Igényérvényesítés mintaszakaszok

Igényérvényesítés. Ha a Biztosított a biztosítás időbeni hatálya alatt és terü- leti hatályán belül, külföldön, a Biztosított jármûvel tör- ténő külföldi utazása során Testi sérüléssel járó Balesetet szenved, a Biztosítottnak kártérítési igénye érvényesítésé- vel kapcsolatos eljárások költségeit a biztosító (Megbízott- ján keresztül) 2000 euró vagy ennek megfelelő egyéb va- luta összeghatárig fedezi.
Igényérvényesítés. 9.4.1. A kártérítési igény érvényesítésére a feladó jogosult, kivéve a következő esetekben: (i) a címzett jogosult a kártérítési igény érvényesítésére, ha (a) a Postai Küldeményt részére vagy Egyéb Jogosult Átvevő részére kézbesítették; vagy (b) a kártérítési igény érvényesítésének jogát a feladó írásban a címzettre engedményezte; vagy (c) ha a címzett a UPS rendelkezésére bocsátja a távollévők között kötött szerződésről a vállalkozás által a jogszabály alapján a címzett mint fogyasztó részére adott, a termék adásvételével kapcsolatban ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget is tartalmazó visszaigazolást és a Postai Küldeményhez nem kapcsolódik a címzett által a kézbesítéskor még megfizetendő további díj; (ii) a feladón és címzetten kívüli harmadik személy jogosult a kártérítési igény érvényesítésére, ha az ezzel kapcsolatos követelést a kártérítésre jogosult írásban engedményezte javára. Sem a címzett, sem a fent említett harmadik személy nem érvényesíthet a feladót megillető kártérítésnél magasabb összegű kártérítési igényt. 9.4.2. A Postai Küldemény részleges elveszését vagy megsérülését - ha az felismerhető - a Küldemény kézbesítésekor vagy a küldemény visszakézbesítésekor a kézbesítési okiraton azonnal jelezni kell. Ennek elmulasztása jogvesztéssel jár. Kézbesítési okirat hiányában vagy, ha a részleges elveszés vagy a megsérülés a kézbesítéskor (visszakézbesítéskor) azonnal nem ismerhető fel, azt a kézbesítéstől számított három munkanapos jogvesztő határidőn belül kell írásban vagy a Vevőszolgálatnál telefonon bejelenteni. 9.4.3. Késedelmes kézbesítés címén a jogosult kártérítési igényét a Küldemény átvételétől számított tizenöt napos jogvesztő határidőn belül írásban vagy a Vevőszolgálatnál telefonon jelentheti be a UPS-nek. 9.4.4. A Postai Küldemény teljes elveszése vagy megsemmisülése címén a jogosult kártérítési igényét a Küldemény feladásától számított tizenötödik naptól kezdődően 6 hónapos jogvesztő határidőn belül írásban vagy a Vevőszolgálatnál telefonon jelentheti be a UPS-nek. Ha a Postai Küldemény elveszésének vagy megsemmisülésének a ténye panaszkezelés keretében jut a UPS tudomására, és a UPS által a panaszra adott - az elveszés vagy a megsemmisülés tényét megállapító - válasz megérkezésekor az előbbi igényérvényesítési határidőből harminc napnál már kevesebb van hátra, a határidő a UPS válaszának megérkezését követő harminc napig meghosszabbodik. 9.4.5. A UPS a jogosult bejelentésére vagy kártérítési igényére harminc napon belü...
Igényérvényesítés. A Távoli kulcsmenedzsment szolgáltató kártérítésre, az ügyvédi díjak megfizetésére tarthat igényt a partnerei által okozott károk, veszteségek, költségek megtérítése érdekében. Amennyiben a Távoli kulcsmenedzsment szolgáltató egy konkrét esetben nem él kártérítési igényével, az nem jelenti azt, hogy a jövőben hasonló esetben vagy a jelen Távoli kulcsmenedzsment szolgáltatási szabályzat más rendelkezésének megsértése esetén is lemondana a kártérítési igény érvényesítéséről.
Igényérvényesítés. Ha a biztosított a biztosítás időbeni hatálya alatt és területi ha- tályán belül, külföldön, a biztosított járművel történő külföldi utazása során Testi sérüléssel járó Balesetet szenved, a biztosí- tottnak kártérítési igénye érvényesítésével kapcsolatos eljárások költségeit a biztosító (Megbízottján keresztül) 2000 euró vagy ennek megfelelő egyéb valuta összeghatárig fedezi.
