Az Igazgatóság tagjaira vonatkoznak mindazok a kötelezettségek, illetve tiltó szabályok, amelyeket a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) a vezető állású személyekre megállapít. Az Igazgatóság a Bank irányításában ügyvezető szerepet tölt be, ezzel összhangban van és a sikeres működést ösztönzi, ha az igazgatósági tagok személyesen is érdekeltek a Társaság eredményes működésében. Ugyanakkor az Igazgatóság tagjainak díjazása ezzel összhangban van, amelynek lényeges eleme a részvényalapú tiszteletdíj, a testület és a részvényesi érdekek összehangolásának biztosítása céljából. A Társaság operatív irányítását az elnök-vezérigazgató útján felügyeli. Az elnökvezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság főszabály szerint testületként gyakorolja azzalfüggetlen attól, hogy eredményes volt-e a vezérigazgató-helyettesek esetében a munkáltatói jogkör gyakorlás az elnök-vezérigazgató útján történik, a kinevezéshez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükségesTársaság vagy sem. Tekintettel továbbá arra, hogy az Igazgatóságnak fontos szerepe van a management munkájának ellenőrzésében is, ezért érdemi jelentősége van annak, hogy az Igazgatóságban érvényesül a külső tagok többségének elve. Az Igazgatóság személyi összetétele biztosítja, hogy a szakértelem, a tapasztalat és a fentieken túlmenő függetlenség egyformán jelen legyen a döntéshozatali eljárásokban. 2017A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság az elnök-vezérigazgató útján gyakorolja azzal, hogy a vezérigazgató-helyettesek kinevezéséhez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükséges. Az elnök-vezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. Az Igazgatóság a határozatait az ügyrend szerint, szótöbbséggel hozza, üléseiről jegyzőkönyv készül, és határozataik dokumentálásra kerülnek. 2014. évben 6 7 alkalommal ülésezett az Igazgatóság. Emellett írásos szavazás formájában 98 126 esetben került sor határozathozatalra.

Appears in 1 contract

Samples: www.otpbank.hu

Az Igazgatóság működésének összefoglalása. A Társaság ügyvezető szerve az Igazgatóság. Célkitűzéseiben, tevékenységében kiemelt jelentőségű a részvényesi érték, az eredményesség és a hatékonyság növelése, a kockázatok kezelése, a külső előírásoknak mindenben maradéktalanul megfelelő működés, azaz az üzleti, etikai, és belső kontroll politikák leghatékonyabb érvényesülésének biztosítása. Hatáskörét a hatályos jogszabályok, a Bank Alapszabálya, a közgyűlési határozatok, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat az Igazgatóság ügyrendje szabja meg. Az ügyrendje ügyrend tartalmazza az Igazgatóság jogállásátfelépítését, összetételétaz ülések előkészítésével, a működés lebonyolításával és a döntéshozatal szabályaithatározatok megfogalmazásával kapcsolatos teendőket és egyéb, az Igazgatóság működését érintő kérdéseket. Az Igazgatóság tagjait a Közgyűlés öt évre választja. Az Igazgatóság tagjaira vonatkoznak mindazok a kötelezettségek, illetve tiltó szabályok, amelyeket a hitelintézetekről Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 20131996. évi CCXXXVIICXII. törvény (Hpt.) a vezető állású személyekre megállapít. Az Igazgatóság a Bank irányításában ügyvezető szerepet tölt be, ezzel összhangban van és a sikeres működést ösztönzi, ha az igazgatósági tagok személyesen is érdekeltek a Társaság eredményes működésében. Ugyanakkor az Igazgatóság tagjainak díjazása ezzel összhangban van, amelynek lényeges eleme a részvényalapú tiszteletdíj, a testület és a részvényesi érdekek összehangolásának biztosítása céljából. A Társaság operatív irányítását az elnök-vezérigazgató útján felügyeli. Az elnökvezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság főszabály szerint testületként gyakorolja azzalfüggetlen attól, hogy eredményes volt-e a vezérigazgató-helyettesek esetében Társaság vagy sem, így teljes körűen megfelelhetnek a munkáltatói jogkör gyakorlás az elnök-vezérigazgató útján történik, a kinevezéshez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükségestörvényi függetlenségi kritériumoknak. Tekintettel továbbá arra, hogy az Igazgatóságnak fontos szerepe van a management munkájának ellenőrzésében is, ezért érdemi jelentősége van annak, hogy az Igazgatóságban érvényesül a külső tagok többségének elve. Az Igazgatóság személyi összetétele biztosítja, hogy a szakértelem, a tapasztalat és a fentieken túlmenő függetlenség egyformán jelen legyen a döntéshozatali eljárásokban. 2017A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság az elnökvezérigazgató útján gyakorolja azzal, hogy a vezérigazgató-helyettesek kinevezéséhez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükséges. Az elnökvezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. Az Igazgatóság üléseiről jegyzőkönyv készül, és határozataik dokumentálásra kerülnek. 2013. évben 6 alkalommal ülésezett az Igazgatóság. Emellett írásos szavazás formájában 98 112 esetben került sor határozathozatalra.

