Biztosított kockázatok. A fenti 1.1. pontban foglaltak alapján biztosítási eseménynek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a következők- ben felsorolt események, mégpedig az alábbi meghatározá- sok szerinti tartalommal. Az alábbi felsorolás a szerződési fel- tételek jobb megértését, átláthatóságát szolgálja: 1.2.1. Épületüzemeltetői felelősség – a biztosított által üze- meltetett, fenntartott épületekben – ideértve az épület-beren- dezési és épületgépészeti (felvonók, fűtő-, elektromos-, víz-, gázberendezések) tárgyakat – annak helyiségeiben, építmé- nyeiben, reklámberendezéseiben okozott dologi károk. 1.2.2. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezések), azok használata során okozott károk. 1.2.3. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként használt gépjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz. 1.2.4. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják. 1.2.5. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra. 1.2.6. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra. 1.2.7. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon okozott károkra. 1.2.8. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is. 1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken vagy gépekben okozott károkra is. 1.2.10. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben okozott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi járművekre vagy azokról emelik fel/le. 1.2.11. Szolgáltatás tárgyában okozott károk – a biztosítási fedezet kiterjed azokban a dolgokban keletkezett károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul. 1.2.12. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve az állványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 2 contracts
Biztosított kockázatok. A fenti 1.1. pontban és 1.2. pontokban foglaltak alapján biztosítási eseménynek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a következők- ben következőkben felsorolt események, mégpedig az alábbi meghatározá- sok meghatározások szerinti tartalommal. Az alábbi felsorolás a szerződési fel- tételek feltételek jobb megértését, átláthatóságát szolgálja:
1.2.11.3.1. Épületüzemeltetői Épület- és telektulajdonosi felelősség – a biztosított, mint ház- és/vagy telektulajdonos által (ide nem értve a bér- beadói és haszonélvezői minőséget) okozott károk.
1.3.2. Építtetői felelősség – a biztosított által üze- meltetettépíttetőként a sa- ját épületen/ingatlanon végrehajtott építési munkálatok során okozott károk, fenntartott épületekben – ideértve feltéve, hogy a biztosított a tervezést, a kivitele- zést és az épület-beren- dezési és épületgépészeti (felvonók, fűtő-, elektromos-, víz-, gázberendezések) tárgyakat – annak helyiségeiben, építmé- nyeiben, reklámberendezéseiben okozott dologi károképítésvezetést harmadik személynek kiadja.
1.2.21.3.3. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezések), azok használata során okozott károk.
1.2.31.3.4. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként használt gépjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz.
1.2.41.3.5. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják.
1.2.51.3.6. Állatok által okozott károk – azon a károk melyekért a biztosított állattartói minőségében felel, különös tekintettel az őrző-védő állat tartásából eredő károk. A biztosítási fedezet nem terjed ki harci kutyák, haszonállatok és vadállatok tartásából eredő felelősségre.
1.3.7. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet fedezetet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló szolgáló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcokpol- cok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra.
1.2.61.3.8. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra.
1.2.71.3.9. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon okozott károkra.
1.2.81.3.10. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is.
1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken vagy gépekben okozott károkra is.
1.2.101.3.11. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben okozott konténerekben oko- zott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi száraz- földi járművekre vagy azokról emelik fel/le.
1.2.111.3.12. Szolgáltatás tárgyában Bérelt gépek által okozott károk – a biztosított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett építőipari gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed azokban nem terjed ki azonban a dolgokban keletkezett bérelt, haszonbérelt, vagy használatra át- vett gépeken vagy gépekben okozott károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.
1.2.121.3.13. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott folytatott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve beleért- ve az állványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozói Felelősségbiztosítás, Vállalkozói Felelősségbiztosítás
Biztosított kockázatok. A fenti 1.1. pontban foglaltak alapján biztosítási eseménynek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a következők- ben felsorolt események, mégpedig az alábbi meghatározá- sok szerinti tartalommal. Az alábbi felsorolás a szerződési fel- tételek jobb megértését, átláthatóságát szolgálja:
1.2.1. Épületüzemeltetői felelősség – a biztosított által üze- meltetett, fenntartott épületekben – ideértve az épület-beren- dezési és épületgépészeti (felvonók, fűtő-, elektromos-, víz-, gázberendezések) tárgyakat – annak helyiségeiben, építmé- nyeiben, reklámberendezéseiben okozott dologi károk.
