Kereskedelmi lehetőségek mintaszakaszok

Kereskedelmi lehetőségek. 1. Mindegyik Szerződő Fél légitársaságai az alábbi jogokkal rendelkeznek a másik Szerződő Fél területén: (a) irodák - beleértve az offline irodákat is - alapításának joga a légiszállítás elősegítése, értékesítése és igazgatása céljából; (b) a légiszállítás bármely személynek közvetlenül, vagy igény szerint ügynökökön vagy közvetítőkön keresztül, saját szállítási dokumentumok felhasználásával történő értékesítésének és kereskedelmének joga; valamint (c) a másik Szerződő Fél területén működő bármely szervezet, vállalat vagy légitársaság szolgáltatásai és személyzete igénybevételének joga. 2. A másik Szerződő Fél belépési, letelepedési és munkavállalási törvényei és jogszabályai betartásával mindegyik Szerződő Fél légitársaságai bevihetnek és fenntarthatnak a másik Szerződő Fél területére az általuk a légiközlekedéssel kapcsolatosan ésszerűen szükségesnek ítélt saját igazgatási, értékesítési, műszaki, üzemeltetési és egyéb szakértői személyzetet. Az ilyen törvényekkel és jogszabályokkal összhangban mindegyik Szerződő Fél a lehető legrövidebb időn belül megadja a jelen bekezdésben meghatározott képviselők és személyzet számára a szükséges munkavállalói engedélyeket, vízumokat vagy egyéb hasonló dokumentumokat. 3. Mindegyik Szerződő Fél légitársaságának joga van légiszállítás értékesítésére, valamint bármely személy szabadon megvásárolhatja azokat helyi vagy konvertibilis valutával. Mindegyik légitársaságnak joga van pénzeszközeit bármely konvertibilis valutára átváltani és azt a másik Szerződő Fél területéről szabadon átutalni. A másik Szerződő Fél nemzeti törvényeinek, jogszabályainak és irányelveinek függvényében a mindennapi működés során keletkezett pénzeszközök átváltását és átutalását az átváltás vagy átutalás iránti kérelem benyújtásának napján érvényes piaci átváltási árfolyamon kell végrehajtani, és a tranzakciót az ilyen tranzakciókért szokásosan felszámolt szolgáltatási díjon felül semmilyen egyéb költség nem terheli. 4. Mindegyik Szerződő Fél légitársaságai szabadon dönthetnek, hogy a másik Szerződő Fél területén keletkező helyi költségeiket - az üzemanyag-vásárlást is beleértve - helyi valutában vagy - feltéve, hogy azt a helyi valuta-rendeletek lehetővé teszik - konvertibilis valutában fizessék meg. (a) Nemzetközi légijáratok üzemeltetése és fenntartása során mindegyik Szerződő Fél légitársaságainak joga van a Függelékben meghatározott útvonal egészére vagy meghatározott szakaszaira, értékesítő és/vagy üzemeltető légitársaságként bármely légitárs...
Kereskedelmi lehetőségek. 1. A megállapodás I. mellékletében megállapított átmeneti rendelkezésekre figyelemmel a felek gondoskodnak arról, hogy vonatkozó jogszabályaik, szabályaik és eljárásaik összhangban legyenek a megállapodás II. mellékletének A. részében a légi közlekedés tekintetében meghatározott szabályozási követelményekkel és előírásokkal. 2. A felek egyetértenek abban, hogy a gazdasági szereplők üzleti tevékenységének útjában álló akadályok gátolnák az e megállapodás révén elérendő előnyöket. A felek ezért a gazdasági szereplőik üzleti tevékenységének útjában álló akadályokat hatékony és kölcsönös megszüntetésére törekszenek, amennyiben az említett akadályok gátolhatják a kereskedelmi ügyletek lebonyolítását, versenytorzulást idézhetnek elő vagy befolyásolják a versenyfeltételek egyenlőségét. 3. A két fél légi fuvarozói nem kötelesek fenntartani helyi szponzort. 4. Az e megállapodás 23. cikke szerinti vegyes bizottság az üzleti tevékenység és a kereskedelmi lehetőségek tekintetében együttműködési folyamatot alakít ki; nyomon követi az üzleti tevékenységük folytatása során a gazdasági szereplők útjában álló akadályok tényleges leküzdése terén elért előrehaladást, és rendszeresen felülvizsgálja a fejleményeket, ezen belül a jogszabályi és szabályozási változásokkal kapcsolatosak fejleményeket. E megállapodás 23. cikkével összhangban bármelyik fél kérheti a vegyes bizottság ülésének összehívását az e cikk alkalmazására vonatkozó bármely kérdés megvitatása céljából. 5. A felek légi fuvarozói a másik fél területén szabadon hozhatnak létre olyan képviseleteket és létesítményeket, amelyek a légi fuvarozási szolgáltatás nyújtásához, valamint ahhoz szükségesek, hogy a légi fuvarozást és az ahhoz kapcsolódó tevékenységeket reklámozzák és értékesítsék, ezen belül pedig értékesítsék és kibocsássák a saját maguk és más légi fuvarozók jegyeit és/vagy légi fuvarleveleit. 6. A felek légi fuvarozói – a másik félnek a belépésre, a tartózkodásra és a munkavállalásra vonatkozó törvényeivel és rendelkezéseivel összhangban – bevihetik a másik fél területére és ott foglalkoztathatják a légi közlekedési szolgáltatás nyújtásához szükséges igazgatási, értékesítési, műszaki, üzemeltetési és egyéb szakembereket. Szükség esetén mindkét fél elősegíti és felgyorsítja a munkavállalási engedélyek kiadását az e bekezdés szerinti képviseleteken foglalkoztatott személyzet – köztük a kilencven (90) napot meg nem haladó, bizonyos ideiglenes feladatokat végzők – számára, a hatályos törvényekre és rendelkezés...
Kereskedelmi lehetőségek. (1) a felek légifuvarozói képviseleti irodákat hozhatnak létre a másik fél területén a légi közlekedés és a kapcsolódó tevékeny- ségek reklámozása és értékesítése céljából. (2) a felek légifuvarozói – a másik fél belépésre, tartózkodásra és munkavállalásra vonatkozó törvényeivel és rendelkezéseivel összhangban – a másik fél területére bevihetik és ott fenntarthat- ják a légiközlekedési szolgáltatások nyújtásához szükséges irá- nyító, értékesítési, műszaki, üzemeltetési és egyéb szakmai személyzetet. a légifuvarozó szabad mérlegelése szerint – értékesítési ügynö- kein vagy a légifuvarozó által kijelölt egyéb közvetítőn keresztül értékesítheti a másik fél területén légiközlekedési szolgáltatásait. Minden légifuvarozó jogosult ilyen szállítási szolgáltatást értéke- síteni, és bármely személy jogosult ilyen szállítási szolgáltatást a terület pénznemében vagy szabadon átváltható pénznemekben megvásárolni.
Kereskedelmi lehetőségek. (1) a felek légitársaságai képviseleteket hozhatnak létre a másik fél területén a légi közlekedés, valamint a kapcsolódó tevé- kenységek hirdetése és értékesítése céljából. (2) a felek légitársaságai – a másik fél belépésre, tartózkodásra és munkavállalásra vonatkozó törvényeivel és rendelkezéseivel összhangban–a másik fél területére bevihetik, és ott alkalmazás- ban tarthatják a légi közlekedési szolgáltatások nyújtásához szük- séges irányító, értékesítési, műszaki, üzemeltetési és egyéb szakmai személyzetet. jogok kizárólag a repülőtér biztonságos üzemeltetése fenntartásának szükségességével indokolható hely- vagy kapacitáshiány miatt korlátozhatók. amennyi- ben az ilyen korlátozások nem teszik lehetővé a saját kiszolgálást, és amennyiben nem létezik valódi ver- seny a földi kiszolgálást nyújtó szolgáltatók között, minden ilyen szolgáltatást egyenlően és megfelelő mértékben hozzáférhetővé kell tenni valamennyi légi- társaság számára; az ilyen szolgáltatások díjai nem haladhatják meg azok összköltségét, beleértve az esz- közök értékcsökkenés utáni ésszerű megtérülését.
Kereskedelmi lehetőségek. 1. Az egyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata jogosult a másik Szerződő Fél légügyi hatósága előzetes értesítését követően, a másik Szerződő Fél területén képviseleteit létrehozni. 2. Az egyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata jogosult a másik Szerződő Félnek a belépésre, tartózkodásra és munkavállalásra vonatkozó törvényeivel és jogszabályaival összhangban a másik Szerződő Fél területére bevinni és ott alkalmazásban tartani a légijáratok üzemelésének biztosításához szükséges igazgatási, műszaki, értékesítési és egyéb szakmai személyzetét. 3. Az egyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata jogosult a másik Szerződő Fél területén saját szállítási dokumentumai felhasználásával közvetlenül, illetve ügynökök útján, bármely személynek, bármely valutában értékesíteni légiközlekedési szolgáltatásait. 4. Mindegyik Szerződő Fél biztosítja a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatának ezen légiközlekedési vállalat által a megállapodás szerinti légijáratok üzemeltetéséből eredő kiadáson felüli bevételek szabadon történő átutalásának jogát. 5. Ilyen átutalásnak a Szerződő Felek közötti pénzügyi elszámolásokat szabályozó egyezmény rendelkezéseivel összhangban kell történnie. Abban az esetben, ha ilyen egyezmény vagy a jelen Egyezményben ennek megfelelő rendelkezések hiányoznak, akkor az átutalás szabad konvertibilis valutában, hivatalos árfolyam szerint, a Szerződő Felek által alkalmazott valutaátváltási szabályokkal összhangban történik.

Related to Kereskedelmi lehetőségek

  • Jogérvényesítési Lehetőségek Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat az Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez: xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxxx (cím: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36.; email: XXX@xxxxxxx.xx). Az Előfizető vagy más érintett a jogainak megsértése esetén az Szolgáltatóval szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Szolgáltató köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Előfizető vagy más érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A Szolgáltató az Előfizető vagy más érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. A Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1363 Budapest, Pf.: 9., cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx xxxx 9-11., Telefon: +36 (1) 391- 1400; Fax: +00 (0) 000-0000; E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx; honlap: xxx.xxxx.xx). 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36. E-mail: xxx@xxxxxxx.xx

  • Jogorvoslati lehetőségek A biztosító számára fontos a személyes adatok megfe- lelő kezelése. A biztosító mindent megtesz azért, hogy a személyes adatok kezelése jogszerűen és a lehető legna- gyobb biztonságban történjen. Az esetlegesen felmerülő problémákkal célszerű ezért, mielőtt más jogorvoslatot venne igénybe, közvetlenül a biztosítóhoz fordulni, azok mielőbbi orvoslása érdekében. Az érintett jogosult panaszt tenni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Xxxxxxxx Xxxxxxxx fasor 22/c.; xxx.xxxx.xx) vagy a szoká- sos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállam adatvédelmi felügyeleti hatóságánál, ha az érintett megítélése szerint az érintett személyes adatai kezelése sérti az általános adatvédelmi rendeletet. Ha a felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről az érintett bírósági jogorvos- latra jogosult. A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az érintett jogosult bírósághoz is fordulni jogorvoslat érde- kében. Ebben az esetben az érintett dönthet arról, hogy a pert a biztosító tevékenysége helye szerinti EU tagállam vagy az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti EU tagállam bírósága előtt indítja-e meg. Magyarországon az érintett a pert lakóhelye, tartózkodási helye szerinti tör- vényszék előtt is megindíthatja.

  • Egyéb jogérvényesítési lehetőségek Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:  Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok listája és elérhetőségei a xxxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx/ holnapon érhetők el.  Békéltető testület. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testületnél. A Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület elérhetőségei: Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Levelezési cím: 6001 Kecskemét Pf.228 Telefonszáma: (76) 501-525 Fax száma: (76) 501-538 E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx  Online vitarendezési platform: Az online vitarendezési platform is rendelkezésükre áll, melyhez szükséges vállalkozásunk e-mail címe is, ami az xxxx@xxxxxx.xx. Az online vitarendezési platform felhasználható a vitás kérdések rendezéséhez, valamint az online vitarendezési platform felhasználható az online adásvételi és szolgáltatási szerződésekből eredő fogyasztói jogviták rendezéséhez.  Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint. A fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. Az illetékességet megalapozza a fogyasztó lakóhelye, a vállalkozás székhelye, telephelye, valamint a jogsértés elkövetésének helye is. A kérelem bármely illetékes felügyelőségnél benyújtható.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.

  • A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • A végberendezés rendeltetésszerű használata és üzemképessége A rendeltetésszerű használat és az üzemképesség biztosítása az előfizető felelőssége. Az Internet hozzáférés szolgáltatás igénybevételéhez szükséges szoftver és felhasználói berendezések biztosítása az Előfizető feladata. Az Előfizető tartozik a szoftverekre vonatkozó szerzői jogi szabályok betartásával biztosítani a szükséges szoftvereket. 4.4.2.A szolgáltatás-hozzáférési pont ellenőrzésének és a hibaelhárításának a lehetővé tétele A szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot ellenőrizni. A szolgáltató az ellenőrzés elvégzése érdekében jogosult a szolgáltatás-hozzáférési pontnak helyt adó ingatlanba belépni, ott a szükséges ellenőrzést elvégezni. Ezt az előfizető, illetve az ingatlan használója és tulajdonosa köteles tűrni. Az előfizetőnek a hibát, az előfizetéstől eltérő szolgáltatást, annak észlelésekor haladéktalanul be kell jelenteni a szolgáltatónak, és a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni, az ellenőrzés és hibaelhárítás lehetőségét a szolgáltatás-hozzáférési, illetve csatlakozási ponton, illetve az azoknak helyt adó ingatlanban, vagy ingatlanrészen biztosítani. Az előfizető érdekkörében felmerült meghibásodások, vagy az ő érdekkörében felmerült üzemzavar javítási költségeit az előfizető köteles a szolgáltatónak megfizetni. A szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötése előtt a szolgáltató az igénylőt előzetesen tájékoztatja a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges minimális és ajánlott műszaki követelményekről.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 9.13.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól, jogszabályban vagy az ÁSZF-ben megjelölt kivételekkel. 9.13.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát. Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a szolgáltatás nyújtását megszünteti. 9.13.3. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, úgy a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga kivételével – nem jogosult felmondani. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján - felmondja, vagy a szolgáltató jelen pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, úgy ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. 9.13.4. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést jogosult felmondani, ha a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, c) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és mely 9.13.4. a)-c) pontok szerinti esetben az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. 9.13.5. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja az Előfizető az egyoldalú szerződésmódosításról szóló értesítéstől kézhezvételétől számított 45 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést a 10.1.2. pontban megjelölt felmondási jogot kizáró körülmények hiányában. 9.13.6. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt előfizetői hozzáférési ponton vagy cím, helyrajzi szám szerint megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak vagy nem vehető igénybe, vagy b) az internet-hozzáférés szolgáltatás nem teszi lehetővé a Szolgáltató által az előfizetői szerződés részeként nyújtott digitális tartalom vagy alkalmazás elérését, használatát. 9.13.7. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg,

  • Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok Válasz Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési rendszereknek vagy szabványoknak megfelel? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a környezetvédelmi vezetési rendszereket vagy szabványokat illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]