Felmondás Előfizetői szerződésszegés esetén A Szolgáltató az Előfizető szerződésszegése esetén az Előfizetői szerződést a 12.3.3. bekezdésben meghatározott feltételek szerint 15 napos határidővel felmondhatja, ha a) az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti* a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg,
Szerződésszegés és jogkövetkezményei 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni. 6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. 6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető. 6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni. 6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben. 6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére. 6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben. 6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt. 6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
A munkavállaló kártérítési felelőssége A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítésre vonatkozó anyagi jogi szabályokat a KSz 68. §-a tartalmazza. A kártérítés alkalmazása során – a jogszerűség és megalapozottság érdekében – a munkáltatói jogkörgyakorló lehetőség szerint a vizsgálóbiztos bevonásával jár el. A munkavállalói kártérítési felelősség megállapítására és érvényesítésére az alábbi szabályok alapján kerülhet sor.
A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje A (tervezett) időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap)
A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.
Eltérés a szokásos szerződési gyakorlattól Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Biztosító Zrt. által kí- nált társasházbiztosítási termék korábbi feltételétől, valamint a ko- rábban alkalmazott szerződési gyakorlattól a GB526 jelű Társashá- zak és Lakásszövetkezetek Biztosítás jelen feltételei több ponton el- térnek. Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésének, a biztosító szolgáltatása korlátozásának feltételeit és a biztosítási szerződésben alkalmazott kizárásokat jelen általános szerződési fel- tétel figyelemfelhívó módon, félkövér betűtípussal tartalmazza. Tájékoztatjuk, hogy a GB526 jelű Társasházak és Lakásszövetkezetek Biztosítás előző feltételeitől jelen feltétel az alábbiakban tér el lé- nyegesen: – kikerült a feltételből az avult értéken történő szolgáltatásszű- kítés; – a túlbiztosításra vonatkozó rendelkezés kiegészült azzal, hogy a szerződő jogosult a biztosítási érdek értékét meghaladó részre ki- számított biztosítási díj visszatérítésére; – felsorolásra kerültek az igénybe vehető kedvezmények és azok igénybevételének feltételei; – az értékkövetésnél figyelembe vett indexmérték meghatározása változott; – a biztosító nem köti a teljesítendő szolgáltatás mértékének meg- határozását és esedékességét a bejelentett káresemény tekinte- tében a vádirathoz, a büntetőeljárás során hozott nyomozó ha- tósági, jogerős bírósági határozathoz; – pontosította a biztosító a baleset esetén a ruházatban bekövet- kezett kár megtérítésének szabályait; – pontosította a biztosító a versenyszerűen végzett sporttevékeny- ség kizárásának esetét; – pontosította a biztosító a legalább 28 nap folyamatos baleseti eredetű táppénzes (beteg)állomány fennállása esetén nyújtandó szolgáltatást; – a biztosítási szerződés hatálybalépésének, a kockázatviselés kez- detének meghatározása változott.
A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27
A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.
Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 9.13.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól, jogszabályban vagy az ÁSZF-ben megjelölt kivételekkel. 9.13.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát. Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a szolgáltatás nyújtását megszünteti. 9.13.3. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, úgy a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga kivételével – nem jogosult felmondani. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján - felmondja, vagy a szolgáltató jelen pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, úgy ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. 9.13.4. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést jogosult felmondani, ha a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, c) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és mely 9.13.4. a)-c) pontok szerinti esetben az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. 9.13.5. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja az Előfizető az egyoldalú szerződésmódosításról szóló értesítéstől kézhezvételétől számított 45 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést a 10.1.2. pontban megjelölt felmondási jogot kizáró körülmények hiányában. 9.13.6. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt előfizetői hozzáférési ponton vagy cím, helyrajzi szám szerint megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak vagy nem vehető igénybe, vagy b) az internet-hozzáférés szolgáltatás nem teszi lehetővé a Szolgáltató által az előfizetői szerződés részeként nyújtott digitális tartalom vagy alkalmazás elérését, használatát. 9.13.7. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg,
