Díjazás. 16.1. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra. 16.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg. 16.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg. 16.4. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát. 16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára. 16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól. 16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát. 16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi. 16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték. 16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 5 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Díjazás. 16.1Egyszeri csatlakozási díj. Előfizető Havidíjak. Opciók díjai – megrendelés esetén. Beszélgetési díj. A Belföldi Zöld szám előfizetője a Szolgáltatás jelen ászf szerinti pótdíjat is köteles megfizetni. A szolgáltatás tört havi igénybevétele esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke a havidíjat az Előfizetői Szerződésben és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra.
16.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.4. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6igénybe vett napok arányában kell felszámítani. Amennyiben az Előfizető előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlátszolgáltatás szünetelését kéri, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezniaz előfizetőnek az üzemszünet idejére a havi díj 1/2 részét kell fizetnie. (A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt szüneteltetés ideje alatt a szolgáltatás díjának határidőben szám díjakat továbbra is teljes összegben kell megfizetni.) Változatlan célszám mellett történő megfizetése alól.
16.7átírás, valamint a nemzetközi hálózatból való elérhetőség tiltásának beállítása díjmentes. Szolgáltató Xxxxxxxxx részéreEgyszeri csatlakozási díj 12 700 Ft Zöld szám havidíja1 4 445,00 Ft Módosítás díja 1524,00 Ft Egyedi szám egyszeri díja 38 100,00 Ft Egyedi szám havidíja 12 700,00 Ft Statisztika havidíja 5 080,00 Ft Átírás (változatlan célszámmal) díjmentes Nemzetközi hálózatból való elérhetőség tiltásának beállítása díjmentes 1A mindenkori havidíj fele, az Előfizetői szerződés adott hónapban lebeszélhető (kizárólag beszédforgalom, adatforgalom kizárt) Hívásirány Csúcsidő Csúcsidőn kívül Csúcsidő Csúcsidőn kívül Pótdíj Helyi, helyközi I. 1,80 Ft 1,80 Ft 2,29 Ft 2,29 Ft Magyar Telekom és a társszolgáltatók hálózatból indított Zöld szám hívások díjazása Magyar Telekom, Egyéb szolgáltató 1, Egyéb szolgáltató 2 15 Ft + pótdíj/perc 10 Ft + pótdíj/perc 19,05 Ft + pótdíj/perc 12,7 Ft + pótdíj/perc Helyközi II., Belföldi III. számú mellékletében megadott eMagyar Telekom, Egyéb szolgáltató 1, Egyéb szolgáltató 2 30 Ft + pótdíj/perc 20 Ft + pótdíj/perc 38,1 Ft + pótdíj/perc 25,4 Ft + pótdíj/perc Mobil telefonok hívása Telekom mobil, Yettel, Vodafone; Egyéb mobil 70 Ft + pótdíj/perc 50 Ft + pótdíj/perc 88,9 Ft + pótdíj/perc 63,5 Ft + pótdíj/perc Nemzetközi hívás esetén pótdíj/perc pótdíj/perc pótdíj/perc pótdíj/perc A hívásfelépítési (kapcsolási) díj mértékét a 6.1.3 fejezet tartalmazza. Belföldi kék szám A belföldi kék szám szolgáltatás 2016.július 1-mail címre, elektronikus formában küldi ki jei hatállyal megszűnt. * A Zöld szám szolgáltatáshoz megrendelt díjcsomag tarifája alapján A Zöld szám díjazásához megrendelhető díjcsomag a számlátBázis (12.3.1 pont) díjcsomag.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 5 contracts
Samples: Business General Terms and Conditions, Business General Terms and Conditions, Business General Terms and Conditions
Díjazás. 16.119. Előfizető Az ügyfél a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki Szolgáltató által végzett szolgáltatásokért a mindenkor hatályos árlista alapján kalkulált, vagy egyedi árajánlatban meghatározott díjfizetésre köteles. Az aktuális árlista elérhető a Szolgáltató honlapján (havixxxxxxxxxxxxxx.xx), negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben valamint a recepciós pulton és a Bevezetési díjvárótermében kihelyezve. Az árakról tájékoztatás kérhető a központi telefonszámon (+00 00 0000000), oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásravalamint e-mailben az xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx címen. A Szolgáltató vállalja, hogy az árlistában bekövetkezett változásokat haladéktalanul közzéteszi. A Szolgáltató által végzett szolgáltatások tárgyi adómentesek, azokat ÁFA nem terheli.
16.220. Előfizető a Szolgáltatás A vizsgálatért, kezelésért az Ügyfél díjat köteles fizetni, amely díj nem tartalmazza az árjegyzékben szereplő, egyéb díjköteles szolgáltatások (így különösen röntgenfelvétel készítése, MRI felvétel készítése, labordiagnosztika igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatstb.), valamint jelen ÁSZF határozza mega felhasznált gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök árát.
16.321. A Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer fenntartja a jogot szolgáltatásai díjainak meghatározására, díjszabásának tetszőleges módosítására.
