Előrehaladási jelentés mintaszakaszok

Előrehaladási jelentés. 2020. jú∫nius 30. napjáig a Koordinátor a Projekt I.2.2 cikkben meghatározott kezdő időpontjától a 2020. április 30.-ig eltelt időszakot átfogó előrehaladási jelentést készít a Projekt megvalósításáról
Előrehaladási jelentés. A Vállalkozó köteles heti előrehaladási jelentést készíteni, és azt a Megrendelőknek átadni az adott naptári hetet követő naptári hét 3. (harmadik) munkanapjáig. Az előrehaladási jelentés készítését a Vállalkozó az Óriás Ugrótorony és Ideiglenes Létesítményei tekintetében lefolytatandó Átadás-átvételi Eljárás befejezéséig köteles folytatni. Ezen heti jelentésnek ki kell térnie a tényleges és a tervezett előrehaladás összehasonlítására, részletesen ismertetve azon eseményeket és körülményeket, amelyek veszélyeztethetik a Szerződés szerinti befejezést és a késedelem leküzdése érdekében tett (vagy teendő) intézkedéseket. Minden egyes jelentésben a fentieken túl még az alábbiakat is fel kell tüntetni: diagramokat és az előrehaladás részletes bemutatását, ideértve a Versenyhelyszínen az előrehaladás helyzetét megörökítő fényképfelvételeket, bármely környezetvédelmi vagy a közérdeket érintő veszélyes esemény vagy tevékenység részleteit, az engedélyektől és tervektől történő bármely eltérést és a tárgyidőszak alatt elvégzett ellenőrzések és esetleges üzempróbák részleteit és eredményét.
Előrehaladási jelentés. 5.1.1 A Kedvezményezett a Projekt végrehajtása során negyedéves előrehaladási jelentést készít, amely szakmai és szükség esetén pénzügyi beszámolóból áll. 5.1.2 A Projekt előrehaladási jelentésben a Kedvezményezett bemutatja a Projekt megvalósításának előrehaladását. A szakmai beszámolónak elegendő mélységűnek kell lenni ahhoz, hogy a beszámolási időszakot követően benyújtani kívánt elszámolás jogosságát meg lehessen ítélni. 5.1.3 Az előrehaladási jelentést naptári negyedévenként, a naptári negyedév utolsó napjától számított 10 napon belül kell benyújtani a KSZ részére. A jelentésnek az elmúlt naptári negyedévet kell lefednie. A jelentésnek a szakmai összefoglalón túlmenően pénzügyi beszámolót is tartalmaznia kell, ha az adott negyedévre a Kedvezményezett elszámolást kíván benyújtani. 5.1.4 Az első jelentésnek a jelen Szerződés hatályba lépését követő naptári negyedév végéig terjedő időszakot kell lefednie. 5.1.5 Az előrehaladási jelentést negyedévente akkor is be kell nyújtani, ha az adott negyedévben a Kedvezményezett nem nyújt be kifizetési kérelmet. Ebben az esetben az előrehaladási jelentés csak a szakmai beszámolót tartalmazza. 5.1.6 Az előrehaladási jelentést a Kedvezményezettnek a Közreműködő Szervezet mindenkori előírásainak megfelelően kell benyújtania. A Közreműködő Szervezet köteles az érvényes előrehaladási jelentési formanyomtatványt a Kedvezményezettnek megküldeni, változás esetén a Kedvezményezettet értesíteni. 5.1.7 Az előrehaladási jelentést a KSZ formai, szakmai és pénzügyi szempontok szerint ellenőrzi. 5.1.8 A jelentésnek tartalmaznia kell: a) A célokhoz mért előrehaladást, beleértve a számszerűsíthető célok bemutatását és mutatóit, illetve a horizontális mutatókat is;
Előrehaladási jelentés. Minden projekt esetében a kedvezményezetteknek előrehaladási jelentést kell benyújtaniuk a projekt főbb tevékenységeinek megvalósulásáról, eredményeiről - a támogatási szerződés szerint (a beszámoló) pénzügyi részt nem tartalmaz.
Előrehaladási jelentés. Vállalkozó köteles a Megrendelői követelményben előírtak alapján elkészíteni.
Előrehaladási jelentés. 7.6.1 A Vállalkozó köteles havi előrehaladási jelentést készíteni, és azt a Megrendelőnek átadni az adott naptári hónapot követő naptári hónap 5. (ötödik) napjáig. Az előrehaladási jelentés készítését a Vállalkozó az alábbi 9.3.8 pontban meghatározott Végleges Átadás befejezéséig köteles folytatni - ideértve a Felek tudomása szerint elvégzésre váró munkákat a Műszaki Átadási-átvételi jegyzőkönyvben rögzítettek szerint. Ezen havi jelentésnek ki kell térnie a tényleges és a tervezett előrehaladás összehasonlítására, részletesen ismertetve azon eseményeket és körülményeket, amelyek veszélyeztethetik a Szerződés szerinti befejezést és a késedelem leküzdése érdekében tett (vagy teendő) intézkedéseket. 7.6.2 Minden egyes jelentésben a fentieken túl még az alábbiakat is fel kell tüntetni: diagramokat és az előrehaladás részletes bemutatását, ideértve az Építési Területen az előrehaladás helyzetét megörökítő fényképfelvételeket, bármely környezetvédelmi vagy a közérdeket érintő veszélyes esemény vagy tevékenység részleteit, az Építési Engedélyektől és tervektől történő bármely eltérést és a tárgyidőszak alatt elvégzett ellenőrzések és üzempróbák részleteit és eredményét.

Related to Előrehaladási jelentés

  • Hibabejelentés az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével, így különösen a szolgáltatás minőségének romlásával, mennyiségi csökkenésével, vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos. Nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének, ha a) a hiba az Előfizető érdekkörében keletkezett, b) a Szolgáltató által biztosított Internet-hozzáférési szolgáltatás „csúcsidőben” várakozással vehető igénybe, azonban a vállalt célértéken belül, c) a hiba elháríthatatlan külső ok miatt következett be, d) az Előfizető az ÁSZF 3. sz. mellékletében vállalt szolgáltatás minőségétől eltérő szolgáltatás vagy szolgáltatási feltételek teljesítését várja el. A hibabejelentés akkor minősül megtettnek és a határidők számítása szempontjából kezdő időpontnak, amikor abból megállapítható a beazonosítható előfizetőtől való származása, valamint a hibajelenség megjelölése, leírása.

  • Változásbejelentési kötelezettség VIII.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor. VIII.2.2. A kockázatvállalás és a biztosítási szerződés szempontjából lényeges okiratok, szerződések, hatósági határo- zatok módosulása esetén, a változott tartalmú okiratokat a szerződő és a biztosított kötelesek 5 munkanapon belül átadni a biztosítónak. VIII.2.3. A szerződő és a biztosított nem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg beje- lentésre köteles lett volna. VIII.2.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, to- vábbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, akkor a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a biztosítási szerződést 30 napos felmon- dási idővel felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra a kézhezvételt követő 15 napon belül nem vála- szol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következ- ményre a szerződő fél figyelmét a módosító javaslat megtételekor felhívta. Ha a biztosító e xxxxxxxx nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad. A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül, ha a biztosító a tudomására jutott lényeges körülmény alapján elutasítaná a szerződés megkötését, kizárást alkalmazna vagy díjszabása szerint legalább 10% mérték- kel magasabb biztosítási díj ellenében vállalná a kockázatot. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a fentiekben meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem gyakorolhatja.

