Irányadó jog, vitás kérdések rendezése mintaszakaszok

Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, különösen a Polgári Törvénykönyv rendelkezési az irányadóak. Szerződő Xxxxx úgy rendelkeznek, hogy jelen szerződésből fakadó esetleges jogvitáikat egymás között, elsősorban békés úton rendezik. Ennek sikertelensége és eredménytelensége esetére hatáskörtől függően a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság, illetőleg a Tatabányai Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. Jelen szerződés 4 egymással szó szerint megegyező példányban készült, melyet szerződő Xxxxx – elolvasás és közös értelmezés után – mint akaratukkal mindenben megegyezőt kellően meghatalmazott képviselőik útján jóváhagyólag írták alá. Polgár, 2024. március 22. Budapest, 2024. Megbízó képviseletében Megbízott képviseletében
Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. 18.1. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, így elsősorban a Polgári Törvénykönyv, a Kbt., a VET, a VET Vhr. és a VET végrehajtására kiadott egyéb rendeletek rendelkezései az irányadóak. Irányadó továbbá a Kereskedőnek a MEH által elfogadott Üzletszabályzata, valamint az „Általános szerződéses feltételek” (ÁSZF) az irányadóak.”
Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, így elsősorban a Polgári Törvénykönyv, a Kbt., a VET, a VET Vhr. és a VET végrehajtására kiadott egyéb rendeletek rendelkezései az irányadóak. Irányadó továbbá a Kereskedőnek a MEKH által elfogadott Üzletszabályzata, valamint az „Általános szerződéses feltételek” (ÁSZF) az irányadóak.” A szerződő Xxxxx jelen szerződés értelmezésével, teljesítésével, megszüntetésével kapcsolatban közöttük kialakult vitás kérdéseket egymás között, tárgyalásokkal igyekeznek rendezni. Ennek sikertelensége esetére a szerződő felek a jelen szerződéssel kapcsolatos valamennyi jogvitájuk eldöntésére a Felhasználó székhelye szerint illetékességgel és hatáskörrel a Nyíregyházi Városi Bíróság, illetve értékhatártól függően 30.000.000 Ft értékhatár felett a Nyíregyházi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, különösen a Polgári Törvénykönyv rendelkezési az irányadók. Szerződő Xxxxx úgy rendelkeznek, hogy jelen szerződésből fakadó esetleges jogvitáikat egymás között, elsősorban békés úton rendezik. Ennek sikertelensége és eredménytelensége esetére hatáskörtől függően a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság, illetőleg az Egri Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. Jelen szerződés – és annak mellékletei – 2 egymással szó szerint megegyező példányban készült, melyet szerződő Xxxxx – elolvasás és értelmezés után – mint akaratukkal mindenben megegyezőt kellően meghatalmazott képviselőik útján jóváhagyólag írták alá. Kerekegyháza, 2019. október 8. Budapest, 2019. Kerekegyháza Város Önkormányzata Xxxxxxxx Xxxxxx cégvezető Sourcing Hungary Kft. Megbízó nevében Megbízott nevében
Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. 16.1. Felek jelen Megállapodásból eredő jogai és kötelezettségei tekintetében a magyar jog az irányadó. 16.2. A jelen Megállapodással kapcsolatos minden vitás kérdést a Felek békés úton kísérelnek meg megoldani. A békés úton nem rendezhető vitás kérdések eldöntésére a Felek értékhatártól függően a Siófoki Járásbíróság, illetőleg a Kaposvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. 27 18.1 Irányadó jog 27 18.2 Vitarendezési eljárás 27 18.3 Bíróság 28
Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. 26.1. A Szerződés a hatályos a magyar jog alapján, azzal összhangban készült, és eszerint kell értelmezni és alkalmazni. 26.2. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar anyagi jogi szabályok, így elsősorban a Polgári Törvénykönyvnek (1959. évi IV. tv.), a GET és a GET végrehajtására kiadott egyéb rendeletek rendelkezései, az ellátási szabályzatok, továbbá a Kereskedőnek a MEH által elfogadott Üzletszabályzata az irányadóak. 26.3. A Felek a közöttük lévő bármely vitás kérdést elsősorban békés úton, jogi képviselőik bevonásával próbálnak rendezni. Amennyiben ez 30 naptári napon belül nem sikerül, úgy a Szerződésből eredő, vagy azzal kapcsolatban felmerült valamennyi vitás kérdést végleges rendezés céljából az Energetikai Állandó Választott Bíróság (Budapest) kizárólagos hatáskörébe utalják a Felek. A Választott Xxxxxxx saját Eljárási Szabályzata szerint három bíróból álló testületként jár el. Az eljárás nyelve a magyar, az eljárás helye Budapest. Budapest, 2011.05.09. Xxxxxx Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx ügyvezető ügyvezető
Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar anyagi jogi szabályok, így elsősorban a Polgári Törvénykönyvnek (1959. évi IV. tv.), a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. tv. (VET), a VET Vhr. és a VET végrehajtására kiadott egyéb rendeletek rendelkezései, az ellátási szabályzatok, továbbá a Kereskedőnek a MEH által elfogadott Üzletszabályzata az irány- adóak. A szerződő Xxxxx a szerződés értelmezésével, teljesítésé- vel, megszüntetésével kapcsolatban közöttük kialakult vitát egy- más között, békés úton tárgyalásokkal igyekeznek rendezni. Ennek sikertelensége esetére az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók esetében a szerződő Felek a szerződéssel kapcsolatos valamennyi jogvitájuk eldöntésére az általános szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező rendes bírósághoz for- dulnak. Az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult Felhasználók esetében a szerződő Felek kikötik a szerződéssel kapcsolatos valamennyi jogvitájuk eldöntésére értékhatártól függően a Szegedi Városi Bíróság, illetve a Szegedi Törvényszék kizárólagos illeté- kesség HU000210F41- Dabas Város Önkor- 2370 Dabas, Szt. Ist- 15730363-2-13 S00000000000005122396 mányzata ván tér 1/b.
Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, különösen a Polgári Törvénykönyv rendelkezési az irányadóak. Szerződő Xxxxx egyetértenek abban, hogy a szerződés értelmezésével, teljesítésével, megszüntetésével kapcsolatban közöttük kialakult vitát egymás között, békés úton tárgyalásokkal igyekeznek rendezni. Ennek eredménytelensége esetén Felek a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulnak. Jelen szerződés 4 egymással szó szerint megegyező példányban készült, melyet szerződő Xxxxx – elolvasás és közös értelmezés után – mint akaratukkal mindenben megegyezőt kellően meghatalmazott képviselőik útján jóváhagyólag írták alá. Dunavarsány, 2014. Budapest, 2014. Megrendelő képviseletében Vállalkozó képviseletében
Irányadó jog, vitás kérdések rendezése. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar anyagi jogi szabályok, így elsősorban a Polgári Törvénykönyvnek (1959. évi IV. tv.), a VET és a VET végrehajtására kiadott egyéb rendeletek rendelkezései, az ellátási szabályzatok, továbbá a Kereskedőnek a MEH által elfogadott Üzletszabályzata az irányadóak.