22. Az Ügyfél vállalja, hogy amennyiben az esedékes díjakról számlát készítelőre egyeztetett Szolgáltatás(ok)on kívül kezelőorvosa további szolgáltatások igénybevételét javasolja, és azt az Előfizető részére megküldiÜgyfél igénybe veszi, ha Felek másképp nem állapodnak megköteles ezen további Szolgáltatás(ok) ellenértékét is megfizetni. A vizsgálat/kezelés alkalmával javasolt további szolgáltatások díjairól az Ügyfél azok elvégzését megelőzően tájékoztatást kérhet kezelőorvosától, valamint a Szolgáltató elérhetőségein, illetve tájékozódhat a Szolgáltató weboldalán (xxxxxxxxxxxxxx.xx).
16.423. A Szolgáltatások konkrét díjtételei a vizsgálatok befejezésekor kerülnek rögzítésre és számlázásra. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. díjat a Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlátszámlája ellenében elsődlegesen magyar forintban kell kiegyenlíteni a Szólaltató recepciójánál.
16.524. Amennyiben az Ügyfél az előzőekben kapott vizsgálati/kezelési időpontját annak esedékessége előtt kevesebb mint 24 órával mondja le vagy az egyeztetett időpontban személyesen nem jelenik meg, a Szolgáltató jogosult vizsgálati/kezelési időpontonként 10.000 forint rendelkezésre állási díjat felszámítani az Ügyfél részére. A számla fizetési határideje Szolgáltató a kiállítástól számított 8 naptári naprendelkezésre állási díj felszámításától egyes esetekben eltekint.
25. Az Ügyfél az alábbi módokon fizetheti meg a szolgáltatás ellenértékét: ⮚ készpénz ⮚ bankkártya ⮚ egészségpénztári kártya Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy egészségpénztári kártyás fizetés csak a kártya tulajdonosaként, vagy a tulajdonos kedvezményezettjeként lehetséges. A Szolgáltató által elfogadott egészségpénztári kártyaszolgáltatók listája a Szolgáltató honlapján xxxxxxxxxxxxxx.xx. megtalálható. ⮚ banki átutalás Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy átutalásos fizetésre csak előzetes egyeztetést követően ügyvezetői engedéllyel van lehetőség, illetve abban az esetben amennyiben erről a Felek között külön szerződés rendelkezik. ⮚ A Szolgáltató utalványának beváltásával Xxxxxxxx, vagy utalvánnyal történő ellátás során a kupon, vagy utalvány képviseli az igénybe venni kívánt szolgáltatást és egyben fizetőeszközként szolgál. A Szolgáltató kizárólag abban az esetben tudja beváltani a kupont, vagy utalványt, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezikmég érvényes, illetve, ha azt az Ügyfél a vizsgálatra eredetiben magával hozza és átadja a Szolgáltató munkatársainak. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben ⮚ Ellátásszervező általi fizetés Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezniellátásszervezők által közvetített Ügyfeleknek kizárólag az ellátásszervező tudtával van lehetőségük időpont egyeztetésre. A számla esetleges hiánya nem mentesíti Szolgáltatónak a lefoglalt időpont véglegesítésére csak az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon ellátásszervező visszajelzése és esetekben egyoldalúan módosíthatjajóváhagyása után van lehetősége. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levélaz ellátásszervező által bejelentett Ügyfelek részére csak azon szolgáltatásokat jogosult nyújtani, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe vesziamelyeket az ellátásszervező megrendelt és jóváhagyott az Ügyfél részére.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Díjazás. 16.1Felhasználó köteles a megrendelőlapon megrendelt szolgáltatás igénybevétele után az 1. Előfizető sz. mellékletben rögzített árlista szerinti felhasználási díjat havonta átutalással a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki Jogtulajdonos által kiállított és elektronikus úton (havie-mailben) megküldött számlája alapján az abban foglalt fizetési határidőben megfizetni. Felek rögzítik, negyedéveshogy a díjfizetésre kötelezett időszak kezdőnapja annak a hónapnak a kezdőnapja, félévesamikor Xxxxxxxxxxx a megrendelőlapot elküldte Jogtulajdonosnak. Jogtulajdonos fenntartja magának a jogot, éveshogy az egyes modulok árát egyoldalúan megváltoztassa. Az árváltoztatásról Jogtulajdonos elektronikus úton (e-mailben) Szolgáltatási Díjat fizettájékoztatja Felhasználót jelen szerződésben meghatározott kapcsolattartóján keresztül. Amennyiben Felhasználó nem tiltakozik az árváltoztatással szemben annak kiküldése napjától számított 5 napon belül, amelynek mértéke úgy Felek megállapodnak, hogy ezt úgy tekintik, hogy Felhasználó elfogadja az Előfizetői Szerződésben árváltoztatást és a Bevezetési díjmegváltozott árakon használja tovább a Programot. Amennyiben Felhasználó kifejezetten jelzi Jogtulajdonosnak, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra.
16.2. Előfizető hogy az árváltoztatást nem fogadja el, úgy Xxxxx ezt úgy tekintik, hogy Felhasználó rendes felmondással kívánja megszüntetni a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés szerződést és a Bevezetési díjszerződés rendes felmondásra vonatkozó rendelkezései szerint járnak el. Felek kölcsönösen kijelentik, oktatás díj hogy jelen Szerződést a Jogtulajdonos által meghirdetett ………… elnevezésű akcióra tekintettel kötik meg, melyből kifolyólag Felhasználó köteles összesen …………….. hónapra vonatkozó …………………….. Ft szoftverfelhasználási díjat egyösszegben átutalással megfizetni a Jogtulajdonos által kiállított és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3elektronikus úton (e-mailben) megküldött számlája alapján az abban foglalt fizetési határidőben. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.4Felhasználó késedelmes fizetés esetén köteles a Ptk. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik6:48. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamat fizetésére a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6késedelembe esés időpontjától kezdődően. Amennyiben az Előfizető Felhasználó a tárgy időszak 15Ptk. napjáig nem kap számlátszerinti vállalkozásnak minősül, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke mértékére a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mértékPtk. 6:155. § (1) bekezdésében foglaltak irányadók.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 1 contract
Samples: Szoftverhasználati Szerződés
Díjazás. 16.1. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) igénybevételéért Szolgáltatási Díjat Havidíjat fizet, amelynek mértéke mértékét és fizetési időszakát a Bevezető Árajánlat és Megrendelőlap tartalmazza.
16.1. A Szolgáltatási Havidíj teljes összege az Előfizetői Szerződésben alábbi díjelemekből épül fel százalékos megosztásban:
a) Üzemeltetés és a Bevezetési díj, oktatás díj Támogatás díja: 40%
b) szerver és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásrarendszergazda szolgáltatás díja: 10%
c) Szoftver Licenc díja: 50%.
16.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj Havidíj mellett – Egyszeri Díjat, az Egyszeri Szolgáltatások igénybevételéért, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés Szerződés, Bevezető Árajánlat és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatMegrendelőlap, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3. Szolgáltató a Bevezető Árajánlat és Megrendelőlapban meghatározott díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról Díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.4. A Szolgáltatási Díj Havidíj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx Előfizető részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt Xxxxxxxxxx írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal15 nappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető Xxxxxxxxx ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
16.11. Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben fennálló pénzügyi követelését az Előfizető külön engedélye nélkül harmadik félnek bármikor értékesíteni, melyről Xxxxxxxxxx köteles írásban tájékoztatni.
16.12. Amennyiben Xxxxxxxxx Szolgáltató valamely Szolgáltatását kedvezménnyel együtt veszi igénybe, a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a nyújtott Szolgáltatás – a kedvezménnyel érintett szerződéses időtartam alatt – Előfizető oldalán felmerülő okból nem kerül korlátozásra, szünetelésre, felmondásra, illetve Előfizető a díjfizetéssel késedelembe nem esik. Amennyiben Xxxxxxxxx ezt a feltételt nem teljesíti, úgy az igénybe vett kedvezményt elveszti, és a teljes Díj összegét köteles Szolgáltató számára megfizetni.
16.13. Előfizető havi díjfizetés esetén – amennyiben erről Szolgáltatóval megállapodik – a Xxxxx által egyeztetett időtartamra előre is kifizetheti a Szolgáltatási Havidíjat, s ebben az esetben Szolgáltató előrefizetési kedvezményt adhat számára (előrefizetési kedvezmény). Amennyiben a megkezdett, előrefizetett időszak lejárta előtt Szolgáltató a Szolgáltatást Előfizető érdekkörében felmerülő ok miatt szüneteltetni vagy korlátozni kényszerül, vagy Előfizető az Előfizetői Szerződést felmondja, úgy Szolgáltató jogosult az előrefizetési kedvezmény törölni, és Előfizető számára a teljes Szolgáltatási Havidíjat kiszámlázni.
16.14. Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltató valamely Szolgáltatását előrefizetési kedvezménnyel együtt veszi igénybe, a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az Előfizetői Szerződés hatályba lépésétől számított 30 napon belül Előfizető az előrefizetési kedvezménnyel érintett időszak díját Szolgáltató felé kifizeti. Késedelem esetén Xxxxxxxxx a kedvezményre nem jogosult.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Díjazás. 16.16.1 A Vállalkozó az 1. Előfizető pont szerinti feladat szerződésszerű, hiánytalan teljesítése esetén összesen érvényes ÁFA vállalkozási díjra jogosult. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havivállalkozási díj rögzített összegű átalánydíj.
6.2 A vállalkozási díj magában foglalja a Vállalkozó jelen szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költségét és kiadását, negyedévesideértve a jelen szerződés szerinti felhasználási jog ellenértékét is; egyéb díjazásra a Vállalkozó nem tarthat igényt, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat ezen nyilatkozatát a Vállalkozó jelen szerződés aláírásával kifejezetten rögzíti. A Megrendelő előleget nem fizet, amelynek mértéke a feladat ellátásával együtt járó költségek előlegezésére a Vállalkozó köteles.
6.3 Vállalkozó a szerződésszerű teljesítés esetén egy számla kiállítására jogosult. A számlát Budapest Főváros Önkormányzata (székhely: 1052 Budapest, Városház u. 9-11.) nevére és címére kell kiállítani, a megjegyzés rovatban feltüntetve jelen szerződés tárgyát, ill. a Várostervezési Főosztály megnevezést. A papíralapú számlát a Várostervezési Főosztály részére kell benyújtani, míg az Előfizetői Szerződésben elektronikus számlát az xxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx címre kell továbbítani a teljesítésigazolás átvételét követő 3 napon belül.
