Díjemelés mintaszakaszok

Díjemelés. A szerződés fennállása alatt a biztosító évente egy alkalommal a díjat emelheti, amennyiben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által a díjemelés alkalmazását megelőzően közzétett júniusi (előző év azonos hónapjára vetített), járműalkatrészre vonatkozó fogyasztói árin- dex, valamint a járműjavítás, -karbantartásra vonatkozó fogyasztói árindex 1:1 arányú átlaga legalább 1%. A díj- emelés mértéke megegyezik a fenti fogyasztói-árinde- xek 1:1 arányú átlagával. A biztosító a díjemelés fentiek szerint meghatározott mértékét a KSH általi, az adott év júniusára vonatkozó árindex közzétételt követő naptári év január 1-jétől december 31-éig alkalmazza.
Díjemelés. A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal egyoldalúan jogosult a 7.1. pontjában meghatározott Szolgáltatási díjak emelésére, melynek mértéke legfeljebb a KSH által az előző naptári évre közölt inflációval egyezik meg. A Szolgáltató a díjváltozásról annak hatályba lépése előtt legalább 30 nappal írásban köteles az Előfizetőket tájékoztatni. Amennyiben az Előfizető fenti határidőn belül nem él a rendes felmondás jogával, úgy a nyilatkozattétel elmaradása a díjmódosítás Előfizető általi kifejezett elfogadásának minősül, és erre tekintettel a fennálló Szolgáltatási szerződése a Szolgáltató által közölt díjváltoztatásnak megfelelően módosul. A Szolgáltatási szerződés további pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak.
Díjemelés. A Szolgáltató minden év április 1. napjával egyoldalúan jogosult a 6.1.a) pontjában meghatározott Szolgáltatási díjak emelésére, melynek mértéke legfeljebb a KSH által az előző naptári évre közölt inflációval egyezik meg. A Szolgáltató a díjváltozásról annak hatályba lépése előtt legalább 30 nappal írásban köteles az Előfizetőket tájékoztatni. Amennyiben Xxxxxxxxx a díjemelést nem kívánja elfogadni, jogosult a szerződést az Ászf. vonatkozó rendelkezése alapján felmondani. Az Előfizető a Szolgáltatási szerződés rendes felmondásának jogával ebben az esetben a díjemelésről szóló értesítés postai feladását, vagy egyéb módon való, Szolgáltató általi elküldését követő 30 napon belül írásban élhet. Amennyiben az Előfizető fenti határidőn belül nem él a rendes felmondási jogával, úgy a nyilatkozattétel elmaradása a díjmódosítás Előfizető általi kifejezett elfogadásának minősül, és erre tekintettel a fennálló Szolgáltatási szerződése a Szolgáltató által közölt díjváltoztatásnak megfelelően módosul. A Szolgáltatási szerződés további pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak.
Díjemelés. 5.1. A Last Call Travel Kft. fenntartja a jogot arra, hogy a Megrendelő által az utazási szerződés alapján fizetendő teljes díjat megemelhesse. Amennyiben a Megrendelő egyedi utazási szerződést is köt, a díjemelés lehetőségéről a szerződésnek is rendelkeznie kell. A díj emelésére kizárólag: a) a szállítási költségek (ideértve az üzemanyagköltségeket), b) az utazási szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos adó, illeték és egyéb kötelező terhek (így különösen üdülőhelyi díj, horgonyzási díj, repülőtéri illeték), vagy
Díjemelés. 5.1. A Pegazus fenntartja a jogot arra, hogy az utas által az utazási szerződés alapján fizetendő teljes díjat a 281/2008.(XI.28.) Kormányrendeletben foglaltak szerint megemelhesse. Amennyiben az utas egyedi utazási szerződést is köt, a díjemelés lehetőségéről a szerződésnek is rendelkeznie kell. A díj emelésére kizárólag

Related to Díjemelés

  • Munkavégzés 3.1. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a munkavégzés – a belépési engedélyen kívül – csak írásbeli engedély birtokában kezdhető meg, ha egyéb biztonsági szabályok azt kötelezővé teszik (pl. villamos felsővezetékkel ellátott pályarészen végzett munkáknál, illetve rakodásnál).

  • Kiemelés elleni védelem Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Teljesítés 20.5.1. A TeleBANKár szolgáltatás kizárólag a banki hirdetményekben közölt telefonszámokon és az Ügyfélnek átadott használati útmutatóban meghatározott módokon érhető el és vehető igénybe.

  • Kapcsolattartás Felek a Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai stb., a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában és ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők teljesítettnek, amennyiben azt a másik félnek a Szerződés alábbi pontjában meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, telefaxon történt megküldés esetén a telefax által történő automatikus visszaigazoláson szereplő napon vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján. A felek az egymással való kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: A Megrendelő részéről kapcsolattartó személy: Név: xxx Cím: xxx Tel.: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződéssel kapcsolatban): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződés tárgya szerinti szakmai): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. Amennyiben valamely fél a neki szabályszerűen megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, a küldemény postai úton történt megküldése esetén a feladástól számított 5. (ötödik) napon, egyéb esetben az átvétel megtagadásának napján kézbesítettnek tekintendő. Felek a telefaxon vagy postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a másik fél fentiekben meghatározott e-mail címére is kötelesek megküldeni. A közös ajánlattevők a jelen szerződés mellékletét képező okiratban meghatalmazták VAGY a jelen szerződés aláírásával meghatalmazzák a [név és székhely]-t mint a közös ajánlattevők által alkotott konzorcium vezető tagját a jelen szerződés teljesítése során a közös ajánlattevők nevében történő eljárásra és valamennyi jognyilatkozat nevükben történő megtételére A közös ajánlattevők a szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszik és elfogadják, hogy a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó jognyilatkozatok, tájékoztatások és értesítések megküldése, illetve azok fogadása (ideértve a Megrendelő utasításait is) a nevükben eljárni jogosult vezető tag mint képviselő útján történhet. A kapcsolattartás és a jognyilatkozat-tétel a meghatalmazott képviselő tag útján, illetve a Megrendelő által a képviselő tag részére joghatályosan történik, az ebből eredő valamennyi igény tekintetében a közös ajánlattevőkkel szemben a Megrendelő a felelősségét kizárja. A Megrendelő ugyanakkor kifejezetten fenntartja a jogát arra vonatkozóan, hogy indokolt esetben – különösen a szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során – jognyilatkozatait, tájékoztatásait és értesítéseit valamennyi közös ajánlattevő részére egyaránt megküldje, valamint a közös ajánlattevők részéről a nem a meghatalmazott képviselő útján tett jognyilatkozatokat, tájékoztatásokat és értesítéseket is figyelembe vegye

  • Alvállalkozók A Szolgáltató a szolgáltatás kiépítéséhez alvállalkozót is igénybe vehet. Az igénybejelentés/szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt szolgáltatás kiépítéséhez szükséges hozzáférés és szükség esetén telefonvonal, valamint egyéb hálózati eszközök (pl. Ethernet kártya, adapter, router) telepítéséhez az adatait a Szolgáltató alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.

  • Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.

  • Felhőszakadás 5.6. Felhőszakadás biztosítási eseménynek minősül, ha a felhőszakadásból eredő, talaj- szinten áramló nagy mennyiségű víz rombolással, elöntéssel – ide értve az elvezető rend- szerek elégtelenné válása miatti elöntést is – a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz. A felhőszakadás akkor minősül biztosítási eseménynek, ha a kockázatviselési helyen lehullott csapadék 20 perc alatt mért mennyiségéből számított átlagos intenzitás mér- téke a 0,75 mm/perc értéket elérte, illetve meghaladta, vagy 24 óra alatt a 30 mm-t elérte, illetve meghaladta.

  • Díjmeghatározások Az ÁSZF-ben megjelölt díjak meghatározását és alkalmazásának eseteit a jelen melléklet, valamint az ÁSZF vonatkozó része határozza meg:

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.