Elállás és felmondás joga mintaszakaszok

Elállás és felmondás joga. A jogszabály szerint fogyasztónak minősülő Felhasználó a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II. 26.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) értelmében, a Kormányrendelet 20.§ szerinti, indokolás nélküli elállási és felmondás joggal rendelkezik a Szolgáltatások vonatkozásában. Az elállás és felmondás joga vonatkozásában a jelen pont szerinti Felhasználón a továbbiakban kizárólag a jogszabályok szerinti fogyasztónak minősülő felhasználó értendő.A Szolgáltatások nyújtására meghatározott, a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vonatkozó határidőket a Társaság abban az esetben képes betartani, ha a Szolgáltatást igénybe vevő Felhasználó a Szolgáltatás kifizetését megelőzően tett, külön nyilatkozattal kifejezetten igényli és hozzájárul ahhoz, hogy a Társaság az igénybe vett szolgáltatás nyújtását a jelen Szabályzat szerint, a Kormányrendelet 20.§ (2) bekezdés b) pont szerinti időtartam (14 nap) lejártát megelőzően kezdje meg, azzal, hogy az igénybe vett szolgáltatás teljesítésének megkezdését követően a Felhasználót a szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötésének időpontjától számított 14 napon belül elállási jog nem, de indokolás nélküli felmondási jog illeti meg a szerződés fennállása alatt, a Szolgáltatás egészének teljesítéséig, amelyet követően a Felhasználó a felmondási jogát elveszíti. A fogyasztó Felhasználó az elállási, vagy felmondási jogát a jelen Szabályzat mellékletében meghatározott nyilatkozat-minta felhasználásával, vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozata útján gyakorolhatja, amelyet köteles eljuttatni a Társaság jelen Szabályzat 8. pontjában meghatározott postacímére vagy elektronikus levelezési címére. Az elállási, illetve felmondási jog gyakorlása határidőben történik, ha azt a Felhasználó az előző bekezdésben foglalt határidőben elküldi. A Felhasználót terheli annak bizonyítása, hogy az elállási vagy felmondási jogát a jelen bekezdésben foglaltakkal összhangban gyakorolta. A Felhasználó jelen pont szerinti jogának gyakorlása esetén a Társaság haladéktalanul, de legkésőbb a nyilatkozat Társaság által történő kézhezvételétől számított 14 napon belül a Társaság visszatéríti a Felhasználó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. A visszatérítés során a Társaság az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a Felhasználó más fizetési mód igénybevételéhez kife...
Elállás és felmondás joga. A Megrendelő a megrendelt áru átvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a vásárlástól a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szerint. A Megrendelőnek az elállási jog igénybevételét minden esetben a fent megjelölt határidő lejárta előtt írásban postán vagy elektronikus úton küldött levél útján be kell jelentenie az alábbi címünkre: MAXTER CLEAN KFT. 4150 Püspökladány, Xxxxxx Xxxxxx u. 34. E-mail: xxxxxxxxxxx@x-xxxxxx.xx, a Megrendelő adatainak feltüntetésével, a megrendelés és visszaigazolás időpontjának megjelölésével. A Megrendelő a megrendelt árut köteles a Szállítónak visszaszolgáltatni és az ezzel kapcsolatosan felmerülő közvetlen költséget viselni. Az elállási jog alkalmazásakor, a visszajutatott termék ellenértékét a Szállító haladéktalanul, de legkésőbb az elállási nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 napon belül átutalással vagy postai úton visszafizeti. A visszatérítést a Szállító mindaddig visszatarthatja, amíg az árut meg nem kapta, vagy a Megrendelő nem igazolta, hogy azt visszaküldte. A Szállító a termék nem rendeltetésszerű használatából keletkezett károk megtérítését követelheti, amelyet jogosult beszámítás útján rendezni a visszafizetendő vételár erejéig - azonban az ezt meghaladó kárát is jogosult érvényesíteni. A visszafizetés semmilyen esetben sem vonatkozik a kiszállítási és visszajuttatási költségekre. Ezeket minden esetben a Megrendelőnek kell viselnie, kiegyenlítenie. Amennyiben Megrendelő a terméket hiányosan, vagy nem rendeltetésszerű használat miatt sérülten juttatja vissza a Szállítóhoz, a Szállító a visszavásárlásra nem köteles.
Elállás és felmondás joga. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy elállási és felmondási jogát a Szolgáltatás Egészének Teljesítését követően elveszíti.
Elállás és felmondás joga. 6.1. A Vevő az elállási vagy felmondási jogát a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén aa) a terméknek, ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik,az utoljára szolgáltatott terméknek,
Elállás és felmondás joga. A szolgáltatás jellegére tekintettel a szerződés teljesítését követően az elállás nem értelmezhető, így elállásnak helye nincs, azonban a jogviszonyt bármelyik fél a másik félhez intézett egyoldalú nyilatkozatával, azonnali hatállyal felmondhatja. A felmondási jog gyakorlása esetén az Envirosense Hungary Kft. és a Felhasználó kötelesek egymással időarányosan elszámolni, azonban Felhasználó a már esedékessé vált díj(ak) visszakövetelésére nem jogosult.
Elállás és felmondás joga. 6.1. A Jegyvásárló az elállási vagy felmondási jogát a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén aa) a terméknek, ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik,az utoljára szolgáltatott terméknek, ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától; b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja. 6.2. Jegyvásárló az elállás és felmondás jogát a vételár kiegyenlítését követően a 45/2014. (II. 26.) számú Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés l) pontjában foglaltakkal összhangban nem gyakorolhatja. 6.3. Jegyvásárló az elállás/felmondás jogát erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat vagy postai úton vagy elektronikus üzenet útján gyakorolhatja a Xxxxxxx 0000 Xxx, Xxxxxx Xxxxxx x.0, szám alatti levelezési címére vagy a xxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címre történő megküldéssel.
Elállás és felmondás joga. 6.1. A Vevő az elállási vagy felmondási jogát a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén aa) a terméknek, ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik,az utoljára szolgáltatott terméknek, ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától;
Elállás és felmondás joga. Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.