Felelősségi szabályok 9.1. A Többes Ügynök és az általa az e tevékenységre igénybe vett, vele megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy által az Ügyfélnek e tevékenysége során okozott kárért a Többes Ügynök felel. A Többes Ügynök rendelkezésére áll a tevékenységéből eredő károk biztosításához szükséges, a Hpt. által előírt mértékű szakmai felelősségbiztosítás. 9.2. A Többes Ügynök tájékoztatása nem helyettesíti a Megbízó Pénzügyi intézmény által, legkésőbb a pénzügyi szerződéskötés előtt adandó és a mindenkor hatályos jogszabályok által aláírt tájékoztatást, amely vonatkozásában kizárólag a Megbízó Pénzügyi intézmény tartozik felelősséggel. A Többes Ügynök a Jogszabályok által előírt formában és tartalommal teljesíti az Ügyfél felé fennálló tájékoztatási kötelezettségét, mely a jelen Üzletszabályzat 10. és 11. pontjaiban részletesen kifejtésre kerül. 9.3. A Többes Ügynök tevékenysége során felkészülten, legjobb szakmai tudása szerint, és a tőle elvárható legnagyobb gondossággal köteles eljárni. A Többes Ügynök jelen pont szerinti kötelezettsége elmulasztásáért felelős. A Többes Ügynök szakmai tevékenysége során okozott károkért a Union Biztosító Zrt. mint a Többes Ügynök felelősségbiztosítója áll helyt (kötvényszám: 4 709 706 5). A Többes Ügynök köteles megtéríteni mindazt a kárt, amelyet a kötelezettségének esetleges megszegésével az Ügyfélnek okoz. A Többes Ügynök nem felel azért a kárért, amely a Többes Ügynök elvárható gondos eljárása ellenére következett be, továbbá nem felel a jogszabályban meghatározott esetekben, valamint az Ügyfél szerződésszegése esetében. A Többes Ügynök nem felel az olyan kárért sem, amely vis major (elháríthatatlan külső körülmény), belföldi vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély (bejegyzés) megtagadása vagy késedelmes megadása folytán következett be. 9.4. Többes Ügynök jogosult Közvetítői alvállalkozó igénybevételére. Amennyiben a Többes Ügynök a Közvetítői szerződés teljesítéséhez közvetítői alvállalkozót vesz igénybe, a Többes Ügynök a közvetítői alvállalkozó eljárásáért úgy felel, mintha saját maga járt volna el. Amennyiben a Közvetítői alvállalkozó felelősségét jogszabály vagy üzletszabályzat korlátozza, a Többes Ügynök felelőssége a közvetítői alvállalkozó felelősségéhez igazodik. 9.5. A Többes Ügynököt nem terheli felelősség a Megbízó Pénzügyi intézmények által esetlegesen pótlólag bekért – a hitelbírálathoz szükséges dokumentumok, bizonylatok – Ügyfél részéről történt késedelmes teljesítésért, az ebből adódó időbeni eltolódásért, valamint ennek következményéből származóan az Ügyfelet ért károkért, és az erre visszavezethető esetleges elutasításért, továbbá az indokolt ügyintézési határidő alatti árfolyam különbözetből eredő károkért. 9.6. A Többes Ügynök tevékenysége kizárólag az Ügyfél jelen Üzletszabályzatban foglalt tájékoztatására és a Közvetítői szerződésben meghatározott feladatok teljesítésére korlátozódik, így a Többes Ügynök tevékenysége nem minősül eredménykötelemnek. A Többes Ügynök nem szavatolja a hitelkérelem Ügyfél javára történő pozitív elbírálást, illetőleg a hitelkérelem alapján igényelt bankhitel, (bankkölcsön) tényleges nyújtását, folyósítását. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Pénzügyi intézménynek jogában áll az Ügyfél igénylését elutasítani, és ezt nem köteles megindokolni. Ebben az esetben a Többes Ügynököt semminemű felelősség nem terheli. 9.7. A Többes Ügynököt megbízó Pénzügyi Intézmény felel azért, hogy a Többes Ügynökkel kötött megbízási szerződés pontosan, egyértelműen meghatározza a Többes Ügynök, mint közvetítő által ellátandó feladatokat, az Ügyfelek tájékoztatására vonatkozó követelményeket, az Ügyfelek valós vagy nem valós idejű átvilágítására, továbbá az Ügyfél és a Pénzügyi Intézmény közötti elektronikus úton történő szerződéskötésben való közreműködésre vonatkozó követelményeket, továbbá azért, hogy minden, a Többes Ügynökkel kötött megbízási szerződés megfelelő teljesítéséhez szükséges információt a Többes Ügynök rendelkezésére bocsát. 9.8. Az Ügyfél felel a Pénzügyi Intézmény részére elbírálás céljára megadott, a Pénzügyi Intézmény és az Ügyfél között megkötendő pénzügyi szolgáltatási szerződésre vonatkozó, a Pénzügyi Intézmény által megkövetelt és az ügylet elbírálásához elengedhetetlen adatlap és dokumentáció, okmányok, másolatok és egyéb nyilatkozatok teljességéért, azok tartalmának valódiságáért valamint helyességéért és időbeni rendelkezésre bocsátásáért, ideértve valamennyi, akár személyesen, akár elektronikus úton, akár valós vagy nem valós idejű átvilágítás, illetőleg elektronikus úton történő szerződéskötés során, továbbá a Pénzügyeim felületen keresztül megadott információkat. 9.9. Az Ügyfél felel a Többes Ügynök által a felhasználói fiókján keresztül nyújtott szolgáltatások használatáért, az ott elhelyezett értesítések, dokumentumok elolvasásáért.