6.4 A fentiek hiányában, továbbá amennyiben a Vállalkozó által kiállított számla nem felel meg a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény és a Bevezetési díjvonatkozó egyéb hatályos jogszabályi előírásoknak, oktatás díj Megrendelő írásban jelzi a hibát a Vállalkozó részére, és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásrakéri annak helyesbítését. Ezen esetekben a Megrendelő fizetési késedelme kizárt.
16.2. Előfizető 6.5 Megrendelő köteles a Szolgáltatás igénybevétele esetén – vállalkozási díjat a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és Vállalkozó által a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza megteljesítésigazolás alapján szabályszerűen kiállított számla kézhezvételét követő 30 napon belül a Vállalkozó ………………… vezetett ………………………….. számú bankszámlája javára átutalással kiegyenlíteni.
16.36.6 Amennyiben a Vállalkozó számlája szerződésszerűen került kiállításra és benyújtásra, a Megrendelő késedelmes fizetése esetén a Vállalkozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak megévi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.
16.4) 6:48. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles §-a szerinti késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mértékszámíthat fel.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Díjazás. 16.1. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra.
16.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat Díjat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.4. A Szolgáltatási Díj elszámolása elszámolásának a napja a tárgyhónap utolsó napja. A fizetési határidő és a teljesítés napja az adott szolgáltatási időszakban történikáltalános forgalmi adóról szóló 2007. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlátévi CXXVII.törvény szerint egybeesik.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részéreSzolgáltatónak Előfizető előzetes beleegyezését kell kérnie arra vonatkozóan, hogy Előfizető az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlátcímre Szolgáltatótól e-számlát befogad.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx Előfizető részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető Xxxxxxxxx ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat). A számlamásolat kiállításának díja darabonként 500 Ft + ÁFA.
16.11. Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben fennálló pénzügyi követelését az Előfizető külön engedélye nélkül harmadik félnek bármikor értékesíteni, melyről Xxxxxxxxxx köteles írásban tájékoztatni.
16.12. Amennyiben Xxxxxxxxx Szolgáltató valamely Szolgáltatását kedvezménnyel együtt veszi igénybe, a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a nyújtott Szolgáltatás – a kedvezménnyel érintett szerződéses időtartam alatt – Előfizető oldalán felmerülő okból nem kerül korlátozásra, szünetelésre, felmondásra, illetve Előfizető a díjfizetéssel késedelembe nem esik. Amennyiben Xxxxxxxxx ezt a feltételt nem teljesíti, úgy az igénybe vett kedvezményt elveszti, és a teljes Szolgáltatási Díj összegét köteles Szolgáltató számára megfizetni.
16.13. Előfizető havi díjfizetés esetén – amennyiben erről Szolgáltatóval megállapodik – a Xxxxx által egyeztetett időtartamra előre is kifizetheti a Szolgáltatási Díjat, s ebben az esetben Szolgáltató előrefizetési kedvezményt adhat számára (előrefizetési kedvezmény). Amennyiben a megkezdett, előrefizetett időszak lejárta előtt Szolgáltató a Szolgáltatást Előfizető érdekkörében felmerülő ok miatt szüneteltetni vagy korlátozni kényszerül, vagy Előfizető az Előfizető Szerződést felmondja, úgy Szolgáltató jogosult az előrefizetési kedvezmény törölni, és Előfizető számára a teljes Szolgáltatási Díjat kiszámlázni.
16.14. Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltató valamely Szolgáltatását előrefizetési kedvezménnyel együtt veszi igénybe, a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az Előfizetői Szerződés hatályba lépésétől számított 30 napon belül Előfizető az előrefizetési kedvezménnyel érintett időszak díját Szolgáltató felé kifizeti. Késedelem esetén Xxxxxxxxx a kedvezményre nem jogosult.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Díjazás. 16.1Megbízott a jelen szerződésben meghatározott feladatai ellátásáért havonta ……………………. Előfizető Ft + ÁFA, azaz……………………………………… forint plusz általános forgalmi adó díjazásban részesül. Ezen megbízási díj az adminisztratív és minden egyéb költségeket (kivéve a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havi16. pontban meghatározott költségek), negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben és a Bevezetési díjMegbízás ellátásáért járó javadalmazást fedező teljes körű fix összeg A díj megfizetésére havonta kerül sor, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra.
16.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri DíjatMegbízott általi teljesítést, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díjMegbízó által ennek elismeréseként kiállított teljesítésigazolás kézhezvételét követően kiállított számla ellenében, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat8 napon belül átutalással. Ezen felül Megbízott létrehozza a 10 szakértőből álló munkacsoportot, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3akikből a bírálatok alkalmával felállítja a 3 tagú bíráló bizottságot, mely tagjainak díja szintén a Megbízott részére kerül kifizetésre . Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készítA Megbízó Bíráló Bizottsági ülésenként …………………………. FT + ÁFA/Bíráló Bizottsági ülés, azaz ……………………….forint plusz általános forgalmi adó díjazásban részesül. Egy hónapban legfeljebb két Bíráló Bizottsági ülésre kerül sor. A teljesítés igazoláshoz a Bíráló Bizottsági jegyzőkönyvek csatolása szükséges. A Bíráló Bizottsági ülések díjának megfizetésére havonta kerül sor, a Megbízott általi teljesítést, és azt az Előfizető részére megküldia Megbízó által ennek elismeréseként kiállított teljesítésigazolás kézhezvételét követően kiállított számla ellenében, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.48 napon belül átutalással. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5teljesítés igazoláshoz a Bíráló Bizottsági jegyzőkönyvek csatolása szükséges. A számla fizetési határideje 8. pontban meghatározottak szerint Megbízott szedi be a kiállítástól számított 8 naptári napNevezési díjat és a Használati díjat a Védjegyre pályázóktól, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezikhasználóktól. Előfizető Ezen díjakról Megbízott negyedévente elszámol. Az elszámolást a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak tárgyi negyedévet követő hónap 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jeleznikell benyújtani. Az elszámolás naptári negyedévekhez igazodik. Az első beszámolót a szerződés aláírásától számított tört időszakra szükséges benyújtani. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt beszámoló alapján a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alólmegbízott a beszedett összeget 8 napon belül átutalja a megbízó 11743002-15398006 számú költségvetési számlájára.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Szerződés
Díjazás. 16.14.1. Előfizető A Szolgáltatás díjazását a Tagi Szerződés tartalmazza. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havidíjáról először a szerződéses jogviszony létrejöttét követő 30 napon belül, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásraezt követően pedig rendszeres időszakonként állít ki számlát Megrendelő felé.
16.24.2. Előfizető Megrendelő a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Xxxx Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az alapján esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.4. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult díjat a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat)alapján köteles megfizetni a Szolgáltatónak díjfizetési időszakra vonatkozólag előre. Megrendelő a díjat a számlán feltüntetett fizetési határidőig köteles átutalással a Szolgáltató bankszámlaszámára megfizetni. A fizetés akkor minősül teljesítettnek, amikor a teljes összeg a Szolgáltató bankszámláján jóváírásra kerül. Szolgáltató a jogviszony hatálya alatt bármikor jogosult a Szolgáltatást mindaddig visszatartani, illetve felfüggeszteni míg a Megrendelő díjfizetési kötelezettségének eleget nem tesz.
4.3. Szolgáltató a szerződéses jogviszony során folyamatos szolgáltatást nyújt a Megrendelőnek, ezért teljesítésigazolás kiállítására nem kerül sor.
4.4. Amennyiben a Felek a Tagi Szerződésben a szolgáltatási díjon felüli díjazásról, költségekről állapodnak meg, úgy ezeket a díjakat, költségeket a Tagi Szerződésben foglalt feltételek szerint-, a Tagi Szerződésben rögíztett határidőben kell megfizetnie Megrendelőnek.
4.5. A számla késedelmes kiegyenlítése esetén Szolgáltató jogosult a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamatot és a késedelmes fizetés következtében felmerülő többletköltségét felszámolni.
4.6. Amennyiben Megrendelő a díj megfizetésével – Szolgáltató által e-mailben vagy postai úton megküldött fizetési felszólítás ellenére - 10 naptári napot meghaladó késedelembe esik, úgy Szolgáltató a késedelembe esés napjától jogosult a Szolgáltatást a számla kiegyenlítéséig egyoldalúan minden további jogkövetkezmény nélkül felfüggeszteni vagy korlátozni. A Megrendelő a felfüggesztés vagy korlátozás időtartamára is köteles a teljes díjat kötbérként megfizetni, pénz visszatérítésre semmilyen jogcímen nem tarthat igényt.
4.7. Bármely jelen ÁSZF szerinti Szolgáltatás igénybevételének feltétele a Xxxxx által aláírt Tagi Szerződés. Szolgáltató a 3. pontban foglalt bármely Szolgáltatás igénybevételét legkorábban a Megrendelő által aláírt szerződés Szolgáltató részére történő visszaérkezésének napjától biztosítja.
4.8. Határozatlan idejű szerződéses jogviszony esetén a szolgáltatási díj összege nem változik a szerződéses jogviszony létrejöttének naptári évében. Ezt követően a Szolgáltatás díja a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított fogyasztói árindex alapján-, az árindex mértékének legfeljebb háromszorosával Szolgáltató részéről egyoldalúan kiigazításra kerülhet, azonban a Szolgáltatási díj összege nem csökkenhet. Díjváltozás esetén az új nettó díj meghatározása 1000 forintra kerekítéssel történik.
4.9. Hóközi szerződéskötés esetén Szolgáltató jogosult a belépés hónapját egész naptári hónapnak számítani és a számlát Megrendelő felé a teljes naptári hónap tekintetében kiállítani.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Flat Rate Consulting Services
Díjazás. 16.1. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra.
16.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.4. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx Előfizető részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt Xxxxxxxxxx írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal15 nappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Díjazás. 16.1. Előfizető A Megrendelő a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben és szerződés létrejöttét követően a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra.