  • Kárbejelentési kötelezettség A szerződő, biztosított, illetve élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult köteles a bizto- sítási eseményt annak bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 10 napon belül, élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatok vonatkozásában a biztosítási esemény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a biztosítónak bejelenteni. Ha a biztosított a kár bejelentésében akadályoztatva van, a kárbejelentési határidőt az akadály megszűnését követő naptól kell számítani. 1. személyesen: a biztosító bármely ügyfélszolgálatán, 2. telefonon: a Telefonos ügyfélszolgálat +36 1 452 3333-as telefonszámán nyitvatartási időben 3. interneten: online kárbejelentő rendszeren keresztül (xxxxx://xxxxxxxx.xx/Xxxxxxxxxxxxx.xxxx) 4. levélben a 7602 Pécs, Pf. 888 címen bejelenteni. A Garancia Plusz, valamint az Autósegély kiegészítő biztosításokban részletezett biztosítási eseményeket a biztosító Különös feltételek V. rész 5. fejezetében meghatározott közreműködőjének, a Europ Assistance Magyarország Kft-nek (Cg. 00-00-000000, 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00.) kell bejelenteni a kiegészítő biztosításokban meghatározottak szerint és módon. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell – a káresemény időpontját, helyét és a káresemény rövid leírását, – a károsodott vagyontárgy(ak) megnevezését, – a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét), – a kárrendezésben közreműködő – a szerződőt (biztosítottat) képviselő – személy vagy szervezet nevét, – a vonatkozó biztosítási szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat (pl. szerződésszám). Interneten, az online kárbejelentő kötelezően kitöltendő adattartalmának a biztosító részére történő elektronikus megküldésével tehető kárbejelentés. Hatósági eljárás lefolytatására okot adó káresemények (pl. tűz, robbanás) esetén a szerződő (biztosított) köteles azt az illetékes hatóság- nak bejelenteni. Bűncselekmény, illetve szabálysértés gyanúja esetén a szerződő (biztosított) köteles az illetékes hatóságnál (rendőrség, kormányhivatal járási hivatala, NAV) feljelentést tenni és a káresemény körülményeit jegyzőkönyvben rögzíttetni. A biztosítási esemény bekövetkezése után a biztosított vagyontárgy(ak) állapotában a szerződő (biztosított) a kárfelvételi szemle megtar- tásáig, de legkésőbb a kárbejelentéstől számított 5. munkanapig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Ha a biztosító részéről a kárbejelentéstől számított 5 munkanapon belül nem történik meg a kár megszemlélése, a szerződő (biztosított) intézkedhet a javításról vagy a megsérült vagyontárgy(ak) helyreállításáról. Ilyen esetben a biztosítási eseménynek, illetve annak következ- ményeinek a kárrendezési folyamat során történő igazolhatósága érdekében célszerű gondoskodni arról, hogy a sérült vagyontárgyak, a helyreállítást vagy kijavítást megelőzően, a kárkép és a kockázatviselési hely azonosítására alkalmas módon rögzítésre kerüljenek. Ennek megfelelő módja lehet, ha a szerződő, vagy a biztosított a kockázatviselési helyről és a sérült vagyontárgyakról fényképfelvételeket készít. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket és egyéb vagyontárgyakat a biztosítóval történt előzetes egyeztetést követően, további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni. A biztosító által legalább kárkori értéken megtérített ingó vagyontárgyak abban az esetben semmisíthetőek meg, amennyiben a biztosító nem kívánja átvenni azokat.

  • Közlési és változásbejelentési kötelezettség (1) A szerződő fél a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyek ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél a közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. Lényegesnek tekinthető mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a biztosító az ajánlaton a szerződő féltől és a biztosítottól a valóságnak megfelelő adatközlést vár, és a valóságnak megfelelő adatközlés a kockázat elvállalását és feltételeit vagy a biztosítási ajánlat elutasítását befolyásolja. (2) A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a bekövetkezéstől számított legfeljebb 15 napon belül a biztosítónak írásban bejelenteni. (3) A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. (4) Az adatok valóságtartalmáért a szerződő fél és a biztosított is felelős. A biztosító jogosult a szerződőnél (biztosítottnál) a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtását, a biztosított vagyontárgyak kockázati állapotát, szükség esetén tűzrendészeti vagy egyéb hatósággal együttműködve, a helyszínen is bármikor ellenőrizni. A biztosító ellenőrzési lehetősége a szerződőt és biztosítottat a közlés kötelezettség alól nem mentesíti. (5) Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. (6) A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.

  • Bejelentési kötelezettség 18.17.1. A Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos köteles a Banknak haladéktalanul bejelenteni, ha - a 16.1. pontban felsoroltakon túl - észlelte, hogy: a) a bankkártya kikerült a birtokából (az őrzése alól), ide értve a bankkártya elvesztését, ellopását, elrablását, adatainak illetéktelen felhasználását is; b) a bankkártya bármely adata jogosulatlan személy, vagy a bankkártya használatához szükséges személyazonosító szám (Bankkártya PIN-kód) más személy tudomására jutott; c) a bankkártya használata során az elektronikus eszköz, berendezés, terminál hibásan működött, vagy működésében zavar keletkezett, d) a 18.10.4 vagy a 18.10.5. pontban leírt bármely körülmény fennáll, e) a bankkártyával a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos felhatalmazása nélküli fizetési tranzakciót kezdeményeztek; f) a fizetési számlakivonaton, illetve a számlán olyan műveletet tüntetett fel a Bank, amelyet a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos nem kíván elismerni. 18.17.2. A bejelentésnek tartalmaznia kell az utolsó kártyahasználat helyét és idejét, a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos nevét, születési helyét és idejét, a bejelentéssel érintett bankkártya típusát és számát, valamint a bejelentés alapjául szolgáló körülmények és a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos által tett intézkedések ismertetését. 18.17.3. Bejelentést a Bank az üzleti órák alatt a bankfiókjaiban, vagy telefonon minden nap, a 24 órás TeleBANKár ügyfélszolgálat közreműködésével fogad el. A jogosulatlan személy által tett bejelentésből, illetve azok alapján tett intézkedésekből eredő károkért a Bank felelősséget nem vállal.

  • A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi. 6.1.2.2. A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, mely nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza: - az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza a) az Előfizető nevét, értesítési címét , telefonszámát vagy más elérhetőségét, b) az előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, az előfizetői azonosító számot, c) a hibajelenség leírását, d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra), - a Szolgáltató hibaelhárítási eljárása alapján tartalmazza e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,

  • Kárbejelentés 7.1.1. A biztosított köteles a biztosítónak – haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül – bejelenteni, ha vele szemben kárigényt közölnek, vagy ha olyan körülményről szerez tudomást, amely ilyen kárigényre adhat alapot. 7.1.2. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell: – a biztosítási szerződés kötvényszámát; – a károsult(ak) nevét, lakcímét (székhelyét); – a kár mértékét, bekövetkezésének helyét, időpontját; – a káresemény részletes leírását; – a biztosított felelősségének elismerésére vagy elutasítására vonatkozó nyilatkozatát, részletes indoklással ellátva; – az esetleges hatósági eljárás számát, az eljáró hatóság megjelölését, a hozott határo- zatot; – a kárrendezésben közreműködő és a biztosított által meghatalmazott személy nevét, címét és telefonszámát; – a kárral kapcsolatos valamennyi lényeges egyéb információt. 7.1.3. A biztosító a biztosítási esemény okozta károk és költségek megtérítéséhez az alábbi dokumentumok rendelkezésre bocsátását jogosult kérni: – a biztosított felelősségének elismerésére vagy elutasítására vonatkozó nyilatkozata, – a biztosítási szerződés által előírt feltételek teljesülését bizonyító dokumentumok, – a biztosítási esemény bekövetkezési körülményeinek és következményeinek tisztázá- sához szükséges iratok (a biztosított és a biztosítási eseményről tudomással bíró más személy nyilatkozata a biztosítási esemény körülményeiről, az ezt tartalmazó jegyző- könyvek másolata), – amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok (büntető eljárás- ban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény (szolgáltatási igény) benyújtásakor, illetve a kárrendezés során már rendelkezésre áll), – a biztosítottnak, illetve a károsultnak a biztosítási eseménnyel és a kórelőzményi adatokkal összefüggő egészségügyi dokumentumai: házi-, vagy üzemorvosi, a járó- és fekvőbeteg ellátás során keletkezett iratok, gyógyszerfelhasználást igazoló iratok, – a társadalombiztosítási szerv, vagy más személy, szervezet által kezelt, a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatos biztosítotti, illetve károsulti adatokat tartalmazó iratok (a jogosult titoktartás alóli felmentéséhez és adat- bekéréshez szükséges meghatalmazása alapján), – a biztosító kérheti a kártérítési (szolgáltatási) igény tárgyában meghozandó döntéshez szükséges, az igényt alátámasztó dokumentumokat, számlákat, számviteli bizonylato- kat, szakvéleményeket, jegyzőkönyveket, fényképeket, szerződéseket, idegen nyelvű dokumentáció esetén ezek magyar nyelvű fordítását, melynek költsége a kárigény elő- terjesztőjét terheli, – a biztosítási eseménnyel kapcsolatban a mentéshez, kármegelőzéshez, kárenyhítés- hez igénybe vett eszközök, erőforrások használata során keletkezett költségek igazo- lására alkalmas iratok, – a biztosító a kártérítési (szolgáltatási) igény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőriz- heti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be. A felsorolt okiratokon kívül a biztosított, illetve a károsult jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, dokumentumokkal történő igazolására, a bizonyítás általános sza- bályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse. A biztosított köteles a kárügy rendezéséhez a szükséges információkat rendelkezésre bocsátani, a biztosítót segíteni az okozott kár összegének a megállapításában, a kár ren- dezésében, illetve a jogalap nélküli kárigények elhárításában. A biztosított köteles lehetővé tenni, hogy a kár okát, bekövetkezésének körülményeit, mértékét, a biztosítottat terhelő kártérítés terjedelmét a biztosító szakértője megvizsgálja. A kárbejelentési kötelezettség megsértése esetén a biztosító – a 6.6. pontban fog- laltak szerint – mentesülhet a biztosítási szolgáltatás teljesítése alól. 7.1.4. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedel- mes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamatfizetési kötelezettségre.

  • Igénybejelentési eljárás 2.1.2.1. Az igénybejelentést (előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve szolgáltatási szerződés megkötésére irányuló igényt) az alábbiak szerint lehet megtenni: - szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán vagy a Szolgáltató meghatalmazott képviselőjénél, - szóban a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatánál, - írásban a Szolgáltató internetes honlapján levő elektronikus adatlap kitöltésével. 2.1.2.2. Amennyiben az igénybejelentés az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg történik, úgy az igénybejelentési eljárás mellőzhető. 2.1.2.3. Az igénybejelentés szempontjából Felhasználó (továbbiakban: Felhasználó) az a természetes vagy jogi személy, vagy egyéb szervezet, aki, illetve amely a szolgáltatást igénybe kívánja venni. 2.1.2.4. Az igénybejelentés akkor minősül teljeskörűnek, ha tartalmazza az előfizetői szerződéskötéshez szükséges és 2.2.1. pont szerinti adatokat, valamint a Felhasználónak az ezen adatok szerinti szolgáltatásigénylésre vonatkozó kifejezett nyilatkozatát magánokirati formában, a Felhasználó vagy szerződéskötésre feljogosított képviselőjének aláírásával, vagy elektronikus úton tett igény esetén az ezen személyektől származó igénybejelentési minőség hitelt érdemlő igazolásával. 2.1.2.5. A Felhasználó az előfizetői hozzáférési pont kiépítését csak olyan ingatlanba kérheti, melyet jogszerűen használ és melyben az előfizetői szerződésből eredő kötelezettségeinek (különösen ellenőrzés, karbantartás, hibaelhárítás biztosítása) eleget tud tenni úgy a külön-, mint a közös tulajdonú ingatlan vonatkozásában. 2.1.2.6. A Szolgáltató a hiányosan vagy egyéb szempontból nem megfelelően megtett igénybejelentés kiegészítésére határidő megjelölésével igazolható módon (írásban, vagy szóban hírközlési eszköz útján, vagy képviselője útján személyesen) felhívja a Felhasználót. 2.1.2.7. Az igénybejelentés időpontja az az időpont, amikor a teljeskörű igénybejelentés a Szolgáltatóhoz megérkezik. A Szolgáltató jogosult valamely adat megadásától eltekinteni, ha az adat a Szolgáltató előtt már ismert, vagy a Szolgáltató rendelkezésére áll. 2.1.2.8. A Felhasználó köteles biztosítani, hogy szükség esetén az általa előfizetői hozzáférési pont létesítési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében szükséges előzetes felmérések elvégzése érdekében, egyeztetett időpontban beléphessen. 2.1.2.9. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés megkötésére irányuló teljeskörű igény szolgáltatóhoz való beérkezését, illetve jelenlévők között a Felhasználó erre irányuló igényéről való tudomásszerzést követően - amennyiben szükséges és a szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor - haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az igény teljesíthetőségével kapcsolatos vizsgálatait, és ezen határidőn belül igazolható módon nyilatkozik és értesíti a Felhasználót arról, hogy a) az igény teljesíthető, és ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját vagy b) az igényt nem teljesíti. A 2.1.2.9. a) pontja szerinti esetben a Szolgáltató az értesítéssel egyidejűleg ajánlatot tesz a Felhasználónak az igénybejelentés alapján a Szolgáltató ÁSZF-ében meghatározottak szerinti előfizetői szerződés megkötésére. 2.1.2.10. Amennyiben a Szolgáltató a 2.1.2.8. pont szerinti felmérést követően vagy saját nyilvántartása alapján megállapítja, hogy az előfizetői hozzáférési pont létesítésére a Felhasználó által kért későbbi időpontban képes, az igénybejelentés alapján írásban megteszi normál csatlakozási feltételek (lásd 2.4.5. pont) esetén az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatát, illetve nem normál csatlakozási feltételek esetén megfelelő indoklással nyilatkozik a hozzáférési pont létesítés egyedi díjkalkuláción alapuló vállalásának költségéről és annak fizetési feltételeiről. 2.1.2.11. A Felhasználó a Szolgáltató ajánlatára – az ajánlat kézhezvételétől számított – 15 napon belül a Szolgáltatóhoz beérkezően jogosult írásban válaszolni a 2.1.2.9.a) pont szerinti időpont elfogadásáról, illetve a nem normál csatlakozási feltételek elfogadásáról, valamint elfogadó nyilatkozata esetén ugyanezen időtartamon belül a bekapcsolási díjat, illetve az egyedi díjkalkuláció szerinti összeget megfizetni. Ha a Felhasználó az ajánlatot nem fogadja el, vagy arra az előírt határidőn belül nem nyilatkozik, igénye törlésre kerül. 2.1.2.12. A Szolgáltató jogosult az igénybejelentést törölni, ha a Felhasználó a bekapcsolási díjat, vagy nem normál csatlakozási feltételek esetén az egyedi díjkalkuláció szerinti összeget nem fizeti meg, vagy ha a részére levélben megküldött ajánlatot a Szolgáltatónak a levélben megadott, de legfeljebb 15 napos határidőn belül annak elfogadásáról nyilatkozva nem küldi vissza. 2.1.2.13. A határozott időtartamú előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltatónak fel kell ajánlani a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és be kell mutatni annak részletes feltételeit. Az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató térítésmentesen az előfizető rendelkezésére bocsátja a) az Előzetes Tájékoztatást a jogszabályban meghatározott tartalommal tartós adathordozón, vagy ha azon nem lehetséges, könnyen letölthető dokumentum útján, a fogyatékossággal élők számára - kérésre - akadálymentes formátumban is, továbbá b) az előfizetői szerződés adatainak összefoglalóját tömör és könnyen olvasható formában, a jogszabályban meghatározott dokumentumminta szerint. Ha az előfizetői szerződés adatainak összefoglalóját technikai okok miatt nem lehetséges a szerződés megkötése előtt az Előfizető rendelkezésére bocsátani, az előfizetői szerződés akkor lép hatályba, ha a Szolgáltató által indokolatlan késedelem nélkül rendelkezésre bocsátott összefoglaló kézhezvételét követően az Előfizető a szerződéskötésre vonatkozó szándékát megerősíti. Az előzetes tájékoztatás és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója az előfizető rendelkezésére bocsátott tartalommal válik az előfizetői szerződés részévé, kivéve, ha a Felek a szerződés megkötésekor egyező akarattal eltérnek azok tartalmától. 2.1.3.Szerződéskötési eljárás 2.1.3.1. A 2.1.2. pont szerinti igénybejelentési és -elfogadási eljárás alapján az előfizetői szerződés az alábbiak szerint jön létre: a) jelenlévők között - különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében az Előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának megtételével, b) távollevők között az Előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának hatályosulásával. 2.1.3.2. Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) történő szerződéskötés esetén a Szolgáltató ésszerű időn belül az előfizetői szerződés létrejöttét elektronikus úton visszaigazolni és az előfizetői szerződést maradandó módon rögzíteni Az előfizetői szerződést a Szolgáltató köteles az Előfizetőnek elektronikus levélben megküldeni, vagy az előfizetői szerződéshez történő hozzáféréshez szükséges adatokat elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus úton megadni és amely esetben ezen megküldés vagy hozzáférés megadása időpontjában jön létre az előfizetői szerződés. 2.1.3.3. Amennyiben a szerződéskötésre a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül (pl. Előfizető lakása, munkahelye, átmeneti tartózkodási helye) kerül sor, az Előfizetőt az igénybejelentés akkor köti, ha a Szolgáltató – képviselője útján – azt nyomban elfogadja. Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az Előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az előfizetői szerződés mellett készülékvásárlásra kötött polgári jogi szerződéstől. Ha a Szolgáltató a szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. A jelen pont szerinti elállás határidőben érvényesítettnek minősül, ha az Előfizető nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi (postára adja). A jelen pont szerinti elállás/felmondási jog gyakorlás esetén a Szolgáltató nem köteles a bekapcsolási díj vagy a 2.4.7. pont szerinti díj visszafizetésére, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már megkezdte (a hozzáférési pont kiépítését, illetve a csatlakozást megvalósította) Amennyiben a csatlakozás megvalósításához a Szolgáltató kihelyezett hírközlési berendezést biztosít, az Előfizető általi elállás/felmondási jog gyakorlás esetén az Előfizető köteles az elállásra/felmondásra vonatkozó nyilatkozat megtételétől számított legkésőbb 3 munkanapon belül a kihelyezett hírközlési berendezést a Szolgáltató részére visszaszármaztatni, valamint köteles megtéríteni a berendezés azon értékcsökkenését, mely az Előfizetőnek felróható. Nem minősül az Előfizetőnek felróható értékcsökkenésnek a rendeltetésszerű használatból eredő értékcsökkenés. A Szolgáltató ugyancsak köteles az Előfizető által fizetett rendszeres szolgáltatási díjat kamatmentesen visszafizetni az Előfizető általi és jelen pont szerinti elállás/felmondás esetén. Nem gyakorolhatja az Előfizető a jelen pont szerinti elállási/felmondási jogát, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdte. Ha - üzlethelyiségen kívül kötött és távollevők között megkötött előfizetői szerződés esetén - a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt határidőt túllépi, akkor az előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a felek egymással elszámolnak. A Szolgáltató az adott előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszafizeti az Előfizető számára, az Előfizető a részére átadott, a Szolgáltató tulajdonában lévő eszközöket a Szolgáltatónak visszaszolgáltatja. Az Előfizető a fentieken kívül nem gyakorolhat elállási jogot az előfizetői szerződésre vonatkozóan. 2.1.3.4. Ha a jelenlévő felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződést írásban –az Előfizető rendelkezésére bocsátani. A Szolgáltató köteles tájékoztatni az Előfizetőt az ÁSZF elérhetőségéről. A távollévők között írásban megkötött előfizetői szerződés létrejöttét követően a Szolgáltató a megkötött előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról haladéktalanul, de ésszerű időn belül értesíti az Előfizetőt. 2.1.3.5. Ráutaló magatartással csak akkor jön létre előfizetői szerződés, ha az Előfizető számára az elfogadó nyilatkozat megtételekor az ajánlat és az előfizetői szerződés lényeges tartalma ismert volt. A szerződés megkötése során a Szolgáltató az Előfizető részéről szerződéskötésre irányuló, ráutaló magatartással tett jognyilatkozatnak azt a tevőleges magatartást fogadhatja el, amely kétséget kizáróan kifejezi az Előfizető szerződés megkötésére irányuló akaratát. A Szolgáltató a nyilatkozattétel elmulasztását, vagy valamilyen magatartástól tartózkodást nem tekintheti az Előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatnak. 2.1.3.6. Az előfizetői szerződés szóban vagy ráutaló magatartással történő megkötése esetén az előfizetői szerződés megkötését vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépését követően a Szolgáltató legfeljebb 8 napon belül az egyedi előfizetői szerződést - az egyedi előfizetői szerződés mellékletét képező előfizetői szerződés adatainak összefoglalója kivételével - átadja az Előfizetőnek, ha arra az előfizetői szerződés megkötését vagy az Eht. 129. § (1b) bekezdése szerinti hatálybalépését megelőzően nem került sor. A Szolgáltató a dokumentumot ingyenesen, a felek megegyezése szerint tartós adathordozón, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában bocsátja az Előfizető rendelkezésére, az alábbi kivétellel: Internet-hozzáférés szolgáltatás esetében a Szolgáltató a jelen pont szerinti dokumentumot ingyenesen, tartós adathordozón az előfizető rendelkezésére bocsátja. 2.1.3.7. Az előfizetői szerződés megkötése során a Szolgáltató az Előfizetőt igazolható módon tájékoztatja arról, hogy az előfizetői szerződés fennállása alatt, vagy annak megszűnését követően az Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévülési időn belül, az Előfizető kérheti, hogy az előfizetői szerződés általa megjelölt időpontjában hatályos tartalmáról szóló, legalább az Eszr. /22/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet/ 11. § szerinti elemeket tartalmazó dokumentumot a Szolgáltató a rendelkezésére bocsássa. A Szolgáltató e dokumentumot az Előfizető részére a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül a felek megegyezése szerinti tartós adathordozón, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában, évente egyszer ingyenesen rendelkezésre bocsátja az alábbi kivétellel: Internet-hozzáférés szolgáltatás esetében a szolgáltató a jelen pont szerinti dokumentumot ingyenesen, tartós adathordozón az előfizető rendelkezésére bocsátja. 2.1.3.8. A Felhasználó vagy az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni a 13.4. pont szerint.

  • A hibabejelentés nyilvántartása A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával a hibaelhárítással kapcsolatos valamennyi adatot a hiba elhárításától számított két évig megőrzi. A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, mely nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza: - az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza a) az Előfizető értesítési címét, vagy más azonosítóját;

  • A KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSÉRTÉSE, MENTESÜLÉSEK, KIZÁRÁSOK 18 XI.1. A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértésének következményei 18