Igényérvényesítés. Fogyasztó Szolgáltató hibás teljesítése esetén Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. Fogyasztó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Fogyasztó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést Fogyasztó nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását. A hibát Fogyasztó Szolgáltató költségére is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – kérheti a vételár visszatérítését. Igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását, vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Xxxxxxxxx a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Xxxxxxxxx viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Fogyasztó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított 2 (kettő) hónapon belül közölni. Fogyasztó a szerződés teljesítésétől számított 2 (két) éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén Fogyasztó szavatossági igényeit 1 (egy) éves elévülési határidő alatt érvényesítheti. A teljesítéstől számított 6 (hat) hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Fogyasztó igazolja, hogy a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Fogyasztó köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Igényérvényesítés. A SIGMA FAKTORING Zrt. a fokozatosság elvének szem előtt tartása mellett minden jogszerű eszközt igénybe vesz a követelése érvényesítése érdekében. A SIGMA FAKTORING Zrt. az igényérvényesítés és végrehajtás során harmadik személyeket (követelésbehajtással foglalkozó cégek, ügyvédek) vehet igénybe, behajtó cég megbízásáról a kötelezettet – közvetlenül vagy megbízottja útján – értesíti. A SIGMA FAKTORING Zrt. jogosult a harmadik személy eljárásával okszerűen felmerült mindazon költségei megtérítését a kötelezettől követelni, ill. behajtani, amelyek kötelezettre terhelését a felügyeleti szerv (MNB) nem tiltja. A SIGMA FAKTORING Zrt. igényt tart a Szerződésben nevesített díjak, kamatok és költségek mellett mindazon jogszerű költségei megtérítésére, amelyek a követelés – akár jogi, akár nem jogi eljárásban történő – érvényesítésével, végrehajtásával indokoltan és igazolhatóan merülnek fel.
Igényérvényesítés. A Társaság a Követelést a Kötelezettel szemben érvényesíti. A követeléskezelés eljárásrendjét, az annak során érvényesítendő szempontokat a Társaság Követeléskezelési Szabályzata tartalmazza. A Társaság a fokozatosság elvének szem előtt tartása mellett minden jogszerű eszközt igénybe vesz a követelése érvényesítése érdekében. A Társaság az igényérvényesítés és végrehajtás során harmadik személyeket (követelésbehajtással foglalkozó cégek, ügyvédek) vehet igénybe, behajtó cég megbízásáról a Kötelezettet - közvetlenül vagy megbízottja útján - értesíti. A Társaság jogosult a harmadik személy eljárásával felmerült, indokolt költségei megtérítését a kötelezettől követelni, ill. behajtani.
Igényérvényesítés. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 3. mellékletének felhasználásával.
Igényérvényesítés. A Társaság a Követelést a Kötelezettel szemben érvényesíti. A követeléskezelés eljárásrendjét, az annak során érvényesítendő szempontokat a Társaság a fogyasztónak minősülő kötelezett esetén a Követeléskezelési tevékenységről és eljárásáról szóló részletes szabályok elnevezésű dokumentum, a fogyasztónak nem minősülő kötelezett esetén a Követeléskezelési Szabályzata tartalmazza. A Társaság a fokozatosság elvének szem előtt tartása mellett minden jogszerű eszközt igénybe vesz a követelése érvényesítése érdekében. A Társaság az igényérvényesítés és végrehajtás során harmadik személyeket (követelésbehajtással foglalkozó cégek, ügyvédek) vehet igénybe, behajtó cég megbízásáról a Kötelezettet - közvetlenül vagy megbízottja útján - értesíti. A Társaság jogosult a harmadik személy eljárásával felmerült, indokolt költségei megtérítését a kötelezettől követelni, ill. behajtani.
Igényérvényesítés. 7.1. Az elektronikus úton kötött szerződésekre vonatkozó, jelen Vásárlói Tájékoztatóban közzétett követelményeknek a Szolgáltató általi vélt vagy valós megszegése esetén Vevő a) Szolgáltatóhoz, illetve b) a fogyasztóvédelem általános fórumához fordulhat, illetve c) igényét bírósági úton érvényesítheti. 7.2.1. Az érdekérvényesítésben segíthetnek: a) a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (xxx.xxx.xx; 0000 Xxxxxxxx Xxxxxx xxxxx 0.; tel.: 06-1/000-0000), illetve b) az Országos Fogyasztóvédelmi Felügyelet honlapján ( xxx.xxx.xx ) található információk. 7.2.2. Vevőnek a Szolgáltatóhoz intézett kifogásának/panaszának érvényesítéséhez szükséges az ellenérték megfizetését igazoló bizonylat (számla, blokk) és maga a termék is, amelyeket személyesen adhat át, avagy postai csomagként küldhet meg Szolgáltató címére (1173 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 000.). …… i ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZAT (Garo Super Kft.)