Related to Elállás és felmondás joga

  • Az elállás/felmondás joghatásai Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást (A Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog, ha lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta, valamint olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.), ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során banki átutalásos fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést vagy a csere készüléket mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte és az átvételre került. Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. A szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében: Ha Ön kérte, hogy a felmondási határidőn belül kezdődjön meg a szolgáltatás teljesítése, felmondása esetén Ön köteles megtéríteni számunkra a szerződés megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget. Hasonlóképpen visszatérítjük az Ön által nyújtott ellenszolgáltatás azon részét, amely meghaladja az általunk nyújtott szolgáltatás ellenértékét. (csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza) Címzett: DIGITÁLTECH EUROPE KFT., 2040. Budaörs, Vasút u. 15., Központi telefon +36 1 000 0 000 E-mail cím: xxxxxxxx@xxxxxxxx.xx Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:[1] Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:[2] A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k) címe: A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt

  • Elállás joga 7.1. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket. Jelen tájékoztató hiányában jogosult Fogyasztó 1 év elteltéig gyakorolni az elállási jogát. Ha a Szolgáltató a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap lejártát követően, de 12 hónapon belül megadja a tájékoztatást, úgy az elállásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 nap. 7.2. A Fogyasztó az elállási jogát gyakorolhatja az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatával, vagy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott nyilatkozat-minta útján. 7.3. Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Xxxxxxxxx, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi. 7.4. Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát. 7.5. A termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie, a vállalkozás nem vállalta e költség viselését. 7.6. Az elállási jog gyakorlása esetén a Fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli. 7.7. Nem illeti meg az elállási jog Fogyasztót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak. 7.8. A fogyasztó szintén nem gyakorolhatja az elállási jogát a. a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti; b. olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ; x. xxxxxxxx vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében; d. olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza; e. olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel; f. olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor; g. olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából; h. lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta; i. hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével; j. nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében; x. xxxxxxxxx szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki; l. a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát. 7.9. Szolgáltató a termék visszaérkezését/vagy az elállási nyilatkozat megérkeztét követően a fenti jogszabályok értelmében haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 napon belül visszatéríti a kifizetett összeget a Fogyasztó részére, beleértve a szállítási díjat is. 7.10. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. 7.11. Fogyasztó köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen sem később visszaküldeni vagy Szolgáltató címen leadni. 7.12. Fogyasztónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14 napon belül. 7.13. Fogyasztó akkor tartja be a határidőt, ha a 14 napos időszak letelte előtt visszaküldi, vagy átadja a termék(eke)t. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi. 7.14. A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését. 7.15. A Szolgáltató nem köteles a Fogyasztó részére megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik. 7.16. A visszatérítést Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy Xxxxxxxxx bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. 7.17. Amennyiben Xxxxxxxxx élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Szolgáltató elérhetőségeinek valamelyikén írásban (akár a mellékelt adatlap segítségével), telefonon, vagy akár személyesen is. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. Postai úton történő jelzés esetén ajánlott küldeményként, csomagként való jelzést fogad el Szolgáltató. A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttathatja vissza Fogyasztó Szolgáltató részére. 7.18. A fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. 7.19. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet itt érhető el. 7.20. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve itt érhető el. 7.21. Fogyasztó egyéb panaszával is megkeresheti Szolgáltatót a jelen Szabályzatban található elérhetőségeken. 7.22. Az elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztónak minősülő Felhasználókat illeti meg. 7.23. Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár e.

  • Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.

  • A SZERZŐDÉS FELMONDÁSA 8.1 A Cofidis felmondhatja a Kölcsönszerződést, ha a) az Adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az Adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot; b) az Adós a Cofidist megtévesztette, és ez a Kölcsönszerződés meg- kötését vagy annak tartalmát befolyásolta; c) az Adós a fizetőképességére vonatkozó vizsgálatot akadályozza; d) az Adós a Kölcsönszerződés alapján fennálló fizetési kötelezett- sége teljesítésével késedelembe esik, oly módon, hogy hátralékos tartozása a 2 havi törlesztő részlet összegét eléri vagy meghaladja és mulasztását felszólításra sem pótolja. Jelen pont alkalmazása szempontjából sikertelen felszólításnak minősül a Cofidis által az Adós részére írásban küldött felszólítás, amennyiben az Adós a felszólítás kézhezvételét követő 30 napon belül a felszólítás- ban foglalt fizetési kötelezettségének maradéktalanul nem tesz eleget. 8.2 A Kölcsönszerződés felmondásának időpontjában az Adós Kölcsön- szerződés alapján fennálló valamennyi tartozása lejárttá és egy ösz- szegben esedékessé válik. 8.3 Díj vagy költség Adós számára nem kedvező egyoldalú módosítá- sa esetén az Adós jogosult a Kölcsönszerződést díjmentesen azonnali hatállyal írásban felmondani, a felmondással a teljes tartozás egy ösz- szegben esedékessé válik. Díj vagy költség Adós számára nem kedve- ző egyoldalú módosítása esetén az Adós – a felmondási jog gyakorlá- sa helyett – a Kölcsönszerződésből származó követelés átütemezését, vagy a futamidő meghosszabbítását kérheti a Cofidistől, amennyiben jövedelmi és vagyoni helyzetét figyelembe véve az egyoldalú módosí- tás olyan aránytalan terhet jelent, hogy a Kölcsönszerződés teljesítése a módosított feltételek figyelembevétele mellett nem elvárható.

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • Eljárás a jogviszony megszűnése esetén (1) Ha az igénylő az előfizetői hozzáférési pont létesítése előtt a belépési díjelőleget, vagy a belépési díjat megfizette, de a létesítés előtt igénylését visszavonja, vagy az Előfizetői szerződését megszünteti, részére a befizetett díjat Szolgáltató visszautalja. (2) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén a beruházási hozzájárulást vagy belépési díjat, továbbá a szerelési díjat nem fizeti vissza az Előfizető részére. (3) Ha az előfizetői jogviszony megszűnése miatt, vagy bármely más okból a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges, a Szolgáltató által biztosított berendezés leszerelése válik szükségessé, az Előfizető köteles azt a Szolgáltatónak haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül átadni, illetőleg a berendezés leszerelését lehetővé tenni. (4) Az előfizetői szerződés megszűnésekor az Előfizető köteles a részére átadott, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközöket és azok tartozékait hiánytalanul visszaszolgáltatni a Szolgáltatónak. Ha az Invitel szerelője a szerződés megszűnését követően 15 napon belül nem kísérli meg az eszközök leszerelését, akkor az Előfizetőnek kell hiánytalanul visszajuttatnia az eszközöket a Szolgáltató részére 30 napon belül. Előfizető az eszközt vagy eszközöket a Szolgáltató ügyfélszolgálati pontjain adhatja le, vagy saját költségén, postai úton az ügyfélszolgálat levelezési címére is megküldheti. A Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi a Szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását. Az eszközöket a Szolgáltató átvételi elismervénnyel veszi át. Az átvételi elismervény 1 évig megőrizendő. Amennyiben az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy amennyiben a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök és azok tartozékai illetve berendezés sérült, megsemmisült, úgy a Szolgáltató jogosult az ÁSZF 2. sz. mellékletében (Díjszabás) meghatározott kártérítési díja(ka)t kiszámlázni, vagy annak hiányában az igazolt kárát az Előfizetőre hárítani. (5) Az Előfizetővel történő előzetes egyeztetés alapján a Szolgáltató végzi el a berendezések leszerelését bérelt vonali, vagy más adatátviteli szolgáltatások, DECT, ISDN30 és alközponti telefonszolgáltatások, IPTV szolgáltatás, FTTH alapú optikai hozzáférés, Wnet mikrohullámú telefon és internet szolgáltatások esetén. (6) Amennyiben az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy amennyiben a berendezés sérült, megsemmisült, úgy a Szolgáltató jogosult az ÁSZF 2. sz. mellékletében (Díjszabás) meghatározott kártérítési díjat kiszámlázni, vagy annak hiányában az igazolt kárát az Előfizetőre hárítani. (7) A Szolgáltató a megszűnt előfizetői szerződéshez rendelt előfizetői hívószámot (telefonszámot) a jogviszony megszűnését követő 3 (három) hónapig nem rendeli más Előfizetőhöz.

  • HOZZÁJÁRULÁS VISSZAVONÁSÁHOZ VALÓ JOG Ön jogosult a személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulásának visszavonására. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Szolgáltató rendkívüli felmondása Ha az Előfizető a részére átadott Előfizetői (SIM) Kártyán bármilyen beavatkozásteszközöl, s e zel befolyásolja a Szolgáltatás minőségét vagy a Szolgáltatónak egyéb módon kárt okoz, a Szolgáltató ezt az Előfizetői Szerződés megszegésének tekinti és jogosult azt rendkívüli felmondással megszüntetni. (Eht. 134. § (11)) A Szolgáltató az előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, a törzsrészben meghatározottakon túlmenően, • ha a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, akadályozva vagy veszélyeztetve ezzel a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését • ha az Előfizető a részére átadott Előfizetői (SIM) Kártyán bármilyen beavatkozást eszközöl, s ezzel befolyásolja a Szolgáltatás minőségét vagy a Szolgáltatónak egyéb módon kárt okoz. A Szolgáltató azonnali hatállyal jogosult felmondani az előfizetői szerződést a törzsrészben meghatározottakon foglaltakon túlmenően: • amennyiben az Előfizető a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül harmadik személy részére a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásttovábbértékesíti, különösen amennyibenaz Előfizető magát jogosulatlanul távközlési szolgáltatóként tünteti fel. Amennyibenaz előfizetői szerződés ilyen okból kerül felmondásra, úgy az Előfizető köteles a Szolgáltató számára megtéríteni a hatályos díjszabás és az egyedi előfizetői szerződésben rögzített kedvezményes tarifa közötti különbözetet a szerződéskötés napjáig visszamenőleg, kötbér jogcímén. Amennyiben az ügyfél a szerződésszegést a felmondási értesítés kézbesítését követően 15 napon belül megszünteti, úgy a szerződés felmondására nem kerül sor, azonban ebben az esetben is köteles a fenti kötbér megfizetésére, a Szolgáltatást a továbbiakban a hatályos Díjszabás feltételei szerint, kedvezmények nélkül veheti igénybe. A Szolgáltató 60 nappal jogosult felmondani az előfizetői szerződést a törzsrészben foglaltakon túlmenően: • amennyiben az Előfizető az információszolgáltatókra érvényes jogszabályok és irányelvek előírásait megszegi. Az Előfizető az információszolgáltatókra érvényes jogszabályok és irányelvek tartalmát köteles megismerni, az abban foglalt előírásokat kötelező érvénnyel betartani. Az Előfizető kötelezi magát arra, hogy csak olyan információttesz közzé, melyek nemütköznek sem Magyarország törvényeibe, sem az általánosan elfogadotterkölcsi és etikai normákba. Az Előfizető tartózkodik a Szolgáltató jó hírnevétcsorbító, azt előnytelen színbenfeltüntető, vagy a Szolgáltató szolgáltatásait Előfizető más Előfizetők, vagy leendő Előfizetők megtévesztésére alkalmas szövegek elhelyezésétől. • Az Előfizető a szerződés szerinti Hálózati végponton keresztül nyújtott szolgáltatást más számára nem engedheti át (a hozzáférés jogosulatlan átengedése). Amennyiben azt mégis megteszi, úgy a Szolgáltató jogosult az Internet szolgáltatás felmondására. • Előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatás (Domino) esetén a Szolgáltató köteles az előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondani: o ha az előre fizetett díjú mobil rádiótelefon szolgáltatás előfizetője az előfizetését továbbértékesíti, o ha az Eht. 129.§ (2b) szerinti ellenőrzéskor megállapításra kerül az okmány érvénytelensége o ha a 127. § (2d) bekezdésben meghatározott szerv nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági okból jelzéssel élt o ha az előfizető a 129. § (2b) bekezdés szerinti adategyeztetési kötelezettségét a szerződés évfordulójának napjátkövető ötödik napig nem teljesítette. (Eht. 134. § (1a)) • Előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatás (Domino) esetén a Szolgálató szerződést 5 napos határidővel felmondja, ha a Szolgáltatás előfizetője a SIM kártya átadását megelőzően az Eht. 129. § (2) szerinti azonosításhoz szükséges adatokról a Szolgáltatót a harmadik személy részére történő átadást megelőzően nem tájékoztatta. (Eht. 134. § (6a) alapján) Az Előfizetői Szerződés megszűnésére tekintet nélkül a Szolgáltató hálózatából indított hívások ki nem számlázott díját, valamint a kétoldalú nemzetközi megállapodások (nemzetközi roaming) alapján, a külföldi szolgáltató hálózatából indított és hálózatában fogadott hívások Szolgáltató által megelőlegezett díját az Előfizető köteles a Szolgáltató által kiállított számla ellenében, a számlában megjelölt határidőnbelül kiegyenlíteni. Az Általános Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetővel illetve a Számlafizetővel csak abban az esetben köt új szerződést, ha az Előfizetőnek vagy a Számlafizetőnek vele szemben elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnését nem az Előfizető és/vagy a Számlafizető hibájából, 6 hónapon belüli felmondás okozta. Amennyiben az Előfizető vagy a Számlafizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel (legalább 2 hónappal az esedékességet követően) egyenlítette ki, úgy a Szolgáltató jogosult az újabb szerződés Szolgáltató általi megkötését az Előfizető által az Előfizetői Szerződés aláírását megelőzően teljesítendő, külön feltételekhez kötni (például megfelelő összeg letétbe /óvadékba/ helyezését Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az Előfizetői Szerződés megszűnését követően az Előfizető hívószámát 90 nap elteltével a Szolgáltató automatikusan újra felhasználhatja. Az Előfizető a Szolgáltatóval szemben erre hivatkozással semmiféle kártérítési igényt nem érvényesíthet.

  • Egyéb jogérvényesítési lehetőségek Amennyiben Szolgáltató és Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, milyen jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva Vásárló számára: Amennyiben a Vásárló fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. Vásárló az alábbi linken keresztül tudja megkeresni a panasszal érintett területileg illetékes hivatalt. Területi hatóságok listája: xxxx://xxxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxx Amennyiben a Szolgáltató a Vásárló panaszát elutasítja, úgy a Vásárló jogosult a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez is fordulni: a békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a Vásárló a Szolgáltatóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a Szolgáltató és a Vásárló között. A békéltető testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani. Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltető Testület: ⮚ Somogy Megyei Békéltető Testület ⮚ Cím: 7400 Kaposvár, Anna u. 6. ⮚ Telefon: 06-82-501-00006-82-501-000 ⮚ Fax: 00-00-000-000 ⮚ Email: xxxx@xxxx.xx, xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx Békéltető Testületek elérhetősége: xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxxxx.xxx?xx=xxxxxxxxxx Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Szolgáltatót a békéltető testi eljárás során együttműködési kötelezettség terheli. Bírósági eljárás kezdeményezése. A Vásárló jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. rendelkezései szerint.