Előzetes kikötések. Az ajánlatok elkészítésének alapja a Közbeszerzési Dokumentumok, mely tartalmazza az ajánlatok elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlatok részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az egységes európai közbeszerzési dokumentum mintáját, valamint a további ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat. Az ajánlattevőnek az ajánlattételi felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumok hivatkozott pontjaiban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie. Az ajánlattevő kötelessége, hogy teljes körű ismereteket szerezzen a maga számára a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában az ajánlat benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlattevő minden olyan információt beszerzett, amely az ajánlat elkészítéséhez szükséges. Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaz, átvizsgáljon. Bármely, az ajánlat által tartalmazott hiba, hiányosság az ajánlattevő kockázatára történik, és adott esetben az ajánlat érvénytelenségét eredményezheti.
Előzetes kikötések. Az ajánlat elkészítésének alapja az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (továbbiakban: EKR) publikált dokumentumok, amelyek tartalmazzák az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevő részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, a nyilatkozatmintákat, a műszaki leírást, valamint a szerződéstervezetet. Az ajánlattevőnek az ajánlattételi felhívásban, illetve a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie. Ajánlata benyújtásával az ajánlattevő teljes egészében és megkötések nélkül elfogadja a jelen közbeszerzési dokumentumokban meghatározott összes feltételt az ajánlattételi időszakban esetlegesen kiadott kiegészítő tájékoztatásokkal, módosításokkal együtt, függetlenül az ajánlattevő saját feltételeitől kialakított feltételrendszert. Az ajánlattevő kötelessége, hogy teljes körű ismeretet szerezzen a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában az ajánlat benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlattevő minden olyan információt beszerzett, amely EKR rendszer használatához, az ajánlat elkészítéséhez és a szerződéskötéshez szükséges. Ajánlatkérő ajánlattevőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a közbeszerzési dokumentumok tartalmaznak, átvizsgáljon. Bármely, az ajánlat által tartalmazott hiba, hiányosság az ajánlattevő kockázatára történik, és az ajánlat érvénytelenségét eredményezheti. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltakra. Az ajánlat érvénytelen, ha ajánlattevő ajánlatát bármilyen feltételhez köti, továbbá akkor is, ha többváltozatú ajánlatot tesz. Ajánlatkérő többváltozatú ajánlatnak tekint minden olyan ajánlatot, amely a megvalósítás tekintetében több javaslatot tartalmaz. Ajánlatkérő számára hátrányosabb (azaz a szerződéses minimum követelményeknek meg nem felelő) feltétel megadása az ajánlat érvénytelenné nyilvánítását vonja maga után. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kedvezőbb feltételek megadása nem befolyásolja az ajánlattevő ajánlatának a Kbt.
Előzetes kikötések. A részvételi jelentkezés elkészítésének alapja a Közbeszerzési Dokumentumok című irat, mely tartalmazza a részvételi jelentkezés elkészítésével kapcsolatban a részvételre jelentkezők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, a részvételi jelentkezés részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum mintáját, valamint a további ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat. A részvételre jelentkezőnek a részvételi felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumok hivatkozott pontjaiban, valamint a Kbt-ben és a kapcsolódó jogszabályokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell részvételi jelentkezését elkészítenie. A Közbeszerzési Dokumentumokat Ajánlatkérő a részvételi felhívás közzétételének időpontjától, korlátlanul és teljes körűen, a részvételi felhívás I.3) pontjában megadott xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxxxxxx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx honlapon, elektronikus úton, térítésmentesen teszi hozzáférhetővé a gazdasági szereplők számára. A Közbeszerzési Dokumentumokat részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek, vagy a részvételi jelentkezésében megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie a részvételi határidő lejártáig. A Közbeszerzési Dokumentumok „elérése” alatt Ajánlatkérő az erre a célra rendszeresített regisztrációs adatlap kitöltését, az ajánlatkérő kapcsolattartója részére történő megküldését és annak a kapcsolattartó általi visszaigazolását érti. A részvételre jelentkező kötelessége, hogy teljes körű ismereteket szerezzen a maga számára a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában a részvételi jelentkezés benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy a részvételre jelentkező minden olyan információt beszerzett, amely a részvételi jelentkezés elkészítéséhez szükséges. Ajánlatkérő valamennyi részvételre jelentkezőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak, átvizsgáljon. A részvételre jelentkező kizárólagos felelőssége, hogy a részvételi jelentkezési határidő lejártáig figyelemmel kövesse Ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Dokumentumok hozzáférésére rendszeresített honlapját; a részvételre jelentkező nem hivatkozhat valamely dokumentum, adat vagy információ nem megismerésére a részvételi jelentkezés valamely hibája kapcsán. Bármely, a részvételi jelentkezés által tartalmazott hiba, hiányosság a részvételre jelentkező kocká...
Előzetes kikötések. Az eljárást megindító felhívás, illetve a dokumentáció módosítása, az eljárást megindító felhívás visszavonása
Előzetes kikötések. Az ajánlatok elkészítésének alapja a Közbeszerzési Dokumentumok, mely tartalmazza az ajánlatok elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlatok részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, valamint a további ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat. Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumok hivatkozott pontjaiban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie. A Közbeszerzési Dokumentumokat Ajánlatkérő az ajánlati felhívás megküldése időpontjától, korlátlanul és teljes körűen, az ajánlati felhívás I.3) pontjában megadott xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxxxxxx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx honlapon, elektronikus úton, térítésmentesen teszi hozzáférhetővé a gazdasági szereplők számára. Ajánlatkérő a Kbt. 39. § (1) bekezdésben foglaltak teljesítése mellett a Közbeszerzési dokumentumokat közvetlenül meg is küldi az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők részére. A Közbeszerzési Dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie az ajánlattételi határidő lejártáig. Az ajánlattevő kötelessége, hogy teljes körű ismereteket szerezzen a maga számára a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában az ajánlat benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlattevő minden olyan információt beszerzett, amely az ajánlat elkészítéséhez szükséges. Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak, átvizsgáljon. Az ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig figyelemmel kövesse Ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Dokumentumok hozzáférésére rendszeresített honlapját; az ajánlattevő nem hivatkozhat adott dokumentum, adat vagy információ nem megismerésére az ajánlat valamely hibája kapcsán. Bármely, az ajánlatot tartalmazott hiba, hiányosság az ajánlattevő kockázatára történik, és adott esetben az ajánlat érvénytelenségét eredményezheti.
Előzetes kikötések. Az ajánlat elkészítésének alapja jelen Közbeszerzési dokumentum, mely tartalmazza az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot, valamint a keretmegállapodást. Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban, illetve a Közbeszerzési dokumentumban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie. Ajánlata benyújtásával az ajánlattevő teljes egészében és megkötések nélkül elfogadja a jelen Közbeszerzési dokumentumban meghatározott összes feltételt az ajánlattételi időszakban esetlegesen kiadott kiegészítéssel, kiegészítő tájékoztatással együtt, függetlenül az ajánlattevő saját feltételeitől, amelyektől ezennel eláll. Az ajánlattevő kötelessége, hogy teljes körű ismereteket szerezzen a maga számára a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában az ajánlat benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlattevő minden olyan információt beszerzett, amely az ajánlat elkészítéséhez és a szerződéskötéshez szükséges. Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a Közbeszerzési dokumentum tartalmaz, átvizsgáljon. Bármely, az ajánlat által tartalmazott hiba, hiányosság az ajánlattevő kockázatára történik, és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Előzetes kikötések. A részvételi jelentkezés elkészítésének alapja a Közbeszerzési Dokumentumok című irat, mely tartalmazza a részvételi jelentkezés elkészítésével kapcsolatban a részvételre jelentkezők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, a részvételi jelentkezés részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum mintáját, valamint a további ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat. A részvételre jelentkezőnek a részvételi felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumok hivatkozott pontjaiban, valamint a Kbt-ben és a kapcsolódó jogszabályokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell részvételi jelentkezését elkészítenie. A Közbeszerzési Dokumentumokat Ajánlatkérő a részvételi felhívás közzétételének időpontjától, korlátozottan, a részvételi felhívás I.3) pontjában megadott xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx- csoport/beszerzesi-hirdetmenyek/folyamatban honlapon, elektronikus úton, térítésmentesen teszi hozzáférhetővé a gazdasági szereplők számára. Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás bizonyos tartalmait (a 438- 022; 438-023; 438-050 számú tételekre vonatkozó rajzdokumentációkat) a Kbt. 39. § (2) bekezdés d) pontja figyelembe vételével az eljárás ajánlattételi szakaszában, a gazdasági szereplők kérésére, titoktartási nyilatkozat kitöltését, cégszerű aláírását és Ajánlatkérő részére történő átadását/megküldését követően, elektronikus adathordozón bocsátja rendelkezésre.
Előzetes kikötések. Az ajánlat elkészítésének alapja a Dokumentáció, mely rögzíti az ajánlattételi elvárásokat, a részletes szerződéstervezetet és a műszaki, szakmai leírást. Az ajánlatnak az összes szolgáltatást tartalmaznia kell, úgy, ahogy azt az Ajánlatkérő a Dokumentációban előírja. Az Ajánlattevőnek az ajánlattételi felhívásban, illetve a Dokumentációban meghatározott tartalmi követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie. Az Ajánlattevő kötelessége, hogy teljes körűen tájékozódjon a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában az ajánlat benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az Ajánlattevő minden olyan információt beszerzett, amely az ajánlat elkészítéséhez és a szerződéskötéshez szükséges. Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (5) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget téve az alábbiakban tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban előírt tevékenységhez kapcsolódóan mely szerveknél tájékozódhatnak a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. Ajánlatkérő az előbbiek szerinti tájékozódás érdekében ezúton megjelöli azon szervezet (hatóság) nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az Ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat. Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztály: 1054 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2. Postacím: 1369 Budapest, Pf.: 481. Telefon: (06 80) 204-292; (00 0) 000-0000 Fax: (00 0) 000-0000 Email: xxxxxxxxxxxx-xxx@xxx.xxx.xx Egyéb elérhetőségek: Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálat: xxxxxxxxxxxx-xxxx@xxx.xxx.xx Ingyenes (zöld) telefonszáma: (06 80) 204-292 EU OSHA Nemzeti Fókuszpont: xxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx Munkavédelmi Bizottság: xxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály 1054 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2. Postacím: 1369 Budapest, Pf.: 481. Telefon: (00 0) 000-0000 Fax: (00 0) 000-0000 Email: xxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxxxxxx-xxx@xxx.xxx.xx Egyéb elérhetőségek: Hatósági nyilvántartás - Kontrollerek: xxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx Ingyenes (zöld) telefonszáma: (06 80) 204-667 Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Cím: 1016 Budapest, Mészáros u. 58/A-B e-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 00-00. Minisztériumi épületek: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00. 0000 Xxxxxxxx, Xxx xxxx 0-0. Postacím: 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 00-00....
Előzetes kikötések. Az ajánlat elkészítésének alapját a közbeszerzési eljárás dokumentumai képezik, melyek tartalmazzák különösen, de nem kizárólagosan az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevő részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat, valamint a szerződéstervezetet. A Közbeszerzési Dokumentumot Ajánlatkérő a Kbt. 39. § (1) bekezdése alapján elektronikus úton térítésmentesen hozzáférhetővé teszi Ajánlattevő számára az Ajánlatkérő honlapján: xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxxxxxx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxx-xxxxxxx-xxxxxxx-xxxxxxx-xxxxxxxxx-xxxxxx-0-xxxxx A Közbeszerzési Dokumentumok letöltését követően Ajánlatkérő kéri, hogy a gazdasági szereplő a letöltés tényéről haladéktalanul tájékoztassa Ajánlatkérőt az 1. pontban szereplő email címen vagy faxon, amelyben szerepel a gazdasági szereplő neve, címe és elérhetőségei (email, fax). Az Ajánlatkérő nem tud felelősséget vállalni az esetleges kiegészítő tájékoztatás megküldésére olyan gazdasági szereplő számára, aki elektronikus úton letöltötte a Dokumentációt, azonban nem tájékoztatta a kellő módon Ajánlatkérőt a letöltés tényéről. Az ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie. Az ajánlattevő kötelessége, hogy teljes körű ismereteket szerezzen a maga számára a közbeszerzési eljárás minden vonatkozásában az ajánlat benyújtása előtt. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlattevő minden olyan információt beszerzett, amely az ajánlat elkészítéséhez szükséges. Ajánlatkérő ajánlattevőtől elvárja, hogy az összes tájékoztatást, követelményt, meghatározást, specifikációt, amelyet a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak, átvizsgáljon. Bármely, az ajánlat által tartalmazott hiba, hiányosság az ajánlattevő kockázatára történik, és adott esetben az ajánlat érvénytelenségét eredményezheti.
Előzetes kikötések. 1.2.1 Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentum tartalmazza az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot, a műszaki leírást, valamint a szerződéstervezetet. Az ajánlatnak az összes elvégzendő feladatot tartalmaznia kell, úgy, ahogy azt az ajánlatkérő jelen közbeszerzési dokumentumban előírja.