Bírósági jogérvényesítés mintaszakaszok

Bírósági jogérvényesítés. Az érintett a jogainak megsértése esetén a biztosító ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, azt a biztosító köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A perbe a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat. Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, a biztosítót a tájékoztatás megadására, az adat helyesbítésére, zárolására, törlésére, az automatizált adatfeldolgozással hozott döntés megsemmisítésére, az érintett tiltakozási jogának figyelembevételére kötelezi. A bíróság elrendelheti ítéletének – az adatkezelő azonosító adatainak közzétételével történő – nyilvánosságra hozatalát, ha azt az adatvédelem érdekei és nagyobb számú érintett e törvényben védett jogai megkövetelik.
Bírósági jogérvényesítés. Ha az Ön megítélése szerint személyes adataival kapcsolatban a Cofidis a személyes adatok kezelésére vonatkozó előírásokat megsérti, Ön bí- rósághoz fordulhat. A per során azt, hogy az adatkezelés az alkalmazandó előírásokban fog- laltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása sze- rint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessé- ge. A perbe a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat. Ha a bíróság a kérelmének helyt ad, az Adatkezelőt a jogellenes adat- kezelés megszüntetésére, az adatkezelés jogszerűségének helyreállí- tására, illetve az érintett jogai érvényesülésének biztosítására kötelezi. A bíróság jogszabályban meghatározott esetekben elrendelheti ítéleté- nek – az Adatkezelő azonosító adatainak közzétételével történő – nyil- vánosságra hozatalát.
Bírósági jogérvényesítés. (Info. tv. 22. §)
Bírósági jogérvényesítés. (1) Az érintett a jogainak megsértése esetén , a Szolgáltató ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályba n foglaltaknak megfelel, a Szolgáltató köteles bizonyítani. A perre a Szolgáltató székhelye (lakóhelye) szerinti bíróság az illetékes. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye (tartózkodási helye) szerinti bíróság előtt is megindítható. A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége. (Avtv. 17. § (1)-(3)) (2) Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, a Szolgáltatót tájékoztatás megadására, az adat helyesbítésére, törlésére, az automatizált egyedi döntés megsemmisítésére, az érintett tiltakozási jogának figyelembevételére, kötelezi. A bíróság elrendelheti ítéletének – a Szolgáltató azonosító adatainak közzétételével történő – nyilvánosságra hozatalát, ha azt az adatvédelem érdekei és nagyobb számú érintett e törvényben védett jogai megkövet elik. (Avtv. 17. § (4)-(5))
Bírósági jogérvényesítés. (1) Az érintett a jogainak megsértése esetén, valamint a 21. §-ban meghatározott esetekben az adatátvevő az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. (2) Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani. A 21. § (5) és (6) bekezdése szerinti esetben a részére történő adattovábbítás jogszerűségét az adatátvevő köteles bizonyítani. (3) A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. (4) A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége. A perbe a Hatóság az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat. (5) Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, az adatkezelőt a tájékoztatás megadására, az adat helyesbítésére, zárolására, törlésére, az automatizált adatfeldolgozással hozott döntés megsemmisítésére, az érintett tiltakozási jogának figyelembevételére, illetve a 21. §-ban meghatározott adatátvevő által kért adat kiadására kötelezi. (6) Ha a bíróság a 21. §-ban meghatározott esetekben az adatátvevő kérelmét elutasítja, az adatkezelő köteles az érintett személyes adatát az ítélet közlésétől számított 3 napon belül törölni. Az adatkezelő köteles az adatokat akkor is törölni, ha az adatátvevő a 21. § (5), illetve (6) bekezdésében meghatározott határidőn belül nem fordul bírósághoz. (7) A bíróság elrendelheti ítéletének – az adatkezelő azonosító adatainak közzétételével történő – nyilvánosságra hozatalát, ha azt az adatvédelem érdekei és nagyobb számú érintett e törvényben védett jogai megkövetelik.
Bírósági jogérvényesítés. 5.1 Amennyiben a Kérelmező a kifogására kapott választ nem tartja megfelelőnek és referenciaadatainak átadását és kezelését továbbra is jogellenesnek tartja, abban az esetben azok helyesbítése vagy tör- lése céljából a Khrtv. alapján a Referenciaadat-szolgáltató és a Társaság ellen keresetet indíthat. A pe- res eljárás megindítására kizárólag a Társaság és a referencia-adatokat átadó Referenciaadat-szolgál- tató ellen együttesen kerülhet sor. A keresetlevelet (amelyben a biztonságos beazonosíthatóság érdekében fel kell tüntetni a Xxxxxxxxx azonosító adatait – név, születési név, születési hely, idő, anyja neve – is, továbbá a szerződésszámot) a kifogás kivizsgálásának az eredményéről tájékoztató irat kézhezvételét követő harminc (30) napon belül a Kérelmező lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz kell benyújtani. 5.2 A Kérelmezőt az 5.1. szerinti keresetindítási jog akkor is megilleti, ha a Referenciaadat-szolgáltató, il- letve a Társaság a tájékoztatási kötelezettségének a tájékoztatás iránti kérelem vagy a kifogás benyúj- tásával kapcsolatosan nem tett eleget. A keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt ez esetben a tájékoztatási kötelezettségre megállapított határidő leteltétől kell számítani. 5.3 A Társaság a bíróság által megküldött okiratok alapján a felperes személyét és a per tárgyát képező szerződést beazonosítja és a per megindítását az eljárás jogerős befejezéséig a vitatott referencia- adattal együtt nyilvántartja. 5.4 Ha a bíróság ideiglenes intézkedésként a referenciaadatok kezelésének felfüggesztését rendelte el, akkor az erre vonatkozó írásbeli határozat kézhezvételét követően legkésőbb kettő (2) munkanapon belül a referencia-adatokat a Társaság zárolja. 5.5 A Referenciaadat-szolgáltatót, illetőleg a Társaságot terheli annak bizonyítása, hogy a referenciaadat átadásának, illetve KHR-ben történő kezelésének törvényi feltételei fennálltak, illetőleg fennállnak. E körben a bizonyítás elmaradása vagy eredménytelensége a Referenciaadat-szolgáltatót, illetőleg a Társaságot terheli. 5.6 Az ítélet jogerőre emelkedéséig a referenciaadat kezelését a Társaság akkor is felfüggeszti, ha az első- fokú ítélet a referenciaadat törlését rendelte el. 5.7 A Társaság a referenciaadat kezelésének felfüggesztését, a kezelés felfüggesztésének megszünteté- sét, illetve a referenciaadat helyesbítését, törlését a bíróság erre vonatkozó jogerős írásbeli határoza- tának kézhezvételét követően legkésőbb kettő (2) munkanapon belül végrehajtja.
Bírósági jogérvényesítés. (Info. tv. 22. §) 10.7.1. Az érintett a jogainak megsértése esetén, valamint a 10.6. pontban meghatározott esetekben az adatátvevő az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. 10.7.2. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani. A per elbírálása a megyei bíróság, a fővárosban a Fővárosi Bíróság hatáskörébe tartozik. A per az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti megyei bíróság előtt is megindítható.
Bírósági jogérvényesítés. Bárki, ha úgy érzi, az adatkezelés vagy az adatfeldolgozás során jogait megsértették, az adatkezelővel szemben bírósághoz is fordulhat. A pert PROMECOM Kft. székhelye szerint területileg illetékes bíróságon lehet megindítani.
Bírósági jogérvényesítés. Az érintett a jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani.
Bírósági jogérvényesítés. Az Érintett a jogainak megsértése esetén a Törvényszékhez fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A pert az Érintett - választása szerint - a lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja.