Jelentkezés mintaszakaszok

Jelentkezés. A Képző Intézmény által üzemeltetett Don’t Panic Angol Nyelviskolába a Résztvevő korábbi regisztrációja a Szerződés megkötésével válik véglegessé. A megkötött Szerződés alapján a Képző Intézmény vállalja, hogy az alábbiak szerint biztosítja az általa szervezett képzéseken való részvételt, míg a Résztvevő vállalja a képzés díjának (a továbbiakban: Képzési díj) megfizetését és a képzésben való részvételt. Minden olyan képzésre jelentkező személy, aki rendelkezik valamilyen szintű nyelvtudással, az adott nyelvből szintfelmérésen vesz részt, melynek eredménye alapján a Képző Intézmény a megfelelő csoportba sorolja a Résztvevőt. A jelen Szerződés akkor minősül megkötöttnek, amennyiben a Résztvevő azt a megfelelő adattartalommal a Képző Intézmény részére aláírtan személyesen, postai úton vagy szkennelt példányban visszaküldi a Képző Intézmény részére, a Képző Intézmény a Résztvevőtől kapott Szerződést a kézhezvételtől számított 8 (nyolc) napon belül aláírja, és a Résztvevő részére szkennelt példányban elektronikusan vagy postai úton megküldve visszaküldi. Az elektronikus úton megküldött Szerződés esetében a Felek jogosultak – technikai lehetőségeik függvényében – a Szerződést e-aláíró tanúsítvánnyal aláírni és a másik Fél részére megküldeni. Az így megkötött Szerződés írásban megkötött megállapodásnak minősül.
Jelentkezés. 2.1. A Jelentkező a Weboldalon meghirdetett Képzésekkel kapcsolatos részletes információkat az adott Képzésre vonatkozó oldalon érheti el. Amennyiben bármely Képzéssel kapcsolatban a Weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba az xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen vagy a Weboldalról elérhető „Üzenet az ügyfélszolgálatnak” funkció használatával. 2.2. Az egyes Képzéseken történő részvételért fizetendő díj az adott Képzés oldalán kerül feltüntetésre. A Képzésen történő részvételért fizetendő, általános forgalmi adót tartalmazó bruttó díj a zárójelben található. 2.3. A Képzések részvételi díja változtatásának a jogát az OMA fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás nem befolyásolja kedvezőtlenül azon Képzések részvételi díját, amelyekre vonatkozóan a Jelentkező a jelentkezését már elküldte, a Jelentkező tehát minden esetben azt az árat fizeti, amelyet a jelentkezés elküldésekor lát az oldalon. 2.4. Amennyiben a Weboldalon az OMA minden gondossága ellenére hibás ár kerül feltüntetésre, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves árra, az OMA nem köteles a Képzésen történő részvételt hibás áron biztosítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő részvételt a Képzésen, amelynek ismeretében a Jelentkező elállhat vásárlási szándékától. 2.5. A Weboldalon keresztül elküldött jelentkezést az OMA csak akkor fogadja el, ha a Jelentkező az adott Képzésnél elhelyezett Jelentkezési lapon a jelentkezéshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. Az OMA-t a Xxxxxxxxxx által tévesen és/vagy pontatlanul megadott jelentkezési adatokra visszavezethető bármely késedelemért, illetve problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. 2.6. Az OMA fenntartja magának a jogot arra, hogy jelentkezéseket visszautasítson pl. versenyérdek-ellentét miatt.
Jelentkezés. 2.1. A Résztvevő a Weboldalon meghirdetett Képzésekkel kapcsolatos részletes információkat az adott Képzésre vonatkozó felhívásban és a közzétett ÁSZF 1. számú mellékletében érheti el. Amennyiben bármely Képzéssel kapcsolatban a Weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba az xxxxxx@xxx.xx e-mail címen. 2.2. Az egyes Képzéseken történő részvételért fizetendő nettó és bruttó díj, vagy az, hogy a Képzés ingyenesnek minősül, az adott Képzésre vonatkozó felhívásban és a közzétett ÁSZF 1. számú mellékletében kerül feltüntetésre. 2.3. A jelentkezést a Képzőintézmény csak akkor fogadja el, ha a Résztvevő az adott Képzésnél elhelyezett Jelentkezési lapon a jelentkezéshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. A Képzőintézményt a Résztvevő által tévesen és/vagy pontatlanul megadott jelentkezési adatokra visszavezethető bármely késedelemért, illetve problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. 2.4. A Képzőintézmény fenntartja a jogot, hogy a jelentkezés visszaigazolását követően elálljon a szerződéstől, amennyiben a Képzésre meghirdetett helyek már beteltek a jelentkező jelentkezésének elküldésekor. Résztvevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a Képzés egy adott célcsoport részére kerül meghirdetésre, akkor a célcsoportba tartozók jelentkezése elsőbbséget élvez a többi jelentkezővel szemben. Képzőintézmény jelen esetben elállhat a jelentkezés visszaigazolását követően a szerződéstől. Amennyiben a Képzőintézmény nem tudja a fentiek okán a jelentkezést elfogadni, akkor a jelentkezőt erről haladéktalanul értesíti.
Jelentkezés. 2.1. A Résztvevő a Társaság weboldalán meghirdetett képzésekkel kapcsolatos részletes információ- kat az adott képzésre vonatkozó képzésismertetőben, valamint jelentkezési oldalon érheti el. Amennyiben bármely képzéssel kapcsolatban a weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba az ügyfélszolgálaton keresztül. 2.2. Az, hogy a képzés ingyenesnek minősül, az adott képzésre vonatkozó képzésismertetőben feltün- tetésre kerül. 2.3. A jelentkezést a Társaság csak akkor fogadja el, ha a Résztvevő az adott képzésnél elhelyezett jelentkezési felületen a jelentkezéshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. A Társaságot a Résztvevő által tévesen és/vagy pontatlanul megadott jelentkezési adatokra vissza- vezethető bármely késedelemért, illetve problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. 2.4. A Társaság fenntartja a jogot, hogy a jelentkezés visszaigazolását követően elálljon a szerződés- től, amennyiben a jelentkező jelentkezésének elküldésekor a képzésre meghirdetett helyek már beteltek. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a képzés egy adott célcsoport részére kerül meg- hirdetésre, akkor a célcsoportba tartozók jelentkezése elsőbbséget élvez a többi jelentkezővel szemben. A Társaság jelen esetben elállhat a jelentkezés visszaigazolását követően a szerződéstől. Amennyiben a Társaság nem tudja a fentiek okán a jelentkezést elfogadni, akkor a jelentkezőt erről haladéktalanul értesíti.
Jelentkezés. Az ügyfélszolgálaton a jelentkezési lap és felnőttképzési szerződés kitöltésével és aláírásával történik. A tanfolyamra felvétel feltétele a nyilatkozat az alapfokú iskolai végzettségről , személyi igazolvány, lakcímkártya, esetlegesen meglévő érvényes vezetői engedély. Képzésre az vehető fel, aki:
Jelentkezés. 6.1. A Mátyás Táborba való jelentkezésre Kerületi gyermek esetében kizárólag online módon van lehetőség, a Szolgáltató honlapján kifejezetten e célra létrehozott aloldalon, melynek elérhetőségi útvonala: xxxxx://xxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxx-xxxxx/ (a továbbiakban: jelentkezési felület). A jelentkezési felület használatához előzetes regisztráció nem szükséges. 6.2. A jelentkezési felületen a jelentkezéshez az alábbi adatok megadása kötelező: 6.2.1. Táborozó neve (családi- és utónév), 6.2.2. Táborozó születési helye és ideje, 6.2.3. Táborozó lakóhelye, tartózkodási helye 6.2.4. Táborozó iskolájának neve, 6.2.5. Táborozó törvényes képviselőjének neve (családi- és utónév), 6.2.6. Táborozó törvényes képviselőjének e-mail címe. 6.2.7. Táborozó törvényes képviselőjének telefonszáma. 6.3. A várólistára történő – azaz Külsős gyermek általi, vagy Kerületi gyermek esetében már betelt turnusra történő – jelentkezés esetén a jelentkezési felületen elérhető, Google-űrlapot kell kitölteni, azon kizárólag a jelentkezés elbírálásához szükséges, 6.3.1.-6.3.7. alpontokban rögzített adatok megadása kötelező: A további, tábori részvételhez szükséges adatokat, illetve nyilatkozatokat – azaz jelen ÁSZF 6.4.-6.6. pontjaiban foglaltakat – kizárólag a jelentkezés pozitív elbírálását követően kell megadni, illetve megtenni. 6.3.1. Táborozó neve (családi- és utónév), 6.3.2. Táborozó születési helye és ideje, 6.3.3. Táborozó lakóhelye 6.3.4. Táborozó iskolájának neve, 6.3.5. Táborozó törvényes képviselőjének neve (családi- és utónév), 6.3.6. Táborozó törvényes képviselőjének e-mail címe. 6.3.7. Táborozó törvényes képviselőjének telefonszáma.
Jelentkezés. A ZSOTA Tours által meghirdetett utazásokra lehet minden kötelezettség nélkül érdeklődni, jelentkezni a weboldalon keresztül. A jelentkező a weboldalon történt jelentkezést követően visszaigazoló emailt kap, melyben a jelentkezés adatait megtekintheti. Az Utas legkésőbb a jelentkezést követő egy munkanapon belül elindított előlegutalással megerősíti jelentkezési szándékát. Jelentkezéskor az Utas számára, utazási szerződést és foglalási dokumentációt küldünk - ennek aláírásával, részünkre történő visszaküldésével - elektronikus vagy postai úton - lehet az utazást véglegesen lefoglalni.
Jelentkezés. A Jelentkező a Rendezvénnyel kapcsolatos részletes információkat a Weboldalon érheti el, ahol a Rendezvényen történő részvételért fizetendő teljes költség (jegyár) is feltüntetésre kerül. A Rendezvény részvételi díja változtatásának jogát az ARB Privacy Kft. fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A Jelentkező minden esetben azt az árat fizeti, amelyet a jelentkezés elküldésekor lát az oldalon. A Weboldalon keresztül elküldött jelentkezést az ARB Privacy Kft. csak akkor fogadja el, ha a Jelentkező a Jelentkezési lapon a jelentkezéshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. Az ARB Privacy Kft.-t a Xxxxxxxxxx által tévesen és/vagy pontatlanul megadott jelentkezési adatokra visszavezethető bármely késedelemért, illetve problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Az ARB Privacy Kft. fenntartja magának a jogot arra, hogy jelentkezéseket a korlátozott részvételi létszámra hivatkozással visszautasítson.
Jelentkezés. A kiállítói jelentkezés az online jelentkezési felületen történik. Amennyiben több kiállítói helyet, standot bérelne, úgy mindegyikre külön jelentkezési lapot kell kitöltenie. A jelentkezési lap megküldésével, annak írásos, vagy e-mailben történő visszaigazolása után a Kiállító kötelezettséget vállal a kiállításon való megjelenésre és a kiállítási stand kialakítására. A jelentkezési lap megküldésével a Kiállító kifejezetten elfogadja jelen Kiállítási feltételeket a közte és Szervező között létesülő üzleti kapcsolat alapjának. A jelentkezést Kiállító csak alapos okkal mondhatja le. Ilyen alapos ok lehet például, ha a Kiállító fizetésképtelenné válik, csődeljárás alá kerül vagy megszünteti üzleti tevékenységét. Alapos okkal történő lemondás esetén a Szervező 20%+Áfa lemondási díjat számít fel. Lemondás csak írásban vagy e-mail-ben történhet.
Jelentkezés. 1.1. A kiállításokra való jelentkezés az e célra készült jelentkezési lappal történik. 1.2. A jelentkezési lap formanyomtatványát géppel kitöltve, cégszerűen aláírva, elektronikus úton kell megküldeni a xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxx.xxx e-mail címre. Cégszerűnek minősül az aláírás amennyiben (közjegyző által kibocsátott aláírási címpéldányban vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintában foglaltaknak megfelelően): A cég kézzel, géppel előírt, előnyomott vagy nyomtatott teljes vagy rövidített cégneve alá vagy fölé a dokumentumot a képviseletre jogosult vagy meghatalmazottja (ez esetben a meghatalmazás mellékletként csatolandó) írja alá.