Appears in 1 contract

Samples: Értékpapírszolgáltatásokat Nyújtó Fiókjai (Telephelyei)

Az Igazgatóság működésének összefoglalása. A Társaság ügyvezető szerve az Igazgatóság. Célkitűzéseiben, tevékenységében kiemelt jelentőségű a részvényesi érték, az eredményesség és a hatékonyság növelése, a kockázatok kezelése, a külső előírásoknak mindenben maradéktalanul megfelelő működés, azaz az üzleti, etikai, és belső kontroll politikák leghatékonyabb érvényesülésének biztosítása. Hatáskörét a hatályos jogszabályok, a Bank Alapszabálya, a közgyűlési határozatok, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat szabja meg. Az ügyrendje ügyrend tartalmazza az Igazgatóság jogállását, összetételét, a működés és szabályait, a döntéshozatal szabályait. Az Igazgatóság tagjait a Közgyűlés öt évre választja. Az Igazgatóság tagjaira vonatkoznak mindazok a kötelezettségek, illetve tiltó szabályok, amelyeket a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) a vezető állású személyekre megállapít. Az Igazgatóság a Bank irányításában ügyvezető szerepet tölt be, ezzel összhangban van és a sikeres működést ösztönzi, ha az igazgatósági tagok személyesen is érdekeltek a Társaság eredményes működésében. Ugyanakkor az Igazgatóság tagjainak díjazása ezzel összhangban van, amelynek lényeges eleme a részvényalapú tiszteletdíj, a testület és a részvényesi érdekek összehangolásának biztosítása céljából. A Társaság operatív irányítását az elnök-vezérigazgató útján felügyeli. Az elnökvezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság főszabály szerint testületként gyakorolja azzalfüggetlen attól, hogy eredményes volt-e a vezérigazgató-helyettesek esetében a munkáltatói jogkör gyakorlás az elnök-vezérigazgató útján történik, a kinevezéshez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükségesTársaság vagy sem. Tekintettel továbbá arra, hogy az Igazgatóságnak fontos szerepe van a management munkájának ellenőrzésében is, ezért érdemi jelentősége van annak, hogy az Igazgatóságban érvényesül a külső tagok többségének elve. Az Igazgatóság személyi összetétele biztosítja, hogy a szakértelem, a tapasztalat és a fentieken túlmenő függetlenség egyformán jelen legyen a döntéshozatali eljárásokban. 2017A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság az elnök-vezérigazgató útján gyakorolja azzal, hogy a vezérigazgató-helyettesek kinevezéséhez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükséges. Az elnök-vezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. Az Igazgatóság a határozatait az ügyrend szerint, szótöbbséggel hozza, üléseiről jegyzőkönyv készül, és határozataik dokumentálásra kerülnek. 2015. évben 6 8 alkalommal ülésezett az Igazgatóság. Emellett írásos szavazás formájában 98 105 esetben került sor határozathozatalra.

Appears in 1 contract

Samples: Tárgyi Eszközök 193.661 206.440 6,2

Az Igazgatóság működésének összefoglalása. A Társaság ügyvezető szerve az Igazgatóság. Célkitűzéseiben, tevékenységében kiemelt jelentőségű a részvényesi érték, az eredményesség és a hatékonyság növelése, a kockázatok kezelése, a külső előírásoknak mindenben maradéktalanul megfelelő működés, azaz az üzleti, etikai, és belső kontroll politikák leghatékonyabb érvényesülésének biztosítása. Hatáskörét a hatályos jogszabályok, a Bank Alapszabálya, a közgyűlési határozatok, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat szabja meg. Az ügyrendje ügyrend tartalmazza az Igazgatóság jogállását, összetételét, a működés és szabályait, a döntéshozatal szabályait. Az Igazgatóság tagjait a Közgyűlés öt évre választja. Az Igazgatóság tagjaira vonatkoznak mindazok a kötelezettségek, illetve tiltó szabályok, amelyeket a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) a vezető állású személyekre megállapít. Az Igazgatóság a Bank irányításában ügyvezető szerepet tölt be, ezzel összhangban van és a sikeres működést ösztönzi, ha az igazgatósági tagok személyesen is érdekeltek a Társaság eredményes működésében. Ugyanakkor az Igazgatóság tagjainak díjazása ezzel összhangban van, amelynek lényeges eleme a részvényalapú tiszteletdíj, a testület és a részvényesi érdekek összehangolásának biztosítása céljából. A Társaság operatív irányítását az elnök-vezérigazgató útján felügyeli. Az elnökvezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság főszabály szerint testületként gyakorolja azzalfüggetlen attól, hogy eredményes volt-e a vezérigazgató-helyettesek esetében a munkáltatói jogkör gyakorlás az elnök-vezérigazgató útján történik, a kinevezéshez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükségesTársaság vagy sem. Tekintettel továbbá arra, hogy az Igazgatóságnak fontos szerepe van a management munkájának ellenőrzésében is, ezért érdemi jelentősége van annak, hogy az Igazgatóságban érvényesül a külső tagok többségének elve. Az Igazgatóság személyi összetétele biztosítja, hogy a szakértelem, a tapasztalat és a fentieken túlmenő függetlenség egyformán jelen legyen a döntéshozatali eljárásokban. 2017A Társaság ügyvezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogokat az Igazgatóság az elnök-vezérigazgató útján gyakorolja azzal, hogy a vezérigazgató-helyettesek kinevezéséhez és a kinevezés visszavonásához az Igazgatóság előzetes tájékoztatása szükséges. Az elnök-vezérigazgató hatáskörébe tartozik mindazoknak az ügyeknek az eldöntése, amelyeket az Alapszabály nem utal a Közgyűlés, illetve az Igazgatóság hatáskörébe. Az Igazgatóság a határozatait az ügyrend szerint, szótöbbséggel hozza, üléseiről jegyzőkönyv készül, és határozataik dokumentálásra kerülnek. 2016. évben 6 7 alkalommal ülésezett az Igazgatóság. Emellett írásos szavazás formájában 98 97 esetben került sor határozathozatalra.

Appears in 1 contract

Samples: Tárgyi Eszközök 193.661 193.485