Felmondás a Szolgáltató részéről mintaszakaszok

Felmondás a Szolgáltató részéről. (1) A határozatlan idejű előfizetői szerződést a Szolgáltató írásban, a felmondás kézhezvételétől számított 60 napos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondhatja. (2) Amennyiben az Előfizető az előfizetői szerződést olyan súlyosan megszegi, hogy az a Szolgáltató rendkívüli felmondását megalapozza, a Szolgáltató döntése alapján alkalmazhatja az (1) bekezdésben írt rendes felmondás, vagy a rendkívüli felmondás szabályait.
Felmondás a Szolgáltató részéről. A Szolgáltató a határozott időre szóló Egyedi előfizetői szerződést a határozott idő lejárta előtt rendes felmondással nem, kizárólag szolgáltatói rendkívüli felmondással mondhatja fel a jelen pont szabályai szerint.
Felmondás a Szolgáltató részéről. (1) Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának felmondási ideje – az Eht.-ban meghatározott kivételekkel – nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató a határozott időre szóló előfizetői szerződést a határozott idő lejárta előtt rendes felmondással nem, kizárólag szolgáltatói rendkívüli felmondással mondhatja fel. (2) A Szolgáltató az előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető ilyen módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a felmondásról egyéb, az Eht. által megengedett bármely módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a tértivevénnyel megküldött felmondást, ha az a kézbesítés egymás utáni két megkísérlését követően „nem kereste”, vagy az „átvételt megtagadta” jelzéssel érkezik vissza. (3) A Szolgáltató az Előfizető előzetes értesítését írásban felszólító levéllel vagy a számlalevélen, továbbá elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlési úton is teljesítheti, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy értesítés az Előfizetőhöz megérkezett, illetve azt az Előfizető tudomásul vette. (4) A felmondásnak tartalmaznia kell a.) a felmondás indokát,
Felmondás a Szolgáltató részéről. A víziközmű-szolgáltató a közszolgáltatási szerződést nem lakossági felhasználó (kivéve egészségügyi és gyermekintézmények) esetében 45 napon túli díjtartozás esetében 30 napos határidővel felmondhatja. A mellékszolgáltatási szerződést a Szolgáltató 60 napon túli díjtartozás esetén, további 15 napos határidővel felmondhatja. A mellékszolgáltatási szerződés felmondásáról a bekötési vízmérő Felhasználóját a Szolgáltató köteles a felmondással egyidejűleg tájékoztatni. Amennyiben a szerződés felmondása a szolgáltatás megszüntetését is eredményezi, a megszüntetés, illetve a szolgáltatás újra indításának költségei a Felhasználót terhelik. A szerződés felmondása kizárólag írásban történhet.
Felmondás a Szolgáltató részéről. (1) A határozott időtartamú előfizetői szerződés a meghatározott idő elteltével megszűnik. (2) A felek a határozott időtartamú előfizetői szerződésben szabadon megállapodhatnak a határozott idejű előfizetői szerződését megszűnését követő új előfizetői szerződés feltételeiről, amely esetben a létrejövő új szerződés csak határozatlan időtartamú lehet. (3) A határozott időtartamú szerződés (1) bekezdésben írt megszűnését megelőzően legalább 30, de legfeljebb 60 nappal a Szolgáltató az Előfizetőt a számlalevélen, annak mellékletében, számlalevél hiányában pedig postai úton, vagy a szolgáltatás jellegéhez igazodó elektronikus úton tájékoztatja a határozott idejű szerződésből - a számla keltétől számítottan - hátralévő napok számáról és a szerződés megszűnésének időpontjáról.
Felmondás a Szolgáltató részéről. A Szolgáltató az előfizetői szerződésekről szóló 249/2001 rendelete értelmében az előfizető szerződésszegése esetén a szerződést felmondhatja, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos díjakat, vagy az alkalmi előfizetői szerződés esetén fizetendő létesítési költségeket nem fizeti meg, vagy az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését. Abban az esetben, ha az Előfizető írásban akként nyilatkozik, hogy a távbeszélő szolgáltatás útján teljesíthető egyéb szolgáltatást nem kívánja igénybe venni, ezzel szemben ténylegesen használja azt és díját nem fizeti, a Szolgáltató jogosult arra, hogy az Előfizető a közcélú távbeszélő szolgáltatásból kizárja. A felmondást megelőzően a Szolgáltató írásban köteles felszólítani az Előfizetőt a szerződésszegés megszüntetésére Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szőnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizető írásban vagy elektronikus levélben vagy egyéb távközlési módon haladéktalanul értesíteni. A felmondásnak tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és
Felmondás a Szolgáltató részéről. A Szolgáltató az előfizetői szerződésekről szóló 249/2001 rendelete értelmében az előfizető szerződésszegése esetén a szerződést felmondhatja, ha az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos díjakat, vagy az alkalmi előfizetői szerződés esetén fizetendő létesítési költségeket nem fizeti meg, vagy az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését. Abban az esetben, ha az Előfizető írásban akként nyilatkozik, hogy a távbeszélő szolgáltatás útján teljesíthető egyéb szolgáltatást nem kívánja igénybe venni, ezzel szemben ténylegesen használja azt és díját nem fizeti, a Szolgáltató jogosult arra, hogy az Előfizető a közcélú távbeszélő szolgáltatásból kizárja. A felmondást megelőzően a Szolgáltató írásban köteles felszólítani az Előfizetőt a szerződésszegés megszüntetésére Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szőnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizető írásban vagy elektronikus levélben vagy egyéb távközlési módon haladéktalanul értesíteni. A felmondásnak tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról, hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Amennyiben az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítést követően sem szünteti meg a szerződésszegést, a felszólítást követő 15 napos határidő lejártával felmondható a szerződés, ha - a szolgáltatáshoz használt berendezést, a Szolgáltató hálózatát a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol, - a szolgáltatáshoz használt berendezés hívhatóságát akadályozza, - a szolgáltatáshoz használt berendezéseinek forgalma a műszaki előírásban megengedett terhelhetőséget tartósan és jelentősen meghaladja, és a Szolgáltató felhívása ellenére sem kéri további berendezés felszerelését. - a távbeszélő alközpont adatátviteli berendezés fenntartási munkájának elvégzését akadályozza, illetőleg e berendezések mőszaki előírásokban meghatározott felújításáról vagy kicseréléséről nem gondoskodik. - nem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásá...
Felmondás a Szolgáltató részéről. (1) A Szolgáltató a határozott időre szóló Egyedi előfizetői szerződést a határozott idő lejárta előtt rendes felmondással nem, kizárólag szolgáltatói rendkívüli felmondással mondhatja fel a jelen pont szabályai szerint. (2) A Szolgáltatónak jogában áll a Mobil Internet Szolgáltatás tárgyában kötött határozott időtartamú Egyedi Előfizetői Szerződést 60 napos felmondási idő alkalmazásával felmondani, amennyiben a Szolgáltató és a vele együttműködésben álló Telenor Magyarország Zrt. közötti együttműködési szerződés bármely okból megszűnik és a Telenor Magyarország Zrt. a továbbiakban nem biztosítja a Mobil Internet Szolgáltatáshoz a szükséges mobil hálózatot a Szolgáltató részére.