Common use of Egyéb Clause in Contracts

Egyéb. A kivitelezés során keletkező hulladékok elszállítására a Vállalkozó köteles, melyet köteles a megrendelőnek írásban igazolni. A szerződés teljesítéséből eredő bármilyen vitás kérdés rendezését a felek tárgyalás útján kísérlik meg. Ennek 30 napon túli eredménytelensége esetén felek a vitás kérdés eldöntéséhez alávetik magukat hatáskörtől függően a Megrendelő székhelye szerint illetékes Szegedi Járásbíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességének. A fenti feltételek közt nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és Kbt. valamint vonatkozó kormányrendeletek rendelkezései az irányadók. A Szerződés és a felek közötti kommunikáció nyelve a magyar. A Megrendelő jogosult a szerződést a Kbt. 143. § (1) bekezdése alapján felmondani, vagy attól elállni, valamint köteles a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdésében foglalt esetben felmondani, továbbá jogosult és egyben köteles a szerződést a Kbt. 143. § (3) bekezdésében foglalt esetekben felmondani. A Megrendelő előírja, hogy a Vállalkozó nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontja ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. Továbbá a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143.§. (3) szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti. A Szerződésre a magyar jog az irányadó. A szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ban foglaltak figyelembevételével kerülhet sor A jelen Szerződésben nem, vagy nem kielégítően szabályozott kérdésekre vonatkozóan a Szerződés elválaszthatatlan részét képező az alábbiakban mellékelt dokumentumok az irányadók, amelyek a jelen Szerződéssel együtt a Szerződést alkotják, így együtt olvasandók és értelmezendők. A dokumentumok közötti ellentmondás esetén a sorrendben előbb álló dokumentum rendelkezései megelőzik a sorban később álló dokumentum rendelkezéseit.

Appears in 7 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Egyéb. A kivitelezés során keletkező hulladékok elszállítására a Vállalkozó köteles, melyet köteles a megrendelőnek írásban igazolni. A szerződés teljesítéséből eredő bármilyen vitás kérdés rendezését a felek tárgyalás útján kísérlik meg. Ennek 30 napon túli eredménytelensége esetén felek a vitás kérdés eldöntéséhez alávetik magukat hatáskörtől függően a Megrendelő székhelye szerint illetékes Szegedi Gyulai Járásbíróság, illetve a Szegedi Gyulai Törvényszék kizárólagos illetékességének. A fenti feltételek közt nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és Kbt. valamint vonatkozó kormányrendeletek rendelkezései az irányadók. A Szerződés és a felek közötti kommunikáció nyelve a magyar. A Megrendelő jogosult a szerződést a Kbt. 143. § (1) bekezdése alapján felmondani, vagy attól elállni, valamint köteles a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdésében foglalt esetben felmondani, továbbá jogosult és egyben köteles a szerződést a Kbt. 143. § (3) bekezdésében foglalt esetekben felmondani. A Megrendelő előírja, hogy a Vállalkozó nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontja ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. Továbbá a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143.§. (3) szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti. A Szerződésre a magyar jog az irányadó. A szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ban foglaltak figyelembevételével kerülhet sor A jelen Szerződésben nem, vagy nem kielégítően szabályozott kérdésekre vonatkozóan a Szerződés elválaszthatatlan részét képező az alábbiakban mellékelt dokumentumok az irányadók, amelyek a jelen Szerződéssel együtt a Szerződést alkotják, így együtt olvasandók és értelmezendők. A dokumentumok közötti ellentmondás esetén a sorrendben előbb álló dokumentum rendelkezései megelőzik a sorban később álló dokumentum rendelkezéseit.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Egyéb. A kivitelezés során keletkező hulladékok elszállítására a Vállalkozó köteles, melyet köteles a megrendelőnek írásban igazolni. A szerződés teljesítéséből eredő bármilyen vitás kérdés rendezését a felek tárgyalás útján kísérlik meg. Ennek 30 napon túli eredménytelensége esetén felek a vitás kérdés eldöntéséhez alávetik magukat hatáskörtől függően a Megrendelő székhelye szerint illetékes Szegedi Járásbíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illetékességének. A fenti feltételek közt nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és Kbt. valamint vonatkozó kormányrendeletek rendelkezései az irányadók. A Szerződés és a felek közötti kommunikáció nyelve a magyar. A Megrendelő jogosult a szerződést a Kbt. 143. § (1) bekezdése alapján felmondani, vagy attól elállni, valamint köteles a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdésében foglalt esetben felmondani, továbbá jogosult és egyben köteles a szerződést a Kbt. 143. § (3) bekezdésében foglalt esetekben felmondani. A Megrendelő előírja, hogy a Vállalkozó nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontja ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. Továbbá a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143.§. (3) szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti. A Szerződésre a magyar jog az irányadó. A szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ban foglaltak figyelembevételével kerülhet sor A jelen Szerződésben nem, vagy nem kielégítően szabályozott kérdésekre vonatkozóan a Szerződés elválaszthatatlan részét képező az alábbiakban mellékelt dokumentumok az irányadók, amelyek a jelen Szerződéssel együtt a Szerződést alkotják, így együtt olvasandók és értelmezendők. A dokumentumok közötti ellentmondás esetén a sorrendben előbb álló dokumentum rendelkezései megelőzik a sorban később álló dokumentum rendelkezéseit.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés