szakasz: Kiegészítő információk VI.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk A közbeszerzés ismétlődő jellegű nem A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:
Ajánlatokra vonatkozó információk A szerződést közös ajánlattevők csoportja nyerte el nem
Költségtérítések Megtéríti a biztosító a biztosítási eseménnyel okozati összefüggésben szükségszerűen, indokoltan felmerült és igazolt alábbi költségeket. A jelen pontban nevesített költségek után felszámított általános forgalmi adót a biztosító csak abban az esetben téríti meg, ha annak felmerülését a biztosított szabályszerűen kiállított számlával igazolja.
Expressz kiszállási díj Amennyiben ennek feltételei adottak, a Szolgáltató a hozzáférési pont helyén való megjelenést (ún: kiszállást) az Előfizető kérésére soron kívül teljesíti. Ez esetben a Szolgáltató az Előfizető kérésének elfogadásától számított 6 órán belül a kiszállást expressz kiszállási díj ellenében teljesíti.
Alvállalkozásra vonatkozó információk Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek bevonásával történő teljesítésének értékét vagy arányát Érték áfa nélkül: Pénznem: Arány: % A szerződés alvállalkozó bevonásával megvalósított részének rövid ismertetése:
Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja A szerződés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik
Kiegészítő információk VI.1) További információk:
Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni Nem További információk az elektronikus árlejtésről:
A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. Melyik beszerzést érinti? Válasz: Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
A Szolgáltató jogai 16.1. Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a Xxxxxxxxx azon személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.