1.2.2. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezések), azok használata során okozott károk.
1.2.3. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként használt gépjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz.
1.2.4. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják.és
1.2.5. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló szolgáló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcokpol- cok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra.
1.2.6. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra.
1.2.7. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon okozott károkra.
1.2.8. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is.
1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken gépeken vagy gépekben okozott károkra is.
1.2.10. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben konténerekben okozott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési ki- emelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi járművekre vagy azokról emelik fel/le.
1.2.11. Szolgáltatás tárgyában okozott károk – a biztosítási fedezet fe- dezet kiterjed azokban a dolgokban keletkezett károkra, melyekre me- lyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.
1.2.12. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott folytatott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve beleért- ve az állványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozói Felelősségbiztosítás, Vállalkozói Felelősségbiztosítás
Biztosított kockázatok. A fenti 1.1. pontban és 1.2. pontokban foglaltak alapján biztosítási eseménynek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a következők- ben következőkben felsorolt események, mégpedig az alábbi meghatározá- sok meghatározások szerinti tartalommal. Az alábbi felsorolás a szerződési fel- tételek feltételek jobb megértését, átláthatóságát szolgálja:
1.2.11.3.1. Épületüzemeltetői Épület- és telektulajdonosi felelősség – a biztosított, mint ház- és/vagy telektulajdonos által (ide nem értve a bér- beadói és haszonélvezői minőséget) okozott károk.
1.3.2. Építtetői felelősség – a biztosított által üze- meltetettépíttetőként a saját épületen/ingatlanon végrehajtott építési munkálatok so- rán okozott károk, fenntartott épületekben – ideértve feltéve, hogy a biztosított a tervezést, a ki- vitelezést és az épület-beren- dezési és épületgépészeti (felvonók, fűtő-, elektromos-, víz-, gázberendezések) tárgyakat – annak helyiségeiben, építmé- nyeiben, reklámberendezéseiben okozott dologi károképítésvezetést harmadik személynek kiadja.
1.2.21.3.3. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezések), azok használata során okozott károk.
1.2.31.3.4. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként használt gépjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz.
1.2.41.3.5. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják.
1.2.51.3.6. Állatok által okozott károk – azon a károk melyekért a biztosított állattartói minőségében felel, különös tekintettel az őrző-védő állat tartásából eredő károk. A biztosítási fedezet nem terjed ki harci kutyák, haszonállatok és vadállatok tartásából eredő felelősségre. Jelen biztosítási feltételek alkalmazása szempontjából ha- szonállat: a háziállatok azon csoportja, amely megélhetést biztosít az ember számára, beleértve az őrző-védő állatokat, valamint a hobbiállatok.
1.3.7. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra.
1.2.61.3.8. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra.
1.2.71.3.9. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon okozott károkra.
1.2.81.3.10. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is.
1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken vagy gépekben okozott károkra is.
1.2.101.3.11. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben okozott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi járművekre vagy azokról emelik fel/le.
1.2.111.3.12. Szolgáltatás tárgyában Bérelt gépek által okozott károk – a biztosított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett építőipari gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed azokban nem ter- jed ki azonban a dolgokban keletkezett bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépeken vagy gépekben okozott károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.
1.2.121.3.13. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott folytatott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve beleért- ve az állványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozói Felelősségbiztosítás
Biztosított kockázatok. A fenti 1.1. pontban foglaltak alapján biztosítási eseménynek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a következők- ben felsorolt események, mégpedig az alábbi meghatározá- sok szerinti tartalommal. Az alábbi felsorolás a szerződési fel- tételek jobb megértését, átláthatóságát szolgálja:
1.2.12.1. Épületüzemeltetői Épület- és telektulajdonosi felelősség – a biztosított, mint ház- és/vagy telektulajdonos által (ide nem értve a bérbeadói és haszonélvezői minőséget) okozott károk.
2.2. Építtetői felelősség – a biztosított által üze- meltetettépíttetőként a sa- ját épületen/ingatlanon végrehajtott építési munkálatok során okozott károk, fenntartott épületekben – ideértve feltéve, hogy a biztosított a tervezést, a kivitele- zést és az épület-beren- dezési és épületgépészeti (felvonók, fűtő-, elektromos-, víz-, gázberendezések) tárgyakat – annak helyiségeiben, építmé- nyeiben, reklámberendezéseiben okozott dologi károképítésvezetést harmadik személynek kiadja.
1.2.22.3. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépekmunka- gépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezésekberen- dezések), azok használata során okozott károk.
1.2.32.4. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként használt gépjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz.hatálya
1.2.42.5. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolókpar- kolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják.
1.2.52.6. Állatok által okozott károk – azon a károk melyekért a biz- tosított állattartói minőségében felel, különös tekintettel az őr- ző-védő állat tartásából eredő károkra. A biztosítási fedezet nem terjed ki harci kutyák, haszonállatok és vadállatok tartásából eredő felelősségre.
2.7. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet fedezetet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló szolgáló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcokpol- cok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra.
1.2.62.8. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra.
1.2.72.9. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen üze- men belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon tan- folyamokon okozott károkra.
1.2.82.10. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás uta- zás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is.
1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken vagy gépekben okozott károkra is.
1.2.102.11. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben okozott konténerekben oko- zott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi száraz- földi járművekre vagy azokról emelik fel/le.
1.2.112.12. Szolgáltatás tárgyában Bérelt gépek által okozott károk – a biztosított által bé- relt, haszonbérelt, vagy használatra átvett építőipari gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed azokban nem terjed ki azonban a dolgokban keletkezett bérelt, haszonbérelt, vagy használatra át- vett gépeken vagy gépekben okozott károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.
1.2.122.13. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott folyta- tott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve az állványzat áll- ványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 1 contract
Samples: All Risks Vállalkozói Biztosítások Általános Szerződési Feltételei
Biztosított kockázatok. A fenti 1.1. pontban foglaltak alapján biztosítási eseménynek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a következők- ben felsorolt események, mégpedig az alábbi meghatározá- sok szerinti tartalommal. Az alábbi felsorolás a szerződési fel- tételek jobb megértését, átláthatóságát szolgálja:
1.2.1. Épületüzemeltetői felelősség – a biztosított által üze- meltetett, fenntartott épületekben – ideértve az épület-beren- dezési és épületgépészeti (felvonók, fűtő-, elektromos-, víz-, gázberendezések) tárgyakat – annak helyiségeiben, építmé- nyeiben, reklámberendezéseiben okozott dologi károk.
1.2.2. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezések), azok használata során okozott károk.
1.2.3. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként használt gépjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz.
1.2.4. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják.és
1.2.5. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra.
1.2.6. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra.
1.2.7. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon okozott károkra.
1.2.8. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is.
1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken vagy gépekben okozott károkra is.
1.2.10. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben okozott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi járművekre vagy azokról emelik fel/le.
1.2.11. Szolgáltatás tárgyában okozott károk – a biztosítási fedezet kiterjed azokban a dolgokban keletkezett károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.
1.2.12. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott folytatott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve beleért- ve az állványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozói Felelősségbiztosítás
Biztosított kockázatok. A fenti 1.1. pontban foglaltak alapján biztosítási eseménynek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a következők- ben felsorolt események, mégpedig az alábbi meghatározá- sok szerinti tartalommal. Az alábbi felsorolás a szerződési fel- tételek jobb megértését, átláthatóságát szolgálja:
1.2.1. Épületüzemeltetői felelősség – a biztosított által üze- meltetett, fenntartott épületekben – ideértve az épület-beren- dezési és épületgépészeti (felvonók, fűtő-, elektromos-, víz-, gázberendezések) tárgyakat – annak helyiségeiben, építmé- nyeiben, reklámberendezéseiben okozott dologi károk.
1.2.2. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezések), azok használata során okozott károk.
1.2.3. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként használt gépjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz.
1.2.4. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják.
1.2.5. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló szolgáló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcokpol- cok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra.
1.2.6. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra.
1.2.7. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon okozott károkra.
1.2.8. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is.
1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken gépeken vagy gépekben okozott károkra is.
1.2.10. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben konténerekben okozott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési ki- emelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi járművekre vagy azokról emelik fel/le.
1.2.11. Szolgáltatás tárgyában okozott károk – a biztosítási fedezet fe- dezet kiterjed azokban a dolgokban keletkezett károkra, melyekre me- lyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.
1.2.12. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve az állványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 1 contract
Samples: All Risks Vállalkozói Biztosítások Általános Szerződési Feltételei
Biztosított kockázatok. A fenti 1.1. pontban foglaltak alapján biztosítási eseménynek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a következők- ben felsorolt események, mégpedig az alábbi meghatározá- sok szerinti tartalommal. Az alábbi felsorolás a szerződési fel- tételek jobb megértését, átláthatóságát szolgálja:
1.2.12.1. Épületüzemeltetői Épület- és telektulajdonosi felelősség – a biztosított, mint ház- és/vagy telektulajdonos által (ide nem értve a bérbeadói és haszonélvezői minőséget) okozott károk.
2.2. Építtetői felelősség – a biztosított által üze- meltetettépíttetőként a sa- ját épületen/ingatlanon végrehajtott építési munkálatok során okozott károk, fenntartott épületekben – ideértve feltéve, hogy a biztosított a tervezést, a kivitele- zést és az épület-beren- dezési és épületgépészeti (felvonók, fűtő-, elektromos-, víz-, gázberendezések) tárgyakat – annak helyiségeiben, építmé- nyeiben, reklámberendezéseiben okozott dologi károképítésvezetést harmadik személynek kiadja.
1.2.22.3. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépekmunka- gépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezésekberen- dezések), azok használata során okozott károk.
1.2.32.4. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként használt gépjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz.hatálya
1.2.42.5. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolókpar- kolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják.
1.2.52.6. Állatok által okozott károk – azon a károk melyekért a biz- tosított állattartói minőségében felel, különös tekintettel az őr- ző-védő állat tartásából eredő károkra. A biztosítási fedezet nem terjed ki harci kutyák, haszonállatok és vadállatok tartásából eredő felelősségre. Jelen biztosítási feltételek alkalmazása szempontjából ha- szonállat: a háziállatok azon csoportja, amely megélhetést biztosít az ember számára, beleértve az őrző-védő állatokat, valamint a hobbiállatok.
2.7. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet fedezetet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló szolgáló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcokpol- cok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra.
1.2.62.8. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra.
1.2.72.9. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon okozott károkra.
1.2.82.10. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás uta- zás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is.
1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken vagy gépekben okozott károkra is.
1.2.102.11. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben okozott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi járművekre vagy azokról emelik fel/le.
1.2.112.12. Szolgáltatás tárgyában Bérelt gépek által okozott károk – a biztosított által bé- relt, haszonbérelt, vagy használatra átvett építőipari gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed azokban nem ter- jed ki azonban a dolgokban keletkezett bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépeken vagy gépekben okozott károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.
1.2.122.13. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve az állványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozói Biztosítások

1.2.22.3. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezések), azok használata során okozott károk.munka-
1.2.32.4. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként munka- gépként használt gépjárműjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű jármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz.
1.2.42.5. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolókpar- kolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják.
1.2.52.6. Állatok által okozott károk – azon a károk melyekért a biz- tosított állattartói minőségében felel, különös tekintettel az őr- ző-védő állat tartásából eredő károkra. A biztosítási fedezet nem terjed ki harci kutyák, haszonállatok és vadállatok tartásából eredő felelősségre. Jelen biztosítási feltételek alkalmazása szempontjából ha- szonállat: a háziállatok azon csoportja, amely megélhetést biztosít az ember számára, beleértve az őrző-védő állatokat, valamint a hobbiállatok.
2.7. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet fedezetet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló szolgáló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcokpol- cok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra.
1.2.62.8. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra.
1.2.72.9. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon okozott károkra.
1.2.82.10. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás uta- zás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is.
1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken vagy gépekben okozott károkra is.
1.2.102.11. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben okozott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi járművekre vagy azokról emelik fel/le.
1.2.112.12. Szolgáltatás tárgyában Bérelt gépek által okozott károk – a biztosított által bé- relt, haszonbérelt, vagy használatra átvett építőipari gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed azokban nem ter- jed ki azonban a dolgokban keletkezett bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépeken vagy gépekben okozott károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.
1.2.122.13. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve az állványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozói Biztosítások
Biztosított kockázatok. A fenti 1.1. pontban foglaltak alapján biztosítási eseménynek minősülnek különösen, de nem kizárólagosan a következők- ben felsorolt események, mégpedig az alábbi meghatározá- sok szerinti tartalommal. Az alábbi felsorolás a szerződési fel- tételek jobb megértését, átláthatóságát szolgálja:
1.2.12.1. Épületüzemeltetői Épület- és telektulajdonosi felelősség – a biztosított, mint ház- és/vagy telektulajdonos által (ide nem értve a bérbeadói és haszonélvezői minőséget) okozott károk.
2.2. Építtetői felelősség – a biztosított által üze- meltetettépíttetőként a sa- ját épületen/ingatlanon végrehajtott építési munkálatok során okozott károk, fenntartott épületekben – ideértve feltéve, hogy a biztosított a tervezést, a kivitele- zést és az épület-beren- dezési és épületgépészeti (felvonók, fűtő-, elektromos-, víz-, gázberendezések) tárgyakat – annak helyiségeiben, építmé- nyeiben, reklámberendezéseiben okozott dologi károképítésvezetést harmadik személynek kiadja.
1.2.22.3. Nem önjáró gépekkel okozott károk – a biztosított által az általa használt és/vagy üzemeltetett nem önjáró gépekkel (pl. építési munkagép, forgó toronydaru, egyéb daruk és mun- kagépekmunka- gépek, emelőgépek és egyéb ki- és berakodást végző be- rendezésekberen- dezések), azok használata során okozott károk.
1.2.32.4. Önjáró munkagéppel okozott károk – a biztosított saját tulajdonában lévő vagy általa üzemeltetett, általa használt, a kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szabályok hatálya alá nem tartozó önjáró munkagépei (targonca, daru, mun- kagépként használt gépjármű) által okozott károk, amelyet a gépjármű a forgalomban való részvétele nélkül okoz.hatálya
1.2.42.5. Garázsok és parkolók/parkolóhelyek – a biztosított saját tulajdonú biztosított földterületén létesített garázsok és parkolókpar- kolók/parkolóhelyek karbantartása és üzemeltetése során okozott károk, akkor is, ha a területet nemcsak a biztosított alkalmazottai, látogatói stb. használják.
1.2.52.6. Állatok által okozott károk – azon a károk melyekért a biz- tosított állattartói minőségében felel, különös tekintettel az őr- ző-védő állat tartásából eredő károkra. A biztosítási fedezet nem terjed ki harci kutyák, haszonállatok és vadállatok tartásából eredő felelősségre.
2.7. Reklámtáblák által okozott károk – a biztosítás fedeze- tet fedezetet nyújt az idegen területen kihelyezett reklámcélokat szolgá- ló szolgáló berendezések, pl. transzparensek, reklámtáblák, kiállítási polcokpol- cok, szekrények, fénycsövek által okozott károkra.
1.2.62.8. Kiállításokon való részvétel – a biztosítás fedezetet nyújt a biztosított konferenciákon, vásárokon, kiállításokon történő részvétele során okozott károkra.
1.2.72.9. Üzemi rendezvények – a biztosítás fedezetet nyújt az üzemen üze- men belüli és üzemen kívüli rendezvényeken, ünnepeken, tanfolyamokon tan- folyamokon okozott károkra.
1.2.82.10. Üzleti utazás – a biztosítási fedezet kiterjed az üzleti utazás uta- zás során okozott károkra, beleértve kereskedelmi tevé- kenység alapján (pl. üzleti tárgyalás céljából) kibérelt terem- ben okozott dologi károkat is.
1.2.9. Bérelt gépekben, illetve általuk okozott károk – a bizto- sított által bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed to- vábbá a bérelt, haszonbérelt, vagy használatra átvett gépe- ken vagy gépekben okozott károkra is.
1.2.102.11. Be- és kirakodás – a biztosítás fedezetet nyújt a be- és kirakodás során különösen konténerekben, szárazföldi- és vízi járművekben okozott károkra. A konténerek szárazföldi- és vízi járműre történő be- és kiemelése során a konténerek- ben okozott konténerekben oko- zott kár akkor is biztosított, ha a konténereket be- és kiemelési céllal, daruval vagy emelőgéppel mozgatják, vízi vagy szárazföldi száraz- földi járművekre vagy azokról emelik fel/le.
1.2.112.12. Szolgáltatás tárgyában Bérelt gépek által okozott károk – a biztosított által bé- relt, haszonbérelt, vagy használatra átvett építőipari gépek használatából eredő károk. A biztosítási fedezet kiterjed azokban nem terjed ki azonban a dolgokban keletkezett bérelt, haszonbérelt, vagy használatra át- vett gépeken vagy gépekben okozott károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul.
1.2.122.13. Építőipari tevékenység fedezete – a biztosított által foly- tatott építőipari tevékenység során okozott károk, beleértve az állványzat felállítása és/vagy használata során okozott károkat is.
Appears in 1 contract
Samples: All Risks Vállalkozói Biztosítások