16.2. Előfizető Szolgáltató megbízási díját köteles Szolgáltatónak megfizetni a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.4. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8Weboldalon található árszabásnak megfelelően. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat díjról a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatjadíjösszeg beérkezését követő 24 órán belül számlát állít ki. Megrendelő a Szolgáltatás megrendelésével kifejezetten elfogadja, hogy Szolgáltató számlakibocsátási kötelezettségének elektronikus számla kibocsátása útján is eleget tehet. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappalszolgáltatás díja előre esedékes. A Szolgáltatási Díj módosítását megrendelt Szolgáltatás ellenértékének teljesítése oszthatatlan szolgáltatásnak minősül, az ellenérték részletekben történő teljesítésére kizárólag a Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekintikülön, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával írásos hozzájárulása esetén kerülhet sor. Amennyiben Megrendelő a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetniszolgáltatás díját annak esedékességekor nem teljesíti, amennyiben Szolgáltató jogosult a számla összegét Szolgáltatás nyújtását megtagadni és a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti beszolgáltatás ellenértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér jogcímén követelni. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult Szolgáltatás árának mértékére mindenkor a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni Weboldalon közzétett listaárak irányadók. Szolgáltató bármikor jogosult a listaárak egyoldalú megváltoztatására, ebben az esetben Szolgáltató az új listaárat a Weboldalon közzéteszi. Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy promóciós akciók esetén a Szolgáltatás díját a listaártól eltérően állapítsa meg. A Weboldal által kínált Szolgáltatás a Weboldalon feltüntetett, magyar forintban megadott díjai az általános forgalmi adót alanyi adómentesség okán nem tartalmazzák (számlamásolatbruttó árak). Amennyiben Szolgáltató minden gondossága és körültekintése ellenére hibás ár kerül feltüntetésre a Weboldalon, akkor Szolgáltató nem köteles a Szolgáltatást a hibás áron nyújtani, hanem felajánlhatja Megrendelőnek a helyes és tényleges áron történő teljesítést, amelynek ismeretében Megrendelő elállhat megrendelési szándékától. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az általa fizetendő díjak annak figyelembevételével kerülnek meghatározásra Szolgáltató részéről, hogy a Szolgáltató felelőssége az ÁSZF alapján meghatározott körben korlátozott vagy kizárt. A szolgáltatási díj teljesítése bankkártyás fizetés választása esetén a Barion rendszerén keresztül valósul meg. A bankkártya adatok a Szolgáltatóhoz nem jutnak el. A Barion szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013. Vagyis a Megrendelő vásárláskor a Barion fizetőrendszer alkalmazásával teljesítheti a termék díját. A Megrendelő jelen ÁSZF szerinti szerződés megkötésével – függően az igénybe vett fizetési módtól - kifejezetten elfogadja a Barion szolgáltató általános szerződési feltételeit, melyek elérhetőek az alábbi weboldalakon: A Barion felhasználóira irányadó feltételrendszer elérhető az alábbi weboldalon: Szolgáltató az egyértelműség kedvéért rögzíti, hogy a Barion fizetőrendszer használata esetén – mint elfogadóhely - a Barion Payment Zrt.-, szerepel a Megrendelő által kapott bankszámlakivonatokon.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Díjazás. 16.1. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra.
16.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.4. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Díjazás. 16.11. Előfizető A Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy jelen szerződés alapján a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki Megbízott az I/1. pontban foglalt feladat teljesítéséért (haviaz I/1. pontban foglalt produkció bemutatóig történő próbáin való közreműködéséért), negyedévesvalamint az V. pontban foglalt felhasználási jog átengedése ellenértékeként összesen bruttó 1.270.000,- Ft, félévesazaz Egymillió-kettőszázhetvenezer forint összegű megbízási díjra (a továbbiakban: díj/megbízási díj) jogosult az alábbi ütemezés szerint:
1.1. A díj 50 %-a jelen szerződés aláírását követő 30 napon belül-, éves) Szolgáltatási Díjat fizetmíg a fennmaradó 50 % a bemutatót követően esedékes, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben amely összeget Megbízó Megbízott által kiállított és a Bevezetési díjigazolt számlája ellenében, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásraannak kiállítását követő 30 napon belül utal át Megbízott részére.
16.21.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza megA teljesítés igazolására Xxxxxxx Xxxxxxxxx polgármester jogosult.
16.31.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készítA jelen szerződésben meghatározott megbízási díj a Megbízott valamennyi költségét magában foglalja, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp ezen kívül Megbízott Megbízóval szemben költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem állapodnak megléphet fel.
16.42. Megbízó fizetési késedelme esetén Megbízott a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:155. §-ban megjelölt mértékű késedelmi kamatra jogosult a késedelembe esés első napjától.
3. A Szolgáltatási Díj elszámolása Pinceszínház a tevékenysége jellegéből adódóan a műsorváltozás jogát fenntartja és vállalja, hogy az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári napegyeztetett próba elmaradása vagy változása esetén Megbízott személyes közreműködőjét haladéktalanul rövid úton (telefon, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levélSMS, e-mail) értesíteni legkésőbb írásban is értesíti és a módosítást megelőzően 1 hónappalváltozást azonnal egyezteti vele. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekintiPinceszínház vállalja, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra hogy az előre egyeztetett próba elmaradásáról, vagy változásáról is igénybe veszihaladéktalanul értesíti Megbízott személyes közreműködőjét.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be4. A késedelmi kamat mértéke Pinceszínház biztosítja Megbízott személyes közreműködője részére a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mértékpróbák megtartásához, valamint az egészséges és biztonságos munkavégzéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket (pl.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat: öltözési, tisztálkodási lehetőség).
Appears in 1 contract
Samples: Vegyes Felhasználási Szerződés
Díjazás. 16.115. Előfizető A felek megállapodnak abban, hogy a Szolgáltatás igénybevétele Vállalkozó által ÁSZF keretében ellátott tevékenység díjazása a Szolgáltatási Keretszerződés Bankszámla száma: 1 0 9 8 0 0 0 6 - 0 0 0 0 0 0 0 4 - 2 0 7 8 0 0 0 9 U n i C r e d i t B a n k
16. A felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a helyszín biztosítása, illetve a kivonuló szolgálat részére adott utasítás szerinti feladatok a kivonulást követő 30 percnél hosszabb időt vesznek igénybe, a szolgáltatás további díja a Szolgáltatási Keretszerződés „Díjtáblázat” pontjában meghatározott díj szerint kerül kiszámlázásra. A Szerződés szerint riasztásnak minősül, ha a jelzés a Vállalkozó távfelügyeleti szolgálatának számítógépén megjelenik. Kivonulásnak minősül, ha riasztás esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásrakivonuló szolgálat a helyszínre érkezik.
16.2. Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele esetén – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjat, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét az Előfizetői Szerződés és a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készít, és azt az Előfizető részére megküldi, ha Felek másképp nem állapodnak meg.
16.417. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje tevékenység díjazása minden év januárjában felülvizsgálatra kerül, a kiállítástól számított 8 naptári napVállalkozónak lehetősége van a KSH által közölt előző évi infláció mértékének megfelelő emelésére, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető él ezzel a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlátlehetőséggel, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail, posta, stb.) értesíteni legkésőbb értesíti a módosítást megelőzően 1 hónappalMegrendelőt. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekintiMegrendelő ezen esetben amennyiben a továbbiakban nem tart igényt a szolgáltatásra úgy a Szerződésben lefektetettek szerint kell, hogy eljárjon.
18. Amennyiben a fizetési határidő lejártáig a Távfelügyeleti szolgáltatás és/vagy a térítendő kivonulás díja, továbbá a Szerződés alapján kiszámlázott a díjtáblázatban feltüntetett egyéb díj nem kerül kiegyenlítésre, a Lochner Kft. a távfelügyeleti és/vagy kivonulási szolgáltatást a fizetési határidő lejártát követő 30 napig folytatja, ezután az elmaradt díj beérkezéséig a szolgáltatást szünetelteti. A szüneteltetés ideje alatt a Szerződés nem szűnik meg, de a Lochner Kft. az intézkedések elmaradásából adódó károkért felelősséget nem vállal. Társaságunk 30 napos késedelem esetén jogosult a tartozást kintlévőség-kezelő cégnek átadni, mellyel kapcsolatban felmerült valamennyi költség Megrendelőt terheli. A szüneteltetésről, felmondásról, díjhátralékról a Lochner Kft. Megrendelőt tértivevényes levélben értesíti. A szüneteltetés megkezdésének időpontja a fizetési határidő lejártát követő 30. napot követő napon megkezdődik, azon esetben is, ha a levél Megrendelő részére még nem került kézbesítésre. Szabályszerű értesítésnek tekintendő, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe címéről az ajánlott tértivevényes küldemény „nem kereste”, „ismeretlen”, „elköltözött”, „nem veszi át” jelzéssel érkezik vissza. Megrendelő tudomásul veszi, hogy amennyiben írásbeli értesítés ellenére kötelezettségeit nem teljesíti, Megrendelő késedelmére vonatkozó feltételek állnak be.
16.919. Előfizető köteles Vállalkozó jogosult a késedelem idejére 20%- os mértékű késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mértékérvényesíteni.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 1 contract
Samples: Service Agreement
Díjazás. 16.1Felek rögzítik, hogy a jelen együttműködési megállapodás keretében végzett tevékenységeikkel kapcsolatos költségeiket maguk viselik, egymással szemben díjazásra nem tartanak igényt. Előfizető Amennyiben olyan konkrét együttműködési tartalom merülne fel, ahol mégis szükséges megállapodni a Szolgáltatás igénybevétele esetén időszaki (havi, negyedéves, féléves, éves) Szolgáltatási Díjat fizet, amelynek mértéke az Előfizetői Szerződésben költségek viseléséről és a Bevezetési díjXxxxx további jogairól és kötelezettségeiről, oktatás úgy ennek feltételeiről Felek külön megállapodásban rendelkeznek. Felek rögzítik, hogy a témavezető(k) és a vállalati szakértő(k) a Programban való részvételükkel, továbbá a doktori hallgató(k) PhD/DLA fokozatszerzésével összefüggésben díjazásra jogosultak a Kiírásban foglalt mértékben és feltételek szerint. A díjazás forrása a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által az Egyetem részére kibocsátott, … azonosítószámú támogatói okirat szerinti közfinanszírozású támogatás. A KDP program keretében a vállalati szakértőt megillető vállalati szakértői díjat az Egyetem tanévenként előre, az adott tanév első félévében …………… napjáig, az adott tanév második félévében …………… napjáig a Partner ……………………. vezetett …………….számú pénzforgalmi számlaszámára történő átutalással adja át. Felek rögzítik, hogy a 4.3. pontban foglaltak szerint átadott pénzeszközt Partner havi bontásban, minden hónap……. napjáig átutalja a vállalati szakértő részére. A feladat ellátásáért járó díj és havi szolgáltatási díj árajánlatban kerül meghatározásra.
16.2összege bruttó 200 000 Ft KDP ösztöndíjas hallgatónként. Előfizető Felek rögzítik, hogy jelen szerződés alapján …………. napjáig elszámolnak egymással a Szolgáltatás igénybevétele esetén doktori hallgató(k) ösztöndíjas időszakának kezdetétől, a jelen szerződés aláírásáig terjedő időtartamra vonatkozóan. Szerződő Felek rögzítik, hogy a Partner által a vállalati szakértő részére történő forrás átadásáról szóló, a kifizetést alátámasztó dokumentumot Partner ….napon belül köteles Egyetem rendelkezésére bocsátani. Amennyiben a KDP ösztöndíjas jogviszonyát szünetelteti, a szüneteltetés idejére a Vállalati szakértő díjra nem jogosult. Az ösztöndíjas doktori hallgató PhD/DLA fokozata megszerzése esetére – a Szolgáltatási Díj mellett – Egyszeri Díjatvállalati szakértőnek járó egyszeri elismerésre biztosított támogatást az Egyetem egyösszegben a doktori fokozatszerzést követő ………….napon belül átutalja a Partner ……………………. vezetett …………….számú pénzforgalmi számlaszámára. Szerződő Partner vállalja, illetve egyéb díjakat is fizet, amelynek mértékét hogy az Előfizetői Szerződés és Egyetem által részére átutalt forrást egyösszegben átutalja a Bevezetési díj, oktatás díj és havi szolgáltatási díj árajánlat, valamint jelen ÁSZF határozza meg.
16.3vállalati szakértő részére. Szolgáltató díjfizetési időszakonként legalább egyszer az esedékes díjakról számlát készítA KDP ösztöndíjas hallgató sikeres doktori védése, és azt az Előfizető ennek folyományaként doktori fokozatszerzése esetén a vállalati szakértőt bruttó 1 000 000 Ft támogatás illeti. Szerződő Felek rögzítik, hogy a Partner által a vállalati szakértő részére megkülditörténő forrás átadásáról szóló, ha a kifizetést alátámasztó dokumentumot Partner ….napon belül köteles Egyetem rendelkezésére bocsátani. Szerződő Felek másképp rögzítik, hogy a vállalti szakértőt megillető vállalati szakértői díjra történő jogosultság megszűnéséről Egyetem haladéktalanul tájékoztatja a Partnert. Partner a tájékoztatást követő … napon belül a forrás visszautalása iránt köteles intézkedni. Szerződő Felek rögzítik, hogy amennyiben olyan kifizetés kerül jóváírásra a vállalati szakértő pénzforgalmi számlaszámán, amelyet a vállalati szakértő jogosulatlanul kapott, annak visszafizetése iránt a vállalati szakértő haladéktalanul köteles intézkedni, a vállalati szakértő pénzforgalmi számára átutal, jogosulatlan kifizetés tekintettében Partnert intézkedési kötelezettség nem állapodnak megterheli.
16.4. A Szolgáltatási Díj elszámolása az adott szolgáltatási időszakban történik. Szolgáltató az adott szolgáltatási időszak első hónapjának 10. napjáig kiállítja az adott időszakról készült számlát.
16.5. A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 8 naptári nap, amennyiben az Előfizetői Szerződés másként nem rendelkezik. Előfizető a számlát legkésőbb a számlán meghatározott fizetési határidőig banki átutalással köteles megfizetni Szolgáltató bankszámlájára.
16.6. Amennyiben az Előfizető a tárgy időszak 15. napjáig nem kap számlát, úgy köteles azt Szolgáltató felé jelezni. A számla esetleges hiánya nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltatás díjának határidőben történő megfizetése alól.
16.7. Szolgáltató Xxxxxxxxx részére, az Előfizetői szerződés 1. számú mellékletében megadott e-mail címre, elektronikus formában küldi ki a számlát.
16.8. Szolgáltató a Szolgáltatási Díjat a jelen ÁSZF-ben rögzített módon és esetekben egyoldalúan módosíthatja. A módosításról Szolgáltató köteles Előfizetőt írásban (postai levél, e-mail) értesíteni legkésőbb a módosítást megelőzően 1 hónappal. A Szolgáltatási Díj módosítását Szolgáltató Xxxxxxxxx részéről elfogadottnak tekinti, amennyiben Előfizető ráutaló magatartásával a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi.
16.9. Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni, amennyiben a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által meghatározott mérték.
16.10. Előfizető jogosult a Szolgáltató által kiállított eredeti számla ismételt megküldését igényelni (számlamásolat).
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement